A kisrépamag és a föld igaz története
Látogatók száma: 69
Gondolj arra ez a kis "bébicsokor", ha összeadódik a többivel, akármi lehet belőle, még vegeta is, ráadásul bio... De jó?! És a kivételéhez még ásó sem kell, elég egy kis gyereklapát... (:-)
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegényember.... Nem sok mindene volt, de annyi mindig, hogy a családjának meg legyen a mindennapi betevője... Kemény munkát végzett nap mint nap, és az idő, a mérhetetlen kitartással végzett fizikai munka, akaratereje úgy megedzette külsőleg és belsőleg, hogy le tudta győzni a néha felszínre törő gyengeségét. Ereje mindvégig vele maradt, a felszínen tartotta és a nehézségek sem tudták legyűrni...
Történt egyszer, hogy a szegényembernek hirtelen annyi sok dolga akadt, hogy egyedül már nem győzte a rengeteg teendőt. Minden igyekezete hiábavaló volt, ereje egyre fogyott. Úgy érezte, ha nem kap sürgősen segítséget, kénytelen lesz feladni. Összehívta hát a család apraját nagyját, hogy útravalónak átadja minden tudományát a gyerekeinek, amit csak a földről és a bele vetett magoncokról megtanult, hogy fiai és lányai folytatni tudják, amit ő sajnos már betegsége és idős kora miatt nem tud... Odaállította a tanoncokat szépen sorban maga mellé, mikor melyikük ért jobban rá és megtanította őket a földet felásózni. Volt, akinek nem igazán fűlött ehhez a foga, de lemaradni sem akart a többiektől. Igyekeznie kellett, mert a napok is rövidültek, hamarabb sötétedett, de hiába. Nem győzte. Ezért fordulhatott elő, hogy a földnek egy igen tekintélyes darabját - gondolván úgysem veszik észre, egyszerűen kihagyta, és nem ásózta fel...
Telt, múlt az idő, elmúlt az ősz, a tél, közeledett a tavasz. Egyre többször és hosszabban sütött ki a nap és ontotta sugarát, szórta áldását a természetre, közöttük arra a kis darabka földre is, amelyiket az ősszel megműveltek, felásóztak... kivéve azt a darabka földet, amit egyszerűen kihagytak...
Így történt, hogy eljött a veteményezés ideje, el egy szép kora tavaszi napon.
A kisrépamag minden erejét összeszedte, hogy áttörje az áttörhetetlent is, de a föld kőkeményen, sziklaszilárdan ellenállt. Addig tűrte a kisrépa kegyetlen nyomulását, ostromát, aki ehhez még nem átallott társakat is összeverbuválni, mit sem törődve azzal, hogy neki mekkora nagy fájdalmat okoznak ezek a gézen-gúzok, hogy elhatározta, majd ő megmutatja az igazi erejét... Kemény földből faragták őt, nem lehet csak úgy egyszerűen megtörni!
Nem felejtette el még, hogyan bántak el vele nem is oly régen.
A nap az utolsó sugarait ontotta szét akkor a földeken. Jól az emlékezetébe véste azt a napot, amikor körülötte csak úgy recsegett, ropogott a sok mihaszna, haszontalan, semmirekelő, nagyképű, neki semmi nem elég, nagyevő, nagyivó gazfickó, fő fő tarack urasága, amikor kiásták végre őket mellőle... Erre várt, de őt egyszerűen kihagyták, kifelejtették, megfeledkeztek róla, elhanyagolták, letaposták, műveletlen otthagyták, pedig ő is mennyire szeretett volna csak egy kevéske friss levegőhöz, egy kis napfényhez jutni, átszellőztetni végre a mélyebb rétegeit. Tudta jól, amilyen régóta szomjazik már, hát nem sok ideje maradt a túlélésre. És azt a kevéske erejét, ami még megmaradt most próbára teszik ezek a kis szemtelen magoncok... Szomjazott! Be kellett osztania azt a keveset, ami még a felszínét nedvesen tartotta. Hát nem értik? Kevés vizet tud átereszteni a műveletlensége miatt és rosszabb napokra tartogatja.
Elhatározta, hogy addig nem enged a huszonegyből, már csak azért sem ezeknek a szemtelen kis apróságoknak, vitaminbogyóknak, mert olyan gátlástalan törtetnek felfelé, figyelmen kívül hagyva a mellette lévő társaikat, akik pedig szintén minden erejükkel összekapaszkodva, még össze is fonódnak, egymásra csavarodnak, tekerednek, annyira szeretnék a föld felszínét áttörni...
Egy szép napon aztán megsajnálta a kisrépamagoncokat és engedett a merevségéből.
A természet úgyis elvégzi majd helyette a többit, nehogy már ő legyen az, aki megakadályozza a kisrépa megszületését, főleg, hogy őt az sem zavarja, ha olyan apróra sikerednek. Különben sem az, a magonc tehet róla, hogy éppen őrá vetették...
Itt a mese vége, fuss el véle!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Köszönet és hála, amiért szíveden viselted a kisrépámat, aki megszenvedte a születését. Ez a kis bébicsokor a tiéd, fogadd ajándékként a rengeteg fáradozásért.
Ne azt nézd, hogy kicsi, hanem, hogy jó szívvel adom. :-)
Remélem, hogy idén február végétől már lehet vetni a petrezselymet, sárgarépát paszternákot.
Ez az. Reggel kinyitottam az állatokat. Utána vissza gyorsan havat lapátolni az utcán a járdát és az udvarban egy csíkot. Utána vissza etetni. És már elfáradtam.
Jobbulást kívánok!
Ma kitekinte az ablakon és mit látni?
Nem a szürkét, kietlent,
Mára behavazott, minden hófehér lett.
Újra visszatért, hetet, havat összehordott,
belepte tavaszunkat a tél.
Először érzem azt, semmi sem sürgős,
a tavasz bármikor megérkezhet.
Még egy hét eső nélkül és rotálhatunk is. :)
Nem a szürkét, kietlent,
Mára behavazott, minden hófehér lett.
Újra visszatért, hetet, havat összehordott,
belepte tavaszunkat a tél.
Először érzem azt, semmi sem sürgős,
a tavasz bármikor megérkezhet.
Még egy hét eső nélkül és rotálhatunk is. :)
Türelem, rózsát terem! Ja, azt is meg kell metszeni! :-)
Szeretettel ajánlom azoknak, akik nem olvasták, vagy szavuk sem volt ehhez a meséhez. Szerencsére a természet újraéleszt mindent. Most is ez történik, ha nem is tudjuk. Minden újraéled! Ez nem mese! :-)
Köszönet és hála, amiért szíveden viselted a kisrépámat, aki megszenvedte a születését. Ez a kis bébicsokor a tiéd, fogadd ajándékként a rengeteg fáradozásért.
Ne azt nézd, hogy kicsi, hanem, hogy jó szívvel adom. :-)
Felkerült ma az oldalra. :)
Ne azt nézd, hogy kicsi, hanem, hogy jó szívvel adom. :-)
Szeretettel ajánlom azoknak, akik nem olvasták, vagy szavuk sem volt ehhez a meséhez. Szerencsére a természet újraéleszt mindent. Most is ez történik, ha nem is tudjuk. Minden újraéled! Ez nem mese! :-)
Nemtudomka Napvárosban.
Ez egy szovjet meseregény volt:-)
Ez egy szovjet meseregény volt:-)
a mai napig megdobban a szívem, ha gyerekkorom kedvenc meseregényeire gondolok... Az elvarázsolt egérkisasszony... Tündér Lala....
Már kívülről fújta a lányom is meg talán már unta is a meséket...
aztán jött a kinte kunta, ami kiütötte olvasó kedvemet...
és néztem a sose lesz vége rabszolgasorsot... Izaurát...
hát ez a sorsa mindenkinek, aki hátat fordít a könyveknek,
belőle is rabszolga lesz... ha nem más, a tv rabja, v. függő
Látod, megy ez a mese!