Üvegfej

2010. május 23. - Látogatók száma: 188

A negyedikről semmi nem hallatszott le a játszótérre. Évike vidáman építette a várát a homokozóban. Szülei a lakásban veszekedtek. Sándor remegő kezét Évának szegezte és üvöltött hozzá.

- Látod!? Látod!? Ennyire remeg a kezem. Képtelen vagyok már a nevemet is leírni.
- Igazán sajnálom. - jelentette ki monoton hangon az asszony, és mosogatott tovább.
Mosogatott, mint minden ebéd után s elkalandoztak közben a gondolatai. Valahol szeretett mosogatni. Kezdjük ott, hogy háttal állhatott. Ha akarta, be is csukhatta szemét közben egy rövid időre. Oda repíthette gondolata, ahová csak akarta. Sőt! Mosolyoghatott is. Éva lételeme volt a mosolygás. Jól állt neki. Bár, csak egyszer mondta valaki ezt neki. Vajon ő is emlékszik még mindenre? Jó lenne tudni!
- Nem érted? A vércukrommal van gond! - üvöltötte ismét Sándor.
- Talán, mert feleslegesen idegesíted magad örökké. - s hangja nyugodt volt.
- Vagy a vérnyomásom? Meg fogok dögleni.
- Mikor? Konkrét időpont? - ám hang nem hagyta el a száját, ajka meg sem mozdult. Csak agyában született meg mindössze a kérdés.
- Mikor-mikor? Biztosan ezt várod már évek óta.
Éva megfordult, tekintetet szinte csodálkozónak is mondható volt, ajka szóra állt, de hang most sem hagyta el ajkát, eres kezeiről a habot szoknyájába törölte és elindult egyedül a mosdó felé. Ott senki nem zavarhatta. Vastagok a falak. S a vastag falak olykor halvány rózsaszín kagylót takarnak.
(Fikció, azaz elmeszülemény)

A cikket írta: Laura

előző cikk következő cikk

7 szavazat