újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Élni és élni hagyni

Látogatók száma: 65

Ráeszmélni, hogy megtaláltál valakit, aki elvesztett szeretteid után egy kis örömet hozhat az életedbe, az egy jó érzés.

Rokonra találni nem könnyű a mai zaklatott világban, hisz mindenki ezerrel pörög, sosem ér rá szinte semmire, a napi kötelezettségeken kívül. Az meg akad bőven. A vér szerinti rokonok is bokros teendőik között elodázzák még a telefonhívást is, a személyes találkozásokról meg nem is beszélve; mondván majd holnap, vagy más egyéb okokkal magyarázzák.
Majd holnap! Mindig csak holnap, sosem fordul meg a fejünkben, lesz-e holnap. Az elszalasztott lehetőség, nem tér vissza, ha már késő.

Emberi kapcsolatainkat is felületesen kezeljük, aki nem fontos, általában leépítjük, mert mindennel, mindenkivel baj van, beszűkülnek az elfogadó-befogadó képességeink. Nehezen alkalmazkodunk másokhoz, a gáncsoskodást pedig nem tudjuk megfelelően kezelni. Egy krízis helyzetben, képtelenek vagyunk normálisan kommunikálni, a magas hangok egyre többször repülnek az ég felé.

Hol hibáztak, - ha hibáztak - a szüleink, a pedagógusok, a szűkebb, vagy a tágabb család, mi vagy ki alakított ilyenné bennünket. Mindenért a körülményeket nem okolhatjuk.

Miért mondjuk oly hamar a másiknak, akikhez jó szerével semmi közünk; ezt, vagy azt nem jól teszed, nem tudsz viselkedni stb., sorolhatnám, van bőven példa. Miért akarjuk másokra ráerőltetni az akaratunkat.
Hol van a férfiak tisztelete a nők iránt.
A nők miért nem tudnak a férfiakra felnézni.

Elsősorban magunkban kellene nézni, elgondolkodni, vajon miért reagálunk oly hevesen, amikor vélt, vagy valós „sérelem” ér bennünket. Miért nem lehet két értelmes mondattal elmagyarázni, azt, amit el lehetne.

Két értelmes mondat elmondása nem vesz hosszú időt el senki életéből; vajon miért nincs időnk, energiánk, türelmünk végig hallgatni a másikat. Miért folytjuk bele mondandóját; türelem, intelligencia, neveltetés kérdése, esetleg más egyéb.

Nem vagyok hozzáértő ember, tehát nem tudom a választ.

Én mégis, ennek ellenére keresem a barátokat, az ismerősöket és próbálok másképp élni. Napi életemben előforduló negatív élmények nem befolyásolnak abban, hogy higgyek az emberi jóságban. Minden este azzal a tudattal fekszem le, hogy „embertársaim”, akik túllőnek a célon és megfeledkezve magukról, nem jó ember módjára viselkednek, egyszer ráeszmélnek: a békénél nincs jobb.

Naiv ember lennék. Nem hiszem, csak bizakodó, mert bízni jó.

Örömmel töltött el, amikor rátaláltam „testvéremre”. A vér szerinti nővéreim még csecsemőkorukban meghaltak, bátyám öt éve ment el. Az utóbbi években egyre fontosabbá vált számomra a rokonok keresése, a nagycsalád kutatása, honnan jöttünk, valójában kik vagyunk.

Szüleim és bátyám sírjánál jártunk, amikor mutattak nekem egy férfit.
- Ismered őt.
- Nem – válaszoltam, - kellene ismernem.
- Igen, ő a tejtestvéred.

Egy fiútestvér, még ha nem is vér szerinti, csak tejtestvér, az jó.

Fura érzés kerített hatalmába, emlékek villantak elő.
Édesanyám sokszor mesélte; a férfi nagyszülei és az én szüleim tanya szomszédok voltak. (Az ő nagypapája volt az, aki lovas kocsijával „befuvarozta” az anyut a szülőotthonba, amikor eljött az idő és én e világra kívánkoztam).
A szüleim 1935-ben költöztek a tanyára. Emlékeim hiányosak, de fiatal lány lehetett az ő édesanyja, amikor az ismeretség a két család között kezdődött.
(Érdekes módon, pár hete került a kezembe a szüleinek az esküvői fényképe).
Amikor megszülettem, édesanyámnak én már negyedik gyermeke voltam. „Tejtestvérem” édesanyja sírva panaszkodott az édesanyámnak, hogy az ő kisfia állandóan sír, nem tudja mi a baja, talán meg is hal. Próbálta nyugtatni az anyu, hogy nem beteg a kisfiú, más lehet a sírás oka.
Amikor aztán bebizonyosodott, hogy az élethez szükséges táplálék nincs az édesanyjának, attól kezdte az anyu tejét kapta, hosszú ideig, naponta két alkalommal, amit az apu vitt el nekik.

Sokáig gondolkodtam, jó ötlet-e, ha felveszem a férfival a kapcsolatot. Szívem szerint nagyon szerettem volna, ezért telefonon megkerestem őt.

Türelmetlenül vártam az első személyes találkozót, bízva abban, hogy közelebbről is megismerhetjük egymást.

A cikket írta: D Klári

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Sanda

Nagyon szimpatikus a cikked mondanivalója.

Sanda köszönöm.

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Sikerült e megismerned közelebbről, arról csak említést tettél... vagy nem szeretnél róla beszélni?...

Nekem sajnos már késő volt és ez a szomorú... Örömöm nem tarthatott sokáig, mert hogyan kaptam őt vissza?... Nem tudhattam, hogy ennyire közel a vége, miközben még magamban dohogtam, őrlődtem, elmenni készültem hozzá, ő eközben szenvedett és már nem maradt rá idő...

Puszi

Jó kérdés: sikerült-e megismerni közelebbről.
Ahhoz több idő kellene, de mégis elég volt ahhoz, h elgondolkodjam, jó ötlet volt-e keresni a találkozást.
Mi nők annyira tudunk lelkesedni, és persze tovább gondolni dolgokat. Igen azt hittem, a vér szerinti bátyám meghalt, talán - ha nem is pótolni - de, jó lesz arra gondolni, valakinek fontos lehetek még ...

Hm, az idő. Bizony néha kifutunk és akkor már késő.

puszi
Nagyon szimpatikus a cikked mondanivalója.

megtekintés Válasz erre: D Klári

Évikém engem ez fogott meg a hsz-ban ...

"Úgy örültem, amikor ideköltöztek,"

puszi

Sikerült e megismerned közelebbről, arról csak említést tettél... vagy nem szeretnél róla beszélni?...

Nekem sajnos már késő volt és ez a szomorú... Örömöm nem tarthatott sokáig, mert hogyan kaptam őt vissza?... Nem tudhattam, hogy ennyire közel a vége, miközben még magamban dohogtam, őrlődtem, elmenni készültem hozzá, ő eközben szenvedett és már nem maradt rá idő...

Puszi

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Én is megpróbáltam többször is és pont attól kaptam a "pofont", akitől ezt nem vártam volna... testvértől. Annyira megbántott, hogy képtelen vagyok elmenni hozzá január óta, pedig közel laknak hozzám és nagyon beteg... Éppen ez az, amit nem értek, betegségében is hogy lehet még mindig olyan rosszindulatú, mint volt... Úgy örültem, amikor ideköltöztek, amiben csak tudtam segítettem és tettem volna, amikor csak szükség van erre... és akkor megbánt... egyetlen általa félreértelmezett mondatom miatt...

Évikém engem ez fogott meg a hsz-ban ...

"Úgy örültem, amikor ideköltöztek,"

puszi

megtekintés Válasz erre: D Klári

Évikém!

Ezek a gondolatok régóta foglalkoztatnak, csak úgy, mint téged, meg másokat is.
Én szívesen tennék, hogy más legyen, ami nem elfogadható, esetleg rossz, de igazad van, egyedül nem megy.

puszi

Én is megpróbáltam többször is és pont attól kaptam a "pofont", akitől ezt nem vártam volna... testvértől. Annyira megbántott, hogy képtelen vagyok elmenni hozzá január óta, pedig közel laknak hozzám és nagyon beteg... Éppen ez az, amit nem értek, betegségében is hogy lehet még mindig olyan rosszindulatú, mint volt... Úgy örültem, amikor ideköltöztek, amiben csak tudtam segítettem és tettem volna, amikor csak szükség van erre... és akkor megbánt... egyetlen általa félreértelmezett mondatom miatt...

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Klárikám!

Nagyon jó írás. Szinte szóról szóra azt írtad le, amiről magam is el szoktam töprengeni... A miérteket már nem keresem, a kérdéseimre a válaszokat magam adom meg... Örülök, hogy ez az írásod megszületett, mert sokakat foglalkoztat ez a téma... Ismerjük ezeket a jelenségeket (család, rokon, szomszéd, barát... elfordulás) még sem tudunk ellene tenni pontosan ezen okok miatt, amiket leírtál...

Nem véletlen, hogy én magam is úgy érzem, hogy a közömbösség öli meg a kapcsolatokat... Tenni ellene? Egyedül kevés...


Puszi

Évikém!

Ezek a gondolatok régóta foglalkoztatnak, csak úgy, mint téged, meg másokat is.
Én szívesen tennék, hogy más legyen, ami nem elfogadható, esetleg rossz, de igazad van, egyedül nem megy.

puszi

megtekintés Válasz erre: damm.zsuzsanna

Remek gondolatok, jó emlékezni. Türelmetlenül várom a folytatást. Gratulálok!

Köszönöm Zsuzsika. :-)
Klárikám!

Nagyon jó írás. Szinte szóról szóra azt írtad le, amiről magam is el szoktam töprengeni... A miérteket már nem keresem, a kérdéseimre a válaszokat magam adom meg... Örülök, hogy ez az írásod megszületett, mert sokakat foglalkoztat ez a téma... Ismerjük ezeket a jelenségeket (család, rokon, szomszéd, barát... elfordulás) még sem tudunk ellene tenni pontosan ezen okok miatt, amiket leírtál...

Nem véletlen, hogy én magam is úgy érzem, hogy a közömbösség öli meg a kapcsolatokat... Tenni ellene? Egyedül kevés...


Puszi
Remek gondolatok, jó emlékezni. Türelmetlenül várom a folytatást. Gratulálok!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: