Aphrodité és Adonis (és a szerelem) - novella
Látogatók száma: 53
Talán igaz is lehetne a történet (a többsége igen...én éltem meg)
Péter - mint mindig - most is az élen húzott oldalvizet a többieknek. Valahogy ez alakult ki két év alatt. Talán azért mert a K-1 mégis a sportág királyának számított. Persze szerepének kellett lennie az egy-két megnyert versenyének is, valamint annak is, hogy az edzője is várta már a meghívót az ifi válogatottba a nevével. Tizenhét éves korára állítólag reménykeltő a kajakos jelene. Ő pedig ezzel nem foglalkozott. Jól érezte magát a vízen, szeretett edzeni, imádta a versenyek hangulatát, "elviselte" ha középen állt a dobogón. Jó "banda" jött össze a Tisza-parton, merthogy ez a folyó volt a hazájuk. Mostanában érezte azt is, hogy - bár messze nem ő volt a korelnök ebben a fiatal gárdában - egyre inkább rábízza a többiek irányítását a vízen, ha nem tudja az egyesület öreg rocsóján mellettük kavarni a vizet. most is - amikor az önköltséges edzőtábort kellett szervezni - az ő feladata lett a tizennyolc év alattiak szülői-beleegyező nyilatkozatainak begyűjtése, valamint az indulás megszervezése. Mondjuk az utóbbi csak annyiból állt, hogy irányította a Zsukra történő berakodást (egy raj-sátor, a "hajók" javításához szükséges pár dolog, eü.dobozok, gázpalack, gázrezsó, paprika-só-bors, egyéb fűszerek és még pár apróság). Önellátóra tervezték ezt az edzőtábort is. Ez lefordítva azt jelenti, hogy a húson kívül mindent magad a természet: krumpliföldek biztos lesznek a közelben, gyümölcsös is, zöldség is akad majd, és a varsákban van bőven hal. Hát igen, ezek nem szabályos beszerzési módok, de valahogy belefér a dolgok menetébe. Persze a "mester" ezt nem tudja (vagyis hivatalosan nem tudja), ők meg "gyerekek" még. Volt, hogy "lebuktak" de mindig kidumálták magukat. Megúszták.
Reggel nyolckor szálltak a hajókba. A kajakosok közepes tempóban húztak csak , de így folyamatosan a kenusok nyavalygását hallgatták, hogy lassítsanak. Végül is délután kettőkor már állt a rajsátor egy parti fűzes takarta gyepes területen, amit az egyesület kért el a helyi TSZ-től egy hétre. Villámgyorsan szétnéztek a környéken és fél óra múlva már rotyogott a paprikáskrumpli a nagy bográcsban a szemközti falu vegyes-boltjában vett házikolbásszal dúsítva. Vizet is a falu ártézi kútjából hoztak amit aztán üvegekbe öntve a folyóban hűtöttek le. Jócskán harminc fok fölött volt a hőmérséklet, de július volt, hideg mégse lehetett. Esti programként még a közeli varsákat is meglátogatták és egész hétre való halat "begyűjtöttek". Este viccmesélés, kártyázás, hülyülés volt még, de már tízkor "záróra" mert kemény hat nap következett - kellett a pihenés.
* * *
Gyorsan futott az idő. Jóformán csak edzés és edzés. Kőkeményen a „mesti” stílusában. Az edzőnek egy fő elve volt: nem lehet túledzeni senkit. Ehhez is tartotta magát. Reggel hétkor már a vízen voltak. Tizenegy óra körül, mikor már kezdett nagyon tűzni a nap, kikötöttek és irány mindenki főzni. A bográcsból röpke idő után jóféle illatok szálltak fel. Péter lett a főszakács tulajdonképpen. Most hálás volt az anyjának, hogy már kicsi gyerekként is befogta a konyhai munkákba és megtanította mindenre. Különösen a „mesti” örült ennek, mert egyébként minden táborban rá hárult ez a feladat.
Délután négykor újra a vízre szálltak és este hétig lapátoltak. Utána vacsora, egy alapos fürdés a folyóban. Általában tízkor senkit sem kellett biztatni, hogy alvás, mindenki fáradt volt. Így ment ez nap mint nap. Nagy néha kártyáztak esetleg, de még a szokásos vicc mesélések is elmardtak, sőt- a fiatal skacokra annyira jellemző – nőügyeket se nagyon beszélték meg. Persze legtöbbjüknél még nem is nagyon lett volna mit. Péter is csak ismerkedett még az „ellenkező nemmel”, de a szerelmet még nem ismerte, vagyis igazából még nem érezte soha. Pedig már tizenhetedik évében járt.
Még a városban elbohóckodtak, hogy milyen jó lenne egy koedukált tábor, de persze a mesti lehurrogott minden ilyen ötletet – lehet azért hajtotta agyon őket, hogy ne legyen tényleg semmi ilyen -féle ingerük? Ravasz volt az „öreg” mesti.
Persze azért mégis témába kerültek a lányok. Annál is inkább, mert a táborukkal szemben húzódott a község szabad-strandja. Azért esténként legeltették a szemüket a formás idomokon. Péter – s vele együtt a többiek is – egy végtelenül formás, holló-fekete hajú bikinis szépséget csodált. A lány talán a legszebb volt mind között. Ruganyos teste, fejlett melle, formás combja – és hát mondjuk ki – még formásabb popsija bizony még álmában is felbukkant. Egy este a tömzsi kenus Zsiga lelopta a fejéről a szalmakalapot annyira belemerült a látványba. Na, kapott is érte.
A lányok röplabdáztak általában a sekély parti víz fölött kifeszített egy szál kötelet használva háló helyett. Egy-egy jobb ütésnél, vagy bravúros mentésnél a fiúk tapsviharban törtek ki mire nagy kacagás érkezett a túloldalról.
Egy alkalommal Péter – izmait és jó alkatát kihasználva – bemutatót tartott. Bízott benne, hogy a túloldalon is figyelnek rá. Kézen állt, és úgy „sétálgatott” a parton jó öt percig. Amikor újra talpra billent a túlparton a lányok tapsoltak, visítottak. Péter vigyorogva kihúzta magát, dobott egy csókot a kezével. Meglepődött, mert a fekete szépség két kézzel viszonozta azt. Fűzték a mestit, hogy hagy menjenek át kicsit a túloldalra, de az határozottan megtiltotta. Közölte, hogy aki megpróbálja az gyalog fog hazamenni – az pedig jó pár kilométer. Tudták, nem viccel, úgyhogy nyugton maradt mindenki.
* * *
A hatodik napon délután, az utolsó kőrben az öt kilométeres távot szinte sprint tempóban húzta végig. Úgy tervezte, hogy ezzel lesz majd a strandnál pár perce a mesti látómezejétől mentesen és talán tud pár szót váltani a fekete szépséggel. Aphroditével, mivel így nevezték el egymás között. A Zsiga ugyan közölte, hogy Aphrodité szőke volt, de miután kapott pár fenékbe rúgást, elfogadta, hogy most fekete. Szóval ugye mindent meg lehet beszélni, mindenkit meg lehet győzni – békésen.
A terve bevált. Ráadásul a lány a háló külső szélén volt éppen, így Péter megfogta a hálófeszító karót és ráköszönt a lányra:
- Szia, Péter vagyok, nagyon jól játszol, szoktalak figyelni.
Persze most is figyelte. Sőt. Most még jobban is. A lány bikini felsője a játék hevében alaposan elmozdult a domborulatokról és bal melle bimbója is látszódott. Talán ő is észrevette, de nem igazította meg:
- Szia, Judit vagyok. Vesszük észre. Ilyen szurkolásunk még soha nem volt. Miért nem jöttek néha át játszani?
- Edzőtáborban vagyunk és az edzőnk nem akarja, hogy valami probléma legyen velünk. Tilos itt minden nekünk, csak dolgoznunk szabad - sóhajtott.
A lány ránevetett:
- És ha sötétedés után úsznál át ide? Kijövök ha akarod. A nagyiéknál vagyok és ők hamar elalszanak. Egyébként Pécsi vagyok.
Péter meglepődött, de örült is. Nagyon:
- Jó lesz. Gyere és én átúszok. A mesti is hamar szokta a horkolást elkezdeni. Nem lesz baj.
Úgy is lett. Vacsora, kis bohóckodás és már fél tíz körül terelte a többieket a rajsátorba. Negyed óra múlva már úgy érezte, hogy mindenki alszik. Nagyon óvatosan a sátor oldala alatt kibújt és irány a víz. Egy szál fecskében volt, részint abban aludt a meleg éjszakában, másrészt pedig úszva megy át, akkor minek is öltözzön.
* * *
Kicsobbant a vízből. A kihalt parton senkit nem látott. A falu felé nézett. Üres volt az út. Szinte megijedt amikor a mellette lévő bokor mögül nevetést hallott:
- Itt vagyok Adonis, engem keresel.
Péter meglepődött a név hallatán, de aztán hirtelen
ötlettől vezetve így válaszolt:
- Igen Aphrodité, téged, és meg is találtalak.
Jót nevettek mindketten. A lány elmondta, hogy a kézen-séta után nevezték el egymás között Adonisnak. Péter pedig beszámolt, hogy a teljes tábor a lányt csodálta és szinte észrevétlen lett Aphrodité. Egy tisztásra húzódtak a fák takarásába. Ahogy a fűre leültek a kezük véletlenül összeért. Péter érezte, hogy a lány keze megremeg. Félve megfogta. Judit nem húzta el, sőt megszorította az övét. Egymás mellé dőltek le a fűbe. Hallgattak. Csodálatos csillagos ég volt fölöttük a díszlet. Péter érezte, hogy egyre hevesebben ver a szíve. A lány kezét szorította és érezte, hogy az a kezére fonódik. Felkönyökölt, a lány szemébe nézett. Judit mosolygott és picit megnyitotta az ajkait. Kezével átkarolta Péter nyakát és lehúzta az arcához. A csók hosszú volt, a nyelvük játszott egymással. A fiú félig a lányon feküdt. Ügyetlen kézzel nyúlt Judit hátához és bogozni kezdte a melltartó pántjait. Judit felült és hátranyúlva egyetlen mozdulattal kioldotta. Büszke, telt melleit a fiú szájához emelte és hagyta, hogy a bimbókat ízlelje Péter. Felállt és lassú mozdulattal a bikini alsóját is lehúzta magáról. Öle épp oly fekete és dús volt mint haja. Combjai ívében a vulva rózsaszín világított. Péter megbűvölve nézte. Érezte, hogy bizony hatással van rá. A fecske kezdett nagyon szűknek bizonyulni. Judit mosolyogva kioldotta az oldalszalagokat és hagyta, hogy a pici ruhadarab a fiú bokájához hulljon. Halkan szólt:
- Adonis. Én még szűz vagyok és az is akarok maradni, csak a leendő férjem veheti el tőlem. De nagyon kívánlak. "Játszunk", kérlek.
Péter meglepődött és csak annyit suttogott:- Aphrodité, én se voltam még lánnyal soha, de mit tegyek most akkor?
Judit csak annyit mondott:
- Amit akarsz - kivéve "azt", meglátod csodálatos lesz.
A két fiatal test összefonódott. Volt mikor egyformán, volt mikor "fejjel lefelé". Kezük, szájuk, minden porcikájuk "szeretett". Nem sok perc kellett hozzá, hogy az égen lévő csillagokon kívül millió más csillagot is lássanak.
Kimerülten feküdtek egymás mellett. A lány sírni kezdett:
- Adonis, tudom, hogy soha többé nem találkozunk. Szeretlek. De ne is keress. Egyébként is a világ két végében lakunk. Nekem otthon a család már kijelölte kihez megyek férjhez. Tíz évvel idősebb mint én, talán majd megszeretem ha összeházasodunk.Péter felkönyökölt és dermedtem nézett a lányra, aki megijedt:
- Nálunk még ez a szokás. Ritka a szerelmi házasság pedig már ezerkilencszázhatvanat írunk.
Péter megrázta a fejét:
- Nem meglepő. Nekem is ki van nézve a jövendőbelim. Apám sváb származású, ez olyanféle tradíció. Nem ellenkezhetek velük. Tizenöt éves a lány, még három év és esküvő.
Felálltak. A lány átfonta a karját Péter nyakában, a fiú a derekát ölelte és a csók talán hajnalig tart ha nem szólal meg egy kuvik a közeli fán.
Sírtak. Megismerték a szerelmet - és temették a szerelmet. Az úr ezerkilencszázhatvanadik évében Krisztus születése után.
* * *
Péter a TV előtt ült. Ötvennyolc éves korára sokszor érezte magát fáradtnak. Hiába volt fiatal korában élsportoló egy rákbetegség bizony meggyötörte és hiába gyógyult fel belőle, rokkant nyugdíjas lett. Nem volt rossz a nyugdíja és a felesége még dolgozott, ő is elég szép pénzt vitt haza havonta. Soha nem gyúlt fel Péterben a szerelem lángja. Valahol ott maradt az a tűz a folyó mellet. De nem volt rossz a házasságuk. Tisztelték és szerették egymást. Három gyermeket neveltek fel, már két unoka is van. A híradót is nézte. A felesége a konyhában takarította el a vacsora maradékait.
Valami riport ment. Egy pécsi vasúti pénztárosnő panaszkodott a biztosítóra, hogy a férje halálos balesete után hat hónappal sem hajlandó kifizetni a biztosítási szerződés szerint járó összeget a részére. Ősz hajú, fekete szemű, jó alakú, hozzá hasonló korú nő volt a riportalany. Hirtelen mintha áram futott volna át rajta. Pécs? Felpattant. Kinyitotta a ruhásszekrényt és gyorsan öltözni kezdett.
Amikor a felesége belépett már készen állt. Az meglepődve kérdezte:
- Hová mégy? Mi történt? Mi van veled?
Péter magához ölelte:
- Ne haragudj, de azt hiszem elmegyek tőled. Ne kérdezd miért, majd el fogom mondani. Nem akarok visszajönni. Mindent neked hagyok itt. Erről majd hivatalos papírokat is csinálunk. Szerettelek és szeretlek, de ugye mi soha nem voltunk szerelmesek. Vagyis egymásba ugye soha?
A felesége elmosolyodott:
- Egymásba soha, de én igen, míg nem mentem hozzád feleségül. Sokszor keresett azóta is, de persze mindig elzavartam. Még a telefonszámát is megadta - fölöslegesen.
- Nem fölöslegesen. Ha elmentem hívd fel. Rendben?
* * *
Másnap későn délelőtt ért Pécsre. Valami keveset aludt a vonaton és hát nem érezte magát fáradtnak. Inkább izgatott volt. Meglepődött milyen kis állomása van Pécsnek, holott az "ő" városától sokkal nagyobb város. Pénztár sem sok volt. Óvatosan benézett minden ablak mögé és a harmadiknál megdobban t a szíve. Ő ült ott. Belenézett a menetrendet borító üveglapba - mint tükörbe - kicsit igazított a haján, aztán rántott egyet a vállán - már nem számít.
Senki nem állt a pénztár előtt. Megköszörülte a torkát és halkan ennyit mondott:
- Aphrodité, kérek egy jegyet a boldogságba !
A nő meglepődve ránézett, de aztán elmosolyodott. A tekintete szinte simogatta a férfit:
- Kettőt adok, mert önnel tartok az úton én is Adonis.
Az IC indulását jelző hangosbemondó törte meg a varázst. Nevetésben törtek ki. Boldog nevetésben.
A cikket írta: Tiszai Pé
Hozzászólások
időrendi sorrend
Igazat kell adnom az előttem szólóknak. Remek sztori, tele stilisztikai pontatlanságokkal. Ha a megírás után felolvastatja Aphroditéval, akkor Ön is kihallja a döccenőket. Én ötöst adok, de az alát is hozzágondolom. Tessék jobban odafigyelni!
Bokor
Gratulálok: Yolla
jó sztori, igazán érdemes lenne lefordítani magyarra. miféle mondat az, hogy szerepének kellett lennie az egy-két megnyert versenyének is - és még sorolhatnám.