Talált gyerek
Látogatók száma: 56
Finden -> fand -> hat gefunden - régebben ez volt az egyetlen, amit meg tudtam tanulni múlt időben németül. Talán azért, mert valami köze van a nevemhez? Az egyik nagyapám vezetékneve Fund volt, aminek a jelentése: találat, vagy lelet.
Az a családi legenda járta, hogy a nagyapámat (vagy az ő apját?) a szántóföldön találta egy német földesúr és hogy nevet adjon neki, így a Fund lett a családneve.
Még az a legenda is járta, hogy egy gazdag hercegkisasszony és egy szegény parasztlegény tiltott szerelmének gyümölcse az ősapám. Ez annyira romantikusan hangzott... bár ha belegondolok, akkor nem az, ha meg kellett válni a gyermeküktől, de...
Ez a családi legenda (amely... bár elképzelhető, hogy csupán apám szertelen fantáziájának szüleménye, vagy talán mégis valóság) természetesen megihlette a fantáziámat és néha én is hercegkisasszony és szegény parasztlegény leszármazottjának érzem magam, mert néha nem találom a helyemet ebben a világban, valahogy nem ide való vagyok, de azt még én sem tudom, hogy hová. Viszont szeretem a földet a maga csodáival, ahogy tavasszal sarjad a természet, szeretem az erdő fáit, a madarak énekét és a lepkék tarka táncát a lombon átszitáló fényben, valamint a józan paraszti észből is jutott valamicske.
Vajon hatással van a múltunk a jelenünkre? Mindig nagyon izgatott az a kérdés, hogy mit örököltem a génjeimben. A nagy számat, azt biztosan. Néha azt képzelem, hogy én vagyok a lázadó hercegkisasszony.
A cikket írta: Virág
Hozzászólások
időrendi sorrend
Azért ez szomorú. De ez a mai szabad erkölcs sem az igazi.
De ezt már megirta Németh László.
nagy szerelem volt, illetve nagyanyám azt képzelte, az a szerelem, ha a pasi meglátogatja (lóháton járt, ez még az 1. világháború előtt történt egy felvidéki faluban), virágot hoz, és szépeket mond. aztán összeházasodtak, és nagyanyám meghökkent, hogy szex is van a világon, sőt minden nap, sőt, sőt... iszonyodott minden percétől, még a gondolattól is. ez volt az akkori szűzies nevelés eredménye.
nagy szerelem volt, illetve nagyanyám azt képzelte, az a szerelem, ha a pasi meglátogatja (lóháton járt, ez még az 1. világháború előtt történt egy felvidéki faluban), virágot hoz, és szépeket mond. aztán összeházasodtak, és nagyanyám meghökkent, hogy szex is van a világon, sőt minden nap, sőt, sőt... iszonyodott minden percétől, még a gondolattól is. ez volt az akkori szűzies nevelés eredménye.
Müszi,
...lehet, hogy nem véletlen nem akart pont vele szexelni, talán mással akart...
Milyen hosszú az a hosszú? Sorozatba nem lehetne feltenni ide apránként?
érdekes! nálunk is volt hasonló családi hagyomány, nagymama meg egy cziráky gróf - meg is írtam novella-félének, csak túl hosszúra sikerült. mondjuk, én nem hiszem, hogy így történt volna, mert a nagyanyámat korbáccsal kellett verni ahhoz, hogy elviseljen egy kis szexet a saját férjével... nagyon nem jöttek ki, el is váltak.
...lehet, hogy nem véletlen nem akart pont vele szexelni, talán mással akart...
Milyen hosszú az a hosszú? Sorozatba nem lehetne feltenni ide apránként?
Virág! Nem lehet, hogy láttad tegnap este azt a filmet, ahol a kis srác marslakónak képzelte magát, nem ide valónak a földre? Őt elhagyták a szülei és ezért fantáziálta be magának, ami olyan tökéletesre sikeredett, hogy odaszögezett a képernyő elé. Beszélhettek neki arról, hogy ő csak egy kis fiú, akinek túl élénk a fantáziája, ide tartozik közénk, emberek közé, de ő csak ragaszkodott az elképzeléséhez...
Milyen jó, hogy én nem ismerhettem meg, nem is kutattam az apám előző életét, múltját, őseit, így biztos vagyok abban, hogy kettejüknek tulajdoníthatom a létem. A cselédlány és a lovászfiú szerelme nekem tökéletesen megfelel, melyből fogantam.
A gének, hogy mit öröklünk a szülőktől?... Csak egyet tudok, hogy apám lánya vagyok. Az ő természetét örököltem, állítólag. :-)
Sajnos amióta visszaköltöztünk nincs tévécsatornánk, úgyhogy nem láttam. csak erről a sok németezésről eszembe jutott, amit apám mesélt régen.
Engem érdekel a múlt, olyan regényes, bár az is meglehet, hogy semmi rendkívülit nem találunk, ha belenézünk. Nekem még az apai nagyanyám 3 férje is vadregényes. :)
Drága Virág,hihetetlenül regényes,amit irsz.
Csodállak - többek között -bámulatos fantáziádért.
Meg még egy csomó mindenért,amelyek felsorolására ez a hely nem lenne elegendő.
Egyébként én is tervezem,hogy megirom apám regényét,ezért megőriztem az összes naplóját is.
De most még nincs hozzá kellő időm,erőm és lehet,hogy tehetségem se.
l
Köszönöm a dicséretet, nagyon jólesik! :)
Tudod épp azt beszélgettük ma, hogy vannak dolgok, amelyek kifejezetten károsak a fantáziára és a józan paraszti észre, de én szerencsére elkerültem ezeket. :)
Az idő sosem lesz alkalmas, vagy nekiállunk, vagy nem. Arra van időnk, amire akarjuk. :)
Kedves Virág!
Apai nagyapám is talált gyerek, módos parasztgazda találta gondosan bebugyolálva egy nagy kaskában, reggel a küszöbén.
Bevallom, nekem ez ez csak most jutott eszembe, amikor olvastam az írásodat, mert nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek az eseménynek.
Biztos, hogy eleink sok mindent átadtak nekünk a génjeinkkel, ám mégis az a kérdés, hogyan sáfárkodunk adottságainkkal és azt hiszem, elég jól.
Pussz: Yolla
Látod, hogy milyen jó téma lenne egy történethez? Sajnos én nem tudom, hogy igaz-e a történet vagy sem, de talán nem is az a legfontosabb, hanem az, hogy kik vagyunk mi magunk.
Puszi! V.
Csodállak - többek között -bámulatos fantáziádért.
Meg még egy csomó mindenért,amelyek felsorolására ez a hely nem lenne elegendő.
Egyébként én is tervezem,hogy megirom apám regényét,ezért megőriztem az összes naplóját is.
De most még nincs hozzá kellő időm,erőm és lehet,hogy tehetségem se.
l
Milyen jó, hogy én nem ismerhettem meg, nem is kutattam az apám előző életét, múltját, őseit, így biztos vagyok abban, hogy kettejüknek tulajdoníthatom a létem. A cselédlány és a lovászfiú szerelme nekem tökéletesen megfelel, melyből fogantam.
A gének, hogy mit öröklünk a szülőktől?... Csak egyet tudok, hogy apám lánya vagyok. Az ő természetét örököltem, állítólag. :-)
Apai nagyapám is talált gyerek, módos parasztgazda találta gondosan bebugyolálva egy nagy kaskában, reggel a küszöbén.
Bevallom, nekem ez ez csak most jutott eszembe, amikor olvastam az írásodat, mert nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek az eseménynek.
Biztos, hogy eleink sok mindent átadtak nekünk a génjeinkkel, ám mégis az a kérdés, hogyan sáfárkodunk adottságainkkal és azt hiszem, elég jól.
Pussz: Yolla