Sztori… I am Sorry!
Látogatók száma: 50
Na jó, oké! Hmm... Most eléggé össze vagyok zavarodva... Sajnálom! I am Sorry... - Most mi van? - Hmm... - Tudod a füst... Ó, bocsánat! I am Sorry... Nézd! Bizonyára nagyon dühös vagy rám és én nem szoktam ilyet mondani, de.. - eközben köszörüli a torkát.
A fazon kínjában valami ropogtatni való után néz és előveszi a zacskóját. Ártatlanul, minden hátsó gondolat nélkül megkérdezi az őt "gyökérnek" nevezőt... - Egy kis mogyorót?!...
*
Meg sem fordult a fejemben, hogy baj lesz. Adott időben, helyen megjelentem, percet sem késlekedve. Nekem fontos, hiszen kiböjtöltem. Piszok nagy meleg van és kifogtam egy forró járatot... Ja, kérem a klíma még csak mutatóban, elvétve, azt ki kell érdemelni alapon, bizonyos utazóközönségnek fenntartva! Az egyetlen hűvös, amikor leszálltam a buszról és az árnyas, szellős úton végigmentem, a szökőkút. Máskor, ha előbb érkeztem, leültem a szökőkút mellé és élveztem kicsit a vízcsobogást, az egyetlen jó ebben a napban... és a gondolataim. Kedvem lett volna a szökőkútban megmártózni kissé, de erről szó sem lehetett, hiszen a gyerek is hiába kérte az anyját... - Nem szabad! Nem lehet!... az istennek sem engedte… Beláttam, hogy ez halva született ötlet, legfeljebb megnézem hány fokos a víz…
Lifttel mentem fel a harmadik emeletre, minek strapáljam magam… belefér az időmbe és különben is. Ez még legalább működik az egészségügynél… Szinte visszahőköltem, akkora volt a pangás… - A délutáni munkakezdés is kávéval kezdődik? Se beteg, se orvos a láthatáron?... csak egy takarítónő nézelődik ráérősen… Ő sem kapkodja el, mint ahogyan a közmunkások sem!... Ismerős a dolog.
Arra koncentráltam, amiért jöttem… a gondolataim egyre csak a körül csapongtak… - Csak jó legyen, fohászkodtam… Persze, hogy az lesz!... jött a pozitív gondolat…, miért lenne ez másként, hiszen ez a módi, az orvosnak kell átadnia, learatni a babérokat, a többi már a technikus és az én dolgom lesz, hogy passzoljon is. No, de…
Készséggel nyitottam ki a számat és tettem be felszólítására a ránézésre is gyanús tárgyat, majd szinte azonnal ki is köptem, kvázi ez nem lehet az enyém… rögtön tudtam, ezt nem az én fizimiskámra alakították… bár szemrevaló volt, kétség sem fér hozzá… Egy kis ejnye-bejnye közepette a dokiné tovább keresgél… No akkor, talán ez? - szavak kíséretében a másodikkal próbálkozik pechére, bár, ami nem kevésbé gyanús volt számomra és hasonlóképpen jártunk… Ekkor már kezdett ismét melegem lenni!
Az nem lehet!... jött a keserű felismerés a dokiné részéről, hogy ez nem az, amit keresünk. - De bizony ez lehetséges! - gondoltam, miközben kezdtem elveszíteni maradék türelmemet… - Ilyen még nem fordult elő a praxisomban! - exkuzálja tovább magát, és kér, foglaljak helyet odakint, amíg telefonon tisztázza a dolgot a technikussal… Mit tehettem volna más, egyebet, hiszen ezért jöttem, na nem pontosan,… nem ezzel a kitérővel ugyan, mert eleget ültem idefelé a buszon és a váróban, de... Beteszi, jó, oké, mehet!… kb. erre számítottam… Én megmondtam: Isten malmai lassan őrölnek, nekik is fogakra van szükségük! Ha Isten is úgy akarja…
https://www.youtube.com/watch?v=4XSM7mjLHPI
Folyt.köv.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Legalább gyönyörűen tudsz majd mosolyogni:) A rágás meg...Majd kialakul remélhetőleg.Fel a fejjel!
Puszi
Puszi
"Amúgy meg semmi gond! Hajlamos vagyok ám a depresszióra..." ........... kuc, kuc, azt hiszem félrenyeltem... :-)
Puszi