újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Az örökség

Látogatók száma: 63

Kint alig hajnalodott, amikor felkelt. Soha nem várta meg az óra csörgést, részben mert elég rosszul aludt, és nem akarta, az anyját sem zavarni vele.

Már nagyon fáradt volt! Tulajdonképpen, az utóbbi öt évben, mindig fáradt volt.

A fürdőszobába ment, megmosta az arcát, vágott egy fintort a tükörből visszabámuló nőre.

Mert az nem ő volt! Ő, egy alig negyven éves csinos nő, nem pedig, egy csont sovány piszkafa, akinek még az arca is ráncos.

A mosdótálba engedett meleg vizet, vállára terítette a törölközőt, a szivacsot a vízbe dobta, amibe öntött a patikából beszerzett fürdő olajból.

- Jó reggelt!- Köszönt, ahogy a szobába lépett, - Hogy aludtál?- Kérdezte.

Tudta nagyon jól, hogy nem fog választ kapni. Letette a tálat, a puha szivaccsal, elkezdte lemosni az ágyba fekvőt, közbe beszélt. Elmondta mit álmodott, az esti filmet is elmesélte, pedig nem is látta az egészet, mert elaludt rajta.

Nézte a sima vonásait, már nem tudott sírni, nem is akarna, mert még az orvosok sem tudták megmondani, mit érzékel a világból.

Öt éve kezdődött, amikor összeesett az utcán. Az egyik járókelő hívott mentőt.

Agyvérzés, mondták az orvosok, biztatták, hogy fel fog épülni.

Akkor úgy tűnt igazuk lesz, igaz, az egyik fele lebénult, de már kezdett megtanulni járni.

Magdi a munkájára hivatkozva nem tudta vállalni az ápolását, amíg úgy megerősödik, hogy el tudja látni magát. Mivel vele lakott, nem gondolkozott, csak kért fizetés nélküli szabadságot, akkor csak pár hónapról volt szó, senki nem gondolta, hogy pár hét után újabb agyvérzést kap.

Volt némi tartaléka, azt élte fel, mert amit ápolás címén kapott az hidegvízre sem volt elég, az anyja nyugdíja, alig futotta ki a gyógyszereket, mivel szondán etette, nem adhatott neki akármit, az is sokba került.

Régen még adott magára is, fodrászhoz járt, kozmetikába, mostanra már elérhetetlen luxus lett számára. Nem haragudott a lányára mikor elköltözött az apjához, tulajdonképpen még meg is könnyebbült, mert nehéz volt kigazdálkodni az iskolára valót, kérni meg nem szeretett.

Egyszer kért a nővérétől, aki azt vágta a szemébe, hogy elszedi a beteg pénzét és még kéreget is. Többet nem szólt, inkább magától vonta meg a falatot.

Kinyitotta az ablakot, mikor végzett a mosdatással, kintről kellemes tavaszi levegő áramlott be, nem tudta elnyomni a szagot, ami, egy magatehetetlen beteget körül vesz.

Már nem undorodott a pelenkától, a keze sem remegett, ahogy összekapcsolta a szondát a tubussal.

Főzött egy teát, alig volt annyi cukor, hogy megízesítse, még két nap, amíg hozza a postás a pénzét, addig talán van annyi, hogy egy fél kiló kenyeret kifutja.

Fel sem állt mikor kulcs zörrent a zárba.

- Szia, anya! – lépett be a lánya- Csókolom Mama!- köszönt be a szobába. – Hogy van?
- Ahogy eddig!- mondta lemondó sóhajjal.
- Ettél már valamit?- nézett körül, de a gázon most sem látott fazekat.
- Persze! – hazudta, - tegnapról maradt egy kis leves.
- Hoztam neked buktát, - tette le az asztalra a zacskót.
- Köszönöm! De ne költsd rám a zsebpénzedet! Én meg vagyok!
- Apa küldi. – Aztán bement a beteghez, össze - vissza csacsogott, mint a tizenöt évesek szoktak, aztán gyorsan el is ment.

Nagyon szerette a mamáját, azért volt olyan nehéz ilyen állapotban látnia.

Ő mohon vetette rá magát a kapott ételre, pár falat után elsírta magát.

Még az anyja betegsége előtt váltak el, nem tudta megbocsátani a megcsalást. A férje akkor is bizonygatta, hogy őt szereti. De akkor hogy tudta elárulni?

A testvére ritkán nyitotta rájuk az ajtót, akkor is csak morgott a lakás állapota miatt. Tudta ő, hogy ráférne egy festés, de nem tellett rá.

Meg könnyebbülést kellet volna éreznie, mikor meghalt, hogy már nem kell szenvednie, ő mégis lelkiismeret furdalást érzett, hogy miatta történt.

Egyszerű temetést szervezett, a legolcsóbb koporsóval, mert másra nem tellett.

Magdi meg szidta, hogy az anyjuk jobbat érdemelt volna. Hiába mondta, hogy nem volt több pénze.

- Nem kellett volna a nyugdíját elszedni! Abból futotta volna!

Rosszul esett, akkor még nem tudta, hogy még tartogat meglepetéseket a nővére.

Mikor haza költözött, felújította a lakást, a bútorokat is kicserélte, csak az anyja szobájában hagyta a régieket, mert azt mondta: Ezt még apáddal vettük. - és nem akart tőle meg válni.

Pár napot hagyott magának pihenésre, aztán lázasan neki állt munkát keresni.

A hagyatéki tárgyaláson érte a meglepetés.

A nővére eltartási szerződést kötött a szüleivel, aminek a fejében mindent ő örököl. Az írás több mint tíz éve született, még az apjuk életében, és mivel nem volt érvényes végrendelet, ami felülírta volna a szerződést, minden Magdi nevére ment.

- Jövő hétig ki kell költöznöd a lakásból. – Ő csak bámult bambán.
- Miért kellene kiköltöznie? Nincs szükségünk arra a házra!
- Péter, kérlek miattam ne!-
- El fogom adni!
- De ő a testvéred! Évekig ápolta az anyádat!
- Miért nem adta intézetbe?- Kérdezte fölényesen
- Micsoda szörnyeteg vagy te! Hogy tudtam eddig is veled élni! Ennyi irigységet, rosszindulatot, még nem láttam, emberben! Űristen! – Tárta szét a kezét, és elment.
- Anya! Ezt nem teheted!
- Csak az örökségedet védem!- Mondta büszkén feltartott fejjel.
- Az örökségemet? Az enyémet? Ha eladod, akkor mi lesz az enyém belőle?
- A pénz, kislányom! A pénz! Hogy öregségemre gondomat viseld!
- Én? Az első jelre beadlak valami otthonba! Érezd a magad bőrén, amit a nagyinak kívántál!
- Mihez kezdesz? – fordult a nagynénje felé,
- Miattam ne aggódj! Én meg leszek!- Gábor, a volt férje a válásba sem akart beleegyezni, azóta is keresi az alkalmat, hogy bebizonyíthassa, hogy még mindig szereti. Tulajdonképpen, sokkal többet segített, az elmúlt öt évben, mint a nővére, akinek pedig kötelessége lett volna.

- Csak élősködött anyukán, még dolgozni sem akart, a nyugdíját is elszedte szegénynek, abból tud hova menni.

- Anya! – A lány nem akart a fülének hinni. Mindig is tudta, hogy gőgös rosszindulatú, de azt nem hitte, hogy még a testvérével szemben is az.

- Gyere, írjuk alá a papírt!– A lány elrántotta a karját.

- Még mindig nem érted, anya!? Apámat az öngyilkosságba kergetted, és most Pétert is elüldözted, a testvéredet is tönkre akarod tenni! – Megtörölte a szemét, - Hogy teljes legyen az örömöd, most engem is elveszítettél!- karon fogta a nagynénjét és elindultak kifelé.

- Asszonyom! Megtámadhatja a szerződést a bíróságon!- Nem válaszolt, csak egy szomorú mosollyal köszönte meg, a segíteni akarását.

-

A cikket írta: Kathy Godhy

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Kathy Godhy

Ez az írás még a kezdetekkor íródott! Van némi valóságalapja, igaz én nem vagyok érintett benne!.

Hát igen, azok a fránya összetett szavak! A vicc az egészben, hogy elég pöpec szövegszerkesztőt kaptam Apától, de az sem javítja ki őket!
Tudom, hogy zavaró! Ez van!

Ne aggódj, mert az enyém pöpec, mégis elfogadja, ezért pusztán a megérzéseimre hagyatkozhatok. Itt van pl. ez a szó, hogy mégis... hogy érzékeltessem veled mi is az én bajom, te úgy írnád: még is... Ez az, amire rá kell érezned... csak egy példa, mert lehet, hogy ez nem jó...
Azt írod: "Én meg leszek!" Nem akarom mondani, hogy mi leszek, ha nagy leszek... Ebben az esetben a lány mondja az anyjának, hogy "Én megleszek az örökség nélkül is"... "Megmondom őszintén, remélem, ebből nem lesz sértődés?" :-)


Pusza,
Éva
Ez az írás még a kezdetekkor íródott! Van némi valóságalapja, igaz én nem vagyok érintett benne!.

Hát igen, azok a fránya összetett szavak! A vicc az egészben, hogy elég pöpec szövegszerkesztőt kaptam Apától, de az sem javítja ki őket!
Tudom, hogy zavaró! Ez van!
Kedves Kathy!

Nagyon megrázó történetet olvashattam tőled.
Kétséget kizáróan kell legyen valóságalapja. Hacsak nem teljességében az.

Ami zavaró volt végig, hogy az egész történetben a főszereplő nem volt nevesítve, aki ennek az egész kálváriának egyben a kárvallottja is, nem úgy a nővér, akinek nevet is adtál, aki éppen hogy nem érdemelte volna még ezt sem.
Némelykor olyannyira összemosódtak a szereplőid, hogy igencsak többszöri elolvasás után tudtam csak kisilabizálni, érteni, hogy éppen ki beszél, kivel?
Ez egy kissé zavaró volt. Nehezen követhető.

A történet súlya és mélysége nem tudni, hogy mennyire érinti a cikk íróját, ezért nem engedi meg, hogy szubjektívan mondjak további véleményt a kivitelezésre. Hajlok arra, hogy a beleérzés miatt elnézőbben kell megközelítenem nekem is, és nem az írás milyensége ebben a lényeges, hanem a tartalma, ami viszont magáért beszél.

Azt már csak viccesen jegyzem meg, hogy az összetett szavak írása változatlanul nem az erősséged. :-)

Pussz,
Éva
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: