újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Menni vagy nem menni

Látogatók száma: 303

Régi közhely, hogy aki bent van, az kifelé kívánkozik, aki kint van, az befelé..

A válások száma mutatja, hogy nagyon kevés ma már az "örökéletű" házasság.
Megdőltek a házassággal, családdal kapcsolatos évszázados hagyományok, fellazultak a társadalmi, erkölcsi gátak. Előtérbe került az " én is csak egyszer élek, nekem is jár a boldogság" életszemlélet.
A párkapcsolatok elfáradnak, következménye a megcsalás, válás.
Sok kapcsolatot lehet megmenteni, ha még idejében kiderül, melyik az a terület, ahol a kapcsolat elfáradt, leásni a bajok gyökeréig, megoldást találni, hogy meddig érdemes egy kapcsolatért küzdeni.

Évek során derül ki, hogy két össze nem illő embert találunk, akik nem igazán kiváncsiak egymásra.Vagy egyik-másik fél túl sokat jár el esténként, mert nem szeretnek otthon lenni.
Talán közösen kellene tenni a kapcsolatért, kitörni a hétköznapokból, kettesben elutazni, vagy a pár tagjai néhány napot külön töltenének el és akkor megérzik, milyen az, amikor a másik hiányzik.
Végiggondolni, hogy mi az, ami szép volt a házasságban, mi volt. az a kapocs, hogy egymást választották.
Egy házasságban nem csak a szex fontos,hanem a lelkiség, az intemitás is.Ezek olyan erőforrások, amelyek megerősítenek.

Az a házasság, ahol még van jövőkép és ebben a képben a másik is szerepel, ott még van esély a megoldásra.
Sokan vannak, akik nem önhibájuk miatt-kívülrekedtek. Szépítgethetjük ezt a "szabadsággal", a "szeretek egydül lenni" mondókával, de aki igazán egyedül van, az nagyon is tudja, milyen nehéz és keserves ez az állapot. Tegyünk meg mindent azért, hogy soha ne kelljen "kifelé" kívánkozni egy házasságból..

Ilona B.T.
Kép: Net

A cikket írta: Ilona

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Ilona

.Szia, Anikó!

Mint ahogy írtad, a pontozási körülményeidet egyszer tettem szóvá, akkor is csak azért, mert kicsit elcsodálkoztam. De többször is hangoztattam-nagyon őszintén- a pontok vagy pont-nélküliségek nem zavarnak. Nem a pontokért írok, örülök, ha valaki hozzászól a témához, mert akkor tudom, hogy elolvasta..Már ezért megérte írni,,

Puszi, Ilőna

Csak megkoszonni tudom a bizalmadat irantam. Sajnos voltak, akik befoltek egy askalodo bajkeveronek. Tagadhatatlan, hogy volt hasznom a dologbol vegul: Mar tudom, kik erdemlik meg a bizalmamat. A nagytakaritasban kihullott a fergese.

Udv, Aniko

megtekintés Válasz erre: Ködmadár

A fb-on vettem észre, hogy követnek, ismerősnek jelölnek idegenek. Eleinte fogadtam, csak később kezdett gyanús lenni, a hsz-ei alapján. Itt ugye nem látszik, hogy ki pontoz.

Ikemestert láttam, hogy nem úgy pontoz, ahogy ír, ezt szóvá is tettem itt. Kikérte magának, közölte, hogy ő nem a férjem. Aztán Ilonával kb. egyszerre vettük észre, hogy többen pontoznak engem, mint olvasnak. Amikor erről leveleztünk, valaki odaírta, hogy kinél látott még ilyet.

Csak találgatni tudtam, mert bizonyíték nem volt a kezemben. (Van, aki lehetőleg nem vádaskodik bizonyíték hiányában, pl. én.) A férjemnek szóltam, hogy hagyja abba, ha ő csinálja! Csak azt ismerte el, hogy van vagy egy tucat álneve... A viselkedése és a szaktudása alapján bátran kijelenthetem, hogy előre megfontolt szándékkal, tudatosan megrendezte az egész cirkuszt. Valószínűleg nagyon élvezte, hogy talált olyan tudatlant, akit sikerült megtévesztenie. (Ilona valószínűleg az írásaim alapján másként ismert meg, mert nem gondolt csalónak. Köszönöm!)

Ezután adtam a tippet a jó Tündérnek, hogy IP cím alapján vakarja le rólam. Remélem, hogy valóban minősít a viselkedésem. Nem szégyenkezem.

.Szia, Anikó!

Mint ahogy írtad, a pontozási körülményeidet egyszer tettem szóvá, akkor is csak azért, mert kicsit elcsodálkoztam. De többször is hangoztattam-nagyon őszintén- a pontok vagy pont-nélküliségek nem zavarnak. Nem a pontokért írok, örülök, ha valaki hozzászól a témához, mert akkor tudom, hogy elolvasta..Már ezért megérte írni,,

Puszi, Ilőna

megtekintés Válasz erre: Yolla

Kedves Ilona!

Ismered a mondást: egy asszony köténye sok mindent eltakar! Ezt még nagyanyám mondta és van benne valami!
Ami egy házasságon belül a két fél között történik, vagy nem történik, az nem tartozik senki másra, vagy megoldják maguk, vagy elválnak, de a szennyest sohasem teregetjük ki, csak a frissen mosott, tiszta ruhákat.


Puszi, Yolla

Szia, Yolla!
Én is hasonló véleményen vagyok, nem is céloztam arra, hogy másnak kell megoldani a problémákat. Vagy tudják a felek kezelni a helyzetet, vagy nem..Vagy meg tudják beszélni egymással, vagy nem. Tehát próbálkoznak még a házasság megmentéséért, vagy elválnak..Rajtuk áll és a kapcsolatuk erősségén...
-Mégis,-előfordulhat olyan eset, hogy bár szeretnének, de nem jutnak egyről a kettőre..Ilyenkor érdemes lenne egy házasság-terepautához fordulniuk..

Puszi, Ilona
Kedves Ilona!

Ismered a mondást: egy asszony köténye sok mindent eltakar! Ezt még nagyanyám mondta és van benne valami!
Ami egy házasságon belül a két fél között történik, vagy nem történik, az nem tartozik senki másra, vagy megoldják maguk, vagy elválnak, de a szennyest sohasem teregetjük ki, csak a frissen mosott, tiszta ruhákat.


Puszi, Yolla

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Kedves Anikó!

Tudnod kell, hogy jelen helyzetben nem állhat senki, senki pártján. Amit megtudtunk bőven elég ahhoz, hogy komolyan is gondoljuk ezt... Ez a ti életetek. Sok hasonlóság van az enyém, mások és közöttetek... de ez mellékes.
Az, hogy kiben bízhatunk? Senkiben. Se te, se a párod nem adtatok ahhoz felhatalmazást, hogy bővebben kifejtsük... Tehát az egyszerűbbet választottam.

Ettől függetlenül a "sztori" amit feltettél érdekel, mint írás... (Letiltottál magadról, így más lehetőség híján a kemény vitákba tettem fel a cikkem... a véleményemmel.)

Még valami: Ha te ezt tudtad, hogy régóta követ különböző álnéven pontozgat, minősíti őt, de téged is... Elejét lehetett volna venni minden továbbinak, ha nem játszod meg az ártatlant, mint aki semmiről, semmit nem tud. :-(

Pussz,
Éva

A fb-on vettem észre, hogy követnek, ismerősnek jelölnek idegenek. Eleinte fogadtam, csak később kezdett gyanús lenni, a hsz-ei alapján. Itt ugye nem látszik, hogy ki pontoz.

Ikemestert láttam, hogy nem úgy pontoz, ahogy ír, ezt szóvá is tettem itt. Kikérte magának, közölte, hogy ő nem a férjem. Aztán Ilonával kb. egyszerre vettük észre, hogy többen pontoznak engem, mint olvasnak. Amikor erről leveleztünk, valaki odaírta, hogy kinél látott még ilyet.

Csak találgatni tudtam, mert bizonyíték nem volt a kezemben. (Van, aki lehetőleg nem vádaskodik bizonyíték hiányában, pl. én.) A férjemnek szóltam, hogy hagyja abba, ha ő csinálja! Csak azt ismerte el, hogy van vagy egy tucat álneve... A viselkedése és a szaktudása alapján bátran kijelenthetem, hogy előre megfontolt szándékkal, tudatosan megrendezte az egész cirkuszt. Valószínűleg nagyon élvezte, hogy talált olyan tudatlant, akit sikerült megtévesztenie. (Ilona valószínűleg az írásaim alapján másként ismert meg, mert nem gondolt csalónak. Köszönöm!)

Ezután adtam a tippet a jó Tündérnek, hogy IP cím alapján vakarja le rólam. Remélem, hogy valóban minősít a viselkedésem. Nem szégyenkezem.

megtekintés Válasz erre: Ködmadár

Ha egy zsarnok férj udvarlás és kedvesség helyett zsarolással és követelődzéssel próbál elérni mindent a házasságban, fiatal felesége pedig fellázad a rabszolga sorsa ellen, és menekülőre fogja, hogy az állandósulni látszó depreszióját megússza élve, akkor nem biztos, hogy elítélendő érte.
Ha ott hagyja a vagyonát, kutyáját, hogy minél kevésbé bolygassa meg az öreg zsarnok életét, felajánlja a további fizikai segítséget - talán mégsem akkora szemét.
Ezek után a "szerető" férj mindenüvé követi őt, egy tucat álnéven pontozgatja, és ellene hangolja azokat, akiket addig a nő a barátainak hitt - közben felváltva ír fenyegető és szerelmes leveleket az asszonynak - az valóban kétszínű, álnok kígyó.
Valóban lehet intelligensen együtt élni is, elválni is. Ha ez az érzelmi intelligencia mindkét félben megvan, és az úgynevezett barátok nem foglalnak tudatlanul is állást valamelyik fél mellett, nem lesznek "vevők" a hazug vádakra.

http://www.kronika.ro/szempont/eljunk-ugy-mintha-normalis-emberek-lennenk

Kedves Anikó!

Tudnod kell, hogy jelen helyzetben nem állhat senki, senki pártján. Amit megtudtunk bőven elég ahhoz, hogy komolyan is gondoljuk ezt... Ez a ti életetek. Sok hasonlóság van az enyém, mások és közöttetek... de ez mellékes.
Az, hogy kiben bízhatunk? Senkiben. Se te, se a párod nem adtatok ahhoz felhatalmazást, hogy bővebben kifejtsük... Tehát az egyszerűbbet választottam.

Ettől függetlenül a "sztori" amit feltettél érdekel, mint írás... (Letiltottál magadról, így más lehetőség híján a kemény vitákba tettem fel a cikkem... a véleményemmel.)

Még valami: Ha te ezt tudtad, hogy régóta követ különböző álnéven pontozgat, minősíti őt, de téged is... Elejét lehetett volna venni minden továbbinak, ha nem játszod meg az ártatlant, mint aki semmiről, semmit nem tud. :-(

Pussz,
Éva
Ha egy zsarnok férj udvarlás és kedvesség helyett zsarolással és követelődzéssel próbál elérni mindent a házasságban, fiatal felesége pedig fellázad a rabszolga sorsa ellen, és menekülőre fogja, hogy az állandósulni látszó depreszióját megússza élve, akkor nem biztos, hogy elítélendő érte.
Ha ott hagyja a vagyonát, kutyáját, hogy minél kevésbé bolygassa meg az öreg zsarnok életét, felajánlja a további fizikai segítséget - talán mégsem akkora szemét.
Ezek után a "szerető" férj mindenüvé követi őt, egy tucat álnéven pontozgatja, és ellene hangolja azokat, akiket addig a nő a barátainak hitt - közben felváltva ír fenyegető és szerelmes leveleket az asszonynak - az valóban kétszínű, álnok kígyó.
Valóban lehet intelligensen együtt élni is, elválni is. Ha ez az érzelmi intelligencia mindkét félben megvan, és az úgynevezett barátok nem foglalnak tudatlanul is állást valamelyik fél mellett, nem lesznek "vevők" a hazug vádakra.

http://www.kronika.ro/szempont/eljunk-ugy-mintha-normalis-emberek-lennenk

megtekintés Válasz erre: Ilona

Kedves Yolla!

Köszönöm a hozzászólásod. Éppen most írtam Ködmadár hasonló téméval foglalkozó cikkéhez, hogy úgy néz ki, a kapcsolati kérdésekkel-főleg fiatalok esetén,-sőt a házasság kérdésével senki nem foglalkozik-a társadalom sem.Miért kérdéses dolog manapság erkölcsi dolgokkal foglalkozni?
A mai fiataloknak nincs jövőképük. A kapcsolatok csak a szexre épülnek ideig-óráig, a következmények már nem érdekesek..Milyen példák vannak? Nos, amit a TV-ben a valóvilágban látnak..
Aztán csodálkozunk, hogy fogy a népesség...

Puszi, Ilona

Kedves Ilona!

Szerintem a politika mondja ebben az ügyben is a magáét. Asszonynak a szülőágyon a helye! Gondolom, Te is hallottad X politikus úr eme szégyenletes megnyilatkozást.

Bárhogyan is ragozzuk, a lét határozza meg a tudatot. A házasság kötelezettségekkel jár, pl. a családalapítással, csakhogy nincs a fiataloknak jövőképük, munkájuk sincs, akinek van, annak a bére nem teszi lehetővé, hogy lakást vegyen, stb.

Meglehetősen összetett a dolog.

Puszi: Yolla

megtekintés Válasz erre: Yolla

Kedves Ilona!

Egyszer, talán nem túl régen, néhány hónapja talán, a népesség korosztályonként összetételéről, és azok foglalkoztatottságáról írtam, iskolai végzettségük szerint.
Megnéztem a KSH adatsorait, a 2008. évit, mert abban találtam meg valamennyi adatot. Kiderült, hogy minden negyedik gyerek házasságon kívül születik.
Éppen tegnap mesélte egy ismerősöm, hogy megkurtították a munkanélküliek járadékát, többek között egy családban csak egy fő kaphat segélyt, azért ha egy házaspár mindkét tagja munkanélküli, elválnak és az egyikük bejelentkezik a szüleihez, a segély miatt.
Valamelyik nap hallottam a rádióban, hogy tavaly 88 ezeren születtek és 132 ezren haltak meg.
Fogyunk.

Puszi: Yolla

Kedves Yolla!

Köszönöm a hozzászólásod. Éppen most írtam Ködmadár hasonló téméval foglalkozó cikkéhez, hogy úgy néz ki, a kapcsolati kérdésekkel-főleg fiatalok esetén,-sőt a házasság kérdésével senki nem foglalkozik-a társadalom sem.Miért kérdéses dolog manapság erkölcsi dolgokkal foglalkozni?
A mai fiataloknak nincs jövőképük. A kapcsolatok csak a szexre épülnek ideig-óráig, a következmények már nem érdekesek..Milyen példák vannak? Nos, amit a TV-ben a valóvilágban látnak..
Aztán csodálkozunk, hogy fogy a népesség...

Puszi, Ilona
Kedves Ilona!

Egyszer, talán nem túl régen, néhány hónapja talán, a népesség korosztályonként összetételéről, és azok foglalkoztatottságáról írtam, iskolai végzettségük szerint.
Megnéztem a KSH adatsorait, a 2008. évit, mert abban találtam meg valamennyi adatot. Kiderült, hogy minden negyedik gyerek házasságon kívül születik.
Éppen tegnap mesélte egy ismerősöm, hogy megkurtították a munkanélküliek járadékát, többek között egy családban csak egy fő kaphat segélyt, azért ha egy házaspár mindkét tagja munkanélküli, elválnak és az egyikük bejelentkezik a szüleihez, a segély miatt.
Valamelyik nap hallottam a rádióban, hogy tavaly 88 ezeren születtek és 132 ezren haltak meg.
Fogyunk.

Puszi: Yolla
Kedves Évi!

Valóban mindenki a saját szemüvegén át látja a világot. Más dolgában nehéz okosnak lenni, pláne, ha a magunkéban sem vagyunk azok. Legfeljebb csak tapasztalatainkra hagyatkozva tanácsolgathatunk..Én is ezzel próbálkoztam...

Szerintem mindent el lehet intézni kultúrált módon. Ez intelligencia kérdése. Ezzel mindent elmondtam!

Köszönöm, hogy elolvastál!
Puszi, Ilona
Kedves Ilike!

Én is amondó vagyok, aki nem kevés tapasztalattal a hátam mögött vallom, a hátam közepére sem hiányzik az egyedüllét. Én már nem tehetem meg, de azok, akik most "kacsintgatnak" kifelé, kétszer is gondolják meg. Mire számítanak?
A szex (nyugodtan írd így, nem sex-nek) nem pótolja a családot.
Ha mégis kétfelé válnak az útjaik, mert reménytelen az együttmaradás, azt is kulturáltan tegyék meg, és ne kiabáljanak egymásra kígyót békát. Az annyira csúnya. Éppen az imént olvastam egy chet-szöveget, a kétszínű álnok kígyótól kezdve a mocskos disznóig mindenféle jelzővel illette a nálánál lényegesen idősebb férjet... Na hát, erről beszélek. Nekik már annyi.
Ha felemeled a szavad akkor a fejedhez vágják, hogy "kielégítetlen öreglány" vagy... Na tessék!
Egy kívülálló nem lehet elég okos ebben a kérdésben sem, hiába van a háta mögött tapasztalat...

Puszi,
Éva
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: