Pannika drágám

Látogatók száma: 48

A negyvenöt éves érettségi találkozóról szóló értesítő levél napok óta ott hever a tisztaszoba nagy asztalán. Azért nem tette el, nehogy elfeledkezzen róla, ha valamelyik régi osztálytársa felhívná, nyomatékosítva a meghívást, mert pontosan a találkozó napjára elfoglaltságot kell hazudnia. Kitalálta a fiktív programot, azzal nincs baj, ráírta a meghívóra, mert mindenkinek ugyanazt illene mondania.
Pannika fél éve nyugdíjas, mégis reggelente fél hatkor felébred, és eltelik legalább fél perc, mire rájön, hogy nem kell munkába mennie, ráér tovább aludni. Másik oldalára fordul és kilenc óráig olyan édesdeden alszik, mint egy jól lakott csecsemő. Miután felkel, kiszellőztet, beágyaz, lefőzi a dupla adag kávéját, és kényelmesen elkölti a reggelijét, a kéttojásos rántottát, melynek elkészítését tökélyre fejlesztette. Mellesleg ez az egyetlen étel, amit képtelen elrontani. Az ebédet házhoz szállítják a falu egyetlen étterméből. Vacsorára és hétvégeken hideget eszik. Egész életében arra vágyott, hogy valamiben ő legyen a legek legje. Lám, megélte. Településükön a kortársai között valóban egyedinek számít, miután nem ment férjhez, nem tud főzni, egyedül él, nem okoz neki gondot sem férj, sem gyerek, mindig elegánsan öltözködik és irtózik a pletykálkodástól. Ez utóbbit szakmai ártalomnak is tekinthetnék, miután harminchat évig dolgozott a helyi takarékszövetkezetben, ebből harmincnégyet annak vezetőjeként. A pénzügyi szakmában alap követelmény a banktitok megtartása, melyben Pannika az élen járt és megkövetelte azt a munkatársaitól is. Hallgatott, mint a hal az utazásairól is, pedig bejárta szinte az egész világot. Eleinte évente egyszer, később már tavasszal és ősszel is befizetett különböző külföldi utazásokra, ahonnan feltöltődve, kisimult idegekkel tért vissza.
Május közepén is szeszélyes az időjárás. Fátyolos a nap és fülledt a levegő. A ház asszonya reggeli után kávéscsészével a kezében kimegy a kertbe, körbenéz, végigsétál az ágyások között, s ha lát valami érdekest, megáll és megissza az utolsó korty kávéját. Dani bácsi szépen rendben tartja a kertet és a termést megfelezi vele. Bocsánat, ez a megállapítás nem fedi a valóságot, mert a ház asszonyának elsősorban vágott virágok kellenek a vázákba és a hideg vacsorákhoz illő néhány darab paprikára, paradicsomra, és uborkára tart igényt. Gyümölcsöt is annyit szed le a fáról, amennyit egyszerre elfogyaszt.
Üres kávés csészével a kezében indulhat befelé a házba. Megfordul és meglátja a ház előtti villanypózna tetején a gólyafészekben zajló családi életet. Éppen etetés van, az egyik szülő végzett, fordul vissza élelmet keresni, a másik azonnal leszáll és a kitátott csőrök egyikébe teszi zsákmányát, majd tovább repül. Meghatja Pannikát ezen intim, mégis természetes idill. Neki nem adatott meg a család, mert egész életét Mamával és a Nagyikával élte le, ebben a közel százéves házban, melyet a falubeliek egyszerűen Asszonyháznak becéznek. Nem véletlenül, mert bár ide született, nem emlékszik olyan esetre, amikor családtagként, vagy vendégként férfi akár egy éjszakát is a házban töltött volna.
Felzaklatta a gólya család. Lám, még ez a szép, kecses költöző madár is boldog családi életet él. Sebtében kitölti a maradék kávét, amit normál körülmények között tíz óra körül megmelegít és kényelmesen megiszogat. Nagyika vette a házat, amikor kétévi házasság után megözvegyült és ideköltözött az egyéves kislányával. Az ÁFÉSZ boltban kapott munkát és három év múlva már boltvezető lett, onnan is jött el nyugdíjba. Szigorú, ámde igazságos és határozott vezetőnek bizonyult, aki a kislányával alkotott, későbbiekben az unokájával bővült családjának is egyszemélyes irányítója volt. Hatvankét évig özvegy Póta Bálintnéként írta a nevét. Bezzeg Mama varrónőként élte le az életét, melynek minden mozzanatát ellenőrizte Nagyika, akinek önkéntelenül is igyekezett megfelelni. Húszéves korában egy kéthetes balatoni nyaralás során megismerkedett élete egyetlen nagy szerelmével, a tatabányai illetőségű bányász fiatalemberrel, aki rögvest megkérte a kezét. Három héttel a nyaralás után beállított a szüleivel egy bili kék Trabanttal, boldog és békés leánykérés reményében, ami azonnal szertefoszlott, amint meglátta Nagyika arcán a szigorú elutasítást. Ettek, ittak, majd dolgavégezetlen hazamentek. Innen, az Alföld közepétől nagyon messze van Tatabánya. Mi lenne velem, ha öreg napjaimra magamra hagynál? Ebből azonnal megértette az apa nélkül felnőtt Póta Mari, hogy a világon nincs olyan férfi, akihez hozzáadná az anyja. Kábította magát, hogy nem is olyan rossz a helyzete, hiszen amint nyugdíjba ment az édesanyja, ellátta a háztartást, foglalkozott az unokájával, művelte a kertet, neki pedig más dolga sem volt, mint a falubeli asszonyoknak szép ruhákat varrni. Kéthetente péntekenként elutazott a megyeszékhelyre, a varráshoz szükséges cérnákat és kiegészítőket vásárolni, ám akkor reggeltől estig ott múlatta az időt. Amikor Mama megtudta, hogy anyai örömök elé néz, megszakította a kapcsolatot gyermeke apjával, nehogy a férfinek eszébe jusson jogot formálni az apasággal együtt járó feladatok ellátására. Soha egyetlen szót sem fecsérelt kislánya édesapjára, akkor sem, ha Pannika feltette a kérdést, hol van az ő édesapja.
Ó, ez már a múlt, hessegeti gondolatait, menjenek világgá, mert a jelen a fontos, az, hogy nincsenek kötelezettségei, tisztességes a nyugdíja és végre azt teheti, amit csak akar, nem figyelik vigyázó szemek, nem korholják anyai, nagyanyai szavak. Ha neki úgy tetszik, reggelig nézheti a televíziót, évente kétszer külföldre utazhat és megtehetné, hogy élettársat válasszon magának. Hatvannégy évesen erre csekély az esélye, főleg itt, ebben a kis alföldi faluban, ám maga a lehetőség is felvillanyozza. Két éve Mama is elment, és nincs kizárva, hogy Nagyikával az egyik felhő szélén ülve figyelik Pannika ténykedését, bár többé már nem szólhatnak bele az életébe. Természetesen tudja, hogy pótolhatatlan, amit eddigi élete során elmulasztott. Azért még lehet néhány kellemes éve, melyhez megteremti a feltételeket. Pontosabban megvannak azok, csak tökéletesíteni kell, lehetőség szerint a saját ízlésére formálni és ezután minden lehetőséget megragad, amit az élet elébe sodor. Eddig fukar kézzel mért szerelem jutott neki. Az érettségi évében kétnapos könyörgést követően elengedte Mama a szilveszteri bálra. Máig sem tudja, hogy nem a szívszorító esedezésének köszönhette e nagy kegyet, hanem Nagyika kőkemény pattogó szavainak, amivel valósággal megtiltotta a lányának, hogy elengedje a mulatságba az unokáját. Mama még gyorsan varrt neki egy égszínkék ezüstszállal átszőtt mintás divatos mini ruhát is, amihez az anyagot az egyik tanárnő külföldről kapott csomagjából vett. Szép volt Pannika, mint egy hamvas virágszál. Folyamatosan táncoltatták, mígnem úgy tizenegy óra tájban megérkezett Cimbalmos Pista, aki hajnali négyig nem tágított mellőle. Jóképű fiú volt, magas, vékony, fekete hajú, olajbarna szemű és állandóan mosolygott. Kereskedelmi szakközépiskolába járt és érettségi után a fővárosban akart elhelyezkedni. Kiderült, hogy Pannika meg ott folytatja a főiskolai tanulmányait és bimbózó szerelmük kibontakoztatásának immár nem volt akadálya. Miért nem ment hozzá feleségül, miért hallgatott az otthoniakra, hogy jöjjön haza, ráér még férjhez menni, és itthon anyagilag is jobban jár? Már nem emlékszik rá, s nincs kizárva, hogy a magányban töltött évtizedek alatt annyiszor rágódott ezen, melynek következményeként agya önvédelemből törölte az egész történetet. Kár lenne felidézni a múltat. A jelennel kell foglalkozni.
Elkezdi a ház lomtanítását, melynek során bezsákolja a felesleges dolgokat, megszabadul a ruhaneműtől a csipkéig, a szőnyegtől a függönyig, a dunnától díszpárnáig minden porfogótól, melyeket sohasem használt. Igazából illendő felszámolni a Nagyika és a Mama hagyatékát, amennyiben valóban új alapokra akarja helyezni az életét. Megígérte Dani bácsi, hogy két órára hív segítséget, és kirakják az udvarra a bútorokat, hátha megtetszik valakinek és elviszi azokat, a bezsákolt holmikat pedig beteszik kocsiba és elszállítják a gyűjtőhelyre, ahonnan a szegények ingyen elvihetik, amire szükségük van.
Odakinn leszakadt az ég. Apró jéggel vegyített záporeső próbálja a fákról leverni az áprilisi hó után megmaradt gyümölcsöt. Villanyt gyújt, mert amit elhatározott, azt megvalósítja. A tisztaszobában kezdi áldásos tevékenységét. Ez volt Nagyika élettere. Az utolsó évtizedében az újság olvasás mellett kedvenc foglalatossága volt, hogy a nyitott ablak előtti fotelben üldögélve szemlélte az utcai járókelőket. Kitűnő hallása lévén egyetlen szót sem mulasztott el az asszonyok beszélgetéséből, és úgy vélte, hogy mindenről tud, ami a faluban történt. Pannika válogatás nélkül egymás után kiemeli a paraszt barokk szekrények polcain takaros glédában álló ruhaneműket és egymás után megtölti velük a százhúsz literes fekete műanyag szemetes zsákokat, majd széles ragasztó csíkkal lezárja a megtelteket, melyeket már megemelni nem bír, így azok a szoba közepén sorakoznak. Leszedegeti a falról a bekeretezett varrott faliképeket, az ágytakaróba beleköti a dunnákat és a párnákat. A polcok kiürítése következik. Nippek, dísztárgyak, csipkék, könyvek kavalkádját próbálja elhelyezni a szemetes zsákokban, csakhogy a ruhaféleségeknél sokkal nehezebb velük megbirkózni. Nincs türelme az elhelyezésükhöz papírdobozokat keresni, mert azokért fel kellene menni a padlásra.
Következik a Mama szobája. Abban nehezebben megy a selejtezés, mert keverednek a ruhaneműik. Negyvenéves korában Pannika hozzáépített a házhoz még egy szobát, hogy ne kelljen együtt laknia Mamával. A munkából hazaérve rendszerint tele volt a szoba a kiszabott, összefércelt ruhákkal. Az ügyfelek is általában estefelé jöttek próbálni és órákig tereferéltek Mamával, kávézgattak, főleg az esetben, ha többen összejöttek. Zavarta Pannikát, de nem szólhatott semmit. Nagyika szobáját is elfoglalhatta volna, de nem vitte rá a lélek. Mi mást tehetett, mintsem kinn a konyhában, az ebédlőasztalnál ülve nekikezdett olvasni, még átöltözni sem tudott, míg el nem mentek az asszonyok.
A különszoba ellenére számos ruhaneműje a Mama szekrényében maradt. Lassan halad a munkával, mert válogatnia kell, mit tartson meg az ágyneműből, terítőkből, faliképekből, törlőruhákból, azokat még áthordja a szobájába, csak utána kezdhet neki a szemetes zsákok megtömésének. Itt is megtelik tíz zsák, a Nagyikáéval együtt az már huszonkét zsák, plusz a dunnák. Személykocsival nem is lesz olyan egyszerű elszállítani.
Pontban-délben hozzák az ebédet. Melegítés nélkül egyszerűen kikanalazza az ételhordóból.
Elállt az eső és megtisztult a levegő. Szikrázik a napfény. Jobba, ha kiszellőzteti a házat. Kinyitja az ajtókat és az ablakokat. A huzatban átszellőzik a lakás. Egy pillanatra megáll a Mama szobájában és belepillant az embermagasságú tükörbe. Ledöbben a látványtól. Zilált, lenőtt hajú, szakadt farmert, kinyúlt agyonmosott pólót viselő nő néz vissza rá. Hová lett az ápolt, mindig csinos Pannika? Közelebb megy a tükörhöz és meglátja az arcán, nyakán az ezernyi apró ráncot, melynek létezéséről eleddig tudomást sem vett, igaz, amióta nyugdíjas, bele sem nézett a tükörbe. Ennyire elhagyta magát? Jóformán ki sem mozdul otthonról. Hetente kétszer kocsiba ül és bemegy a legközelebbi városba, ahol a multinál bevásárol mindent, amire szüksége van, élelmiszert, háztartási cikkeket, kozmetikai szereket, több karton ásványvizet. Hihetetlen, hogy fél év alatt mennyit képes öregedni az ember!
Vajon érdemes még tervezni a jövőt? Belekezdjen a házfelújításba, vagy hagyja az egészet a fenébe és keressen magának helyet egy idősotthonban? Nincs miért és kiért élnie. Még oldalági rokonai sincsenek, mintha Nagyika és a Mama, nem beszélve saját magáról, a légüres térből pottyantak volna a földre. Miért hadakoztak oly nagy hévvel Cimbalmos Pista ellen? Sejtették-e, hogy ezzel egész életére magányra ítélték? Ez volt a céljuk, vagy csak így sikerült?
Buzgárként tör fel Pannika szemében a könny, és képtelen visszatartani a sírását.
- Jó napot, Pannika! Megjöttünk kipakolni a bútorokat! – lép be a házba Dani bácsi.
Mögötte megáll a magas, testes ősz hajú férfi, mintha félne belépni a házba.
- Mi történt Pannika, hogy az egereket itatja? Csak nem sérült meg a nagy pakolás közben?
- Nem, nem, nincs semmi gond Dani bácsi! Kicsit elfáradtam.
- No, akkor üljön csak le, Pannika drága, majd mi kipakolunk! Gyere Pista, igyekezzünk, mert a zsákokat is el kell vinni és ha jól látom, többször is kell fordulnunk!
Az öreg benéz mind a két szobába és láthatóan meglepődik a sok tömött szemetes zsák láttán.
- Szervusz, Pannika! – lép be az ajtón az ismerős hangú férfi.
Hiszen ez a Cimbalmos Pista! Piros rózsa nyílik Pannika arcán. Legszívesebben bebújna a szekrénybe és ott várná meg volt szerelme távozását.
- Pannika drágám! Hát nem ismersz meg?
Összekapja magát a háziasszony, halkan köszönti vendégeit:
- Szervusz, Pista! Jó napot, Dani bácsi! Elnézést, mindjárt összeszedem magam.
- Lesz időd, Pannikám, mert először elvisszük a zsákokat, mert négykor bezár a szociális gyűjtőhely. Úgy látom, kétszer is fordulunk. Főznél nekünk egy kávét? Hanem, Dani bátyám, nehezek ezek a bútorok. Szólok a komámnak, majd átjön kipakolni. Nem magának való a cipekedés.
Bólogat az öreg, maga is gondolt erre, de nem akart visszatáncolni, ha már egyszer Pannikának megígérte a segítséget.
- Áthozom a fóliát, amivel letakarhatjátok a bútorokat, mert lehet még eső vagy vihar, ami nem tenne jót neki.
Pannika felkészíti a kávét és amint elmennek a férfiak, rohan tusolni, hajat mosni és átöltözni. Muszáj rendesen kinézni, mit szól Cimbalmos Pista, ha elhanyagoltnak látja. Illetve már látta. Hogyan hozhatja ilyen helyzetbe Dani bácsi, hogy éppen azt a férfit kérte fel segíteni, aki élete nagy szerelme volt? Persze, nem biztos, hogy tudja ezt az öreg, és a kialakult helyzeten mit sem változtat. Mellkasához kap, szorít a szíve, és úgy érzi, lelkében a betokozódott emlék, mint nagyra nőtt kelés hirtelen felfakad és a belőle kiszabaduló sűrű sárga genny szétáradva szervezetében mérhetetlen sötétszürke gyűlöletté válik, amely bosszúért kiált. Visszatérnek az elnyomott emlékei, az utolsó együtt töltött estéjük, háromfogásos vacsora a várbeli étteremben és a holdfényes éjszakai séta, amikor Cimbalmos Pista közölte vele, hogy vége a kapcsolatuknak, maradjanak jó barátok. Indoklás nélkül kíméletlenül kimondta a vége szót, és úgy időzítette, hogy addigra Pannika albérlete elé érjenek, majd sarkon fordult és szó nélkül magára hagyta. Mintha pofon vágták volna, úgy érezte magát és hajnalig zokogott. Egy hétig zombiként élt Képtelen volt feldolgozni, hogy egy héttel korábban még Cimbalmos Pista megkérte a kezét. Mi történhetett hét nap alatt, ami miatt Pista száznyolcvan fokos fordulatot tett? Szégyellte magát, mert csak benne lehetett a hiba, de hogy az miben állhatna, arról fogalma sem volt. Ösztönösen érezte, hogy szakításuk tényén kívül Mamának és Nagyikának nem szabad többet mondania, mégis meglepődött, mert semmit sem kérdeztek, pusztán vigyorogtak, mintha örömhírt közölt volna velük.
Leégeti Cimbalmos Pistát, mégpedig azzal, hogy kifizeti neki és a komájának a faluban szokásos napszámot, nem marad adósuk. Egyébként is az ingyenes munka utólag mindig sokba kerül.
Elfogytak a zsákok, a bútorokon lenne a sor. Pannika azonban meggondolja magát. Kár lenne kivinni az udvarra, még megáznának, ami nem tenne jót nekik. Maradjanak csak ott, a helyükön. Másnap majd kitesz egy táblát a kerítésre, hogy Eladó bútorok, és néhány nap alatt eladja az egészet, anélkül, hogy neki kellene veszkődni velük, mert a vásárlók majd elszállítják. Jobb lesz ez a megoldás, mehet világgá Cimbalmos Pista, a komájával együtt.
- Pannika, akkor maradnak a bútorok? Szólok Pistának, hogy ne jöjjenek, feleslegesen ne sétáljanak át a falun. Hanem maradt abból a kávéból? Meginnám, mert az asszony csak napi egy kávét engedélyez, a szívem miatt.
Körülményesen telefonál Dani bácsi, miközben le sem veszi a szemét a háziasszonyról, aki melegíti neki a kávét. Forrón, tejjel és sok cukorral issza, kevergeti, kevergeti, toporog hozzá, hiába ültetnék le, makacsul állva marad.
- Mondja, Pannika drága, miért haragszik maga erre a Pista gyerekre? Jó ember az, én már csak tudom.
- Nem haragszom – veti oda a választ az asszony és hátat fordít az öregnek, mert az arckifejezése ezzel tökéletesen ellentétes érzelmekről tanúskodik.
Szikrázik a szeme a haragtól, ha nincs bútorpakolás, akkor elmarad a megszégyenítés is. Miért kellett neki kitalálni, hogy hagyják helyükön a bútorokat? Magára haragudhat, és haragszik is, de nagyon!
- Hát, ne is haragudjon. Tudja, hogy négy gyereke van? Igaz, két alomból, de tisztelet neki, hogy mindegyiket tisztességgel felnevelte. Bár a legkisebb még most érettségizik. No, megyek, mert elüti a derekamat az asszony, ha nem kapálom be estig a konyhakertjét. Köszönöm a kávét, vérré vált bennem! Isten áldja, Pannika!
Kétszer nősült a Pista? Szinte semmit sem tud róla, mert náluk Póta családban egyetlen szó sem esett a Cimbalmos családról, és ha Pista édesanyjával találkozott, akkor sem beszéltek a fiáról, csak az időjárásról, meg a várható termésről.
Korog a gyomra az éhségtől. Rég volt már a reggeli. Kinyitja a hűtőszekrényt. Végignézi a tartalmát, ám semmihez sincs gusztusa, holott válogathatna kedvére. Téliszalámi, kétféle kolbász, virsli, húsos szalonna, sajt, tojás, körözött, mi kell több? Vajas kenyeret eszik és hoz hozzá a kertből jégcsap retket, ami éppen csak akkora, mint az ujja, de finom ropogós. Pucolni sem kell, elég levágni a szárát, megmosni és rákarikázni a vajaskenyérre. Harsog az ember foga alatt, ahogy beleharap a kenyérbe. Jaj, elfelejtette megpergetni egy kis sóval, pedig úgy szereti. Hiába, ha nem arra figyel az ember, amit csinál, akkor hiba csúszik a ténykedésébe. Gondolatai Cimbalmos Pista körül járnak. Senkitől soha egyetlen megjegyzést sem hallott Pistáról, ami egy kész csoda, mert szeretnek errefelé is pletykálni az asszonyok. Az is igaz, hogy tudták róla, Póta Pannika nem szereti a pletykát. A második szelet kenyér falatozása során már azzal a gondolattal játszik, mi lett volna, ha nem szakít vele a fiú és hozzámegy feleségül. Vajon akkor most nekik lenne négy gyerekük? Mert tőle nem vált volna el, ebben szinten biztos Pannika, mert nem adott volna okot a szakításra. A fenét! Térj észhez Pannika! Indoklás nélkül szakított veled! Elfelejtetted? Zötyköld össze a fejedben a káposztalét, ha már képtelen vagy gondolkodni!
Feltesz egy kétszemélyes adag kávét, mert még dolgozni akar. Letörli a bútorokat, hogy tiszták és fényesek legyenek, kitakarítja a két szobát, felmossa a hajópadlót, melyen ott virítanak a szőnyegek helyei. Nem érdekes, még padlófénnyel is átkeni, nehogy szó érje a ház elejét, amikor jönnek a potenciális vásárlók, melyek nagy részét valószínűleg csak a kíváncsiság vonzza, mit látnak, és mit hallanak. Elébb azonban átnézi a Mama szobájában a bútorokat, nehogy valamilyen kincset benn felejtsen valamelyik fiókban.
Mama sok kincset tartogatott. Különleges gombokat, cérnákat, fonalakat, farkasfogakat, csipke ruhabetéteket és gallérokat gyűjtögetett, hátha kap megrendelést egy különlegesen szép ruha elkészítésére és akkor kéznél legyenek hozzá a kiegészítők. Mindegyik kincsfajtát máshol tartogatta, nehogy egyszerre elveszítse őket. A nagy megrendelés azonban elmaradt, és Mama megfeledkezett róluk.
Pannika ismerte édesanyja dugogatós szokását. Azon túl, hogy a takarékban tartotta a pénzét, odahaza is rendszerint eltett nem kevés pénzt, a rendkívüli kiadásokra, melynek hollétéről senkit sem tájékoztatott. Emiatt módszeresen kénytelen lesz átkutatni a szobát, mert annyi már kiderült, hogy előkerültek a kincsek, ám egyetlen fillér nem sok, annyit sem talált. Elköltötte volna a Mama? Á, az nem lehet, mert mindig spórolt, feleslegesen egy szelet csokit sem vett. Élete utolsó öt évében pedig nem hagyta el a házat. Számára a testmozgást a kertben való séta jelentette. Este hatkor kénytelen felhagyni a keresgéléssel, miután semmit sem talált, kár lenne tovább kergetni a nem létezőt.
Megkívánja az édességet, és éppen az ilyen esetekre a konyhaszekrény legfelső fiókjában tartogat néhány tábla csokoládét. A keserűt szereti, ám a Mama kedvéért tartogatott mogyorós tejcsokoládét is. Feláll a sámlira, úgy éri el a fiókot, amit megpróbál kivenni, mert lehet abban régi csokoládé is, amit ki kell dobni. Meglehet, régebbi mogyorós csoki megpenészedett. Állandóan megakad a fiók, pedig nincs tele. Nagy nehezen sikerül kivenni, és majdnem elveszti az egyensúlyát. Bontatlan és bontott csokoládék kavalkádjára számít. Meglepődik, mert az édességek között ott egy csatos emlékkönyv, ami évtizedekkel ezelőtt volt divatos, abba írták a lányok az egymásnak szóló enyhén szólva bugyuta kis verseket, üzeneteket.
- Segíthetek? –kérdi az ismerős hang, melytől összerezzen Pannika.
Mit keres itt Cimbalmos Pista? Miért jött vissza? Megmondta neki Dani bácsi, hogy nem kell a bútorokat kihordani az udvarra.
- Szervusz, Pannika! Jöttem meginni a kávét, amit ígértél.
- Szervusz! Foglalj helyet.
- Hoztam a kávé mellé süteményt, a feleségem csomagolta. Mézes krémes, nagyon finom. Illetve tudom, hogy az, mert a legkisebb fiam képes lett volna megenni az egészet.
- Tedd csak le az asztalra, készítem a kávét.
Látja a vendég a háziasszony zavarát. Mulat a dolgon. Kényelmesen elhelyezkedik a konyhaasztal melletti széken és bontogatja a sütemény csomagolását.
- Légy szíves adj egy tányért, amire kitehetem a mézest.
Megcsapja Pannika orrát a fűszeres édes illat és összeszalad szájában a nyál. Úgy igyekszik elővenni egy tányért, hogy a megtalált emlékkönyvet becsúsztatja a tányérok mögé. Ösztönösen elrejti, ne lássa meg Pista, mert nem tartozik rá. Figyel is, nem is a férfi mondandójára, aki szóval tartaná, ha hagyná. Elővesz két porcelán kávéscsészét, az ünnepit, mert az úgy illik, ha vendég van. Melléteszi a kistányérra a csomagolt cukrot és a tejszínes kapszulát. remélhetőleg nem rummal akarja inni a vendég, mert alkohol nincs a háznál. Ó, mit sertepertél a kávé miatt? Hiszen azt annak idején cukor és tej nélkül keserűn itta Pista! Nem baj, legalább vendége nem veszi észre, hogy még mindig emlékszik a kávéivási szokására.
- Ülj le, Pannikám, beszélgessünk! Kóstold meg a süteményt!
Miért kínálgatja ennyire a felesége süteményét? Talán mérget tett belé? Nem, az nem lehet, mert Pista nem fogja vissza magát, egyik szelet mézest a másik után fogyasztja. A végén neki már nem is marad! Elvesz egy szeletet a tányérról, jól megnézi, mielőtt beleharap. Hú, ez nagyon finom, a cukrászdában sem adnának finomabbat. Vékonyak a mézes lapok, melyeket két sor grízes vaníliás krémmel és egy sor lekvárral ízesítettek, a tetejét pedig bevonták csokoládéval.
- Nagyon finom! Cukrász a feleséged?
- Nem, nem, ápolónő! Kiváló háziasszony, imád sütni, főzni! Nem csoda, hiszen négy gyerek mellett kedvére gyakorolhatta a szakácsművészetet, és miután nem telt arra, hogy cukrászdába járjunk, ezért megtanult süteményeket sütni. Mondanom sem kell, hogy a három unkánkat is legalább annyira kényezteti, mint annak idején a fiainkkal tette.
- Mit szólt a nejed, hogy átjöttél hozzám?
- Mit szólt volna? Azért jöttem, hogy áthívjalak hozzánk vacsorára. Töltött csirke lesz különböző salátákkal, mert az asszony szerint vigyáznom kell a vonalaimra. Szerinted is kövér vagyok?
- Tudja a feleséged, hogy a menyasszonyod voltam?
- Nem tudja. Lényegtelen.
- Lényegtelen?! Ez az igazság, nem?
- Tölts ki a kávét, ne idegeskedj!
Valóban hangosan fortyog a kotyogó. A háziasszonyt is fűti a düh. Miről beszél Cimbalmos Pista? Elment az esze?
- Ugyan, Pannikám drága! Azért, mert édesanyád után Póta a vezetékneved, attól még az anyám bátyja, Kovács Géza az édesapád, aki a keresztapám. Te pedig az első unokatestvérem vagy, akivel négy évtizede nem találkoztam.
Megfordul Pannikával a konyha, annyira szédül, hogy meg kell kapaszkodnia és leveri a kávés kiöntőt, ami milliom darabra törik a konyha kövén, a fekete nedű pedig szertefröccsen, beborítva a konyhaszekrény alsó részét.
- Nem esett bajod Pannika? – pattan fel aggódva Pista és leülteti a háziasszonyt, ad neki egy pohár vizet, hátha attól jobban lesz. – Csak nem magas a vérnyomásod? Ülj le, majd én összesöpröm az üvegszilánkokat és feltörlöm a követ. Hidd el, nem gond!
A Póta házban négy évtized alatt sem változtak meg a szokások. A szokásos helyén ott találja a seprűt, a szemétlapátot, a felmosót és Pista két perc alatt eltünteti a kis baleset nyomait.
- Akkor most én főzök kávét. Hanem, Pannika, te nem is tudtad, hogy a keresztapám az édesapád? Nem mondod komolyan, hogy hatvannégy éve nem tudod, ki az apád?
Pannika szeméből záporesőként hull a könny. Képtelen megszólalni. Összetört a lelke. Apróbb szilánkokra, mint a kávékiöntő. Néz maga elé, mint akinek üres a feje. Mindenkiben csalódott, akiket szeretett. Átverték, mint egy taknyos kölyköt. Hazudott Mama, hazudott Nagyika és hazudott Cimbalmos Pista is. Nem szóval, hanem a hallgatásukkal. Miért nem mondták el neki az igazságot? Annak idején kibírta volna! Négy évtized múltán elviselhetetlenné vált az elhallgatott igazság.
- Menj el, Pista! – suttogja maga elé. – Menj el, látni sem akarlak!
- Pannika drágám, nem az én hibám! Azt hittem te is tudtad! Hiszen anyám és Mama megbeszélték, hogy mi nem házasodhatunk össze! Első unokatestvérek vagyunk!
- Tűnj el Cimbalmos Pista! – sikítja Pannika magas fejhangon. – Eredj, látni sem bírlak!
Néhány perce ott áll a nyitva hagyott konyhaajtóban a magas vékony asszony.
- Eredj haza, Pista! Vacsorázzatok meg nélkülem. Mi most Pannikával elbeszélgetünk egy ideig. Kérlek, meg se szólalj! Menj haza, anyád majd elmondja, amit tudnod kell. Te csupán az érem egyik oldalát ismered. Bocsánat, Pannika, hogy így magára törtem. Cimbalmos Istvánné Aranka vagyok. Ne haragudjon az én mamlasz férjemre!
Iszkol hazafelé Cimbalmos Pista. Ég a feje a méregtől és rettenetesen szégyelli magát.
- Kitöltöm a kávét, ha megengeded! – tér át tegezésre az asszony. – Hosszú beszélgetés lesz. De úgy gondolom, ideje megismerned a múltbéli történéseket, amelyek nyilvánvalóan befolyásolták az életedet. Nekem is csak most mondta el az anyósom.
Odakinn a kertek alatt lopakodik az éjszaka. Ideje felkapcsolni a villanyt az Asszonyházban. Hogy lásson is az ember lánya.

A cikket írta: Yolla

támogatóink