Filléres emlékeim (7)
Látogatók száma: 79
Hogy lehet egy embert szeretni, akit nem ismersz, aki folyton csak bánt, acsarkodik, gúnyolódik, ráébreszt hiányosságaidra, bárdolatlan, mint - esetenként - te magad és mégis, mi ez?
... Ha szeretetnek nem is nevezhető, de vonzalomnak mindenképpen...
Vonzódok valakihez, valakikhez aki, akikről azt sem tudom kik?...
Ez már tényleg a hülyeség határát súrolja, de nem érdekel...
*
Mindez akkor következett be, amikor elveszítettem hús, vér embereket, akik addig körülvettek és akikre bármilyen körülmények között számíthattam.
Egy kapaszkodó, az életben maradás, a túlélés időszaka volt ez.
Nem tudtam magammal mit kezdeni. Úgy szakadt rám, mint derült égből a villámcsapás, az egyedül maradás ténye.
Nem volt már lelki támaszom, barátaim, családom. Eltűntek a ködben, mint hab a tortán. Elkoptak, megsemmisültek.
A virtuális világ jelentette számomra az egyetlen kitörési pontot. Ismeretlenül, idegenül csöppentem bele egy valamilyen világba, közösségbe.
Az internetet már csak akkor ismertem meg - későn - amikor időt is hagytak rá, addig csak kapiskáltam. Böngésztem. Ezt a kifejezést is csak elméletben ismertem addig. Ajjaj, sok mindennel nem voltam akkoriban tisztában. Belecsöppentem, mint Pilátus a krédóba, az ezerszínű világba. Megismertem mit jelent ez a világ. Jól, rosszul kezeltem.
Néha úgy éreztem több ez, mint a való világ. Nem kézzelfogható, de jelen van, akkor is, ha egyedül vagyok.
Azon kaptam magam, miközben ismerkedtem az oldallal, hogy nincs ez olyan távol attól, amit megismertem. Immáron nem éreztem magam rosszul.
Az egy más kérdés, hogy kik vettek körül. Ismeretlenek, idegenek.
Azok a személyek, akikkel addigi életem során érintkezhettem már csak részben voltak jelen az életemben. Többnyire másokon múlott ki tudnak e zökkenteni ebből az állapotból. Ideig-óráig sikerült is nekik, idővel viszont bezárkóztam. A legtöbb időt itt töltöttem ebben a közösségben, egy számomra még ismeretlen világban.
Belezúgtam.
Még akkor sem tudtam változtatni ezen, amikor rosszra fordultak a dolgok, mert rájöttem, hogy bántani, belegázolni mások lelkivilágába nem csak közvetlen, közvetett módon, írott betűkkel is lehet. A közöttünk lévő távolság kezdetben nem bírt jelentőséggel, de egyre inkább éreztem, számtalan módja létezik. Távolodunk. Közeledtünk.
Ahogy megismertem az új fogalmakat, úgy határolódtam el, zárkóztam be, vagy nyíltam ki. Ahogy ez új világgal próbáltam azonosulni, úgy jöttem rá saját magam, a képességeim, a lehetőségeim hiányosságaira, mellyel élhettem. Az önismeret hiánya rám szakadt. Próbáltam belőle kikászálódni, de a természetem nem engedte. Sokáig nem tudtam ezen felülkerekedni. Szép lassan rájöttem, hogy nem futamodhatok meg azok elől, akik számomra ennyit jelentenek.
A valóságban megtapasztaltam mit jelent a szeretet, a barátság, az összetartozás, a gonoszság, az irigység, az ellenségesség,... és sorolhatnám. Tárgyi, tett bizonyítékai kézzel foghatók voltak. A virtuális világ, az valami más. Az egy búvóhely. Ismeretlen emberek sokasága, felismerhetetlen helyzetek, értelmezhetetlen fogalmak, szavak, mondatok, hiányosságok, melyeket kapcsolataim során vélemények, kritikák formájában megtapasztaltam. - Ezek az "emberek" nem ismernek, mégis veszik a bátorságot, hogy ítélkezzenek felettem, írásaimon keresztül. Megismertem e világ előnyeit, és minden buktatóját. Rajtam múlott, hogy élek-, visszaélek vele, vagy otthagyom az egészet. Nem tudtam megtenni.
Nem tagadhattam meg önmagam. Megfutamodás lett volna. Ezért nemegyszer szembementem a széllel, tartoztam ennyivel magamnak és egyes személyekkel szemben felvettem a kesztyűt. Saját magamhoz képest nem volt rossz, amit alkottam. Az más kérdés, hogy mások, számomra ismeretlenek mindezt hogyan értékelték. A legkülönfélébb módon. Hozzá kellett szoknom, hogy nem vagyok mindenkinek egyformán tetsző, akár tehetségtelen. A pozitívumokra apelláltam. Többen voltak olyanok, akik olvastak, de nem nyilvánítottak véleményt. Voltak olyanok akik kíméletlenül, a kritika égisze alatt, a sértegetéstől sem riadtak vissza. Felvettem velük szemben a kesztyűt.
Mint a valóságban szokott lenni, amit már majd elfelejtettem, a "csakazértis" győzött. Soha sem hagytam elveszni az igazságot. Nem minden következmények nélkül.
Ez egy olyan folyamat volt, amiben benne vagyok ma is, nyakig, nem lehet csak úgy kiszállni. Egy süllyedő hajót elhagyni. Már közéjük tartozom. Ha süllyed, ha emelkedik, ott vagyok. Ha kell, velük együtt merülök el a süllyesztőbe. Ha szeretetnek nem is nevezhető, de vonzalomnak mindenképpen.
Vége!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Sanda !
Ne haragudj a hozzá szólásomért, de néha a cikkekhez, olyan nem oda való , megjegyzéseket írsz.egy ideje figyellek. Nem rossz indulatból jegyzem meg, ez a hsz ed amit ide írtál, bocsánat de hülyeségnek tartom.Most éppen ez nagyon zavar.
joboszi
Arról az oldaladról ismerlek, aki szemtől szembe megmondja a neki nem tetszőt. Ez egy jó tulajdonság, de nem vagyunk egyformák. Ezt nehéz tudomásul venni, de hát... Ez a cikkem is erről szól. Miért érzünk mégis, ha nem is szeretetet, de vonzalmat azon egyes emberek (közösségek) iránt, akiktől a legkevesebb jót kapjuk? Ez számomra mind a mai napig talány. Nem lehet, hogy hasonló, hasonlót vonz? :-)
Puszi,
Éva
Ide most nagyon sok megjegyzésem került. kérem a tündért hármat töröljön ki belőle.
Bocsi joboszi
Kedves éva,ugye tudod,mi az a Stockholm szindróma?
Ne haragudj a hozzá szólásomért, de néha a cikkekhez, olyan nem oda való , megjegyzéseket írsz.egy ideje figyellek. Nem rossz indulatból jegyzem meg, ez a hsz ed amit ide írtál, bocsánat de hülyeségnek tartom.Most éppen ez nagyon zavar.
joboszi
Kedves éva,ugye tudod,mi az a Stockholm szindróma?
Kedves éva,ugye tudod,mi az a Stockholm szindróma?
Kedves éva,ugye tudod,mi az a Stockholm szindróma?
Kedves Évánk, ne akarj süllyedni, mert a hajó sem fog! ;-)
Csak írj, Stockholm maradjon a svédeké!
Pussz,
Tündér
Csak írj, Stockholm maradjon a svédeké!
Pussz,
Tündér
Kedves éva,ugye tudod,mi az a Stockholm szindróma?
De utánanézhetek, ha nem mondod meg. Az én olvasatomban:
..."egy stockholmi túszdrámáról kapta a nevét. Lényege, hogy a túszok – és a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek általában – szeretetet kezdenek érezni kínzóik, rabtartóik iránt. Ez furcsa; józan ésszel azt hihetnénk, hogy gyűlölniük kellene őket. Általában ez így is van; olykor azonban nem ez történik..." stb.
Látod? Anélkül, hogy tudtam volna, nagyjából ezt a dilemmát írtam le...