Menjetek, gyerekek!
Látogatók száma: 60
Nehéz egy ilyen kis településen észrevétlenül bemenni bárhová, hiába nincs járókelő, az ablakok mögül figyelik az ember minden lépését, mert mit is tehetnének mást, munka nincs, alkalmi se, csak bámul ki a fejéből az állampolgár, és jobb híján, leselkedik. Érdekesebb, mint állandóan a televíziót nézni, attól csak romlik a szem, butul a fej és a sok agresszivitás ráragad a krimik miatt.
Gyerekkoromban átjárták egymáshoz tanyázni az emberek, nem volt televízió sem, időnként a kétgombos rádiót hallgatták, ám leggyakrabban csak beszélgettek, kártyáztak egy pohár bor mellett, és amint nagyanyám látta, hogy a borvirág kiült nagyapám orrára, bedobott egy tepsi krumplit a kemencébe, csak úgy héjában, és amikor megsült, olvasztott kacsazsírt, odatette az asztal közepére, a szakajtóban letakart sült krumplival és sóval együtt, kaptunk egy-egy tányért és kiskést, ehettünk, amennyi belénk fért.
Nagyapa és Miska bácsi először nekünk pucolta meg héjától a krumplit, csak utána a sajátjukat. Annál finomabbat azóta sem ettem, és hiába voltunk gyerekek, még ma is emlékszem jó néhány történetre, amelyet akkor hallottam.
Mára elmaradt ez a jó szokás, a beszélgetés helyett a pletyka járja, az is a piacon, melyet heti két alkalommal tartanak, és agoraként is működik.
Szóval, be kell sutyakolnom magam a könyvtárba, lehetőleg akkor, amikor nem látnak, és odabenn sincs látogató, csak a két könyvtáros kisasszony, de még jobb, ha csak a Magdika van ott.
A gyógyszerészné éppen most kanyarodik, be kocsijával a szövetkezi bolt elé, kiszáll, és erre figyel. Továbbmegyek, ne lássa, hova tartok. Kulcsárné meg kilép a boltból, tartja neki az ajtót, hogy bemehessen, persze, mindig is ilyen volt. Körülnéz, hogy látta-e valaki, majd nagy sóhajjal megkeresi a biciklijét, nem is ül fel, csak tolja, mert a kormányon három egész kenyér, két kiló krumpli és négy csomag száraztészta húzza le a két szatyrát. Úgy látom, bevásárolt egy egész hétre. Neki is rokkantnyugdíjas volt a férje, de már nem kap egy fillért sem, a lánya munkanélküli, segélyből él, egyedül Kulcsárné dolgozik, takarítónő az iskolában.
Szpacsek bácsi megy lottót venni, pedig kevés a nyugdíja, de elhatározta, addig nem hal meg, míg nem nyer a lottón. Hetente egy szelvénnyel játszik és mindig más számokkal. Szegény öreg, egyedül él, felesége meghalt, gyereke nincs, nem is értem, minek kellene neki a nagy lottónyeremény.
Na, gyorsan visszafordulok, éppen senki sincs az utcában. A csudába is, amott jön a két Kurdi lány, a Vass Karcsi hordja őket hetente egyszer a kocsijával vásárolni a járási székhelyre, a Tescóba, mert sokat költenek, és nem kell, hogy lássák a falubeliek, mennyi pénzük van.
Végre bemegyek a könyvtárba.
- Jó napot Magdikám, megjött már a válasz?
Magdika írogat, éppen csak köszön. Hagyom, hadd fejezze be a dolgát, elvégre azért kapja a fizetését.
Addig elolvasom a napilapokat, azért van itt az előtérben a bőr ülőgarnitúra, hogy kényelmesen üldögélve lehessen olvasni. Csupa olyan híreket írnak, amelytől elmegy az ember kedve még az élettől is. Megölték, kirabolták, tüntetnek, feljelentették, megfenyegették, letartóztatták, sehol egy kedves, szellemes írás, pedig három újságot is átnézek.
Felnéz Magdika, jöjjön Klári néni, megnézzük! Előtte a számítógép, matat rajta valamit és fülig ér a szája.
- Tessék nézni, visszaigazolták Géza jelentkezését! Egy hét múlva lesz az elbeszélgetése, Skype-on. Itt is lehet, csak kilenc órára itt legyen, akkor fogják hívni!
- Nagyon köszönöm, Magdikám, hoztam magának hálából valami csekély kis ajándékot!
- Ugyan, Klári néni, nem azért segítek!
- Jól van, aranyom, csak fogadd el, magam készítettem!
Selyempapírba csomagolt vert csipke terítőt adok neki, tudom, hogy azok vannak a vitrinjében és most a dohányzóasztalára is tehet egyet. Nem várom meg a hálálkodást, igyekszem minél hamarabb hazaérni, mert ötre otthon lesz a fiam és beszédem lesz vele.
Jó gyerek a Géza, élelmiszeripari szakmérnök, csakhogy nincs munkája, nem itthon, de az országban sem. Pályázott vagy húsz munkahelyre, de jóformán válaszra sem méltatták. Hiába mondom neki, menjen ki külföldre dolgozni, nem megy, mert nem akar egyedül hagyni, pedig engem már nem lop el senki. Szegény uram halála óta úgy gondolja, neki kell vigyázni reám.
- Csókolom, Klári néni! – köszön rám Luca, a nővérke, biztosan injekciót megy beadni valamelyik betegnek.
- Szervusz, Luca! Látom, éppen úton vagy!
- Igen, de este átmegyek, megígértem Gézának. Nem baj?
- Nem baj, gyerekem, gyere csak!
Legalább nem kell kétszer elmondanom a mondókámat. Tudom ám, hogy tűzbe mennének egymásért a fiammal, meg összeházasodnának, ha lenne mire, csakhogy Luca is hazajött a kislányával a szüleihez, mert a válás után eladták a közös lakásukat és abból nem tudott másik lakást venni, az albérlet meg drága.
Nem az a bajom Lucával, hogy elvált és gyereke is van, hanem az, hogy Géza a havi nyolcvanezres közmunkás béréből nem tudná eltartani őket, még magát sem tudja, csak úgy, hogy nálam lakik, és nincs egy fillér rezsije sem. Hatvanöt éves vagyok, már nehezemre esik eltartani a harmincöt éves fiamat, nem csak a pénz miatt, mert amíg tudok csipkét verni, nincs gond, de fizikailag is toppon kell lennem, mosni, főzni, takarítani rá, vasalni az ingeit, mert arra nagyon kényes, hiszen az önkormányzatnál dolgozik, öltönyben jár, és megszokta, hogy úgy nézzen ki, mint akit a skatulyából húztak elő.
Rakott krumpli lesz vacsorára, az kiadós, jut belőle Lucának is.
Mi történt, hogy máris itthon van a fiam?
- Szervusz, kisfiam! Mi történt?
- Szervusz, anya! Letelt a három hónap, holnaptól három hónapig nem kell bejárnom, nem leszek közmunkás. Most a Gereben Laci lesz helyettem, ismered, az agrármérnök srác.
- Nem baj, kisfiam, van egy jó hírem! Holnap kilenc órára be kell menned a könyvtárba, ott hívnak Londonból Skype-on, lesz állásod!
- De, anya, én nem pályáztam!
- Tudom én, gyerekem, mi írtunk a nevedben Magdikával!
- Hogyan képzelted, anya? Nem megyek sehová! Itt vagy te, itt van Luca, mit keresnék Londonban?
- Gézukám, oda kell menni, ahol munkahelyed lesz! Megérti azt Luca is! Egyébként sem élhetsz örökké a nyakamon!
- Szóval meg akarsz tőlem szabadulni, ezért írogatsz külföldre?
- Ha tudni akarod, ezért! Így jobban tetszik?
Gyorsan véget vetek a vitánknak, mielőtt elsírom magam. Keménynek kell lennem, Gézukám érdekében, pedig majd megszakad a szívem! Ha az az ára fiam boldogulásának, hogy kirúgjam a családi fészekből, akkor megteszem. Meg én!
Felkapja kisfiam a kabátját és szó nélkül itt hagy.
Nem kell sóznom az ételt, rápotyognak a könnyeim.
Szegény uram, még jó, hogy nem érte meg! Szívtelennek tartana, rossz anya lennék a szemében, hiába magyarázkodnék, nem tudnám eltántorítani ebbéli véleményétől. Mondhatnám, hogy Gézuka csoporttársai közül már csak ketten vannak itthon, leperegne rólam, azt mondaná, aki magyarnak született, annak itt kell élni és meghalni.
A sütőben hagyom a rakott krumplit, ne hűljön ki. De kihűl.
Este hétkor beállítanak Lucával, és Enikővel, Luca négyéves kislányával.
- Csókolom, Klári néni! Megyünk Londonba! Ott járok majd óvodába!
Gézukám bement a könyvtárba, Magdika megmutatta neki a levelezésünket és utána nézett a cégnek. Tetszik neki a meghirdetett állás, csak Lucát nem akarja itt hagyni. Magdika, egyem meg jó szívét, felajánlotta, hogy szerez Lucának is állást.
Szóval, lehet, hogy már házaspárként mennek ki, egy gyerekkel.
- Jól van, Enikő! Menjetek csak, gyerekek, menjetek!
Torkomban ott érzem a gombócot és hullanak a könnyeim. Egyszerre a boldogságtól és a boldogtalanságtól.
- Ne sírjon, Klári néni! veszünk Laptopot és azon naponta tudunk beszélni! – vigasztal jövendőbeli menyem.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Yolla!
Tetszett az írásod, sajnos ez a szomorú valóság..(csak azt nem értem, miért csak mi vesszük ezt észre, pedig magasabbról többet lát az ember..)
Nagyon megértem ezt az anyát, főleg azt, hogy boldog is és boldogtalan is egyszerre. Aki van, vagy volt hasonló helyzetben, az tudja, milyen ez az "elbocsátó szép üzenet"..
Puszi
Pedig nem vagyok anya...
Tetszett az írásod, sajnos ez a szomorú valóság..(csak azt nem értem, miért csak mi vesszük ezt észre, pedig magasabbról többet lát az ember..)
Nagyon megértem ezt az anyát, főleg azt, hogy boldog is és boldogtalan is egyszerre. Aki van, vagy volt hasonló helyzetben, az tudja, milyen ez az "elbocsátó szép üzenet"..
Puszi
Marad a skype sokunknak,de rákényszerülünk,hogy a családi fészek melegéből kilökjük gyermekeinket a saját boldogulásuk érdekében.Fájdalmas ez de a szülők sem terhelhetők a végtelenségig.Teszik a dolgukat zokszó nélkül,de van egy határ,amitől már nem megy tovább.Sem anyagiak tekintetében,sem erővel.
Nagyon valós,mai helyzetkép,gratula!
Puszi
Nagyon valós,mai helyzetkép,gratula!
Puszi