Családi kapcsolatok
Látogatók száma: 56
Hogy tudnám megoldani a kilátástalannak látszó gondjaimat?, hogy tudnék kimászni ebből a mély gödörből, megszabadulni a gondok súlyától, s mindezt nemcsak saját önző érdekemben, de annyira szeretném, hogy súlyos gondjaimtól szabaduljak.
Úgy érzem, mostanában egyre jobban elidegenednek egymástól a családtagok, a kiterjedtebb családra is vonatkoztatva, de a barátokra, s a lakóközösségekre is gondolok. Legalábbis nagyon kevés helyen mutatkozik olyan összetartozás, egymással törődés, mint hajdanán… A mi családunk tekintetében korábban ezt elsősorban az ország szétszakítottsága (Trianon) okozta, hogy szüleim csak levélben tudtak kapcsolatot tartani a hozzátartozóikkal. Apám rokonai Erdélyben, édesanyámé pedig a Felvidéken éltek. Ott élő rokonokkal, unokatestvéreimmel csupán kisgyermekkoromban, egy alkalommal találkoztam.
Felnőve én is távol laktam szüleimtől, s azt igazán nem lehet rólam elmondani, hogy könnyű, gondtalan életem lett volna; testvéreim közül is talán én éltem a legnehezebb körülmények között, csupán magamra számítva neveltem fel három gyermekemet. Hagyományőrző voltam. Idős korukban szüleimről én gondoskodtam, pedig testvéreim közül én laktan legtávolabb tőlük. Mégis, sokszor kevésnek érzem azt, amit tehettem értük.
Háború után le kellett mondanom álmaimról, hogy képzőművészeti főiskolán tanuljak tovább, mert három fiútestvérem közül ketten akkor nem fejezték be tanulmányaikat, csak a legidősebb bátyámnak volt még diplomája. A háború következtében családunk olyan anyagi helyzetbe került, egy ideig édesapám sem kapott fizetést, ezért állást vállaltam, hogy mindnyájukat segíthessem. A nehéz helyzet miatt az én továbbtanulásom maradt abba a középiskola lezárásával. Később erre senki se figyelt, hogy munka mellett, gyermekek nevelése közben kellett pótolnom…
Egy alkalommal nemrég’ tinédzser kislány-unokám tett egy megjegyzést, amikor ilyen téma került szóba. Azt mondta: „Mert te olyan vagy, hogy mindenkin segítesz…” Ezen elgondolkoztam: valóban, ha tehetem, megteszem, emberségből, mert a lelkiismeretem ezt diktálja. De ki gondol rám, ha én bajba kerülök…
Amikor már mindnyájan családot alapítottunk, igyekeztem testvéreimmel a kapcsolatot tartani, de nagyon egyoldalúnak bizonyult a küszködésem. Kezdeményezéseim gyakran hiábavalónak bizonyultak. Most ugyanezt érzem gyermekeimnél. Mintha hogy ők is jobban kötődnek barátaikhoz, mint egymáshoz vagy hozzám. Szóvá nem teszem előttük, mert ők is gondokkal küszködnek, nem akarom megbántani őket, hátha csak én vagyok túl érzékeny?
Igaz, nehéz időket éltünk át, s úgyszólván csak temetésre jött össze a családunk. Kicsit később hangversenyeken találkoztunk több alkalommal, amikor testvérem egyetlen fia a zeneművészeti főiskolába járt, s ott, az ő hangversenyei alkalmával jöttünk össze, majd meghívtak az esküvőjére.
Egyik naplójegyzetemben szerepel: Szeretném megváltoztatni családi kötelékeimet, úgy alakítani, hogy szorosabbá váljék, de úgy, hogy a függetlenségemet megőrizzem. Korábban ezt az itthoni súlyos gondok nem tették lehetővé.
Minden összefügg. A nyugodt élethez szükséges pénzhiány megnehezíti azt, hogy valaki független maradjon, ugyanakkor többet törődhessen gyermekeivel és rokonaival. Nem vagyok könnyű helyzetben. Három gyermekem háromfelé élt. Drága volt a benzin, s a telefon is sokba került, a lábam sem olyan, mint korábban volt, az autómat nyugállományba kellett helyeznem. Most már ez is megnehezíti, hogyan szorosabb kapcsolatot tartsak velük.
Egyre az foglalkoztat: miként lehetne megoldani, hogy gyakrabban láthassam gyermekeimet-unokáimat, hogyan lehetnék a segítségükre, de úgy, hogy ne telepedjek rájuk, és a függetlenségemet megőrizzem.
Azon töröm a fejem, másoknál hogy megy ez? Szeretném megoldani a kilátástalannak látszó gondjaimat?, hogy tudnék kimászni ebből a mély gödörből, jó lenne megszabadulni a gondok súlyától, s mindezt nemcsak saját önző érdekemben, de annyira szeretném, hogy súlyos gondjaimtól megszabaduljak…
A cikket írta: katalina
Hozzászólások
időrendi sorrend
Csak az a gond, hogy sokan ráértek volna, de akkor nem érdekelte őket a kapcsolat. Egyik sógornőm van most így, a legfiatalabb testérem özvegyen maradt felesége. Velük is próbálkoztam, kedvesek voltak, ha ritkán találkoztunk, ők mégsem közeledtek. Sajnos hogy most, mikor meghalt a testvérem, nem tud mit kezdeni magával (jó házasságban éltek 40 évig). Én megértem őt, és ha közelebb lennénk, meg is látogatnám, de ma már nehezen mozdulok ki, fájnak a lábaim... Én ma már nem tudom a kapcsolatot úgy tartani, hogy én járjak hozzá...
csak e-mailt tudok neki küldeni, és gyermekkori emlékeimet - ami testvéremmel kapcsolatos - gyűjtögetem neki.
Tudod, régen rendszeresen naplót vezettem, mostanában csak ritkán, s olyankor kalandozik az ember agya ilyen gondolatok között. Persze, nem sokat segít rajtunk.
Köszönöm, hogy elolvastad.
:)
megható volt számomra a történeted
szép írás
:)
Köszönöm, hogy elolvastad.
Köszönöm a látogatást.
megható volt számomra a történeted
szép írás
:)
Köszönöm a látogatást.
A világnak ezen a részén nem sok esélyt engednek nekünk, talán Trianon óta?! A családoknak is nehezebb, mindenki a víz felett akar maradni, így ne csodálkozz, hogy a gyerekeid, unokáid is belekerültek ebbe az mókuskerékbe. Megoldás? Nem akarlak elkeseríteni, de ezt már nem érjük meg..., talán nincs is.
Ma nagyon hosszasan beszélgettem Édesanyámmal...mindkettőnk lelkének kellett. A lányomnak nem volt ideje nagyon, - dolgozott, a fiam is elsietett az imént.. Délelőtt az egyik, késő délután a másik tesómmal beszélgettünk egy nagyot.
Másoknál se sokkal különb. Sajnos elanyagiasult a világ. Mindenki a megélhetésért küzd, s közben alig fordítunk egymásra időt.
csak e-mailt tudok neki küldeni, és gyermekkori emlékeimet - ami testvéremmel kapcsolatos - gyűjtögetem neki.
Megértelek Katalina, de szerintem te a cél érdekében mindent megtettél régebben is és manapság is.
Én azt tapasztaltam, hogy minden családban (jobb esetben) van egy olyan személy, mint te is Katalina, aki azon munkálkodik --időt, fáradságot és pénzt nem kímélve--, hogy összetartsa a családot. És ez bizony nagyon nehéz. Hidd el, más családban is így működik ez. Én is rendszeresen megharcolom a magamét, és utána felteszem magamnak a kérdést: vajon tényleg csak engem érdekel, hogy együtt legyen a család, vagy hogy felhívjam az öcsémet, mert neki az sose jut eszébe, --kivéve persze, ha valamilyen segítségre van szüksége--.
De Katalina, ha ezt súlyos gondnak érzed, csökkentsél a belefektetett energián és most már tényleg legyél annyira önző, hogy a saját életed legyen az első. Ez persze egy percig se fogja azt jelenteni, hogy a gyerekeidet elhanyagolod. Hiszen azt úgyse bírnád ki. Ha a találkozások közötti időt tartalmasan éled meg (ez pedig így van, amint írod), könnyebb a hiányukat elviselni. A látogatások pedig működhetnének oda - vissza jelleggel. Így már nem is fogsz rájuk telepedni. Ezt csak azért írom, mert én is ilyeneken munkálkodom. Szeretettel üdvözöllek.
Köszönöm, hogy meglátogattál kedves Nárcisz!
szép írás
:)
Én azt tapasztaltam, hogy minden családban (jobb esetben) van egy olyan személy, mint te is Katalina, aki azon munkálkodik --időt, fáradságot és pénzt nem kímélve--, hogy összetartsa a családot. És ez bizony nagyon nehéz. Hidd el, más családban is így működik ez. Én is rendszeresen megharcolom a magamét, és utána felteszem magamnak a kérdést: vajon tényleg csak engem érdekel, hogy együtt legyen a család, vagy hogy felhívjam az öcsémet, mert neki az sose jut eszébe, --kivéve persze, ha valamilyen segítségre van szüksége--.
De Katalina, ha ezt súlyos gondnak érzed, csökkentsél a belefektetett energián és most már tényleg legyél annyira önző, hogy a saját életed legyen az első. Ez persze egy percig se fogja azt jelenteni, hogy a gyerekeidet elhanyagolod. Hiszen azt úgyse bírnád ki. Ha a találkozások közötti időt tartalmasan éled meg (ez pedig így van, amint írod), könnyebb a hiányukat elviselni. A látogatások pedig működhetnének oda - vissza jelleggel. Így már nem is fogsz rájuk telepedni. Ezt csak azért írom, mert én is ilyeneken munkálkodom. Szeretettel üdvözöllek.
Másoknál se sokkal különb. Sajnos elanyagiasult a világ. Mindenki a megélhetésért küzd, s közben alig fordítunk egymásra időt.