Szabad akaratból
Látogatók száma: 79
Az emancipált nő lélekben, tudatosan is a férfiakkal egyenrangúnak tekinti magát, kivívta személyes függetlenségét, elvetette az őt sújtó társadalmi előítéleteket...
Ne gondolja senki, hogy attól érzi magát egy nő szabadnak, önállónak és függetlennek, egyszóval emancipáltnak, ha tudatosan a férfiakkal egyenrangúnak tartja magát. Nem mindig válik ez ugyanis az előnyére, és nem is mindenben nyilvánulhat ez meg. Mindig is figyelembe fogja venni, hogy mely terület az, ahol mindezt szabad akaratból valósíthatja meg, élhet vele és nem pedig visszaélhet.
A nő személyes függetlenségével elvetette az őt sújtó társadalmi előítéleteket. Azzal mit sem törődve akkor érzi jól magát a bőrében, ha nem kényszerítenek rá uniformist, rögzült elvárásokat, szokásokat, viselkedési formákat, külső megjelenését nem befolyásolják, nem írják elő, hanem hagyják, hogy kibontakoztathassa a maga természetességével a személyiségét, bebizonyíthassa tehetségét egy vagy több adott területen. Ilyen értelemben érzi ő magát szabadnak, önállónak, függetlennek és fontosnak.
A mai világban, a valóságban a női egyenjogúság, az azonos munkakörben, azonos fizetést, a munkakörök betöltésére azonos lehetőséget és az ehhez hasonló dolgokat kellene jelentse. Nem pedig azt, hogy milyen ruhát visel, milyen magatartást tanúsít és milyen benyomást kelt. Természetesen vannak munkakörök, melyek megkövetelik a megjelenést, szigorú szabályok közé kényszerítve ezáltal egy egy ilyen ruhadarab viselőjét, mely lehet akár még csinos is, egyeseket mégis zavar egy kényelmetlen, merev női kosztüm és ha csak teheti, ott lógatja tovább a szekrényében. Mert ezek a ruhadarabok egyfajta határozottságot, viselkedést és tartást követelnek meg a viselőjétől. Ki akar mindig felemelt fejjel járni, amikor olyan jó a gyenge nő képét mutatni?
Soha nem felejtem el azt az időszakomat, amikor először dönthettem szabad akaratból, hogy egy finom anyagból varratok magamnak egy csinos munkaköpenyt, mert a munkaköröm bár ezt nem követelte meg, de úgy éreztem olyan strapás, egész embert igénybe vevő, hogy igazán a munkámra csak akkor tudok koncentrálni és teljes erőbedobással azt elvégezni, ha ebben semmi nem akadályoz, legfőképpen nem egy kényelmetlen ruhadarab. Az már csak hab volt a tortán, hogy a varrónőm kiélhette fantáziáját és az akkori divat szerint kicsit rövidebbre szabta, mint az illendő, és a dekoltázson is hagyott némi bepillantást a rejtekekbe, mert akkor is nő tudtam maradni, még ha erőn felül is, ha el kellett végeznem nem kevés rám bízott feladatot.
Senki ne lepődjön meg azon, ha egy ilyen munkában töltött nap után hazaérve a családdal is igyekeztem éreztetni, hogy mindez az én döntésem, a saját akaratom, melyet senki nem kényszerített rám, ugyanúgy családfenntartó vagyok és egyenrangú félként bánjon velem a társam, a párom, vagy a férjem.
Mindezek ellenére elismerem a férfiakkal nem versenyezhet egy nő, a nőknek szükségük van a férfiakra, a fizikai erejükre. A határozottságot sem szabad mással összetéveszteni bármennyire is rémisztő lehet, mert kilépve a munka világából, igenis jól esik nőiesre váltani. Természetesen ez csak akkor valósulhat meg, ha van mellettünk valaki, akiről tudjuk, hogy nyugodtan rábízhatjuk magunkat, mert ő is látja a gondot, és megoldja helyettünk, hogy élvezhessük a biztonságot, amit adni tud az, akire fel tudok nézni, aki mellett nem kell erősnek, mindig tettre késznek mutatnom magam.
Neked hogy sikerül összeegyeztetni a határozott, döntéshozó, irányító nő szerepét megkövetelő munkád a családdal? És ha egyedülálló vagy, akkor mindez hogyan valósul meg?
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Én, én, én, És megint én!
Hová jutott ez a világ?
Én, én, én, És megint én!
Hová jutott ez a világ?
Várom a véleményed és másokét is, hogy ne csak én legyek, hanem más is, mondjuk te akár.
Én például... és megint az én, mert magamból kell kiinduljak. Ha neki kezdek egy napnak és bepakolom a hátizsákomba a kenyeret, szalonnát és a vizet, az kell jelentsen valamit, ami alapja kell legyen annak, ami előtt állok. Nehéz fizikai munkának. Hát mi határozza meg, szerinted az embert?... ha nem a gondolkodás, a körültekintés, a felkészülés...? Még egy sört is beteszek a zsákomba, adjuk már meg a módját! Mert nem hiszed el, de ha férfi munkát végzel, még ez is adhat egy lökést. És mi nők nagyon alkalmazkodók tudunk lenni. Az alkalmazkodást a körülményeink nagyban befolyásolják, meghatározzák...
Puszi,
Éva
Hová jutott ez a világ?
Hát nem bejutott ez az Alex gyerek?
Azt ígérted nem fogsz "hülyéskedni". Ki az az Alex? És hová jutott? Az, hogy én hová jutottam azt tudom. Már megint valami "énekesmadár"? Nem nézem ezeket a show-borsos műsorokat. :-)
Gondolj csak bele, mármint ebbe a kérdésbe, hogy "egyenrangúság"... Lassan eljutunk odáig, hogy a férfiak fognak tenni valami olyat, amivel kivívják a tiszteletet bennünk, irányukba, ugyanis, hol van itt részükről az egyenjogúság? Lassan nem ők lesznek a családfenntartók, sőt tovább megyek, nem lesznek családfenntartók.
A hierarchia, a kiváltságok persze "a híd alatt, a híd alatt" is meg fognak nyilvánulni, mert a magunkkal hozott tudás nem vész el csak átalakul.
Éva
Ó!
Szia Éva, megleptél. Ez egy jó kis írás, az emancipáció előnyeit és hátrányait megcsillantva. Akkor ennyit mondok vitaindítónak..., ti akartátok, és mosolygok a bajszom alatt...
Üdv,
Pí.
A
Szia Ailet!
Feltétlen meg fogom hallgatni a vidit, mert szeretek Müller Pétert olvasni, hallani... csak előbb kifújom magam. Általában én is a tettek embere vagyok, nem várhatom, hogy a sült galamb a számba röppenjen. Kézbe vettem ma is az irányítást... Magad uram, ha szolgád nincs! Alkalmam volt megtapasztalni milyen egy igazi férfi munka... Hát mit mondjak, nehéz, de nem hagytam, hogy kibabráljon velem...
Köszönöm a kommentet... Pontosan azért tettem fel egy ilyen indítót, hogy megoszthassuk egymás között a gondolatainkat. Ki, hogyan éli, élte meg a nagy "öntudatra" ébredést...
Soraidat olvasva azt érzem, mi ketten mindig is azt tettük, tesszük, amit tennünk kell...
Puszi,
Éva
A
Ó!
Szia Éva, megleptél. Ez egy jó kis írás, az emancipáció előnyeit és hátrányait megcsillantva. Akkor ennyit mondok vitaindítónak..., ti akartátok, és mosolygok a bajszom alatt...
Üdv,
Pí.
Én nem mondtam olyat, hogy örökké, meg mindig? Csak előtte és utána. Hihi
Miért? Ő kiveheti a fakanalat a kezemből? Mindig a könnyebbik részét a dolognak? Hát miért nem a fűnyírógépet? Látnád milyen olajos lett a szép körmöm! :-)
Puszi,
Éva
Szia Éva, megleptél. Ez egy jó kis írás, az emancipáció előnyeit és hátrányait megcsillantva. Akkor ennyit mondok vitaindítónak..., ti akartátok, és mosolygok a bajszom alatt...
Üdv,
Pí.
Szia Éva!
Én egyedülálló anyaként kénytelen voltam felvenni bizonyos férfi tulajdonságokat, mondjuk hogy én vagyok a döntéshozó, a rendfenntartó, ugyanakkor a szerető, ringató, nevelő anya is. Ebből kifolyólag jó sokat erősödtem lelkileg, hisz nagyon sok önfegyelem és következetesség szükséges hozzá. Bár néha elfáradok én is, ez tény. Ez a viselkedési forma a részemmé vált, én jól érzem magam benne, már megszoktam, nem adnám semmiért, vállalom a döntésekért a felelősséget, de átgondoltan igyekszem erre. Azt hiszem számomra pozitív visszajelzés, amikor látom, hogy a gyermekem (annak ellenére hogy nincs vele apa) elégedett és életvidám, sőt, mer vallani, ha butaságot csinál, vagy egyest hoz.
A munkámban is hasonló elveket vallok, igyekszem következetesen végezni, az elvárható lendülettel és minőségben, ami többnyire sikerül. Néha azért én is szétcsúszok. :)) Én azonban úgy gondolom, a terheket azért kapjuk, hogy erősödjünk és ne bukjunk el, bár az sem baj, mert fel lehet állni és mindent máshogy csinálni. Egyszerűen fogadjuk el amit az élet ad, semmi sem megoldhatatlan, csak tudni kell hogy amit teszünk, miért tesszük.
Ezzel kapcsolatban fenn a vidik között találtam egy Müller Péter beszélgetést....
http://www.felesegek.hu/videok/1050?page=1#video
Üdv:A
Feltétlen meg fogom hallgatni a vidit, mert szeretek Müller Pétert olvasni, hallani... csak előbb kifújom magam. Általában én is a tettek embere vagyok, nem várhatom, hogy a sült galamb a számba röppenjen. Kézbe vettem ma is az irányítást... Magad uram, ha szolgád nincs! Alkalmam volt megtapasztalni milyen egy igazi férfi munka... Hát mit mondjak, nehéz, de nem hagytam, hogy kibabráljon velem...
Köszönöm a kommentet... Pontosan azért tettem fel egy ilyen indítót, hogy megoszthassuk egymás között a gondolatainkat. Ki, hogyan éli, élte meg a nagy "öntudatra" ébredést...
Soraidat olvasva azt érzem, mi ketten mindig is azt tettük, tesszük, amit tennünk kell...
Puszi,
Éva
Én egyedülálló anyaként kénytelen voltam felvenni bizonyos férfi tulajdonságokat, mondjuk hogy én vagyok a döntéshozó, a rendfenntartó, ugyanakkor a szerető, ringató, nevelő anya is. Ebből kifolyólag jó sokat erősödtem lelkileg, hisz nagyon sok önfegyelem és következetesség szükséges hozzá. Bár néha elfáradok én is, ez tény. Ez a viselkedési forma a részemmé vált, én jól érzem magam benne, már megszoktam, nem adnám semmiért, vállalom a döntésekért a felelősséget, de átgondoltan igyekszem erre. Azt hiszem számomra pozitív visszajelzés, amikor látom, hogy a gyermekem (annak ellenére hogy nincs vele apa) elégedett és életvidám, sőt, mer vallani, ha butaságot csinál, vagy egyest hoz.
A munkámban is hasonló elveket vallok, igyekszem következetesen végezni, az elvárható lendülettel és minőségben, ami többnyire sikerül. Néha azért én is szétcsúszok. :)) Én azonban úgy gondolom, a terheket azért kapjuk, hogy erősödjünk és ne bukjunk el, bár az sem baj, mert fel lehet állni és mindent máshogy csinálni. Egyszerűen fogadjuk el amit az élet ad, semmi sem megoldhatatlan, csak tudni kell hogy amit teszünk, miért tesszük.
Ezzel kapcsolatban fenn a vidik között találtam egy Müller Péter beszélgetést....
http://www.felesegek.hu/videok/1050?page=1#video
Üdv:A
Én csak annyit mondhatok innen Tündérföldéről, hogy minden úgy jó ahogy van. Mindenkinek van feladata és teszi, amit tennie kell. :-))
Köszönjük a cikket!
Pussz
Tündér