újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

A pince titkai 14. rész: Az árnyék árnyékában

Látogatók száma: 41

A következő héten délutános Csilla, és ilyenkor délelőttönként besegít a családi vállalkozásba, azzal, hogy telefonos ügyeletet tart az irodában, ettől mentesítve Marát, aki ilyenkor elmegy bevásárolni, és intézni a házon kívüli ügyeket. Sok dolga nem akad a lánynak, többnyire regényt olvas, vagy internetezik a számítógépen, s végigpörgeti a szakmájával kapcsolatos híreket.
Ezen a hétfő reggelen azonban hosszan mereng az előző napi kirándulás élményein, talán jobban is jártak, mintha eljutottak volna a disznótoros fesztiválra, no, nem az ingyen kóstoló miatt, hanem végre látott egy igazi disznóvágást, hogyan dolgozzák fel a jószág egyes részeit, hogyan készülnek belőlük a finomságok, s még az sem baj, hogy a reggeli és az ebéd idejének kivételével, folyamatosan dolgoztatták őket.
Úgy dönt, hogy a délelőtt folyamán Bartus Zoltán után kutat, hátha talál valami érdemlegeset, amely közelebb viheti Lacit nagyapja megismeréséhez. Sejti, hogy ezt már a barátja is megtette, de egy nőnek mást jelentenek ugyanazok az információk, mint egy férfinek, mást látnak benne fontosnak, vagy éppen ellenkezőleg, értéktelennek. Rábukkan egy cikkre, melyben az országos rally bajnokság összetett győztese, az öt évvel ezelőtti visszavonulása kapcsán, interjút adott a pályafutásáról, és hosszan ecsetelte, hogy mennyit jelentett neki Bartus Zoltán segítsége, neki köszönheti, hogy húszévesen bejutott az első osztályú bajnokságba. Kinyomtatja a cikket és felszalad vele Laci szobájába. Bizonyára megörül neki a fiú.
Visszaérve kinyitja az ablakot, mert bármennyire is meleg van a szuterénben, érezni lehet, hogy két napja ki sem nyitották az ajtaját, és érezni lehet az apja és a keresztapja cigarettájának a szagát. Valaki ott somfordál az utcán, egy ismeretlen középkorú férfi és nem titkoltan többször benéz a telekre, mintha keresne valamit. Rossz érzése támad a lánynak, mit akarhat tőlük, lehet, hogy egy betörő? Bármilyen furcsa, napközben nincs bekapcsolva a riasztó, sem a lakóházban, sem a melléképületekben, mert egyikben mindig van otthon valaki, a másikba meg bármikor jöhet anyagért valamelyik alkalmazott, vagy éppen házhoz szállítják a megrendelteket. Éppen azért nincs kutyájuk sem, pedig annyira szeretett volna, főleg gyerekkorában, de szülei nem akarták megkockáztatni, hogy véletlenül elkóboroljon a kapunyitogatás során.
Elkapja Csillát a hév, felhívja a szomszéd házban lakó régi osztálytársát, aki szabadúszó fotoriporter, hogy készítsen néhány felvételt az ismeretlen férfiről. Megígéri a fiú és alig húsz perc múlva elküldi Csilla e-mail címére a felvételeket, melyen a Zentai Laci munkahelyén helyszínelő három rendőr egyikére ismer, arra, aki az éjszaka folyamán egyetlen szót sem szólt. Szólhatna erről Lacinak, csakhogy nem tudja a fiú telefonszámát, ezért jobb, ha hallgat róla a családtagjai előtt.
Ebéd után munkába indul, és azonnal kiszúrja a szürke kocsit, ami egész úton követi.
Zentai Laci is kiszúrja a maga árnyékát, csakhogy nem zavartatja magát, elvégre természetes, ha megfigyeli a rendőrség, elvégre – mint utóbb kiderült – az ellopott festmények eszmei értéke meghaladja a háromszázmillió forintot. Lelohadt homlokán a dudor, ám a zöldessárga folt még egy ideig emlékezteti Barbara tettére, aki kétszer is kereste, de nem akar a lánnyal beszélni, egyrészt nincs miről, másrész jobb hagyni, behegedni a sebeket, mintsem újra meg újra feltépni róla a hegeket lezáró várakat.
Az irodaházban állandóan mellettük áll egy biztonsági őr és árgus szemekkel figyeli a munkájukat, ami teljesen érthetetlen, mert nem áll szándékukban ellopni egy szál tollat, bútort, vagy iratot sem, mert jóformán azt sem tudják, hogy mivel foglalkoznak az irodák bérlői. A Cinke ház garázsában hagyta a motorját, mert állítani kell a rajta és megkérte az edzőjét, hogy elvihesse járgányát a szerelőjükhöz, még a hét folyamán, de annyi ideje sincs, hogy megeresszen egy telefont Komlós Marcinak, megtud okolandó a felújítás állását, mert kétség sem fér ahhoz, hogy barátja rendszeresen ellenőrzi a munkálatokat.
Reggel a kávé mellé muffinokat kapott Marától és a tízórai csomagjában is azok vannak, pedig nem nagyon szereti, nem baj, majd megeteti Kovács Karcsival, akivel egyébként is beszélnie kell, főleg a főnöke szobájában történt eseményekről, melyekről nem szóltak semmit a Cinke családnak, higgyék azt, hogy Csillával szombat éjjel elmentek egy bárba táncolni. Mara is, Csaba kissé zordan fogadták őket, amikor este nyolckor hazaértek, és akkor enyhültek meg kissé, amikor meglátták, mennyi mindent hoztak a fesztiválról, csak a felpucolt hízott kacsa kilógott a sorból, amire Csilla elfogadható magyarázatot rögtönzött.
Az ebédszünetben felhívja a nagyapját, hogy vigye el a motorját az edzőjéhez, ez a legtakarékosabb megoldás, mert a versenymotor szerelője nem ismer olyan problémát, amit ne tudna megjavítani.
- Mondd a címet, gyerek, felírom! És mondd meg, hol találom a motorod papírjait!
- Ja, az nálam van, de nem kell ahhoz papír! Menj a kertek alatt!
Kovács Karcsi is panaszkodik a céges kocsira, valami nagyon nem stimmel vele, de nem tudná megmondani, hogy mi az.
- Gyere, menjünk le a büfébe, iszunk egy kávét és megesszük hozzá a muffinokat, mert Mara megint annyit csomagolt, amit egy hét alatt sem tudnék megenni.
Kicsit túlzás, de a tíz darab sütemény elég tömény ahhoz, hogy becsületesen megfelezve is jól lakjanak tőle.
- Kiszellőztetjük a fejünket? – kérdi nagy komolyan Karcsitól, aki azonnal megérti, hogy Laci olyat akar neki mondani, amit harmadik személy fülének nem kellene meghallani.
Pár mondattal elmeséli, hogy ellopták a két védett festményt és a rendőrség nagy elánnak nyomoz utánuk. Hümmög Kovács Karcsi, de egyáltalán nincs meglepve.
- Hárman voltak? Mármint a rendőrök!
- Igen.
- No, akkor az egyik biztosan a biztosító társaság embere lehetett.
- Miből gondolod?
- Csak úgy. Túlságosan nagy érték ahhoz, hogy kivárják a rendőrségi nyomozás végét. Forró nyomon esetleg megtalálhatják a képeket, még akkor is, ha azt kivitték az országból.
- Látod, ez nekem eszembe sem jutott.
- Nem baj. Inkább arról beszélj, szakítottál a lánnyal?
- Igen. Csak fejbevágott. Látod, a dudor már lelohadt, de még mindig kék-zöld a homlokom.
- Én meg azt hittem, hogy becsületes bunyóban szerzett harci sérülés! Értem már, miért nem motorral jöttél dolgozni!
- Dehogy érted! Vacakol a járgány, javítani van!
- Hogy állsz a házfelújítással?
- Mit mondjak? A nagyapám a pallér, képzeld, feljött Zalából, hogy felügyelje a munkákat.
- Az jó!
Munkaidő lejárta után, éppen a telepre tartanak, amikor Ernő papa felhívja Lacit, hogy hívja fel Csillát, megadja sms-ben a telefonszámát és az edzője is akar vele beszélni.
Megrebben Kovács Karcsi szeme, de nem szól egyetlen szót sem.
Lezuhanyoznak az öltözőben és átveszik a civil ruhájukat, majd Laci felhívja Csillát:
- Szevasz, leányzó! Mi a hézag?
- Légy szíves, gyere elém, mert idejövet követték a kocsimat!
- Micsoda????
- Jól hallod, várlak! Mondom a címet!
Karcsi rezzenéstelen arccal öltözködik, láthatóan nem siet, mert közben a hallottakon gondolkodik.
- Mi a baj. Lacikám? – kérdi közömbös hangon Kovács Karcsi és felhúzza dzsekijén a cipzárt.
- Á, semmi különös! Egyik barátnőm kérte, hogy menjek elé a munkahelyére.
A buszmegállóban elválnak útjaik, elsőként Karcsi járata érkezik, úgy öt perc múlva meg Lacié.
Süt a nap, csillog a hó, tömött a busz, Laci éhes, fáradt és kimerült, semmi kedve bebumlizni a belvárosba, még Csilla kedvéért sem, úgyis hazajön és este otthon is beszélhetnek. Két megálló után rádöbben, hogy nincs buszjegye, a végén még megbüntetik, ezért gyorsan leszáll a következő megállóban és körülnéz, hátha tud a közelben jegyet venni. Öt métert kell megtenni a gyalogátkelőig, hogy átmehessen az út túloldalára, ott egy dohánybolt és egy újságos, valamelyikben árulnak BKK jegyet. Miközben körülnéz a zebránál, mintha a tömegben egy pillanatra felvillant volna Kovács Karcsi arca. Ez csak képzelgés, nyugtatja magát és igyekszik mielőbb beszerezni egy tucatnyi buszjegyet.
Kizárólag gyalog mehet a belvárosi szépségszalonba, melybe előzetes időpont egyeztetéssel lehet bejutni, a férfiaknak ez tiltott terület, ezért csodálkozik a fogadó pultbál üldögélő fiatal lány, amikor meglátja az ajtón belépő jóképű fiatalembert.
- Szia! Bocsika! Itt nem fogadunk férfiakat, ez női szalon!
- Szia! Cinke Csillát keresem!
- Oké, foglalj helyet, azonnal szólok neki!
Megjelenik Csilla, fehér vászonnadrágban és pólóban van, Laci nyakába ugrik, puszit ad az arcára és fülébe súgja, hogy játszd el a kedvesemet, majd természetesnek tűnő örömmel átöleli a fiatalember nyakát:
- Édesem, vár rám egy vendég, az egy fél óra, kérlek, várj meg itt, szórakoztasd a kolléganőmet! – s azzal a lányra néz: - Bemutatom a kedvesemet, beszélgessetek, míg én végzek!
Bemutatkoznak egymásnak és Csilla láthatóan jót mulat rajtuk.
Mi mást tehet Zentai Laci, mintsem a motorversenyekkel szórakoztatja a leányzót, aki minden szavát issza, és csodálattal néz rá.
Elröppen negyven per, mire Csilla ismét megjelenik, immár utcai ruhában, kabátban, útra készen. Gyorsan véget vet Laci és a kolléganője beszélgetésének, ideje útnak indulniuk, mert sötét este van és annyira hideg az idő, hogy minden csepp víz megfagy az úttesten. Kinn, az utcán, elhadarja Lacinak, hogy munkába jövet követte egy szürke autó. Az Erzsébet tér alatti parkolóban megkeresik a kis pirost, és Laci ragaszkodik ahhoz, hogy ő vezessen.
- Elmegyünk az edzőmhöz, kölcsönkérek tőle egy motort és követlek hazáig. Megnézem magamnak a kísérődet. Arra kérlek, hogy körözz vagy kettőt a háztömb körül, amikor az öreghez érünk, és amikor látod, hogy nyitva van a kapuja, csak akkor indulj hazafelé. Most pedig felhívom az öreget, hogy várja az érkezésemet.
Sokáig kell csengetni az edzőt, mintha megsüketült volna.
- Jó hogy hívsz, Lacikám! Találtam a motorodon egy nyomkövetőt! Megcsináltam, viheted haza! De előbb, légy szíves elmesélni, mibe keveredtél!
Hűha, kissé morcos az öreg, és mi a fene az a nyomkövető? Hogyan került a járgányára?
Nem szól róla Csillának, úgyis ideges a lány, inkább igyekszik mielőbb kiállni a parkolóból és irány az edzője telephelye.
Majdnem egy órába kerül, mire odaérnek, és valóban követi őket a szürke kocsi.
- Elviszem a motort és este felhívlak, most fennforgás van!
Csak annyit mond el, hogy egy munkahelyi ügy miatt kihallgatta őket a rendőrség és azóta követik a barátnője kocsiját is és szeretné lebuktatni az illetőt.
- Nem, Lacikám, ez nem jó így! Írd fel a kocsi rendszámát, és hívj fel, reggelre megmondom, hogy ki a tulajdonosa.
Abszolút logikus, mert az öregnek mindenütt vannak ismerősei, miért éppen a rendőrségen ne lennének.
Kinyitják a kaput és a tömör kerítés árnyékából figyeli Laci az öreggel, amint elsuhan előttük Csilla a kis pirossal, majd elmegy utána a szürke kocsi és Laci is útnak indul a motorjával. Gondol egyet az öreg és felpattan a saját motorjára, s elindul az ellenkező irányba. Úgy döntött, hogy bedobja a Dunába a nyomkövetőt, jó helye lesz annak a vízben. Semmi kétsége sincs a felől, hogy Laci semmi rosszat vagy törvénysértőt nem tett, nem olyan gyerek.
A Cinke család háza előtt egy sarokkal eltűnik a szürke autó, s Laci követi egészen a főútig, ahol az ismeretlen sofőr a centrum felé vezető útra kormányozza a kocsit.
Együtt vacsorázik a két fiatal, időnkét körbejárja őket Mara, mit kérnek, mit hozzon még nekik. Amikor nincs hallótávolságban a háziasszony, Laci odasúgja a lánynak, hogy várja a szobájában, amint elcsitul a család. Később, már a szobájában, felhívja az öreget, és lediktálja neki a szürke autó rendszámát, amit az edző meglehetősen kurtán megköszön, és azonnal elbúcsúzik tőle.
Hosszan áll a tus alatt, mintha a meleg víz és a tusfürdő kimosná belőle a gondjait, ám e helyett zaklatott lelkében megfogalmazódnak az újabb talányok, melyekre megnyugtató választ kellene keresnie. Csakhogy ahhoz tiszta fej, pengeéles logika szükségeltetik, melyeknek pillanatnyilag híján van.
Valósággal belezuhan az ágyba, s azzal alszik el, hogy egy órácskát szunyókál, utána jön Csilla és megbeszélik a nap történéseit.
Csilla azonban vacsora után, édesanyja korholását hallgatja, s hezitál, hogy felháborodjon a kioktatás miatt, elvégre felnőtt ember, vagy maradjon megszeppent kislány, és akkor talán könnyebben szabadul. Az utóbbit választja, ettől felbátorodik Mara, mert úgy véli, zsebében tudhatja az igazság kövét és eszébe sem jut, hogy kislánya immár véglegesen felnőtt, önálló véleménnyel rendelkezik, és tudja, hogy mit akar elérni az életben.
Közel tizenegy óra, amikor Csilla halkan bekopogtat Lacihoz, csakhogy a fiú mélyen alszik és nincs szíve felébreszteni.
Nem tud aludni az öreg edző sem, egyre csak nézegeti a kezében lévő, gyufaskatulya méretű nyomkövetőt, amit Zentai Laci motorján talált. Látott már ilyet, ez egy autóba szerelhető elektronikai egység, mely képes kommunikálni akár egy okos telefonnal is, sms-en keresztül, így szolgáltat információt a hollétéről. Ezek a beépített nyomkövetők GSM rendszerben működnek, és az ilyen szabványt használó eszközöket blokkoló készségek könnyedén beszerezhetők már az interneten keresztül. Megtette az öreg és beépítette a motorba, anélkül, hogy erről szólt volna a versenyzőjének. Szilárd meggyőződése, hogy Laci önhibáján kívül beletenyerelt valamibe, amibe nem kellett volna. Egyet tud, nem maradhat nála e szerkezet, és sem eldobni, sem megsemmisíteni nem akarja. Csendben kilopózik, felöltözik és kilopakodik a házból, nincs szüksége arra, hogy felébressze a nejét. Egy saroknyit tolja a motorját, csak akkor indítja be és irány az első versenyzőinek egyike, aki majd tudja, mit kezdjen ezzel a kis szerkezettel, sőt, utánanéz a szürke kocsi tulajdonosának is.
A volt versenyzője immár középkorú, megfontolt férfi, aki nem ígérget hebehurgyán, inkább megpróbálja megnyugtatni az öreget, hogy bízza a rá dolgot, majd jelentkezik, ha eredményre jut.
folyt.köv.

A cikket írta: Yolla

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Várom a folytatást!

Pussz: emillio
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: