újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Szeretlek

Látogatók száma: 102

A házaspár csendesen feküdt az ágyban. A tévé fényei villóztak csak. Egy nyugodt, meghitt téli este, jó néhány év házasság után. A meleg szoba, a megszokott illat, a másik jelenléte, olyan mint mindig. Megnyugvás. A dráma ma este csak a tévében zajlik.

A nem túl izgalmas film közben reklám következik, amikor az asszony megszólal:
- Azt szeretném, ha szeretnél - a férj elgondolkodik, mit is mondjon. Átsuhan a fején, hogy vajon most mit is vár a felesége, miért is kér ilyet, hiszen szereti, nyilvánvaló. Itt fekszenek egymás mellett, a gyerekeik jól vannak, két ajtóval arrébb fekszenek, mindenük megvan, mit akarhat még a nő?
- Tudod, hogy szeretlek – válaszol csendesen, megerősítésként megfogja asszonya kezét, de az elhúzódik. A férfi zavartan felvonja a szemöldökét – mindig szerettelek, mindent megtettem érted és értetek. Mit tehetnék még, hogy megértsd, szeretlek?
Az asszonyt a sírás kerülgeti. Nem érti, miért nem képes a férje egy egyszerű „tudod, hogy szeretlek”-en kívül másra.
- Nem, nem tudom, mert nem mutatod ki. Ha tudnám, nem kérném – vágja oda az asszony.
- Hogyan bizonyítsam be hogy szeretlek? Mit tegyek? – kérdezi a férj hát és erre az asszony valóban sírni kezd.
- Én mondjam meg neked? - az asszony egyre keservesebben sír és közben gyászos gondolatai csak úgy kavarognak a fejében. Egy ilyenre áldozta az életét, egy ilyen férj mit ér? Hol van az a férfi, akibe beleszeretett?
- Szex, vagy beszélgetés? – kérdezi hirtelen a férfi. A feleség a párnába fúrja a fejét, nem akar kiabálni, annyira dühös, hiszen ő csak egy kis szeretetre vágyik és egyre borzalmasabb ez a csevej.
- Menj a fenébe…. – mordul a nő és hátat fordít a férjnek, aki közelebb húzódik hozzá, a vállára teszi a kezét, lassan és gyengéden simogatni kezdi, próbálja vigasztalni.
- Drágám, ne sírj, kérlek, mondd el, mit szeretnél, mondd el, mit tegyek, hogy megnyugodj! – kérleli, de hiába.
- Ennyi éve együtt vagyunk és még mindig nem tudod mit szeretnék. Hát hogy szeretsz te engem? Minek vagyunk együtt, minek fekszünk minden este egy ágyban, miért húzzuk együtt az igát, minek neveljük együtt a gyerekeinket, minek? Ha azt sem tudod mi tesz boldoggá, hogyan szeress … mi értelme? – zokogja a nő és valóban kétségbeesett. Nem érti miért is jutottak ide. Az előbb még csendesen nézték a filmet, most meg…
A férfi mélyet sóhajt. Felkel. Tehetetlenül magára veszi köntösét.
- Jó éjszakát – mondja és kisétál a szobából.

A nappaliba ment, bekapcsolta a tévét. A filmet már úgy is látta, marad a foci. Bár szereti, de most mégsem köti le. A felesége odaát sír és ő nem szereti, ha sír. Mert azt szereti látni, ahogyan mosolyog, amikor a szeme csillog, mint tegnap, mikor megsimogatta a fenekét, vagy azelőtt, mikor egy barátjukról pletykálkodtak, de azt még inkább imádja, amikor szeretkeznek. Az arca csupa gyönyörűség. Mert igen, lehet hogy régen házasok, de még mindig szeretkeznek. Mert imád vele lenni. Mindent miatta, érte csinál, a gyerekeiért és ezek után még mindig nem hiszi el, hogy szereti őt? A férfi az ajtóra nézett. Összehúzza a szemöldökét, aztán mélyet sóhajtott.

A nő könnyei lassan apadnak. Egyszerűen nem tudta megérteni, hogy a férje miért nem tudja szeretni. Sosem mennek sehová, sosem segít a háztartásban, mindig csak a munka, a munka, alig vannak együtt, akkor is csak a tévét bámulják, vagy valami érdektelen dologról csevegnek. Egyszerűen úgy érezte, kiüresedett a kapcsolatuk, nem társak többé, csak lakótársak. Ma este egy szót sem szóltak egymáshoz a kötelezőn kívül. Bezzeg a munkatársaival, az ismerőseivel naphosszat cseveg, de a sarki közértbe nem menne le tejért, ha kifogy. Az asszony mélyet sóhajtott, az ajtóra nézett, aztán kikapcsolta a tévét.

Az este lassan éjszakába fordult, az asszony a hálóban, a férj a nappaliban fekve merengett, vajon mit rontottak el. Most is csend volt, csak a lelkek háborogtak és keresték a megoldást egyedül tovább.

Van megoldás? Mi a probléma egyáltalán? Mit kellene tenni egy ilyen helyzetben?

kép forrása: www.hotdog.hu

A cikket írta: Ailet

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Ailet

Kedves Müszi!
Bizonyára jó okkal... Meg aztán tudom, hogy tudod mire céloztam....

Jó hogy itt voltál, fontos a te véleményed is! :)) ez elég propagandista szöveg még tőlem is... jáj, de azért szeretlek na :D

én is szeretem a macskádat... meg persze téged is, puszi.

megtekintés Válasz erre: Müszélia

szia Ailet!
olvastam én már tőled olyan cikket, ami minden volt, csak nem very happy.

Kedves Müszi!
Bizonyára jó okkal... Meg aztán tudom, hogy tudod mire céloztam....

Jó hogy itt voltál, fontos a te véleményed is! :)) ez elég propagandista szöveg még tőlem is... jáj, de azért szeretlek na :D

megtekintés Válasz erre: Ailet

Szia Müszi!
A realitás sajnos szubjektív, mindenki csak a sajátját éli meg, látja valósnak.... így ez sajnos csak még több vita alapja. A te realitásod a sz@r élet, az enyém a very happy, a harmadiké meg más.
Abban viszont maximálisan igazat adok, hogy néhányan szörnyű nagy problémának tartják, ha nem az elképzeléseik szerint működik a másik fél és ebbe szinte bele is betegednek. Néha jó lenne tudomásul venni, hogy a másik is ember és nem csak a saját elvárásaim fontosak. Ha nem tudok közösséget vállalni a társammal a lehető legtöbb tekintetben, akit ÉN választottam!!, akkor mi a fenét keresek még mindig mellette?
Pusz:A

szia Ailet!
olvastam én már tőled olyan cikket, ami minden volt, csak nem very happy.
Kedves Mindenki!

Csak hogy összegezzünk. A leírt sztori megoldásai lehetnek:
- első lépés a döntés, hogy akarjuk e még a kapcsolatot, fontos e
- a szemléletváltás
- az egó levetése, őszinte, erőszak mentes kommunikáció
- ha nem megy, akkor harmadik bevonása

Ha senki többet... akkor azt hiszem P ötletére megpróbálok írni "megoldás" folytatásokat, lehetséges támpontokat a megvalósításhoz, amihez ugyancsak kérem majd a véleményeteket.

Köszi mindenkinek:
Pusz:A

megtekintés Válasz erre: Müszélia

ja, mert egyes hölgyek azt hiszik, az élet tündérmese, összeházasodtak, aztán boldogan éltek, amíg meg nem haltak. minden pillanatban extázis, vagy ha mégsem, akkor szörnyű nagy problémák vannak. a megoldás: legyünk realisták. extázis nincs, csak sz@r élet.

Szia Müszi!
A realitás sajnos szubjektív, mindenki csak a sajátját éli meg, látja valósnak.... így ez sajnos csak még több vita alapja. A te realitásod a sz@r élet, az enyém a very happy, a harmadiké meg más.
Abban viszont maximálisan igazat adok, hogy néhányan szörnyű nagy problémának tartják, ha nem az elképzeléseik szerint működik a másik fél és ebbe szinte bele is betegednek. Néha jó lenne tudomásul venni, hogy a másik is ember és nem csak a saját elvárásaim fontosak. Ha nem tudok közösséget vállalni a társammal a lehető legtöbb tekintetben, akit ÉN választottam!!, akkor mi a fenét keresek még mindig mellette?
Pusz:A
ja, mert egyes hölgyek azt hiszik, az élet tündérmese, összeházasodtak, aztán boldogan éltek, amíg meg nem haltak. minden pillanatban extázis, vagy ha mégsem, akkor szörnyű nagy problémák vannak. a megoldás: legyünk realisták. extázis nincs, csak sz@r élet.
Kedves Pinokkió és Mindenki!

Azt gondolom, először is azt kell a helyére tenni, hogy mit éreznek egymás iránt, van-e még szeretet...ha ez megvan,( márpedig számomra ez jött le a sorokból), akkor azon kell elgondolkodni, hogy szeretnék-e jobban megélni ezt a kapcsolatot, hajlandóak-e energiát, időt belefektetni abba, hogy működőképes legyen...ha megvan a változtatni akarás , akkor átírható a forgatókönyv. :)
Üdv,
Bea

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Ailet! Éva megoldása az EGÓ levetése.

Pinokkió! Egyszerűbben fogalmazva... Csapjon a fenekére! :-)

megtekintés Válasz erre: Rajmon Beáta

Kedves Ailet!

A kérdésedre a válasz...Mivel mindenkinek más a szeretetnyelve, ezért más módon tudják az emberek feltölteni a szeretettankjukat. A párkapcsolaton belül törekedni kell arra, hogy megismerjék egymást a társak, ez nagyfokú őszinteséget kíván mindkét féltől. Ha nem adunk visszajelzéseket a partner felé, akkor nem fogja tudni, hogy egy adott szituáció számunkra milyen belső megélésekkel járt. Az érzéseinket ki kell kommunikálni, ez is alap, mint ahogy a rendszeres beszélgetés is.
A kérdésed: Lehet megoldás a helyzetre? Igen, amennyiben mindkét fél hajlandó a benne lejátszódó érzésekről őszintén beszélni.

Üdv,
Bea

Szia Bea!
Az őszinte beszélgetés szerintem itt már nem megoldás, mert ahol ilyen mély árkok vannak, azoknál szakadékká teszi azt. Legalább is, én csak ilyennel találkoztam eddig.
Üdv,
Pí.

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Én nem ezt mondtam, és ezt nem is lehet kikövetkeztetni abból, amit leírtam... mint mondtam a nő ezt úgysem fogja kimondani... de az isten szerelmére, ha mégis ezt szerette volna, akkor bújjon oda a párjához, még egyebet is tehet, de tegyen egy kísérletet, ne várja el, hogy majd az a másik kitalálja egy film, vagy reklám ideje alatt, hogy ő mire gondol... :-)

Ailet! Éva megoldása az EGÓ levetése.

megtekintés Válasz erre: Sanda

Erőszakmentes kommunikáció.
Persze,könnyebb mondani,mint csinálni.

Ez nem működik, mert ahol igen (Bokor úrék), ott nincs is rá szükség, pontosabban: ők megelőzték és folyamatosan művelték.

megtekintés Válasz erre: Ailet

Szia P!

A te megoldásod: 0. döntés: akarom-e a párom; 1; szemléletváltás; 2: harmadik bevonása.

Pusz:A

Kilépni a probléma síkjából!!!
... döntés (az EGÓ legyőzése)> szemléletváltás (9D-s megoldás) vagy a harmadik bevonása (3D-s megoldás).

megtekintés Válasz erre: Ailet

Szia Princus!

A te megoldásod:őszinte kommunikáció.

Pusz:A

Szia A!

Én inkább itt a nulladik lépést írtam le, amiről P. is írt, ennek lenne a következménye az őszinteség.
Bevonni elfogulatlan harmadikat,akiben megbízunk és innen lehetne tovább.
Hogy hogyan?
Na, ezt tényleg nem írtam le.Inkább az elindulást.

Puszillak!

P.
Erőszakmentes kommunikáció.
Persze,könnyebb mondani,mint csinálni.

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Én nem ezt mondtam, és ezt nem is lehet kikövetkeztetni abból, amit leírtam... mint mondtam a nő ezt úgysem fogja kimondani... de az isten szerelmére, ha mégis ezt szerette volna, akkor bújjon oda a párjához, még egyebet is tehet, de tegyen egy kísérletet, ne várja el, hogy majd az a másik kitalálja egy film, vagy reklám ideje alatt, hogy ő mire gondol... :-)

Akkor módosítva kicsit: pontos kommunikáció. ;)

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Szi A!
Mintha ismerős lenne a story-d: két ember, aki szereti egymást, de néha egy apró marhaságon is (pl: miért nem állítottad fel a fogkrémes tubust???) össze tud kapni; ami pedig végzetes, hogy egyik se tud engedni... pedig a megoldás a kompromisszum lenne (fontos ez nekem? fontosabb-e a másik, minthogy úgy legyen ahogy én szeretném? És itt szakad/törik a dolog, kinek fontosabb a társa?! Jó tudni, hogy ha elvárom, hogy a másiknak én legyek a fontosabb, akkor azzal növelem a szakadékot... Sokszor előjön: Miért nem tudja odarakni..., hisz az csak egy kis szívesség?! Ha szeret... /Na ez az egó! Itt a kapcsolat végének kezdete./).
Hm... a megoldás, nem a beszélgetés(!), azt csak a naivák hiszik (bocs Princus! Az csak "Bokor úréknál" működött... tehát ahol egyébként is megvan a kompromisszumkészség, ott meg mindegy is, anélkül is jól működik ez egész; megjegyzem ez a ritka kivétel, ami erősíti a szabályt). Mert egy beszélgetés ilyenkor mindig csak még nagyobb veszekedéssé fajul, esetleg lenyelt sérelemmé, tüskévé válik (egyszerű az ok, a házasság a fába szorult ékre hasonlít, ölelik egymást, egyik sincs meg a másik nélkül, csak repedt fa lenne az egyik, míg a másik egy üres ék, de mégis - minden veszekedéssel/beszélgetéssel - egyre jobban egymásba szorulnak, és széthasítja az erősebb a gyengébbet; tehát a beszélgetés csak az ék -ugye ő az erősebb- egyre jobban a fába szorulásához vezethet; a legvége pedig a szétesés).
Einstein mondta kb: egy probléma nem oldódhat meg a saját szintjén. Tehát, a megoldás, hogy kilépünk az ördögi körből. (Nem a válásra gondolok. Persze amikor a két ember annyira gyenge, és olyan erős az egójuk, akkor egyszerű megoldásként ezt választják, a probléma megoldás helyett; amit ugye úgyis visszakapnak, majd az új társ esetében; de mindenképp így vagy úgy... Meglátásom szerint a válás csak a probléma elodázása; mert a probléma mi magunk vagyunk, az egónk.) Tehát ha a két ember szereti egymást, csak nem találják a közös nevezőt, akkor ki kell lépniük a maguk alkotta csapdából! Vagyis szintet kell váltaniuk. Ez két módon lehet szerintem. (Nulladik lépésként, mind a két félnek szembe kell néznie önmagával. Hoznia kell egy döntést, hogy akarja a társát, és képes leküzdeni az egóját.) (1) Lehet egy tudati váltás, pl. a spiritualitás vagy a vallás irányába elmozdul a házaspár. (2) De a hétköznapibb megoldás, hogy bevonunk egy harmadikat... pszichológust, barátot, szeretőt, gyereket, az anyóst vagy a szomszédasszonyt, esetleg a család kutyáját, netán egy kamu TV-s jósnőt a TV2-ből, mindegy, csak ne ketten akarják megoldani!!! A harmadik pedig legyen mindkettőjüknek hiteles. (Ez nyilván csak akkor működik, ha szeretik még egymást, és az egójukat félre tudják tenni a cél érdekében. Az írásodban a szeretet még megvan... az egó a kérdés... általában.)
Üdv,
Pí.

Egy érdekes írás lehetne, ahol a problémák felsorolódnak, és adnánk egy segítséget, hogy mi az, amiben az egyik és mi az amiben a másiknak kellene engednie; nem konkrétan, inkább elvi szinteket meghúzva. Pl: tárgyi dolgokban, lelki dolgokban, munka, társadalom... mittudomén :D Esetleg technikát is, pl: "írásos" beszélgetés

Szia P!

A te megoldásod: 0. döntés: akarom-e a párom; 1; szemléletváltás; 2: harmadik bevonása.

Pusz:A

megtekintés Válasz erre: bokorur

Tisztelt Ailet!
Jó írás. A kezdeti nyugalom ábrázolásból, egy mondvacsinált probléma csinált háborút - ahogy ez a hosszú házasságokban lenni szokott -, aminek meg se vége, se hossza... Az asszony érzelmi kérdését a férfi nem észlelte időben, és erre a jól bevált sztereotip megoldást vetette oda a feleségének, ami meg épp az utolsó csepp volt a pohárban. Itt ebben a helyzetben egyértelműen a férfi hibázott előbb. Ott és akkor nem a feleség hullámhosszán rezgett, nem jó válaszreakciót adott. Türelmesebbnek kellett volna lennie, még ha magához képest látszólag az is volt. Természetesen ezután már bezárult az ördögi kör... a feleség is tovább fokozta a helyzetet.
Kérdésére a válasz. A megoldás egyszerű. Több odafigyelés kell a másikra. Nem elegek a megszokott szisztémák. Az odafigyelés nem elégséges csak akkor, amikor már egy félretett papucs is robbanáshoz vezet.
És ezt higgye el kedves Ailet, én hitelesen mondom, mert a mi házasságunk a mintája volt az odafigyelésnek a másikra, egymás szeretetére és tiszteletben tartására.
Bokor

Bocsánat Bokorúr!
A maga megoldása: a több odafigyelés.
Üdv:A

megtekintés Válasz erre: Princus

Kedves Ailet!

Nagyon élethűen írtad le azt a helyzetet, amikor egy párkapcsolatban feszültség halmozódik fel.
Ami elég gyakori.
Amiről írsz, egyrészt általános, a hétköznapok taposómalma fárasztó ,már nem tudunk úgy nézni a másikra, mintha először látnánk, a rutinból kitörni.
Pedig ez lenne a jó.
Ha a felek szeretik egymást, ezen lehet segíteni, két ember kell hozzá:
aki meglepetést okoz és a másik, aki veszi a lapot a kellő időben.
A másik dolog, az adott helyzet, hogy ez a konkrét beszélgetés hogyan vezetett ide.
Én itt a férjet láttam kommunikatívabbnak, nyitottabbnak, bár hogy” miért gondolod, hogy nem szeretlek ?”talán lehetett volna az első kérdése.
A feleség meg azért nem volt nyitott, mert amikor látta, hogy a férj szívesen beszélne vele, akkor bedurcázta magát, mint egy kisgyerek és itt nem lehetett már a beszélgetést folytatni.
Lehet sírni, meg kiborulni, de aztán jó megnyugodni és utána folytatni a párbeszédet.
Kérdés, hányszor zajlott már le hasonló" beszélgetés" köztük?
Mert így mindketten kiborulnak hosszú távon, ha ez gyakran ismétlődik,magát is bántja, meg a férjét is.
Én tapasztaltam, hogy ha azt érzem, nem szeretnek, akkor a helyzet az, hogy én nem tudok szeretni.
Nagyon szigorú önvizsgálatot kell tartani, mert nem azt kell néznem, hogy mit nem ad a másik, hanem mi az, amit én nem tudok adni neki.
Itt már általában el is akadunk, mert mi mindig úgy érezzük, hogy mindent megadunk, mi a csudát akar még a másik.... és mehet ez a végtelenségig.
Azt hiszem, ez a legnehezebb.
Hiszen mi szeretünk, jók vagyunk, odaadtunk már mindent, miért ilyen hálátlan a párunk?
Úgyhogy egy megoldás lehet pl.az, hogy a feleség fogalmazza meg, (ne a férjétől várja) hogy
mi az, ami azt válthatja, ki, hogy nem érzi szeretve magát? Mitől érezné jól magát?
Mi az, amit ő ad a párjának és mi, amit nem? Ha nem, miért nem.
Mi a jó a kapcsolatukban, a férjében?
Ha egyedül nem megy, beszéljen egy kívülállóval, aki érzelmileg semleges ebben a dologban,vagy írja le önmagának.
Néha nehezen jönnek a szavak, de érdemes, innen lehetne továbblépni.
Ossza meg a férjével az érzéseit, gondolatait, tegye kicsit félre, még ha nehéz is, a szemrehányást, neheztelést mert a harag hosszú távon ártalmas.

Puszi:

P.

Szia Princus!

A te megoldásod:őszinte kommunikáció.

Pusz:A

megtekintés Válasz erre: bokorur

Tisztelt Ailet!
Jó írás. A kezdeti nyugalom ábrázolásból, egy mondvacsinált probléma csinált háborút - ahogy ez a hosszú házasságokban lenni szokott -, aminek meg se vége, se hossza... Az asszony érzelmi kérdését a férfi nem észlelte időben, és erre a jól bevált sztereotip megoldást vetette oda a feleségének, ami meg épp az utolsó csepp volt a pohárban. Itt ebben a helyzetben egyértelműen a férfi hibázott előbb. Ott és akkor nem a feleség hullámhosszán rezgett, nem jó válaszreakciót adott. Türelmesebbnek kellett volna lennie, még ha magához képest látszólag az is volt. Természetesen ezután már bezárult az ördögi kör... a feleség is tovább fokozta a helyzetet.
Kérdésére a válasz. A megoldás egyszerű. Több odafigyelés kell a másikra. Nem elegek a megszokott szisztémák. Az odafigyelés nem elégséges csak akkor, amikor már egy félretett papucs is robbanáshoz vezet.
És ezt higgye el kedves Ailet, én hitelesen mondom, mert a mi házasságunk a mintája volt az odafigyelésnek a másikra, egymás szeretetére és tiszteletben tartására.
Bokor

Kedves Bokorur!

Örülök hogy itt volt de annak még inkább, hogy a házastársi odafigyelés, szeretet és tisztelet egyik "jópéldáját" hozza hírül. Engedje meg hogy ne higgyek... de azért igyekszem...
Üdv:A
Szi A!
Mintha ismerős lenne a story-d: két ember, aki szereti egymást, de néha egy apró marhaságon is (pl: miért nem állítottad fel a fogkrémes tubust???) össze tud kapni; ami pedig végzetes, hogy egyik se tud engedni... pedig a megoldás a kompromisszum lenne (fontos ez nekem? fontosabb-e a másik, minthogy úgy legyen ahogy én szeretném? És itt szakad/törik a dolog, kinek fontosabb a társa?! Jó tudni, hogy ha elvárom, hogy a másiknak én legyek a fontosabb, akkor azzal növelem a szakadékot... Sokszor előjön: Miért nem tudja odarakni..., hisz az csak egy kis szívesség?! Ha szeret... /Na ez az egó! Itt a kapcsolat végének kezdete./).
Hm... a megoldás, nem a beszélgetés(!), azt csak a naivák hiszik (bocs Princus! Az csak "Bokor úréknál" működött... tehát ahol egyébként is megvan a kompromisszumkészség, ott meg mindegy is, anélkül is jól működik ez egész; megjegyzem ez a ritka kivétel, ami erősíti a szabályt). Mert egy beszélgetés ilyenkor mindig csak még nagyobb veszekedéssé fajul, esetleg lenyelt sérelemmé, tüskévé válik (egyszerű az ok, a házasság a fába szorult ékre hasonlít, ölelik egymást, egyik sincs meg a másik nélkül, csak repedt fa lenne az egyik, míg a másik egy üres ék, de mégis - minden veszekedéssel/beszélgetéssel - egyre jobban egymásba szorulnak, és széthasítja az erősebb a gyengébbet; tehát a beszélgetés csak az ék -ugye ő az erősebb- egyre jobban a fába szorulásához vezethet; a legvége pedig a szétesés).
Einstein mondta kb: egy probléma nem oldódhat meg a saját szintjén. Tehát, a megoldás, hogy kilépünk az ördögi körből. (Nem a válásra gondolok. Persze amikor a két ember annyira gyenge, és olyan erős az egójuk, akkor egyszerű megoldásként ezt választják, a probléma megoldás helyett; amit ugye úgyis visszakapnak, majd az új társ esetében; de mindenképp így vagy úgy... Meglátásom szerint a válás csak a probléma elodázása; mert a probléma mi magunk vagyunk, az egónk.) Tehát ha a két ember szereti egymást, csak nem találják a közös nevezőt, akkor ki kell lépniük a maguk alkotta csapdából! Vagyis szintet kell váltaniuk. Ez két módon lehet szerintem. (Nulladik lépésként, mind a két félnek szembe kell néznie önmagával. Hoznia kell egy döntést, hogy akarja a társát, és képes leküzdeni az egóját.) (1) Lehet egy tudati váltás, pl. a spiritualitás vagy a vallás irányába elmozdul a házaspár. (2) De a hétköznapibb megoldás, hogy bevonunk egy harmadikat... pszichológust, barátot, szeretőt, gyereket, az anyóst vagy a szomszédasszonyt, esetleg a család kutyáját, netán egy kamu TV-s jósnőt a TV2-ből, mindegy, csak ne ketten akarják megoldani!!! A harmadik pedig legyen mindkettőjüknek hiteles. (Ez nyilván csak akkor működik, ha szeretik még egymást, és az egójukat félre tudják tenni a cél érdekében. Az írásodban a szeretet még megvan... az egó a kérdés... általában.)
Üdv,
Pí.

Egy érdekes írás lehetne, ahol a problémák felsorolódnak, és adnánk egy segítséget, hogy mi az, amiben az egyik és mi az amiben a másiknak kellene engednie; nem konkrétan, inkább elvi szinteket meghúzva. Pl: tárgyi dolgokban, lelki dolgokban, munka, társadalom... mittudomén :D Esetleg technikát is, pl: "írásos" beszélgetés
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: