Jó az, ami jó!... (2) - Játékra
Látogatók száma: 42
Ha belegondolok, rengeteg jó és rossz dolog történt az életemben, mégis hajlamos vagyok arra, hogy a rosszat felemlegessem... Vegyünk csak egy egyszerű példát, hogy miért van ez..., miért nem a jóra összpontosítunk és nem fordítva?...
- Mert még a jóról is képesek vagyunk rosszat feltételezni, el sem hisszük már, ha túl sok rossz dolog történt velünk, abban még akár jó is lehet,... mert azt már el sem tudjuk képzelni, hogy a rossz még a hasznukra is válhat, jóra fordulhat egyszer...
Kevesen gondolnák, de számomra az "otthon" a biztonságon túl sok egyéb mást is jelent, amellett, hogy néha úgy érzem, hogy maga a börtön. Miért van az, hogy néha mégis jobban vágyunk az önként vállalt börtönünkre, mint a szabadságra, vagy a biztonságra... Kb. sejtem ennek az okát, mert a biztonság egyben az unalmat is hordozza magában, amit nem szeretünk, ami ellen tennünk kell valamit, míg az önként vállalt börtönünkben, ami egyben a szabadságunkat is jelenti, rengeteg "szabadon" választott tevékenység közül választhatunk, akár még a "semmittevés" is bele tartozhat, amibe senkinek sem lehet beleszólása, az egyedül csak rajtam múlik, mivé válik a végére? Jó érzéssé, avagy rosszá, vagy esetleg egy laza, kötetlen nappá, ami csak az enyém volt... Mégis a ritka pillanataim közé tartozik, amikor semmit sem csinálok, csak nézek ki a fejemből... Ez sem igaz teljesen, mert akkor is töprengek, hogy mi legyen a következő lépés...
Igazi kikapcsolódás ritka, mint a fehér holló, ahhoz rengeteg dolognak kell klappolnia... Ahhoz, előtte minden akadályozó körülményt, tényezőt meg kellett szüntetnem, kiiktatni, kvázi "kezemre" dolgoznom, lehetőleg még előtte... - hogy majd kilóg a nyelvem az igyekezettől - ne akkor, amikor a kedvenc sütimet, ételkölteményemet szeretném elkészíteni, szinte mellékes, hogy ki elé tenni... Mi lehet ez a helyiség, mint a konyha, ahol mindezt elkövethetem?... ahol minden a rendelkezésemre állhat, amikor éppen szükségem van rá... Persze rengeteg mindennek kellett ezt megelőznie, szinte zsarnoki módon, kikövetelve a tőlem- és ettől független szereplőktől a rendet, a tisztaságot, amit ehhez megteremtettem..., legyen az a lányom, a párom, a barátom, bárki, esetleg egy váratlan betoppanó... Ebből nem engedhetek.
(Ma is csodálkozom, jó anyám hogy tudott bennünket távol tartani a tűzhelytől, a konyhaasztaltól, egyáltalán a konyhától, hogy ne éppen akkor nyüzsögjünk körülötte, amikor mással van elfoglalva... Persze kitalálom, mert neki a kisujjában, a fejében volt minden, miközben nekem a következő lépésről kell gondolkodnom még ma is... Mit is tegyek bele abba az ételbe, hogy az olyan legyen, amilyennek ő szeretné, lennie kell? Ahogy anyámtól ellestem... és még a konyha sem akkora, mint az övé volt.)
Számomra a konyha a kihívások fő területe. Ott semmi más nem lehet, mint az, ami azzá teszi... arra az időre, amikor nekem van rá szükségem. Ez lehet pár perc, pár óra, de akár egy egész nap, amikor nem kívánatos ott semmi nyüzsi, szóljanak nekem, majd én kézre adom, ami menet közben szükséges...
Aztán milyen érdekes, hogy ami annyira fontos volt az alatt az idő alatt, míg valami finom étel elkészült, utána már szinte el is felejtettem... A tiétek (tiéd) a terep! Megtettem a magamét és mekkora öröm számomra, ha valami jól sikerült. Ezt az érzést lerombolni bennünk vétek lenne. Az más, ha én gondolom, hogy ideje megkóstolni, milyen íze van a szaftos kenyérnek... Ez a kóstolások idejére vonatkozik, amikor kissé megenyhülök, mert hirtelen fontossá válik, hogy megerősítést kapjak, amit amúgy is tudok. Minden benne van, aminek bele kellett kerülni. Jó az, ami jó!
Természetes, ha csak én gondolom így, mert nálam ez azt jelenti, amit megéltem, csak arról tudok beszélni, hiszen kicsiben ez ugyanaz, mint nagyban. A serpenyőben eltérő súllyal rendelkező dolgok vannak. A kicsit ezért még inkább félteni, becsülni kell. Mint ahogy a kis jó is jó, csak hajlamosak vagyunk azt természetesnek venni, ezért akár el is felejteni. Ezért van az, hogy a rosszat sokkal nagyobbnak érzékeljük, mint amekkora. Ideje van a mérlegelésnek, addig, amíg nincs nagyobb baj... Egy ilyen témát csak abbahagyni lehet, kimeríteni nem... Mert gondolj csak bele! Egyenlőség a házimunkában? Soha! Ha engem kérdezel. Legfeljebb kompromisszum, megalkuvás... A jó, pillanatnyi háttérbe szorítása... De képzeld csak el, ha kiengedném a kezemből az irányítást, újra kellene tanulnom az életem, ami már puszta gondolatára is ijesztően hat rám..., mert mi van, ha beüt a "krakk", a ménkő, ha megbetegszem..., legyen az akár testi, vagy lelki. Azt hiszem átírná bennem a saját történelmem.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Drága Évi!
Kicsit már megismertelek ezalatt az egy-két év alatt. Most olvasva az írásodat úgy érzem, a Te történelmed az, hogy a konyhában minden körülmények közt helytállj. Félsz, ha valami történne veled, ezt a "státuszt" elveszítenéd. Jó háziasszony vagy, kétségtelen.
Én magamról tudom, hogy ez fontos dolog. Régen nálunk nagy vendégjárás volt, nekem örök izgalom, hasonlóan hozzád, hogy minden tökéletes legyen. Aztán egyszer rájöttem, hogy a spontán kialakult összejövetelek még jobbak, azóta nem idegeskedek.
Évikém, ne degradáld le magad "csak" a jó háziasszony-szerephez. Te attól sokkal több vagy..Gondolj arra, hogy a család mellett dolgoztál, elláttad a férjedet, gyermekedet és most, hogy társ nélkül maradtál, nyugdíjasan lógathatnád a lábad, pihenhetnél, a dolgaidat éppúgy elvégzed, sőt mellette kertészkedsz, írogatsz..Tessék magad megbecsülni! Mert minden ember annyit ér, amennyinek tartja magát!
Puszi
Te mindig jó vagy hozzám, mit mondjak, jólesnek a szavaid. Megbecsülni magunkat, igen, az fontos. Hiszen lassan már azon kívül nem sok maradt, egyre kevesebb, aki néha szavakban is kifejezi.
Sohasem voltam magammal elfogult, igenis sokat hibáztam, de jól mondod, sok jót is tettem, úgyhogy ebben kiegyezünk... :-)
Puszi
Kicsit már megismertelek ezalatt az egy-két év alatt. Most olvasva az írásodat úgy érzem, a Te történelmed az, hogy a konyhában minden körülmények közt helytállj. Félsz, ha valami történne veled, ezt a "státuszt" elveszítenéd. Jó háziasszony vagy, kétségtelen.
Én magamról tudom, hogy ez fontos dolog. Régen nálunk nagy vendégjárás volt, nekem örök izgalom, hasonlóan hozzád, hogy minden tökéletes legyen. Aztán egyszer rájöttem, hogy a spontán kialakult összejövetelek még jobbak, azóta nem idegeskedek.
Évikém, ne degradáld le magad "csak" a jó háziasszony-szerephez. Te attól sokkal több vagy..Gondolj arra, hogy a család mellett dolgoztál, elláttad a férjedet, gyermekedet és most, hogy társ nélkül maradtál, nyugdíjasan lógathatnád a lábad, pihenhetnél, a dolgaidat éppúgy elvégzed, sőt mellette kertészkedsz, írogatsz..Tessék magad megbecsülni! Mert minden ember annyit ér, amennyinek tartja magát!
Puszi
... saját történelmedet? :-)
Élj a mának! A fene vigye el a holnapot! :-)))