Angyalok hegedűse
Látogatók száma: 47
Milyen érdekes, hogy ez a kis történet sokáig, semmitmondóan az emlékezetem fiókjában ült, a múló idő békében is hagyta, hogy aludjon még egy keveset. Ma felébredt, mint Csipkerózsika ezeréves álmából és várta, hogy megosszam véled, véletek, hogy talá
Milyen érdekes, hogy ez a kis történet sokáig,
semmitmondóan az emlékezetem fiókjában ült, a
múló idő békében is hagyta, hogy aludjon még egy keveset.
Ma felébredt, mint Csipkerózsika ezeréves álmából
és várta, hogy megosszam véled, véletek, hogy talán másnak is
eszébe juttat egy hasonló emlékfoszlányt az én történetem.
Apró leányka voltam, igen érdeklődő, s akkor még nem
sejtettem, hogy a szegénység a pince mélyébe is beleette magát.
Minden este a gyertyafényben gazdagsággá változtatott mindent.
Valóban, mert az én gyermeki fantáziám a koszos,
sötét pincét átvarázsolta hangversenyteremmé.
Volt egy öreg, félig omladozó ház, melynek pince szobájában élt egy magányos, korosodó férfi. Minden este gyertyagyújtás után megtörtént a varázslat.
Én a szemben lévő lakótömb előtt egy nagy kövön üldögéltem és felfedeztem a csendben, hogy a szegénység muzsikál.
Halk hegedűszó ringatta álmodozó lelkemet, a kicsi ablakon kiszűrődő fény egyre csalogatott. Félszegen kukucskáltam és hallgattam a játékát, mely teljesen magával ragadott, s az a hév, amivel játszott.
Dús ősz sörény keretezte arcát, göndör fürtjei úgy rugóztak a lendületes ütemre, mintha táncolt volna minden tincse.
Órákig hallgattam őt, még a nagy ülő-kövemet is oda cipeltem, hogy legyen mire leülnöm, s mikor elfoglaltam a páholyom, a hegedűjét az álla alá szorította; már nem is létezett a külvilág.
Pár alkalom után észrevettem, hogy titokban az ablak felé lesett, ott vagyok-e, hogy az egyszemélyes közönsége elfoglalta-e a helyét és a dallamok szárnyán már együtt repülhettünk.
.
Hosszú hónapokon keresztül ez így ment, ez volt a mi kétszemélyes hangversenyünk, s egyszer a gyönyörű hegedű játékát önfeledten megtapsoltam.
Reám emelte tekintetét, és a pincelakás ablakához lépett, majd megkocogtatta vonójával a poros ablakot, majd bukóra lenyitotta, hogy jobban halljam, szabadon áramoljanak a hangok.
Belenéztem abba szomorú kék szemébe, - már nem volt fiatal - de annyi jóságot sugárzott felém, nagyon gazdag lehetett, lelki gazdag.
Így ment ez, míg egy este hiába vártam őt, és az előadását.
A gyertya sem pislákolt, a zene is megszökött, az ablak zárva maradt.
Több napon keresztül vártam az én művészemet, de hiába.
Olykor az esti ködös utcán feltűnt görnyedt alakja, kezében a hegedűtokkal, s hallani véltem szív játékát – képzelődtem -.
A házmesternek feltűnt, hogy ott téblábolok minden este, de az is meglehet, hogy tanúja volt a mi kettőnk zene iránti szeretetének.
Seprűjére támaszkodva abbahagyta a sepregetést, s a részvét hangján hozzám szólt.:
- Kislány, őt elvitték az angyalok, most majd onnan fentről muzsikál néked.
Biztos vagyok benne, hogy ma este, újra nékem húzza.
Szép emlékét őrizem.
Írta: Szűcs Helena
A cikket írta: Helena
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Helena!
Tiszta szívből kívánom, hogy maradj meg ilyen
érzékenynek, tisztán érző embernek! Járj továbbra
is nyitott szemmel, és szívvel, és akkor mindig gazdag
leszel! Az életed soha nem lessz sivár, és unalmas!
Gratulálok az írásodhoz!
Pussz: emillio
Szintén puszillak: Helena
Tiszta szívből kívánom, hogy maradj meg ilyen
érzékenynek, tisztán érző embernek! Járj továbbra
is nyitott szemmel, és szívvel, és akkor mindig gazdag
leszel! Az életed soha nem lessz sivár, és unalmas!
Gratulálok az írásodhoz!
Pussz: emillio