újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Családi büfé 6.rész Fiú a szomszédból

Látogatók száma: 49

Kormos Pista alkalmazta Pannikát, a férjét otthagyó fiatalasszonyt, így kisfiával együtt beköltözött az idősek otthonában lévő szolgálati garzonba, azzal, hogy egy évnél többet nem szeretne ott tölteni, hiszen gyermekének hosszú távon nem tenne jót ez a környezet.
Hat hét múlva, kedd délután éppen az esti megrendelésre érkezett árukat veszem át, amikor beállít Pannika, fülig érő mosollyal az arcán és szó nélkül letelepszik a legtávolabbi bárszékre, hogy ne zavarjon a munkámban. Csak egy pillantást vetek felé, először nem is ismerem meg, az átvételre koncentrálok. Amint elmegy a szállító, feláll, közelebb jön:
- Jó napot! Ugye nem tetszik megismerni?
Akkor látom, hogy ez a vidám, csinos, mosolygós fiatalasszony nem más, mint Pannika.
- Jó napot, Pannika! Jól látom, hogy maga sugárzik a boldogságtól?
- Igen, jól tetszik látni! Magának és a férjének köszönhetem, hogy számomra újra kerek a világ! Hosszú kávét kérek és két szendvicset!
Apókat harap a szendvicsből, és minden harmadik falat után kortyol egyet a kávéból. Annyira elmélyül az evésben, hogy jobbnak látom, ha nem szólok hozzá. Derűs az arca, vészesen csillog a szeme, e kettő együtt azt sugalmazza, hogy életében pozitív változás történt.
Teszem a dolgom, jönnek a megrendelt húsz darab képviselő fánkért, meg a két hidegtálért, közben Ágika, a cigarettázó társam is beugrik egy szendvicsre, a körzeti megbízott is elfogyasztja a dobostortáját, és az azt követő pár perces holtidőben főzök magamnak is egy kávét.
- Tetszik tudni, minden másképpen alakult, mint ahogyan elképzeltem.
Mesélni kezd Pannika és én hallgatom, mert az a tisztem, nem más.
Danika, az ötéves kisfia, hamar összebarátkozott az otthon személyzetével, sőt, annak lakóival is. Márta néni kártyázni tanítja, Karcsi bácsival pedig komoly sakk partikat játszanak, Béla bácsival focizik a parkban, Elza néni régi történeteket mesél neki a nagy hársfa alatti padon üldögélve, Julis mama, a szakácsnők gyöngye pedig finom falatokkal traktálja.
Pannikának nehéz volt megszoknia az éjszakai munkát, megtalálni a nappali pihenés és alvás módját, mert nagyon aggódott, hogy mi lesz Danikával, ha neki nappal pihennie kell, szerencsére ez az időszak már a múlté.
- Jobban vigyáznak Danikára, mint én tenném, sokat tanul a kisfiam, egyre ügyesebb és okosabb, bevallom, nem is gondoltam volna, mennyire szeretik az öregek a gyerekeket. Attól is tartottam, hogy a magatehetetlen, tolószékben élő öregek látványa rossz hatással lesz Danikára, de ebben is tévedtem. Úgy bánik velük, mint a kisebb óvodás társaival, odaadja nekik, amire szükségük van. Lassan kialakult az életünk. Reggel hatkor végzek a munkámmal, felkeltem Danikát, fél nyolckor beadom az óvodába, utána délig alszom, egy órakor hazahozom, pihenünk egy órát, utána kisfiam megy a dolgára, kártyázni, sakkozni, focizni, meséket hallgatni. Négy órakor Julis néni meguzsonnáztatja a konyhán, utána segít neki a vacsora készítésben. Hétkor fürdés, utána vacsora és fekvés. Nyolckor kezdődik a műszakom és reggel hatig tart. Éjjel többször benézek hozzá, szerencsére jó alvó, reggelig fel sem kel.
Gyanítom, hogy nem a mindennapi rutin okoz neki ekkora boldogságot. Nem tévedek, mert néhány vendég kiszolgálását követően, csak rá kell néznem, máris folytatja.
- Három hete egy kedd délután éppen a mosókonyhában tevékenykedtem, amikor utánam jött egyik kollégám, hogy menjek, mert Danika focizás közben elbotlott egy farönkben, amely nem látszott ki a fűből, és csúnyán lehorzsolta lábáról a bőrt. Azonnal orvoshoz akartam vinni,de Kormos úr nem engedte, mondván, hogy egyik fekvőbeteg otthon lakóhoz kihívták az ügyeletet és perceken belül megérkezik az orvos, majd ellátja Danika lábát is. Addig is fektessem le és próbáljam megnyugtatni. Húsz perc múlva kopogtattak az ajtónkon, megérkezett az orvos. Azt hittem, gyökeret ereszt a lábam, amikor ajtót nyitottam és megláttam Gombos Gabit, gyerekkori szerelmemet. A szomszédunkban laktak, és tizennégy éves koromban igyekeztem felhívni a figyelmét, az akkor érettségi előtt álló fiúnak, aki persze észre sem vett. Számára csak egy nyakigláb fruska voltam. Gabi megvizsgálta Danikát, semmi baja sincs a gyereknek, állapította meg, és ellátta a horzsolását. Beígért neki egy másnap délutáni fagyizást, ha bátor kisfiúként viselkedik és nem sír, amikor fertőtleníti a sebet. A meghívás nekem is szólt, elvégre egy ötéves kisfiú nem mehet el egyedül egy ismeretlen emberrel. Azóta egy pár lettünk. Gabi nőtlen, szenvedélye a munkája és éppen ideje, hogy elkötelezze magát. Sikerült neki! – bazsalyog sejtelmesen Pannika. – Tessék elképzelni, úgy megszerették egymást Danikával, mintha rokonok lennének.
Ilyen szituáció csak a mesékben fordul elő, de nem mondom, csak gondolom, mindenesetre küldök Danikának két krémest, azt minden gyerek szereti.
Egész délután azon jár az eszem, hogy ez túl szép, túl romantikus, és nekem hibádzik kicsit ez a történet. Vajon a férje megkereste őket, vagy tudatta vele Pannika, hogy hol vannak? Az nem normális helyzet, ha az apának nem hiányzik a fia, mert történjék bármi a szülők között, annak levét nem ihatja meg a gyerek. No, meg itt a másik dolog, ez a szomszéd fiú szindróma. Ezen többen átesünk, ki a szomszéd fiú, ki pedig a szomszéd lány szindrómán. Ez elől magam sem vagyok kivétel.
Az én szomszéd fiúmat Horvát Csabának hívták, két évvel volt idősebb nálam. Kék szemű, szalmaszőke hajú, magas, cingár fiú, akinek állandóan fülig ért a szája. A gépipari technikumba járt, és szabad idejében az édesapjával motorokat bütykölt a sufniban.
Mi a csudának kell nekem nosztalgiázni? Szerencsére már nincs is időm rá, mert egymás után jönnek a vendégek. Gyorsan fogynak a szendvicsek és a sütemények, olyannyira, hogy utána kell rendelnem, vagy estefelé már nem tudom kiszolgálni a betérőket. Felhívom Ferkót, hogy kivételesen besegíthetne, annál is inkább, mert leadtak egy újabb esti rendelést, nagy tételt, melyet elkészít ugyan a szállítónk, ám érte kellene menni, mert az előre tervezett fuvarútvonalán már nem tud változtatni.
Úgy érzem, hogy férjem szívesen beszáll a munkába, hiába lenne szabadnapja. Fülig érő szájjal érkezik, és kellőképpen cukkol is, mely szerint végre kedvenc neje védtelen, kiszolgáltatott asszonynak tűnik, akit neki, az erős férfinek kell istápolnia, mindig erre várt és csak most, hatvan felett sikerült elérnie.
Hiába tudom, hogy viccelődik velem, valahol a lelkem mélyén mégis megsértett, bár igyekszem nem mutatni. Mivel vágjak vissza neki? Azzal, hogy nélkülem még mindig albérletben laknánk, mert Ferkó szerint az a legjobb, ha minden megy a maga útján és ha a sors úgy gondolja, akkor majd megteremti nekünk mindazt, amire szükségünk van. A mi dolgunk, hogy jól érezzük magunkat, élvezzük az életet, a többi nem fontos. Jó ember a férjem, csak némi kamaszos álmodozásért a mai napig nem megy a szomszédba.
Telefonál a szállítónk, mehetünk a megrendelt árukért, így útnak indul Ferkó, és nem cukkol tovább.
Szusszanásnyi időm alatt gyorsan letörlöm a pultokat, úgy szeretem, ha szép tiszta, s egyetlen ujjlenyomat sincs rajta. Beindítom a mosogatógépet is, és kimegyek elszívni egy cigarettát. Ágika azonnal észrevesz és csatlakozik hozzám.
- Hallottad, hogy Kakucsi urat elvitte az unokája? Azt mondta a szomszédoknak, hogy az öreg nem tudja magát ellátni, ezért veszi magához, de azt mondják, hogy máris árulja az öreg lakását. A pénz kell neki, nem a nagyapja! Micsoda időket élünk!
Ismerem Kakucsi urat, gyakran látom ebéd után a parkban sétálni. Tesz két nagy kört, majd leül a padra a játszótér mellett és szívesen cseveg a gyerekeiket kísérő szülőkkel. Ért a gyerekek nyelvén, közel ötven évig tanított. A fiatal édesanyák is bizalommal fordulhatnak hozzá, bármely problémát néhány szóval a helyére tesz, és a delikvens maga jön rá a megoldásra. Igazán nincs az öreg rászorulva az unokája gondoskodására, mert ebédelni a közeli kifőzdébe jár, ellátja magát.
Félárbócon a nap, lassan esteledik. Megérkezik Ferkó az áruval és egy ismeretlen férfi segít neki behordani a dobozokat. Alig győzöm bontogatni és a hűtőbe rakni az ételeket, miközben gondolataim még mindig Kakucsi úr körül járnak. Orosz krémtorta és sajtos roló a kedvence, ez utóbbiból mindig tartogatok számára négy darabot, mert él-hal érte az öreg. Két hónapja lehet, amikor zárás előtt néhány perccel beállított egy húszas évei elején járó fiatalember és megkérdezte, mit tudnék neki adni, mert a nagyapjához megy és vinne az öregnek süteményt. Így mondta, hogy az öregnek, nem a nagyapjának. Már ez sem tetszett nekem. Megkérdeztem, mit szeret a nagyapja, de nem tudott rá válaszolni.
- Mindegy, mit szeret, azt kap, ami van. De látom, már üresek a pultok.
- Valóban azok, alig maradt néhány sütemény, azokat is betettem a hűtőbe.
- Akkor most nem viszek semmit az öreg Kakucsinak!
- Csak nem Kakucsi bácsi unokája?
- De, az vagyok. Miért kérdezi? Látszik rajtam?
- Nem látszik – vágom rá, mielőtt valami gorombaságot mondanék. – Hanem, jegyezze meg, fiatalember, hogy a nagyapja az oroszkrém tortát és a sajtos rolót szereti. Ez utóbbiból eltettem neki négy darabot, de tegnap nem jött érte.
- Beteg, leverte lábáról az influenza! Akkor azokat elviszem. Mennyi lesz?
- Háromszázhúsz forintot kérek.
- Mennyit? Inkább egy doboz sört kérek, az olcsóbb, ha nem kell neki, majd én megiszom!
Mit véthetett Kakucsi bácsi, hogy ilyen unokával veri a sors?
- Drágám, elmerengtél! Kérek egy sört a segítőmnek, megérdemli!
Kicsit bosszús vagyok, hogy merengésen kapott a férjem, pláne egy vendég előtt. Tiszta égés! Kiveszem a sört a hűtőből, és a pohárral együtt a vendég elé teszem. Csak akkor emelem fel a fejem és földbe gyökerezik a lábam. Horvát Csaba vigyorog rám, az a bizonyos szomszéd fiú.
- Szervusz! Rég láttalak!
- Szervusz, Csaba! – köszönök, és máris fordulok el, hogy a mosogatógépből kiszedjem a poharakat és a többi tiszta edényt.
Közben bezárta Ferkó az ajtót, mert lejárt a nyitva tartási időnk, majd felbont magának egy kétdecis kristályvizet és Csaba mellé telepedik, aki zavarba jön, nem tudja, hogyan viselkedjen.
- Ferkó, gyerekkorunkban ezzel az úriemberrel szomszédok voltunk.
Bemutatkoznak egymásnak és elkezdenek beszélgetni, mintha régi barátok lennének. Nekem még fel kell mosnom, letörölni a pultot, nem figyelek rájuk. Illetve hallom azért, amiről beszélgetnek.
Kifehéredett Csaba szalmaszőke haja, ahogyan cingársága is a múlté, mert legalább tizenöt kiló a súlyfeleslege.
Az ingyenes sör után még elfogyaszt további három dobozzal, és dióhéjban elmondja Ferkónak az egész életét. Háromszor nősült és ugyanannyi alkalommal el is vált, négy gyerekkel büszkélkedik, de már csak kettő után fizet gyerektartást.
- Tudod, barátom, nem nekem való a hűség, legalább is az, amit a nők annak tartanak. Miért kell cirkuszt rendezni egy-két kóbor numera miatt? Nem elég, hogy hazaadom a fizetésem és mindig otthon hajtom álomra a fejem? Megtanultam a leckét. Sokba került, de megtanultam. A barátnőm itt lakik a lakótelepen, de sohasem alszom nála, nehogy arról ábrándozzon, hogy feleségül veszem. Így számonkérésre nincs joga. Bár már alapja se lenne.
Fél tizenegykor indulunk haza. Útközben megjegyzi a férjem:
- Remélem, Csaba annak idején nem csapta neked a szelet!
- Ó, dehogy! Csak szomszédok voltunk.
Szerencsére, teszem hozzá magamban és belekarolok Ferkóba. Jó, hogy hozzá tartozom. Elhatározom, hogy ezután nem állok szóba a vendégeimmel. Nincs szükségem arra, hogy meghallgassam mások bajait.

A cikket írta: Yolla

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Kedves Yolla!

Várom a folytatást.... eddig tetszik!

Pussz: emillio
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: