újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Én és a konyhaművészet

Látogatók száma: 96

Biz' Isten, kezdem magam szégyellni! Vannak olyan műsorok, amelyeket már meg sem merek nézni, mert lépten-nyomon rávilágítanak gyarlóságaimra.
Egyik ilyen műsor a Konyhafőnök. Mivel nagyon szeretek főzni, több részt is megnéztem belőle, gondoltam, tanulni sosem szégyen, talán ragad még rám valami újdonság. De lelkesedésem egyre inkább lanyhult. Ennek oka nem más, mint a versenyzők által feltálalt ételek.Csodálatosan néztek ki, művészi elrendezésben, az a kis valamik, amik a tányérokon voltak.
Csak én vagyok ilyen megátalkodott? Sosem voltam nagyétkű, de azok az adagok ott a tányérokon igenis zavartak. Miniatűr képek, amelyeket nagyítóval kell nézni.
Elképzeltem, hogy anno, amikor szegény férjem hazajön munkából-agrárember lévén szerette a földet túrni szabadidejében-szóval hazajön a szőlőkapálásból ebédelni és én meleg szeretettel eléteszek két kanál levest, meg valami kis micsodát, de azt mutatósan, ahogy illik, Rögtön mondta volna, hogy vigyem át a szomszéd Marinak, mert ő művész-lélek, neki elég lenne, de ő nem tányért akar enni, hanem ebédet. Pedig ő is elég káka-bélű volt.Abba már bele sem merek gondolni, mit szólna egy ilyen ebédhez egy útépítő vagy acélmunkás...
Minden elismerésem a konyhaművészeké. Mert ez is a művészetek egyik ága. Ebből kifolyólag dupla elismerésem azoknak az asszonyoknak, akik naponta főznek a családnak. Először is, már az is művészet, hogy megtudják venni az ebédrevalót, másodszor, azt finoman és izlésesen elkészíteni és kitálalni úgy, hogy jóllakjon a család. Mert kinek telik manapság arra, hogy elmenjen egy étterembe és amolyan,-a versenyzők által feltálalt apró finomságot drága pénzen a szemével elfogyassza? Egy vékonyka szelet húst, alatta egy kanál valamilyen szósszal, a tányér szélén három szem ribizli-bogyóval? Nem mondom, jól néz ki, de miközben az ember szeme hízik, a gyomra változatlanul korog.
Tudom, a konyhaművészethez is kell tehetség, fantázia, gyakorlat. De én, esendő ember hajlandó vagyok minderről lemondani egy nagytányér marhapörkölttért galuskával és uborkasalátával...

Ilona
Kép: net

A cikket írta: Ilona

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Sanda

Köszönöm mindenkinek.

Helyreállt a világ rendjébe vetett hitem.

Érdekes, tele gyomorral mindjárt más a világnézetem! Ezért kerülöm a versenyeket...

megtekintés Válasz erre: Sanda

Ezennel versenyt hirdetek az olvasók között.

Már egy hónapja nincs gáz a társasházunkban gázvezeték felújítás miatt.
Nekem olyan tűzhelyem van, ahol gázzal lehet főzni, viszont a sütője villannyal működik.
Tehát főzni nem tudok, de sütni igen.
A feladat: kreatív zöldséges-húsos egytálétel, melyet főzés nélkül, a sütőben lehet elkészíteni.
Nagyon várom ízgazdag, harmonikus ételrecepteiteket,ugyanis torkig vagyok már a kifőzdék unalmas ételeivel.

Én ma pontosan ilyen kaját csináltam, azaz csirkecombokat zöldségkörettel, amit gyakran készítek, mert nagyon szeretem a zölségeket. Azt hiszem, írtam is már erről...Egy tepsibe teszem a fűszerezett csirkét és ami zöldség van itthon, karikára vágott krumplival keverve a csirke mellé zúdítom, sózom, borsozom, szórok rá kis petrezselymet, alufóliával letakarom és lassú "tűznél" egy óra alatt átsül. Isteni!
Egyébként nekem hasonló okok miatt kellett a tűzhelyemet kicserélni, csak nálam a villanysütő ment tönkre, egyszer javítattam, de kis idő múlva ugyanez történt...:(

megtekintés Válasz erre: emillio

Drágáim!

Nagyon belelovaltátok magatokat a Konyhafőnök
tv műsorba! Annak a műsornak a célja a szórakoztatás,
azon belül a versenyzés! Ha valami feladatot alkotnak a
versenyzők, annak dekoratívnak kell lenni, és ehetőnek!
A három ítész a kivitt tányérokat csak megszagolja, szemre
vételezi a formáját, belepiszkál, esetleg egy falatot megkóstol!
Akkor mi a fittyfenének kellene nagyobb adag? Ez csak egy
verseny! Az éttermekbe azért nagyobb adagokat adnak!

Üdvözlöm a fakanalatokat: emillio

Igazat kell adjak ebben a dologban, bar el kell azert meseljem, hogy baratnom valami repulos vagy ejtoernyos talalkozo jegyeben nem regen hivatalos volt egy hajora, ahol k.va dragan ilyen falatnyi eteleket adtak. Azt mondta, nagyon finomak voltak, szo se rola, de vegul is nem jollakni ment oda.

Egyebkent tenyleg jol elszorakozunk ezen a Konyhafonok musoron. Mar megerte. :D

megtekintés Válasz erre: Sanda

Köszönöm mindenkinek.

Helyreállt a világ rendjébe vetett hitem.

:D = nagy rohoges
<3 = szivecske

Vagyis :D <3
Drágáim!

Nagyon belelovaltátok magatokat a Konyhafőnök
tv műsorba! Annak a műsornak a célja a szórakoztatás,
azon belül a versenyzés! Ha valami feladatot alkotnak a
versenyzők, annak dekoratívnak kell lenni, és ehetőnek!
A három ítész a kivitt tányérokat csak megszagolja, szemre
vételezi a formáját, belepiszkál, esetleg egy falatot megkóstol!
Akkor mi a fittyfenének kellene nagyobb adag? Ez csak egy
verseny! Az éttermekbe azért nagyobb adagokat adnak!

Üdvözlöm a fakanalatokat: emillio
Köszönöm mindenkinek.

Helyreállt a világ rendjébe vetett hitem.

megtekintés Válasz erre: Tündér

Láááányok, most megéheztem , van valakinek dugiban egy kis székelykáposztája? Tejfölösen, rizzsel, bárhogy jöhet!
Az éttermi "van is meg nincs is" valami a tányéron lehet, hogy nagyon szép és nagyon művészi, de maximum becsukott szemmel eszem a félresikerült nokedlit a pörkölttel :D

Pussz,

Tündér

Ma székelykáposztát főztem ebédre, gyere, szívesen látlak!

megtekintés Válasz erre: Sanda

Felőletek aztán éhen is halhat az ember.

Sokas kocka alaphoz nem kell elofozni a tesztat, csodalatos modon keszre fo-sul. Erdemes kiprobalni, szerintem nagyon finom.

megtekintés Válasz erre: Sanda

Felőletek aztán éhen is halhat az ember.

Sult tarja zoldseges agyon. Felszeletelt krumplit hagymat zoldsegeket teritunk a tepsibe, rafektetjuk a tarja szeleteket, majd folia alatt masfel orat sutjuk, es folia nelkul kicsit meg piritjuk. Fuszerezni el ne felejtsd.

megtekintés Válasz erre: Sanda

Felőletek aztán éhen is halhat az ember.

Ugyan már! Kezdetnek pár szem egészséges krumplit megmosol és szárazra törölve héjastól beteszed a sütőbe... sütöd, míg meg nem sül.. Friss teavaj mindig van otthon. Én azzal szeretem. Igazi házi szalonna sem hiányozhat az átlagos háztartásból. Hagyma? Szeletekre vágva, sózva mellé.. azon mód forrón elkészítve az igazi, hogy ráolvadjon a vaj, a szalonna meg mellé, meg a besózott hagyma... egy kicsit a sült(főtt) krumplit meg is szórhatod pirospaprikával.. :-)
Felőletek aztán éhen is halhat az ember.
Ezennel versenyt hirdetek az olvasók között.

Már egy hónapja nincs gáz a társasházunkban gázvezeték felújítás miatt.
Nekem olyan tűzhelyem van, ahol gázzal lehet főzni, viszont a sütője villannyal működik.
Tehát főzni nem tudok, de sütni igen.
A feladat: kreatív zöldséges-húsos egytálétel, melyet főzés nélkül, a sütőben lehet elkészíteni.
Nagyon várom ízgazdag, harmonikus ételrecepteiteket,ugyanis torkig vagyok már a kifőzdék unalmas ételeivel.

megtekintés Válasz erre: Tündér

Láááányok, most megéheztem , van valakinek dugiban egy kis székelykáposztája? Tejfölösen, rizzsel, bárhogy jöhet!
Az éttermi "van is meg nincs is" valami a tányéron lehet, hogy nagyon szép és nagyon művészi, de maximum becsukott szemmel eszem a félresikerült nokedlit a pörkölttel :D

Pussz,

Tündér

Én ilyen kései órában már csak smarnit szoktam csinálni sárgabaraklekvárral..:-))
Ilyen későn már ne egyél, Tündér.
Láááányok, most megéheztem , van valakinek dugiban egy kis székelykáposztája? Tejfölösen, rizzsel, bárhogy jöhet!
Az éttermi "van is meg nincs is" valami a tányéron lehet, hogy nagyon szép és nagyon művészi, de maximum becsukott szemmel eszem a félresikerült nokedlit a pörkölttel :D

Pussz,

Tündér
Elnézem a versenyzőket a Konyhafőnökben.
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem nem tetszenek ezek a tetovált karok,
amivel kevergetik az ételt.

És egyikükön sincs fejfedő,ez nem higiénikus!

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

http://www.felesegek.hu/naplo/bejegyzesek/vadasmartas-ahogy-en-keszitem_9956

Cathy kérése mindig ilyen gyorsan teljesüljön!

:-)

Koszonom Eva!

<3

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Cathy!

Ha egyszer elkészíted a vadasmártást, mindig azt szeretnél enni. Először otthon ettem, ahogy anyukám készítette és az íze máig is a számban maradt, nem tértem el attól, ahogyan tőle láttam, csak némileg és igen gyakran készítem a mai napig. Neki nem volt turmixgépe, ő a megfőtt zöldségeket (sárga és fehérrépa) egyszerűen villával törte össze. A mártás állaga ettől függően lesz más, selymesebb, de az íze ugyanaz... Szívesen megosztom veled, ha akarod, de a keresőbe, ha beírod (vadasmártás) feljön neked és lépésről-lépésre követve közel azt éred el...

Ha meg csak a martassal lenne gondom, de a belevalo marhahusi elkeszitese is rejtely szamomra. Batyam egyszer nyul gerincet keszitett vadasan, sejtheted mennyire finom volt, de en nem tudom hogyan keszitsem a hust. Bepacolom, addig meg csak-csak, de aztan fozom vagy sutom?

megtekintés Válasz erre: Ilona

Nekem is egyik kedvenc kajám a vadas, marhahússal...

http://www.felesegek.hu/naplo/bejegyzesek/vadasmartas-ahogy-en-keszitem_9956

Cathy kérése mindig ilyen gyorsan teljesüljön!

:-)
Nekem is egyik kedvenc kajám a vadas, marhahússal...
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: