újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Lélekbörtön!

Látogatók száma: 51

Részlet, egy kész kéziratból. Lesz e belőle valaha könyv, nem tudom. Én bizakodom! Bár a kiadók nem tolonganak a kezdő írókért.

Már nem érdekelnek a szabályok!
Rita életét is kockáztatom, ha autóba ülök ittasan.
Megszűntek a lányommal való sétáim, már nem járunk a játszótérre, Grace is hűvös velem.
Egyszer próbált újra közel kerülni hozzám, amikor figyelmeztetett, ha így folytatom, elveszíthetem a lányom. Akkor durván rászóltam, ne ártsa bele magát a dolgaimba.
Nem is értem miért nem találtam meg előbb a megoldást. Így nem kell az emlékeimmel bajlódnom, nincs fájdalom, csak jóleső tompaság.
Egyre kevesebb türelmem van a reggeli huzakodáshoz, az öltözködés közben.
Kiveszek a szekrényből egy piros nadrágot, hiába sír erőszakkal adom rá, és vonszolom a kocsihoz, minél előbb ott hagyhassam az óvodában.
- A kéket akartam!- Zokogja még akkor is mikor bekötöm a gyerekülésbe. - A kék nadrágot akartam!- Durván rá szolok, kilátásba helyezek, egy pofont, ha nem hallgat el.
Mikor a benti ruháját adom rá még akkor is sír.
Már a környezetem tisztasága sem érdekel, toronyba áll a mosatlan edény. A ház előtti füvet mióta Dan nem jön, senki nem nyírta le, a rendezett környezetből messzire virít.
Egyedül Lona az, aki kitart mellettem, bár valószínűbb, hogy Rita az, aki miatt még át jár hozzánk.
Sokszor viszi magával gyerek zsúrokra, olyankor nála alszik, és én nyakamba veszem a várost.
A környékbeli kocsmákba már jól ismernek.
Elvetődöm egy elegánsabb bárba, oda ülök a pulthoz, már nem számolom az italokat.
Nem kell sietnem, a lányom most sem alszik otthon.
Már hozzá szoktam a férfiak közeledéséhez, nem okoz gondot elküldeni őket. Én csak inni akarok, más nem érdekel.
Idősebb férfi ül mellém, panaszkodni kezd az életről, valahogy a saját bánatomat hallom tőle. Elfogadom a meghívását, koccintunk. Egy idő után már nem is fogom fel, miről beszél.
Mikor kinyitom a szemem, nem tudom, hol vagyok. Oldalra pillantva, idegen férfit látok magam mellett. Ijedten veszem észre, hogy ruhátlan vagyok.
Óvatosan összeszedem a holmim, az előszobába halkan felöltözöm, és pánikszerűen menekülök az idegen lakásból.
Valahol a lelkem mélyén mindig is tudtam, nem helyes, amit teszek, de hogy ilyen mélyre fogok süllyedni, álmomban se gondoltam.
Leintek egy taxit, csodálkozva látom Lona kocsiját a felhajtón.
- Hol voltál?- rivall rám. - Le kellett mondanom egy munkát, miattad!
Lehajtott fejjel engedem be, láthat rajtam valamit, mert a lányom felküldi a szobájába játszani.
- Hol voltál?- kérdezi újra már enyhültebben.
- Nem tudom!- szörnyen érzem magam
- Hogy hogy, nem tudod? Mit csináltál?- Keres nekem egy italt, riadtan látom, ahogy remeg a kezem, mikor érte nyúlok. Mohon iszom!
- Mond el, merre jártál!
- Nem tudom! Kocsmáztam.
- És?
- Idegen lakásban ébredtem.
- És?
- Az isten szerelmére!- kiáltom- Mit és? Ott feküdtem meztelenül egy idegen férfi mellett.
- Te jó isten! Ha lefeküdtél vele, akkor nem volt idegen!- Látom a szemébe a szánalmat.
Szeretnék elsüllyedni szégyenemben. Lekuporodom a kanapé elé és sírok.
- Ha akarod, elviszem még Ritát. - mondja halkan. - Figyelj! Segítséget kell kérned valakitől, mielőtt valami nagyobb baj nem lesz.
Mivel nem mondok semmit, felmegy a lányomért.
Szeretnék elbúcsúzni tőle, hozzá hajolok, hogy megcsókoljam az arcát. Durván ellök magától.
- Hagy adjon anya egy puszit.
- Nem vagy az anyukám, nem szeretlek-, kiáltja-, nem akarom, hogy itt legyél - Ha valaki megütne, az sem okozhatna nagyobb fájdalmat, mint amit a lányom szavai. Szorosan fogja Lona kezét és húzza kifelé a lakásból.
- Rita!- De ö nem is fordul vissza, lerogyom a szőnyegre és hangosan fuldokolva zokogok.
Nem tudom mennyi idő telt el, remegő kézzel nyúlok a pohárért, a számhoz emelem.
Rettenetesen kívánom az italt, már- már belekortyolok, de mégis a falhoz vágom a poharat.
Végre megteszem azt, amit már nagyon régen meg kellett volna tennem.
- Apa segíts!- Úgy szorítom a telefont, elfehérednek az ujjaim.
- Kérlek, segíts!- Hallom a kérdéseit, de válaszolni képtelen vagyok.
Nem tudom, hogyan csinálta, de pár óra múlva már ott is van.
Mióta haza jöttem az idegen lakásból, nem néztem tükörbe, rettenetesen nézhetek ki, mert apám arcán őszinte rémületet látok.
- Clar! Kislányom!- Átöleli a vállam, leültet a kanapéra, és én oda bújok hozzá, szűnni nem akaró zokogással.
Nem kérdezősködik, gondolom arra vár, hogy egy kicsit megnyugodjak.
Később fürödni küld.
Öltözködés közben hallom a csengőt, Lona hangját. Rita néha közbe szol, mert sok mesélni valója van a nagyapjának.
Megvárom, míg a bébi csősz elmegy, csak utána megyek le.
A lányom elkerül, gyorsan a szobájába húzza a kezénél fogva apámat.
Nem vagyok elég erős, hogy véghezvigyem az akaratom. Italt töltök magamnak, lassan kortyolgatom, várom a hatását.
Felmegyek, és az ajtóból nézem, ahogy a lányom sorra mutatja az összes játékát.
Feleslegesnek érzem magam, a szobámba az ágyra dőlök, nézem a plafonra vetülő árnyakat.
Mint kislányként most is megpróbálok alakokat ki venni belőle.
Éjszaka ébredek fel, csönd van a lakásban, a konyhai rumli eltűnt, gondolom apám keze által.
Szalvétával letakart tányéron tojás és kolbász árválkodik.
Éhes vagyok, mégsem az ételért nyúlok, hanem az üvegért.
- Enned kellene valamit. - hallom a hátam mögül.
Leülök az asztalhoz, ö velem szemben, nézi, ahogyan kelletlenül eszem néhány falatot.
- Hova lett az én kicsi lányom? - Kérdezi szomorúan. - Azt hiszem az én hibám, hogy ide jutottál. - Ránézek, az én drága apám megöregedett. Finom ráncok övezik szűk résű barna szemét, az arca kicsit beesett, csak most látom, hogy lefogyott. Hullámos ősz hajában még árválkodik néhány barna tincs. - Amikor anyád elhagyott minket, nekem is könnyebb volt nem beszélni róla. - Tölt magának, egy italt- Akkor sok mindent el kellett volna mondanom, nem hagyni, hogy magadba zárd, hogy azt hidd te vagy a hibás, azért mert elment.
- Ha nem akarsz segíteni, inkább menj el!- mondom halkan.
- Látod ez az, ami idáig vezetett. Soha semmiről nem akarsz beszélni, ami elmúlt. Legalább hallgass meg.
- Nem akarok hallani róla!
- Pedig meghallgatsz!- Apám szinte soha nem emelte fel a hangját, most meglep vele, de lehalkítja, nehogy felébressze az unokáját. - Anyád különleges nő volt! Legalábbis nekem,
Büszke voltam magamra hogy meghódítottam,
Tudtam a félre lépéseiről, de nem foglalkoztam vele, bebeszéltem magamnak, csak rosszmájú pletyka. Mikor megszülettél, abban reménykedtem, megváltoztatja az anyaság.
Nem így történt. Tulajdonképpen csak azért haragszom rá, hogy elment, mert nem értem miért kellett téged kitenni annak a fájdalomnak, hogy ott hagyjon egyedül. Te úgy érezted miattad történt, és én nem feleltem, a fel nem tett kérdéseidre.
- Hallgass!- ugrom fel, hogy ott hagyjam a konyhába, hogy ne kelljen hallanom a hangját.
Utánam nyúl, a karomnál fogva vissza ránt, és durván lök a székre.
- Nézz magadra! Hogy nézel ki? Segítséget kérsz, de nem akarod, hogy segítsek. - Szomorúan rázza a fejét. - mindig is önző voltál, most is úgy viselkedsz! Téged nem érdekel senki magadon kívül. - Rettenetesen fájnak a szavai. - Mikor anyád elment meg kérdezted e, egyszer is én mit érzek? Tudom, akkor még kicsi voltál, nem értetted mi történik, de később sem érdekelt, hogyan dolgoztam fel azt, hogy elhagyott a nő, akit a legjobban szerettem. Csak később jöttem rá, Tamarát is azért fogadtad el anyádnak, hogy veled legyen többet. Bobi születése után örültünk, amiért úgy ragaszkodtál az öcsédhez, pedig az sem volt őszinte! Te csak nem akartad, hogy vele többet foglalkozzunk, ezért sajátítottad ki magadnak. Tudod te egyáltalán milyen fájdalmat okoztál neki mikor elküldted? Pedig ő csak segíteni akart.
És Steve? Mindent megtett érted, a lánya mégsem hordhatja a nevét.
- Te nem értesz semmit!- kiáltom, - Felhívtam mielőtt haza indult! Kértem, hogy siessen, mert meg lepetésem van. - újra a poharamért nyúlok, de elveszi a kezemből- Megöltem!- Zokogom- Hozzám sietett akkor, és én megöltem!- Leguggol elém, átölel.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz!
- Megöltem! Anya is azért ment el, mert rossz voltam! Nem akartam azzal a bácsival elmenni!
Téged akartalak!- Most megint az a négy éves kislány vagyok, aki nem akart beszállni az autóba, amibe az idegen bácsi ült. Anya hiába kért vagy fenyegetőzött. Akkor azt mondta
- Játsszál szépen a többi gyerekkel nemsokára visszajövök érted- és a nyakamba tette azt a kis táblát, amire ráírta a nevem és a címem. Nem akartam meghallani az idegen hangját, pedig akkor tudhattam volna, nem jönnek vissza értem.
- Istenem!- Sóhajt fel apám.
Fel állít a székről magához ölel
- Milyen bácsi?-
Nem tudok válaszolni a sírástól.
Kapok egy italt, bár tudja, nem kellene, úgy gondolja, kicsit megnyugtat.
- Ezt a beszélgetést már nagyon régen meg kellett volna ejteni. - Igaza van apámnak! Nagyon önző vagyok, hisz a saját fájdalmamon kívül nem érdekel senki.
Abban is igaza van, hogy az öcsémet azért babusgattam annyit, mert akkor velem is foglalkozott Tamara. Később persze már egyfajta imádatot éreztem iránta, amit Bobi viszonzott is.
- Nem te tehetsz arról, hogy anyád elment! Steve balesete is megtörtént volna akkor is, ha nem hívod fel!- Mondja halkan.
Valahol a lelkem mélyén tudom, hogy igaza van, mégsem tudom elfogadni.
Akit minden hátsó szándék nélkül, önzetlenül szerettem az Steve volt. Ő volt az egyetlen, akinek tudtam beszélni anyámról. Neki elmondtam mit mondott utoljára, hogy azt akarta hagyjam itt apámat és menjek vele és az idegen bácsival.
Mindenkinél jobban bíztam benne, most látom nem alaptalanul, még apámnak sem mondta el, amit tőlem hallott.
Mivel nem tud többet kihúzni belőlem, felkísér a szobámba, betakar, és ott marad velem, mint amikor kicsi voltam, és féltem a sötétben.

A cikket írta: Kathy Godhy

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Kathy Godhy

Kedves Éva! Erre csak azt tudom mondani, köszönöm!
Tökéletesen leírtad a gyengeségeimet! Örülök a pozitív kritikádnak!
Puszi Kati

Hát, ha még azt is tudnád, hogy egy író veszett el benned! Ez a véleményem! :-)))

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Kedves Kathy!

Megpróbálok ugyanolyan kíméletlen lenni, mint maga a történeted..., a szereplő számomra ellenszenves, mégpedig a gyengesége miatt..., tönkre tesz embereket maga körül..., pusztán akaratgyengesége miatt..., nagyon őszinte írásod emlékeztet arra, amire nem jó visszaemlékezni..., amit még ma is elutasítok, mert mindennek oka volt és van, és lesz... Ez az, amit nem mindenki vállal fel, mert szégyenli! Másként is lehetett volna tenni, amikor még tehette!

Mint írás, ugyanakkor, nagyon felkavar és már nem is mindig a történetre, hanem a hogyan tálalásra próbálok odafigyelni. Elterelő hadmozdulat. Lehet, hogy rossz helyen teszem ezt meg, de még időben...

"Rita néha közbe szol"..., (Megér ez a történet egy újraolvasást... kijavítani a hibákat, amit elkövetünk az írás hevében... Csak ezt az egyet ragadtam ki. - Bocsi, még egy, kettőt... a többit nem írom le... "Kértem, hogy siessen, mert meg lepetésem van."..."vissza ránt"... Akkor a meghallgatsz szót miért írtad egybe, ha a többit meg külön... Hát ezért mondom...

Ne gondold, hogy nem éri meg újraolvasni az írásainkat még mielőtt feltesszük!
A véleményem az, hogy komoly bajaid vannak az összetett szavakkal...)

Tudod én hányszor kaptam a fejemhez, miután figyelmeztettek? Mert rátapintottak a gyenge pontomra... Beismerni a tévedésünket soha nem késő. A legrosszabb, ha abban találnak hibát, amiben leginkább hiszünk, hogy hibátlanok vagyunk... Nem vagyunk hibátlanok, de tökéletesek sem!

Csak azért mertem ezzel előhozakodni, mert magasra tetted a mércét. Amellett, hogy elismerem az őszinteséged mellet a jó adag belátást, és tehetség is szorult beléd, nem kevés, amiért kár lenne!

Fogadd el egy amatőr író véleményét, mert nem bántásnak szántam, hiszen a történetedtől összeszorul az ember szíve! Nem mindennapi!

Pussz,
Éva

Kedves Éva! Erre csak azt tudom mondani, köszönöm!
Tökéletesen leírtad a gyengeségeimet! Örülök a pozitív kritikádnak!
Puszi Kati
Kedves Kathy!

Megpróbálok ugyanolyan kíméletlen lenni, mint maga a történeted..., a szereplő számomra ellenszenves, mégpedig a gyengesége miatt..., tönkre tesz embereket maga körül..., pusztán akaratgyengesége miatt..., nagyon őszinte írásod emlékeztet arra, amire nem jó visszaemlékezni..., amit még ma is elutasítok, mert mindennek oka volt és van, és lesz... Ez az, amit nem mindenki vállal fel, mert szégyenli! Másként is lehetett volna tenni, amikor még tehette!

Mint írás, ugyanakkor, nagyon felkavar és már nem is mindig a történetre, hanem a hogyan tálalásra próbálok odafigyelni. Elterelő hadmozdulat. Lehet, hogy rossz helyen teszem ezt meg, de még időben...

"Rita néha közbe szol"..., (Megér ez a történet egy újraolvasást... kijavítani a hibákat, amit elkövetünk az írás hevében... Csak ezt az egyet ragadtam ki. - Bocsi, még egy, kettőt... a többit nem írom le... "Kértem, hogy siessen, mert meg lepetésem van."..."vissza ránt"... Akkor a meghallgatsz szót miért írtad egybe, ha a többit meg külön... Hát ezért mondom...

Ne gondold, hogy nem éri meg újraolvasni az írásainkat még mielőtt feltesszük!
A véleményem az, hogy komoly bajaid vannak az összetett szavakkal...)

Tudod én hányszor kaptam a fejemhez, miután figyelmeztettek? Mert rátapintottak a gyenge pontomra... Beismerni a tévedésünket soha nem késő. A legrosszabb, ha abban találnak hibát, amiben leginkább hiszünk, hogy hibátlanok vagyunk... Nem vagyunk hibátlanok, de tökéletesek sem!

Csak azért mertem ezzel előhozakodni, mert magasra tetted a mércét. Amellett, hogy elismerem az őszinteséged mellet a jó adag belátást, és tehetség is szorult beléd, nem kevés, amiért kár lenne!

Fogadd el egy amatőr író véleményét, mert nem bántásnak szántam, hiszen a történetedtől összeszorul az ember szíve! Nem mindennapi!

Pussz,
Éva

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Kathy!

Te ilyen nagyban műveled a dolgokat? Akkor veled mi nem tudunk lépést tartani, labdába rúgni, hiszen mi amatőr írók vagyunk. Egymásnak tesszük fel az írásainkat és eszünkbe sem jut, hogy ezért bármi járna, mint "mondod" vagyont fizetni azért, hogy olvassák az írásaink? De ha megmondod, miért van erre szükség, akkor talán mégis megértem...
Annyira nem vagyunk jók, még te sem, hogy ennyi kockázatot ez az egész megérjen..., de ha másokat is beavatnál, talán jobban megértem.

Puszi,
Éva

Szia Éva! Amatőr író vagyok én is! Látod az írásaimat, olyanok amilyenek! A Lélekbőrtön is novellának indult, aztán nem bírtam abba hagyni! Lett belőle egy regény! Addig amíg nekem kell fizetnem azért, hogy kiadják az írásaim, nem vagyok elég jó! Nálad is és más úgymond amatőrnél, nem is egy profi írást olvastam!
Nem attól lesz valaki Profi író mert megpróbálja eladni magát, hanem azért mert az olvasók annak tarják!

megtekintés Válasz erre: Kathy Godhy

Szia Virág! Ez egy kiadásra váró regény részlete. Nem tehetek fel sokat belőle mert akkor a kiadok nem fogadják be! Így se nagyon, de hátha! Lassan két éve keresek olyan kiadót aki elvállalná, úgy, hogy ne keljen egy vagyont fizetni érte!

Kathy!

Te ilyen nagyban műveled a dolgokat? Akkor veled mi nem tudunk lépést tartani, labdába rúgni, hiszen mi amatőr írók vagyunk. Egymásnak tesszük fel az írásainkat és eszünkbe sem jut, hogy ezért bármi járna, mint "mondod" vagyont fizetni azért, hogy olvassák az írásaink? De ha megmondod, miért van erre szükség, akkor talán mégis megértem...
Annyira nem vagyunk jók, még te sem, hogy ennyi kockázatot ez az egész megérjen..., de ha másokat is beavatnál, talán jobban megértem.

Puszi,
Éva

megtekintés Válasz erre: Virág

Szia, lesz tovább?

Szia Virág! Ez egy kiadásra váró regény részlete. Nem tehetek fel sokat belőle mert akkor a kiadok nem fogadják be! Így se nagyon, de hátha! Lassan két éve keresek olyan kiadót aki elvállalná, úgy, hogy ne keljen egy vagyont fizetni érte!
Szia, lesz tovább?
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: