Mit főzzek a tesóimnak?
Látogatók száma: 44
A családi tűzhely melege..
Sose tudtam rájönni, mi vihette rá testvéreimet, hogy néha olyanokat kérjenek tőlem, amitől a hajam is égnek állt. Pedig azt nem volt könnyű felállítani még magamnak sem, ha túl laposnak éreztem. De ők valahogy ezt mindig elérték. Különösen a nővérem és a két bátyámnak volt ehhez érzéke, akik elől nem lehetett kitérni. Azt sem értettem akkoriban, miért vagyok néha olyan fontos a számukra..
Akkor még nem volt divat a borzas haj, ezért bele kellett törődnöm, hogy a hajamba kivételesen sem akadt el a fésű foka, mégannyira is szerettem volna. A toalett tükör előtt még forgolódnom sem kellett, hogy lássam a valót oldalról, hátulról, amikor illegettem magam. Hiú ábránd volt a részemről, hogy nekem valaha is vastag hajkoronám lehet, amit meg kell időnként regulázni, mert kíméletlenül közölte velem a tükörképem bármelyik oldalról is néztem, nekem soha nem lesz, kettő, legfeljebb egy vastag copfom. Jóesetben is megteszi egy gumi és akkor elmondhatom, van egy lófarkam. Igyekeztem testvéreim előtt ezért is láthatatlanná válni, mert valahányszor elmentem mellettük, nem állták meg meghúzni a lófarkamat. Ez valami kedveskedés volt e a részükről? Lehet, de nekem ettől a hajam is égnek állt időnként. Azt hittem mindig sikerülni fog, ha eltűnök a szemük elől, de ők valahogy mindig rámtaláltak. Mi lehet olyan érdekes bennem, hogy nem tudnak nélkülem élni? – tűnődtem. Ettől kezdve, miután hiába is lett volna minden ellenállásom, készséggel álltam kinek-kinek hangulata szerint a rendelkezésére.
Drága jó anyám nagyon béketűrő természet volt és érdekes, hogy neki soha nem hiányoztam, mert mindig kéznél voltam. Feltűnt az is, hogy keresnie sem kell, mindig megtalál, de csak akkor, ha el kellett szaladnom a boltba, fel a padlásra teregetni, vagy leszedni a ruhákat, le a pincébe felhozni a fát, a szenet, reggelit hozni a húgaimnak, friss tejet a faluból, sorba állni a hentesnél… Biztosan azért esett rám a választása, mert engem keresnie sem kellett. Előtte egy nyitott könyv voltam. Bármit kérhetett tőlem, soha nem álltam ellent.
Érdekes módon a tesóim is valahonnan ezt felplankolták, nem értettem ugyan miért, szintúgy számíthattak rám a nap huszonnégy órájában, ha nem lett volna közben a sulim, mert arról anyám gondoskodott, hogy időben odaérjek. Talán ettől vagy mástól, de mindig lázrózsák égtek az arcomon. Ettől e vagy mástól, de kivirultam, mint a rózsa.
Észre vette ezt a nővérem is, de sehogy sem tudta kivárni, hogy felnőjek, ezért kitalálta, hogy nagylányt kreál belőlem, az összes piperéjét előszedte e célra és mikor senki se látta, kipingálta az arcomat. Lefogadom, hogy én voltam számára a próbababa. A végeredmény ott a tükörképemben megmutatkozott, ott nézett velem szemben egy idegen arc. Sikerült neki a tizenévesből egy húszon éves kokottot csinálni és neki ez még tetszett is. Csak anyám szörnyülködött, amikor meglátott. Mégsem állta meg nevetés nélkül és ez kettőnkre is igen jó hatással volt. Attól kezdve nagyon vigyáztak rám! De hiába, mert én megtaláltam egy nagy dobozban a nővérem magas sarkú cipőjét, ami átlátszó volt, mint az üveg – illett a lábamra - és a fehér színű testhez álló krepp egész ruháját, amibe alig tudtam magam belepréselni, legalábbis megkínlódtam, amikor felpróbáltam. A tükör nem hazudott.
Drága mamámat sem kímélték a bátyáim és amikor valahonnan késő este előkeveredtek éhesen már nem bírta tovább jóllakatni e két gézengúzt. No, akkor jöttem be én a képbe és nemátallottak felébreszteni éjnek évadján, ha korgott a gyomruk és egy jó lecsót követeltek.
Próbáltam én ellenállni, de valahogy mindig elérték a céljukat és ha kezdetben morogva is, de a végére beláttam, csak akkor lesz nyugtom tőlük, szabadulok meg, ha teljesítem egy szem kívánságukat, a mamán legnagyobb örömére. Mindegy milyen alapanyagból, de az általam készített lecsó akkor is mennyei volt a számukra még ha ehetetlen is, mert annyira erős volt! Már csak az következett, miután megetettem velük a főztömet, hogy hátradőljek, és bezsebeljem a dicséretüket. Már megint valami tökéleteset alkottam – gondolhattam volna, mert még a szavuk is elállt, nem csak a lélegzetük. Kénytelen voltam megkóstolni, és bár beláttam, mitől is szenvednek annyira, de eszik nem eszik, nem kapnak mást. Megették szó nélkül. Nem ám, hogy kritizálni merészelték volna, hogy sótlan, meg ebből vagy abból több, vagy kevesebb is elég lett volna. Jól felfogott érdekükben hallgattak a sírig...
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Az emlékekben megszépül az is, ami annakidején nem volt túl kellemes. Maga az, hogy együtt volt a család, kitörölhetetlen öröm. Én is így vagyok ezzel, szegény bátyám sokat incselkedett velünk, lányokkal, mégis azt mondom, bárcsak most is azt tenné...