Emlékezetes torna óra
Látogatók száma: 44
Torna óra. Megoszlik a hozzá való viszonyulás, de a legtöbb diák nem szereti, ahogy tapasztaltam régen és most is. Én szerettem, bár megvolt nekem is a gyengém...
Pl. a futás (főleg a cooper), fekvőtámasz, rúd/kötélmászás (mindig leestem :-D), szekrényugrás, magasugrás (sokszor vittem a rudat is), stb. Mindenben azért nem voltam ennyire béna, de ezek nem mentek. Ezek ellenére 4-es volt az átlagom, mert az ügyetlenségemet kiváltottam azokkal a gyakorlatokkal, amik mentek. Leginkább csak focizni szerettem, abban legalább jó voltam. :-)) Néha a tanár nem veszi komolyan a gyerek valódi képességeinek a szintjét, hanem kötelezi egy-egy adott feladat elvégzésére, függetlenül attól, hogy a diák jelzi: nem megy neki. Nekem is többször volt ilyenben részem, de az egyik eset különösen emlékezetes maradt a számomra. Máig nevetnem kell, ha eszembe jut.
Az általam annyira "kedvelt" szekrényugrás volt a feladat. Gondolom mindenkinek megvan az emlék, az a "torony", aminek zsámoly van a tetején. Sokaknak a rémálma. :-)) Aki feltalálta, biztos nem szerette a gyerekeket. :-D Csak viccelek, de tényleg kifogott a legtöbbünkön. Szóval az óra zajlott, aztán elérkezett a fent említett feladat. Mondtam a Robi bá'nak, hogy inkább írja be az egyest, mert tudtam, hogy esetlen vagyok hozzá és nyilván nem akartam összetörni a képemet, de leordított, hogy ne t*ketlenkedjek, csináljam. Nekifutottam hát - kissé bizonytalanul -, majd dobbantottam, próbáltam bukfencezni is, ahogy kérte a Robi bá', azonban elhibáztam, a fejem beleért a legfelső zsámolyba és lesodorta azt, én pedig zuhanórepülésbe váltottam és szép' elegánsan, akár egy zsák krumpli, fejjel lefelé érkezve belevágódtam abba a toronyba, amin a zsámoly volt, amíg a fejem el nem trafálta. Fájt a vállam, a fejem, a lábaim égnek meredve, de az osztályom sírva röhögött rajtam, meg persze felocsúdva és kikászálódva a toronyból én is magamon, amit még fokozott a tanár is, ahogy a maga röhejes stílusában elordította: "Arnoldkááám, há' mi' csinááálsz, az Isten áldjon meg!?"
Voltak még bakijaim, de talán ez a legviccesebb. Gondolom sokaknak vannak vicces emlékeik a torna órákról. :-))
A cikket írta: Arnold91
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Gordon
A cikk az iskolai rémálmaimat hozta elő :D
Válasz erre: Virág
Kötélmászás... durva, vastag, szúrós. Annyi volt a mászás, amilyen magasra tudtam ugrani, aztán lógni rajta. És ez volt minden, ami tőlem telt. Jóindulatú kettes. :D
Válasz erre: Yolla
Nekem a felemás korláton való átfordulás esett nehezemre. Próbálja csak, majd elkapom! - mondta Fecsu tanár úr, aki épp csak a vállamig érő, cingár alkoholista volt.
Tanár úr, ha én magára esek, akkor meghal! - válaszoltam és a többiekből kitört a nevetés.
Elnapoltuk az eseményt. A végtelenségig. Ez negyvenöt éve történt.
Szegény Fecsu tanár úr azóta meghalt.
Válasz erre: Ilona
Én imádtam a tornaórákat, főleg azért, mert a tornatanárunk, a Kami bácsi volt az edzője a DVTK kosár-csapatnak, ahol játszottam, így mindig megkímélt a komolyabb gyakorlatoktól, sőt, legtöbbször csak kosaraztunk az órákon..
Válasz erre: Anyu
Központilag megvolt a követelmény,ezt és ezt kell az adott tanévben megcsinálni és kész.Legfeljebb a tanerő lehetett kicsit lágyszivű,ha akart.Ebben nem sok minden változott ahogy látom,nem gyerekközpontú az oktatás.
Pusz.
Válasz erre: zsoltne.eva
Nem is hoztunk szégyent a sulira, hiszen megszenvedtetett bennünket... Ezért is maradhatott emlékezetes, bár igazán magam sem tudom, a tanár-e vagy a "Tigrisugrás"...
http://www.felesegek.hu/cikkek/szexualis-eletunk/egyenruhaban/tigrisugras_9132
Hinnéd, hogy ezt öt évvel ezelőtt írtam?! :-)
Jöhet a többi sziporka tőled, hátha felszínre hozod bennünk a majdelfelejtett régi sztorijainkat.
Pussz!
Válasz erre: Anyu
Örülök hogy megosztottad velünk eme élményedet!Az én mumusom a magasugrás és a kötélmászás volt.Az én 150 egynehány centimmel elvárni hogy a kitűzött magasságot átugorjam igen merész feltételezés volt.Vittem én is a lecet de sokszor!Ám az elszántság megvolt bennem,tudtam,ha legalább megpróbálom már egyes nem lehet,így hát mindig nekifutottam és ugrottam.A legszörnyűbb a kötélmászás volt,mert ott is elvárta a tanerő hogy legalább próbáljam meg.Odáig ment hogy megfogtam a kötelet és kész.Ha az életem múlt volna rajta akkor sem tudtam volna semeddig sem felmászni.Számomra kínzás volt ez a javából.
Üdv.
Tanár úr, ha én magára esek, akkor meghal! - válaszoltam és a többiekből kitört a nevetés.
Elnapoltuk az eseményt. A végtelenségig. Ez negyvenöt éve történt.
Szegény Fecsu tanár úr azóta meghalt.
Válasz erre: Arnold91
Meg tudom érteni, ugyanezek nálam is mumusok voltak, pedig 160 valahány cm körül voltam akkoriban. Az se' sok, de a 150-hez mérten előnyt adhatott volna. Az elszántság jó és fontos. :-)) Nem tudom miért várták el a kötélmászást, ha annyira nehéz volt.
Üdv!
Pusz.
Válasz erre: Arnold91
Szerintem úgy gondolja az ilyen tornatanár, hogy hátha majd az erőltetés meghozza a gyümölcsét és megtanulja a diák elvégezni a feladatot...
A városi versenyre bekerülni jó eredmény!
http://www.felesegek.hu/cikkek/szexualis-eletunk/egyenruhaban/tigrisugras_9132
Hinnéd, hogy ezt öt évvel ezelőtt írtam?! :-)
Jöhet a többi sziporka tőled, hátha felszínre hozod bennünk a majdelfelejtett régi sztorijainkat.
Pussz!
Válasz erre: Tündér
Kedves Arnold!
Számomra a tesióra olyannyira traumatikus volt, hogy szinte az egészet törölte a memóriám, sajnos csak szinte. :)
Az a jó, ha vidáman tudjuk felfogni a történteket és magunkon is tudunk nevetni, mint te is. Ez a boldog élet egyik titka. Jól csinálod!
Pussz, Tündér
Jó ég, miket kellett vajon elvégezni... :-))
Az biztos. Kell tudni nevetni magunkon, meg egyébként is. Így minden könnyebb.
Puszi
Válasz erre: Anyu
Örülök hogy megosztottad velünk eme élményedet!Az én mumusom a magasugrás és a kötélmászás volt.Az én 150 egynehány centimmel elvárni hogy a kitűzött magasságot átugorjam igen merész feltételezés volt.Vittem én is a lecet de sokszor!Ám az elszántság megvolt bennem,tudtam,ha legalább megpróbálom már egyes nem lehet,így hát mindig nekifutottam és ugrottam.A legszörnyűbb a kötélmászás volt,mert ott is elvárta a tanerő hogy legalább próbáljam meg.Odáig ment hogy megfogtam a kötelet és kész.Ha az életem múlt volna rajta akkor sem tudtam volna semeddig sem felmászni.Számomra kínzás volt ez a javából.
Üdv.
Üdv!
Válasz erre: Virág
Igen mély ellenszenvvel viseltettem mindig is eme kínzóeszközök iránt. :D
Jó, hogy újra itt írsz velünk! :)
Puszi
Köszönöm! Én is élvezem, remélem sokáig kitart majd a lelkesedésem.
Puszi
Válasz erre: zsoltne.eva
Sosem értettem, hogy mi a kínzások valódi oka..., hiszen rá volt írva a "szerencsétlenjére", hogy nem bírja az erőltetett menetet, alkatilag és egyébként sem ez volt a fő erőssége, de nem volt pardon. A Csana, ez volt a tornatanárunk beceneve, az igazira már nem is emlékszem, ő se név szerint ránk, mert valamennyiünket "lebimbózott", vagy bimbó bandát képeztünk a szemében. Ebből már tudhatod, jó rég volt... Szóval emlékezetes maradt számomra minden egyes tornaóránk. Nekünk nem voltak extra szereink, a bordásfalon kívül, amit ki-be lehetett mozgatni, eltüntetni, ha már nem volt rá szükség a hosszú többfunkciós folyosón, amit egyúttal a szünetek idejére benépesítettünk. Ezzel elárultam, nekünk még külön tornatermünk sem volt. Mégis fel tudott készíteni bennünket olyannyira, hogy a városi versenyen részt vegyünk, ahol általad is megemlített igazi zsámolyt nem csak láthattuk, de használhattuk is. Volt is majré ott, abban a hatalmas tornacsarnokban, ahol megmutathattuk egy kis gyakorlás után, hogy mire vagyunk képesek... :-)
A városi versenyre bekerülni jó eredmény!
Számomra a tesióra olyannyira traumatikus volt, hogy szinte az egészet törölte a memóriám, sajnos csak szinte. :)
Az a jó, ha vidáman tudjuk felfogni a történteket és magunkon is tudunk nevetni, mint te is. Ez a boldog élet egyik titka. Jól csinálod!
Pussz, Tündér
Üdv.
Jó, hogy újra itt írsz velünk! :)
Puszi