ÖNZETLEN SEGÍTŐK … I. rész

Látogatók száma: 70

A testem az ördögé, de a lelkemet megtartom magamnak.

Azon a napon nagy volt a készülődés. Nem csak a munkahelyemen, hanem úgy általában a családoknál, férjeknél, feleségeknél és még független bátor arra jelentkezőknél, akik ezen a Családi Esten részt kívántak venni.

Így készülődtem én is, mert megbeszéltük szintén független munkatársnőmmel, hogy részt veszünk ezen az Estén. Abban a korban voltunk mindketten, amikor semmi sem számít, nem volt miért zavarba jönni. A szórakozást, a kikapcsolódást általában szerettük mindketten, ilyen estéket pedig különösen, mert érdekesnek ígérkezett.
Ilyenkor minden volt mi szem, szájnak ingere, pompa, fényűzés, zene, tánc és nekünk az életünk egy fontos része volt a tánc.
A megbeszélt helyen találkoztunk. Mindketten kitettünk magunkért, nem maradhatott el még a póthaj sem, amit olyan ügyesen lehetett elhelyezni, amúgy félhosszú hajamban. - Hogy mire voltam képes?! – ma már csak nevetek rajta.
A munkatársnőm barna volt, én szőke, két bombázó. Tudtuk ezt jól magunkról, elégszer adták ártatlan tanújelét nem csak a férfiak, de még a nők is „ferde” szemmel méregettek bennünket. Mi lesz itt?!
Ettünk, ittunk, szólt a zene, táncoltunk. Egyedül, ha kellett és magunkat adtuk, amikor már a hangulat a tetőfokára hágott. Nem maradt el a biztatás sem, a dolgot nem csak mi élveztük, de mindenkinek max jó kedve kerekedett a meleg, a zene, az ital hatására. Körbe zártak bennünket.
Észrevettük már korábban is azt a nőt, aki akárcsak mi ketten a fiatalabbak közül való, és igen csak kitett magáért, de ahogy elnéztem milyen gyakran távozik hűvösebb helyre és mennyire nem csinál ügyet abból, hogy nem egyedül, mindig mással, kíváncsivá tett hová.
Nem zavarta az sem, amikor felfedeztük hogyan hűti le magát az önként vállalkozó, szintén felfrissülni vágyó egyik, vagy másik férfi kíséretében.
A sok kíváncsi férfi, - mert nem a nők azok -, pedig ott tolonganak a közelükben, mindenkinek éppen akkor kellett dolgát végeznie, ahol a párocska „pihent”.
Néha nekünk is ki kellett menni a dolgunkat végezni, az ital megtette a hatását folyóügyileg és mi sem természetesebb, hogy elmentünk a mosdóba. Csak egy bökkenő volt, egyes önként vállalkozóknak sehogy sem tetszett, hogy kimaradnak a „buliból”, ezért – gondolták – hátha szerencséjük lesz. Igen ám, de elkerülte a figyelmüket, hogy árgus szemekkel figyeli a fejleményeket egy férfi, aki talán még elég józan volt ahhoz, hogy kellő időben, ha szükséges beavatkozzon a nem kívánatos eseménybe. Még időben. Csakhogy nem voltak egy súlycsoportban és kisebb, majd nagyobb dulakodásra került a sor. Mindezt mi azonnal nem észleltük, mert természetesen eszünk ágában sem volt, mi zajlik a mosdó előterében, a folyosón. A férfiak addigra már ütötték egymást. Menekülőre fogtuk, vissza az ebédlőbe, biztos helyre.
Mi naivul azt sem tudtuk, hogy mi vagyunk esetleg a célpont, akiket ez a férfi megpróbált azoktól az önként vállalkozóktól „megvédeni”, akik arra készültek, amit a párocska éppen nagyban csinált.. Őket is megzavarva a „pihenő” sarokban.
Nem kértük a segítségét, nem is tudtuk mi történt, de a védőangyal szerepe jól ált neki, olyan középkorú, még jóindulattal fiatalnak mondható férfi kolléga volt. Nem éppen gyenge alkat, de a sérüléseit nézve, volt ott adok-kapok rendesen. Hogy ki, vagy kik voltak az önként vállalkozók soha sem tudtam meg, vagy már nem emlékszem rá. Nem volt számomra jelentősége. Férfiak!
A szándéka egyértelmű volt, meg akart bennünket védeni, nem volt okom feltételezni, hogy magának kívánta a dolgot, bár ez is felmerült bennem. Vajon melyikünk tetszik neki?
Az estének ezzel még nem volt vége, az a kis csete-paté, ha nem is feledésbe, de kissé háttérbe szorult. Kár, hogy megtörtént, de úgy látszik egy bizonyos idő eltelte után, már, akár férfi, akár nő nem ugyanaz, mint a buli elején.
Hogy mi okozta a felszabadult, önfeledt, fene nagy jókedvünket, már nem volt bennünk semmi félsz, semmi, ami gátolta volna, amúgy táncolni való kedvünket és csak táncoltunk, táncoltunk a zene ritmusára párban, vagy a nélkül, teljesen mindegy volt már.
Mint mindent, egyszer ezt az estét is be kellett „valahogy” fejezni. Nekem ennyi elég volt. De az a férfi ettől a naptól kezdve felkeltette az érdeklődésemet, vagy fordítva?
Eddig észre sem vettem, de valami ezen a napon elkezdődött.

Folyt.