újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Egy csésze kávé (a férfi), avagy kiugrik a nyúl a bokorból

Látogatók száma: 141

A férfi az arany karórájának számlapjára nézett. - Nyolc perccel hamarabb érkeztem - nyugtázta elégedetten. Leállította a Mercijének motorját, gondosan megvizsgált mindent, belenézett egy pillanatra a napellenző tükrébe, megnyalta a jobb mutatóujját, és azzal elsimította az egyetlen elálló ősz hajszálát. - Minden rendben - igazította meg a nyakkendőjét is, majd elégedetten kiszállt a kocsijából. Egy laza mozdulattal becsapta a kocsiajtót, és megnyomta a riasztó gombját. Két csippanás. Rápillantott az autóajtajának elsötétített ablaküvegében visszaverődő tükörképére. - Elegáns - nyugtázta. Szemével végigpásztázta a parkoló autókat, de nem látta még Emese Opeljét. Így aztán, nem sietett. Megfontolt, lassú léptekkel elindul a túloldali kávéház felé. Az ajtóban még egyszer körbenézett. - Én értem ide előbb - konstatálta, majd belépett a kávéházajtón. Benn is szétnézett, de egy összebújó szerelmes páron kívül, más nem volt a helyiségben.
- Tiszteletem Mágocs úr! - köszönt Néki ismerősként a pincér. A szokásos kávéját?
A férfi csak biccentett, és határozottan elindult a törzsasztalához. Leült. A nagy boltíves ablakon át kilátott a parkolóhoz. Egykedvűn nézte az elsuhanó autókat, az utcán elsétáló embereket.
- Parancsoljon Mágocs úr, a szokásos dupla.
A pincér meghajolt, kis hátrálás után megfordult, és magára hagyta vendégét. A férfi ránézett a gőzölgő kávéra és a mellette lévő kis cukorra. Megfogta, és beleöntötte a forró, sötét lébe. A hosszúkás cukros zacskót összehajtogatva, a csésze mellé helyezte. A kávéskanállal gondosan megkavargatta a forró italt. Majd a szájához emelte a bögrét. Minden mozdulatát kontrollálta. Pontosan tudta, mit tesz. A másoknak rutinszerű cselekedetek, Néki óramű pontosságú, precíz mozdulatsorokká álltak össze. Amikor a szájához ért a csésze széle, finom kis szürcsölésekkel felhörpölgette kávéját. Az íze - gondolta. Valamikor főiskolás koromban éreztem legelőször. Vele ittuk együtt. Szerelmes voltam, mint azok amott. És egy fél pillantást vetett az összebújó párocskára. Juli jutott eszébe, akivel ő is így, hasonlón bújt össze. Nincs többé -gondolta. A következő kortynál a kávé illata csapta meg az orrát. Valami csoda volt. Ahogy ott ültünk, és egymás szemébe néztünk. A fehér blúz, az alatta átsejlő csipkés melltartó. Az arcán a mosoly. Utánozhatatlan...
Az asztalon lévő kis tányérra helyezte az üres csészét. Rápillantott a szembelévő órára. Tíz óra három perc. Felhúzta az öltönye ujját, ránézett a saját órájára is, és elégedetten nyugtázta, hogy mindkettő pontosan jár. Megigazította a nyakkendőjét, simított egyet az öltönyén, lerakott egy ötszázast az asztalra, és felállt.

Ahogy beszállt az autójába, pont akkor érkezett meg Emese. Emese... fiatal volt, harminc évvel fiatalabb, mint ő. Lány, akár a nyári szellő... Imádta. Utánozhatatlan - gondolta.
A sötét üvegek mögül figyelte, ahogy a barátnője sietve kipattan az autójából, és belibeg a kávéházba.
Mágocs sebességbe tette az autót, és elindult. A kávéjuk illatára gondolt...
Utánozhatatlan.

A cikket írta: bokorur

8 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Kedves Bokor úr!

Kitűnő!
Pillanatnyi győzelem az igazi szerelem javára!

Üdv: Yolla
Tisztelt Tanár Úr!
Nagyon jó írás egy korty kis kávéról. Szemléletesen festette meg Mágocs úr alakját, ezzel együtt a többi mellékszereplőt is egyből tudtam hova rakni.
Üdvözlöm,
Pinokkió
Bokorur írásai kész felüdülést jelentenek számomra, olyan nyugalmat árasztanak...
Finom írás.

Puszi,
Éva
Tisztelt Bokor ur!

Lehet, hogy csak nekem szól másképp ezen írás, de nekem azt mondja, hogy egy ennyire precíz, "óramű pontossággal" kiszámított mozdulatsor olyan embert rejt, aki a pontosság mintaképe is lehetne. Ezért áll fel "10 óra 3 perckor", és hiába látja az érkező barátnőt, elmegy. A múltidézés, a gondolataiban jól jelképezi, a pontos, megszépűlt, valós emlékeket. Ha még mindig a "Juli emléke zavarná" akkor nem ebbe a kávéházba szervezne randevút. Az írása most is mint mindíg lenyűgözött.

Maresz
Jó kis cikk, de miért nem néz szét a csaj? Szőemébe lóg a szőke haja?
simon
Kedves Bokor Úr!
Ismerek egy ilyen embert, már-már szánalmas a rendíthetetlensége. Nincs semmi, ami kimozdítsa a saját kis világából. Az elfojtott érzelmek, az emlékek, a jellemábrázolása bennem ezt váltotta ki. A totális rendezettség véleményem szerint csak álca, ami ezerféle betegséghez vezet.... Agybaj, szívbaj stb...
Üdv:A
Tisztelt Bokor úr!

Nekem úgy tűnik, hogy rajtam, és még 1-2 emberen kívül nem nagyon értették írása mondanivalóját. Bennem igen mélyenszántó gondolatsort indított el.
Valóban utánozhatatlan.
Üdv.
Casanova
Kedves Bokor Úr!

A jellemábrázolása kitűnő. Szinte látom magam előtt a fickót. Egy ilyen kis rövid írással is mennyi mindent el lehet mondani!
Köszönjük!

Pussz, Tündér

megtekintés Válasz erre: Yolla

Kedves Bokor úr!

Kitűnő!
Pillanatnyi győzelem az igazi szerelem javára!

Üdv: Yolla

Tisztelt Yolla!
Köszönöm, hogy olvasott.
Bokor

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Tisztelt Tanár Úr!
Nagyon jó írás egy korty kis kávéról. Szemléletesen festette meg Mágocs úr alakját, ezzel együtt a többi mellékszereplőt is egyből tudtam hova rakni.
Üdvözlöm,
Pinokkió

Tisztelt Barátom!
Köszönöm, hogy nálam járt.
Bokor

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Bokorur írásai kész felüdülést jelentenek számomra, olyan nyugalmat árasztanak...
Finom írás.

Puszi,
Éva

Tisztelt Éva!
A "finom írás" nagyon megtisztelő Nékem.
Bokor

megtekintés Válasz erre: maresz058

Tisztelt Bokor ur!

Lehet, hogy csak nekem szól másképp ezen írás, de nekem azt mondja, hogy egy ennyire precíz, "óramű pontossággal" kiszámított mozdulatsor olyan embert rejt, aki a pontosság mintaképe is lehetne. Ezért áll fel "10 óra 3 perckor", és hiába látja az érkező barátnőt, elmegy. A múltidézés, a gondolataiban jól jelképezi, a pontos, megszépűlt, valós emlékeket. Ha még mindig a "Juli emléke zavarná" akkor nem ebbe a kávéházba szervezne randevút. Az írása most is mint mindíg lenyűgözött.

Maresz

Tisztelt Maresz!
Talán a szerelmespár ébresztette fel Mágocs úrban az emlékeket.
Bokor

megtekintés Válasz erre: Simon

Jó kis cikk, de miért nem néz szét a csaj? Szőemébe lóg a szőke haja?
simon

Tisztelt Simon!
Tán siet?
Bokor

megtekintés Válasz erre: Ailet

Kedves Bokor Úr!
Ismerek egy ilyen embert, már-már szánalmas a rendíthetetlensége. Nincs semmi, ami kimozdítsa a saját kis világából. Az elfojtott érzelmek, az emlékek, a jellemábrázolása bennem ezt váltotta ki. A totális rendezettség véleményem szerint csak álca, ami ezerféle betegséghez vezet.... Agybaj, szívbaj stb...
Üdv:A

Tisztelt Ailet!
Álca, talán Mágocs épp egy csöppet levetette...
Bokor

megtekintés Válasz erre: Casanova

Tisztelt Bokor úr!

Nekem úgy tűnik, hogy rajtam, és még 1-2 emberen kívül nem nagyon értették írása mondanivalóját. Bennem igen mélyenszántó gondolatsort indított el.
Valóban utánozhatatlan.
Üdv.
Casanova

Tisztelt Casanova!
Minden írás egy remekmű, ha az olvasója remek.
Bokor

megtekintés Válasz erre: Tündér

Kedves Bokor Úr!

A jellemábrázolása kitűnő. Szinte látom magam előtt a fickót. Egy ilyen kis rövid írással is mennyi mindent el lehet mondani!
Köszönjük!

Pussz, Tündér

Tisztelt Tündér!
Örülök, hogy felém szállt.
Bokor
Kedves Tanár Úr!
Csk önhöz ugrottam be. jó lett nagyon.
Ty
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: