újabb események régebbi események további események
19:20
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
19:11
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
18:10
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
18:05
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
17:49
zsoltne.eva új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
13:17
kalozlány új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:15
kalozlány új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
17:30
Fifti regisztrált a weboldalra
09:52
emillio válaszolt a Kérdezd a férfit menüpont egyik kérdésére
00:14
emillio új bejegyzést írt a naplójába
20:35
Yolla válaszolt egy szavazásra
19:44
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
16:21
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:40
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
11:51
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
10:07
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
22:55
Ilona új cikket töltött fel
21:17
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
19:59
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
19:58
Ködmadár új cikket töltött fel

Répa

2011. december 20. - Látogatók száma: 51

Répa

Az úgy volt, hogy mikor az óra csörgött, hát akkor épp nem az a langyos kellemes és nyugodt melegség járta át didergő tagjaimat, mint egyéb reggeleken. Összekuporodva húztam magamra párom takaróját is, és elképzeltem megfagyott lábam, ahogy kiteszem a takaró alól; ráállok és összekarcolom jeges körmeimmel a parkettát. S ha ez nem riasztana vissza a felkeléstől, akkor szívem bizonyosan dermedten fagy meg két dobbanás között, bennem rekesztve a légvétel igényét végleg. S bizonyára jeges darabjaim úgy törnek milliom darabra esésem következtében, hogy pattanó, fagyott részeim lekarmolják a falról parafa tapétánkat, s mély árkokat vájnak a szekrényeken.
Ezekkel a gondolatokkal csillapítva lelkiismeretemet szépen beleszenderedtem az újabb alvás első állomásába. Egy darabig... Kisvártatva az órára pillantva rémülten, - konstatálva, hogy most kéne indulnom - kipattantam az ágyból, fél métert szánkázva az ágyam előtti szőnyegen, és kétségbeesetten hadonászva az ablakpárkány után kapaszkodóként.- No, a végén még igaz lesz amit képzelegtem - gondoltam rémülten, s mivel a víz levert, beálltam fél percre a zuhany alá.
Nem kellett volna. A zokni nem akart a lábamra mászni, a hátamon kis erecskében gyülekeztek a vízcseppek, s azonnal rátapadt a pólóm. A farmerem gombját nem találva fél lábon ugráltam a cipőmet kutatva, mire nagy nehézségek árán rátaláltam a fémgomb bújtatójára is.
Ahogy kivágódtam a kapun, valami hatalmas zimankó terült végig az arcomon, beletúrva a szemem nyálkahártyájába is, amitől patakokban kezdett folyni a könnyem. " Mi lesz még?" Kérdeztem magamtól hangosan. Még jó, hogy nem volt mellettem senki.:) De azért pompás, hogy nem tudtam a választ, mert bizonyára visszafordulok, ha tudom.
A metró langymeleg fülkéjében újra rám tört az álomkór, s a nagy igyekezetű hessegetésében nem vettem észre, hogy mellettem a nő rosszul van. Két perc nem telt el, s a nadrágom, a cipőm szépen tele lett azzal a répás végtermékkel, amivel az illető megkínált engem. Ó, Utastárs! Mond, mit tehetek érted?! Gondoltam gyorsan, de a gondolatot nem folytattam ahogy végigmértem meggyalázott lábam.
A mozgólépcsőn már persze rám fagyott az anyag, de egyetlen előnye feledtette velem ezt a kellemetlen hibernálást. A szél vitte a szagot is, felmentve ezzel a rohamokban rám törő émelygés alól.
Munkahelyem alagsorában végre berontottam az öltözőbe, ami persze üres volt már. Fűzni kezdtem a cipőmet, s a fűző között megbújó emésztetlen répákat pöckölve gondoltam arra, most kéne hazamennem nyomban. Két öklendezés között kinyitottam a duplakeretes ablakot, mire az irdatlan huzat arcomba vágott legalább két hektárnyi avart.
Jól van, gondoltam, Isten megpróbál, hát van ez így...
Munkahelyemen végig az a nyomasztó gondolat kísértett, hogy az összes degeneráltnak velem van ma kapcsolata, amitől kissé rezignáltan vettem tudomásul, hogy az idő nem halad.Végre elérkezett az ebédidő, ami minimum fél órás felmentés a munka alól. Nosza! Irány az étterem. Hamar lelohadt a lelkesedésem, mert az ebéd rántott leves volt, és nem akarom elhinni! Répafőzelék!
A délután már könnyebben telt, de csakis azért, mert a délutánok mindig gyorsabban telnek.Végszóra érek a gyerekért, a boltban viszont nincs már kenyér, mehetek újra visszafelé. Szép ez a nap, tényleg!
Otthon már a fellélegzés előtti pillanatokat élem, mikor észreveszem, hogy nyulamnak nincsen tápja. Te jó ég! Mehetek ki a zöldségesbe...répáért.
Hazaérve lerogyok a konyhában, és remegő hangon mesélve lányomnak a velem történteket, ő azt mondja:
-De tudod, én téged akkor is a világon a legjobban szeretlek!
S a nap folyamán először nyugodott meg háborgó lelkem, lányom csókjain.

2 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Cikkíró
cikkíró
2011. december 22. 12:35
Köszönöm az olvasást!
:)
2011. december 20. 22:40
Hát ez baromi jó! :-)
2011. december 20. 22:26
Ez kedves cikkíró remek volt! Megmosolyogtató és magával ragadó történet.
A gyerekek képesek bármit elfeledtetni az emberrel. :)

Köszönöm, hogy olvashattam!

Üdv:Ailet
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: