A pad (2)
Látogatók száma: 57
2013. június 29-én írtam egy cikket, akkor még nem tudtam, hogy lassan kevésnek fog bizonyulni az a pad... A veszteség egyre nő... és én nem mulasztom el számon tartani a szeretteimet... Marika emlékére!
Most is ott vár, hogy birtokba vegyem, hogy fontos gondolatok szabaduljanak fel bennem a csendben, miközben megpihenek rajta… Mennyire sajnáltam otthagyni, de mindig menni kellett! Miért? Mi várhatott volna, várhat egyéb, fontosabb, más, mint a pad, ahol minden a szeretteimre, most rá, nővéremre emlékeztet...
- Ne ülj a szélére, mert ha felállok, megbillen! - szólok a lányomnak.
- Miért? Milyen pad ez, hogy nem lehet rajta nyugodtan ülni? - kérdezte.
- Tudod, ez egy olyan pad, ami sokunknak adott néha megnyugvást, békét, beletörődést, olykor jobbat, hol rosszabbat... A távolba meredve emlékeket ébreszt fel bennem még most is ennyi idő után. Ott messze lent, ha nézed, látod Meszes vonulatait. Egykori otthonom színterét... Te még nem emlékezhetsz rá, picike voltál, de én, mi... ott nőttünk fel, mindahányan… Látod azt a víztornyot, ha nézed?... Maradhatott volna muzeális darab is akár, de ma már otthont ad egy családnak, mert látott benne valaki fantáziát…, és amott a Mecsek oldalán azt a Tv tornyot?... hogy kimagaslik minden egyéb másból, a környezetéből, mindentől függetlenül. - Egyszer talán, ha közelebbről is láttam - Innen, - szerintem - sokkalta szebb... Este, ha lemegy a nap, kivilágítva... mutat csak igazán! Mint ahogy az egész mecseki hegyoldal, ami megmutatja rajtam kívül milyen sokakhoz áll közel...
- Anyu! Miért nézel te mindig ugyanabba az irányba? Hiszen nem jön onnan senki... - szólal meg ismét a lányom.
- Igaz..., de lehet te tévedsz, csak hiszed... Nem is azért nézek én mindig ugyanabba az irányba, hogy várnék is onnan valakit, hiszen azok közül, kiket látni szeretnék már többé nem jöhetnek... Pontosan akkor, amikor arra nézek, ez jut az eszembe...
De, ha egy picit elfordítom a fejemet, akkor már látom őket külön-külön, egyenként... Látom a drága jó anyámat, amint ott ücsörög lent a telek alsó fertályán, aminek az udvara egyszer az övé és apámé volt, amit aztán az idősebbik fiuk, az egyik bátyám birtokolt, hogy a telket művelte is, abban biztos lehetsz, mert én tudom... Az ő udvara is volt egy ideig... Aztán azt is látom, amikor anyám felkerekedik, kinyújtóztatva elgémberedett tagjait és meglátogatja a szomszéd telken, a másik fiukat, az én kisebbik testvérbátyámat... neked ő is a nagybátyád volt, hogy ne érezze ő se annyira a hiányát. Aztán útba ejt engem is, a lányát, a négy közül az egyiket, itt fent, hogy végül, ezen a padon megpihenhessen, és el ne mulasszon figyelmeztetni: "- Lányom! Ne siess úgy!... Nem ér meg annyit az az eper!... Sok a munka vele, és kevés rajta a haszon. Hagyd veszni a csudába!"... Aztán szép lassan felidézi egykori emlékeit, amit én annyiszor szeretettem tőle hallani...
- Anyu! Hiszen ők már nincsenek!?...
- Te csak úgy gondolod?... Ők itt vannak bennem, velem, soha el nem múlóan, és ennek mindaddig nem lesz vége, amíg egy is létezik közülünk... Lásd, immáron hárman maradtunk a hat testvér közül, Marika is elment!... Ibolya, Gyöngyi és én...
Nyugodjanak békében!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Évikém!
Így van,többek közt ezt is az anyák tanítják meg gyermekeiknek.
Nagyon szépen emlékeztél meg szeretteidről,nővéredről!Kívánom,hogy találj megnyuvást,békét,hogy megőrizve őket a szívedben tudj továbbmenni!
Puszi
Nem kísértetet láttak bennem, akik megláttak, mert az élet megtréfálja az embereket..., úgy hozta, hogy kottára olyan vagyok, mint ő volt fiatalabb korában, úgy hasonlítunk egymásra, mint két tojás... a vonásaink, a hangunk, még a természetünk is... Rég nem látott rokon ugyanezt vallja, mintha őt látta volna bennem... Hát nem érdekes ez?... Én erre büszke vagyok! Sok jó tulajdonságai közül, ez csak az egyik..., hogy kinek az érdeme? :-)
Mondtam is a húgaimnak, amikor átöleltem őket... most már én vagyok a ti nővéretek, vigyázzatok rám!... erre megszólal a kisebbik, nana?... Nekem van még egy!... Milyen igaza volt! Vág az esze, mint a beretva! :-)
Puszillak
Köszönöm Ilikém!
Mire valók az anyák,... hogy elmagyarázzák a gyerekeiknek, hogy vannak pillanatok, amik egyedül csak az övéi... Ezért értem meg az idősebbeket inkább, mert azoknak bőven van mire emlékezni...
Ma én is találkoztam a "családommal"... Sajnálom, hogy ilyen szomorú esemény hozott bennünket, ha rövid időre is, össze... Elkísértük méltóképpen nővéremet az utolsó útján...
Puszillak
Így van,többek közt ezt is az anyák tanítják meg gyermekeiknek.
Nagyon szépen emlékeztél meg szeretteidről,nővéredről!Kívánom,hogy találj megnyuvást,békét,hogy megőrizve őket a szívedben tudj továbbmenni!
Puszi
Puszim
Kedves Évi!
Nagyon szép visszaemlékezést írtál! Anyádnak igaza volt: amíg csak egy ember marad a szeretteink közül, addig bennünk élnek tovább..Én is már csak magamban , de mindig találkozom családommal. Velem vannak..
Mire valók az anyák,... hogy elmagyarázzák a gyerekeiknek, hogy vannak pillanatok, amik egyedül csak az övéi... Ezért értem meg az idősebbeket inkább, mert azoknak bőven van mire emlékezni...
Ma én is találkoztam a "családommal"... Sajnálom, hogy ilyen szomorú esemény hozott bennünket, ha rövid időre is, össze... Elkísértük méltóképpen nővéremet az utolsó útján...
Puszillak
Nagyon szép visszaemlékezést írtál! Anyádnak igaza volt: amíg csak egy ember marad a szeretteink közül, addig bennünk élnek tovább..Én is már csak magamban , de mindig találkozom családommal. Velem vannak..
https://www.youtube.com/watch?v=fB6MPthbDgc
nem szálhat az égen szárnya tört madár.
Nincs jó, ami jó - nincs már aki fellel,
nincs hely, ahova visszatér, ki utra indul el."