Csakazértis
Látogatók száma: 50
Így, egyben mondom ki és úgy is gondolom, csakazértis tartom magam, nem bosszankodom, mert szépen süt a nap, várom a buszt, többed magammal toporgok a megállóban, felveszem a sietős járókelő pózát, pedig nem is kell időre mennem, miért is kellene, hiszen nyugdíjas vagyok, lassan ingyenesen utazhatok, ahogyan alig várta egyik barátom, hogy elérje a bűvös kort, amikor a BKK ellenőr szemébe nevethet, engem már nem büntethettek meg, én még csak ott tartok, hogy már ettől a hónaptól kezdve igazi öregségi nyugdíjas vagyok, erről még papírom is van, küldte a nyugdíjigazgatóság, ha nem tudnám, de tudtam, mert az eszem még a helyén van, csak a korpusz pofátlankodik néha, jelezvén, hogy öregszik a testem, itt fáj, ott sajog, meg néha szédülök is, ami jó is lehetne, ha megszédítene egy igazi lovag, csakhogy ezt a szédülést vérnyomás ingadozás okozza, egyébként is rég elmúlt a lovagkor, vele együtt eltűnt a romantika, de nem érdekes, csakazértis jól érzem magam, most szépen elmegyek a postára feladni a csekkeket, melyeket a párom sárga veszedelemnek hívott, azok is, mert veszedelmesen sok pénz kell feladni velük, hiszen a rezsicsökkentés porhintés volt, az én rezsim, lehet, hogy egyedüliként az országban, nem csökkent, csak átalakult, mármint a tartalma, most vezetékdíjat és a nagymamájuk életkorát is hozzátették a szolgáltatók, szóval megérkezik a busz, persze, hogy nincs ülőhely, nekem még nem kell, hogy átadják a fiatalok a helyet, még jó, hogy nem kell, mert úgysem adnák át, a fülükben ott a fülhallgató, zenét hallgatnak és bambán bámulnak maguk elé, megsüketülnek egyszer, vagy baleset éri őket, mert nem hallják az utca zaját, az egyik ajtónál fiatal lány áll, karonfogva a kapaszkodót, kezében ételes doboz és borsófőzeléket kanalaz belőle, az étkezésére összpontosít, szegénynek nem lehet ideje enni, mégis csak borzasztó, emlékeim szerint, nekem mindig volt időm az étkezésre, anyukámnak meg a főzésre, más már a világ, nem is értem, mi ez a megbotránkozás a részemről, nem olyan nagy dolog, hogy valaki eszik a buszon, hiszen az utcán is esznek a fiatalok, mekdönciből származó, borzasztó ételeket, melyekben lévő húspogácsa szagától rendszerint hányingert kapok, nem tudom, milyen húsból készült, ürgéből vagy patkányból, esetleg húsnyesedékből, egyre megy, inkább eszem kacsazsíros kenyeret, rákarikázott hagymával, enyhén megsózva, kár, hogy a mai kenyerek két nap után már nem szeletelhetők, morzsalékosak és ha nem figyelsz, még az enyhén penészeset is megeszed, szóval, megérkezem a busszal a leszállóhelyre, nagyot löknek rajtam, siessek a leszállással nagy a tömeg, pedig hétköznap délelőtt van, ilyenkor a diáknak az iskolában lenne a helye, a többieknek meg a munkahelyen, kivéve a magam fajta nyugdíjas öregeket és a kismamákat, ám másként áll a helyzet, fél Buda lakossága tolong a Körtéren, elevickélek a postára, nyomok egy gombot a gépen és kapok egy sorszámot, mert nálunk kérem rend van, majd a kijelzőn mutatják, melyik ablakhoz kell menni, addig bambuljak a többiekkel, s ha nagyon unatkozom, találgassam, milyen szisztéma szerint mennek a sorszámok, mert nincs benne logika, legalább is, felfedezhető nincs, de minek is töröm a kobakomat, nem mindegy, hiszen mindenütt csak egy sorszámok vagyunk a statisztikában, ügyfélként, állampolgárként és emberként is, aki hol számít, hogy meg hibahatár, utána mehetek a piacra, ahol drága és még drágább az élelmiszer, számlát meg nem nagyon adnak, mert tudják a kereskedők és a kofák is, hogy mindenkinek enni kell valamit, azt a valamit, amit ott árulnak, egy kiló gyümölcs fél kiló hús árában leledzik, no, mindegy, megyek haza, elfogyott a pénzem, soká lesz még nyugdíj, majd beosztom, amit vettem, feltéve, hogy nem romlik meg a hűtőben, csakazértis optimista leszek, sétálok hazáig, elfáradva érek haza, átöltözöm, elpakolom, amit vettem, leülök, elszívok egy cigarettát, leviszem a szemetet, megnézem a postaládát, levelem jött, újabb csekkel, pedig olyan jó lenne igazi levelet kapni, de ma már nem ír senki, csak e-mailt küld, meg sms-t, vagy felhív telefonon, elhadarja mondandóját, rohan az idő, nincs helye a beszélgetésnek, csak közléseknek, milyen időket élünk, morfondírozok, mire csengeni kezd a telefon, végtelenített monológot ad elő egy politikus, pedig nem kértem, hogy hívjon fel, lecsapom a kagylót, kezet mosok, ideje ebédet főzni, konzerv paradicsomból készül a leves, hozzá krumplis tészta lesz, még holnapra is marad, megspórolok egy főzést, szóval csakazértis, köszönöm, jól vagyok, ja, nem is kérdezted, mindegy, akkor is jól vagyok.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Én magam is sokat mondogatom, mostanában szinte napi szinten ...
Csakazértis ...
puszi
Mindig a csakazértis visz előre.Csakazértis megcsinálom,csakazértis felállok,csakazértis jól érzem magam...Nem sorolom tovább,úgyis tudod:)
Puszi
Örülök, hogy jól vagy! :-)
Puszi
Gratulálok, nagyon szeretem az ilyen egymondatos gondolat-folyamot, nagyon jól sikerült sürítened egy nap történéseit...
Puszi