újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Öt perc szünet

Látogatók száma: 47

Már reggel is, a buszon, Jankát a rosszullét kerülgette, pedig rendesen megreggelizett, a kávéját is megitta, becsomagolta a két szendvicsét, egyiket tízóraira, a másikat ebédre, kivette a hűtőszekrényből a félliteres kristályvizét, és úgy érezte, hogy jól kezdődik a nap. Sütött a februári nap, a tavasz csalfa illúzióját keltve, és hiába tudta ésszel, hogy a tél az tél marad, lélekben a szikrázó napfényre vágyott, a földek felől szél szárnyán érkező frissen kibújt vetés illatára, a tizenegy óra körüli telefoncsörgésre, amikor Jani élcelődbe kéri, mi legyen vacsorára.
Szalad a busz, időnkét megáll, magába gyűjti az álmos utasokat, akik leszállásig szunyókálnak egy keveset, majd bekanyarodik a poros kisváros központjában lévő jellegtelen végállomására és kiöklendezi magából a felébredőket.
Háborog az asszony gyomra, mozdulni sem mer, mert nem szeretné reggelijét viszontlátni.
Darabos Jóska, a buszsofőr, nyitva hagyja az ajtókat, míg megírja a menetlevelet, elvégre az ördög nem alszik, akár ebben a korai órában is jöhet egy ellenőr és baj lesz az adminisztráció elmulasztásából. Mert az a lényeg, hogy precízen kitöltse a rubrikákat, az érkezési és indulási időpontok megegyezzenek a menetrendben rögzítettekkel, amely tiszta elmebaj, mert mégsem hagyhatja Derzsen a kórházba igyekvő Mándoki nénit, aki már befordult a sarkon, cipeli kaskájában az urának szánt, hajnalban főzött ételt, vagy Burán Tarpataki urat, a kengyeli iskola igazgatóját. Ismeri az állandó ügyfeleket, szinte nincs is olyan megálló, ahol nem szállnak fel havi bérlettel utazók, hiszen ők adják a bevétel nagy részét, igazán nem illenék közülük senkit cserbenhagynia. Marad az adminisztráció kozmetikázása, melyről a központban is mindenki tud, csak nem szabad vele lebukni, mert akkor mindenki csodálkozik, hogyan lehet ilyet megtenni, s jön a fegyelmi. A látszat a fontos, a többi nem számít.
Lassan mindent Patyomkin fal mögé rejtünk, sóhajt Darabos, hiába, mostanság ez a módi járja, és ez alól maga sem kivétel, ha jól belegondol, mert munkaidőben higgadt, munkáját pontosan végző alkalmazott, odahaza pedig szerető férj és példás családapa, ám a kettő között, déli tizenkettőtől két óráig, a szabad idejében leveti az álarcát. Nem tehet róla, hogy ötvenkét évesen tombol benne a tesztoszteron, melyet értő szemmel azonnal észrevett és kihasznált Mónika, a berzencei tanárnő, aki benne, a magas, jókötésű, tiszta kék szemű férfiben megtalálni vélte az ideális szeretőt, ezért kevéske rábeszélés után vállalta a neki szánt szerepet, hogy a harminckét éves szingli nő szeretője legyen. Ma délben is találkoznak, különleges lesz a randevú, mert születésnapi tortát rendelt Mónikának, nem is akármilyet, és gyerekpezsgőt is vesz mellé, hogy koccinthassanak.
Hevesen dobog a szíve, még négy és fél órát kell átvészelnie a találkozóig, s ez igen hosszú idő a szerelmes férfinek. Hiába, egyszer őszintének kell lenni magával szemben, s bevallani, hogy beleszeretett a lányba, pedig nem állt szándékában, hiszen eleinte csak a férfiúi hiúság munkált benne, elvégre nem bolond, hogy kihagyjon egy liesont a szép arcú, vékony, formás alakú lánnyal, aki szenvedélyes szeretőnek bizonyult és a szex mellett, illetve azon túl, bármilyen témáról lehet vele beszélgetni, a politikától az irodalomig, a filozófiai kérdésektől kezdve a napi problémákig, amely, miért is tagadná, legalább annyira felpezsdíti, mint a szexuális együttlétük.
Bazsalyog Darabos Jóska, Mónika mellett harmincévesnek érzi magát, mely állapotot elképzelni sem tudta, amikor Karakas Karcsi barátja éppen ilyenekről mesélt neki, miután - legnagyobb meglepetésére – egyik napról a másikra otthagyta feleségét és a két gyerekét, s egy szál bőrönddel a szeretőjéhez költözött. Nem áll szándékában elhagyni a családját, de ne várja el tőle senki, hogy lemondjon Mónikáról.
Még öt perce van, utána indul a második forduló. Automatikusan belenéz a visszapillantó tükörbe, ellenőrizendő a jármű ürességét, mielőtt maga is leszállna és bezárná a járművet. Feláll, amikor hirtelen hallani vél egy gyenge, nyöszörgő hangot. Bosszúsan végig siet a két üléssor között, s meglátja az eszméletlen asszonyt. Gondolkodás nélkül előkapja a mobilját és hívja a mentőket.
Atyaisten! Hiszen ez Janka, Karakas Karcsi elhagyott felesége! Megpróbálja feléleszteni, szerencsére él, de elég gyenge a pulzusa. Felidézi a továbbképzéseken kapott instrukciókat, kiveszi az ülésből, lefekteti a padozatra, mesterséges lélegeztetéssel próbálkozik.
Két perc múlva megérkezik a mentő, és a mentőorvos teszi a dolgát.
Darabos Jóskát kiveri a víz. Hallott néhány dolgot a Karakas család viselt dolgairól, többek között azt, hogy Janka belebetegedett abba, hogy elhagyta Karcsi. Vajon mit tenne Annácska, ha Mónikához költözne? Nem, ez velük nem fordulhat elő, elvégre Mónikának eszébe sem jutna, hogy nála huszonegy évvel idősebb férfivel kösse össze az életét, főleg úgy, hogy elvegye a családjától!
Jankát betették a mentőbe, és míg az orvos bekötötte az infúziót, a mentős fiatalember odalépett Daraboshoz:
- Jól van, uram? Akar egy nyugtatót?
- Nem, köszönöm, jól vagyok! Csak öt perc pihenőt kérek!
- Rendben, szólok az ügyeletes forgalomirányítónak.
Az indulási oldalon ott toporognak az utasok. Nem értik a késedelem okát, amikor ott áll a busz az érkezési oldalon és a sofőr a busznak dőlve egykedvűen cigarettázik.

A cikket írta: Yolla

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: agica_89

Remélem, ez kitalált szori!

Alapvetően igen, csak itt-ott nyomokban valóságon alapul.
Remélem, ez kitalált szori!
Derzs, Bura... :) Kicsit otthon voltam. Koszonom, Yolla!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: