Régi, szép idők!
Látogatók száma: 71
Emlékeztek még a régi szép időkre?... A minap valaki elmesélte, hogy barátnőivel rendszeresen összejönnek egy-egy étteremben és vacsora közben vége-hossza nincs a beszélgetéseiknek. Mindig csak abbahagyják és legközelebb folytatják...
Ehhez társítottam a magam emlékeit. Azt mondtam, nem pontosan ilyet, de valami hasonlót követtünk el mi is a múltban. Barátainkkal (koedukált csapat) nem mulasztottunk felfedező útra elindulni, valahányszor megnyílt egy flancos étterem, vagy kisvendéglő a környezetünkben... Nem számított, hogy közel, vagy távol, gyalogosan, vagy kocsival, de útba essen! Régen még meg lehetett ezt tenni!... Se vége, se hossza nem volt egy-egy ilyen kiruccanás alkalmával a beszélgetéseknek... Emlékszem az érzésre..., hogy be nem állt a szánk. Mindig volt mondanivalónk egymásnak!
Sajnos a végére is. Amikor már annyira húzósak voltak az árak, hogy nem lehetett tovább ezt folytatni. Egyre lejjebb adtuk. Az utolsó ilyen kis kiruccanásunk a Tere-Fere Étterem volt. Ott már csak sörözgettünk. (Erről meg az jut az eszembe, hogy az akkori élettársam valahogy megtudta hol vagyunk... talán éppen tőlem... hiszen nem volt ez titok. Ott körözött. És hiába invitáltuk, nem csatlakozott. Várt. Nem is kaptam tőle dicséretet otthon?!)
De nem adtuk fel teljesen. Kitaláltuk, hogy alkalmanként összejövünk egymásnál - mindenkire sort kerítve -... Ennek aztán - (ez egy másik történet) a férjem, aki nem is tudom honnan, de megtudta hol töltjük éppen az aktuális összejövetelt - tett pontot a végére. Ó de sajnáltam!
Pedig nem volt egyáltalán tolakodó, csak éppen hívatlan vendégként toppant be egy üveg pezsgővel és egy táskarádióval... Nem tudom a többieknek mi motoszkált a fejükben, de ahogy elnéztem őket, valami hasonló, mint bennem. Így már mégsem volt az igazi!
Ezt az időszakot követően semmi más nem tudta úgy letörni a kedvünket, mint az infláció. A drágulás ütemének egyre húzósabb változását éreztük.
Hosszú évekig tartó barátság fűzött bennünket össze. És ahogy múltak az évek, úgy koptunk el szép lassan egymás mellől, alkalmanként azért még mindig megemlékezve azokra a régi szép időkre.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves wadbikaiy!
Köszönöm, mert ez valóban így volt. Sokáig. Kár, hogy egyszer minden jó véget ér! :-)
Pussz,
Éva
Nem2ségS! :))
Köszönöm, mert ez valóban így volt. Sokáig. Kár, hogy egyszer minden jó véget ér! :-)
Pussz,
Éva
Igen, érdekes volt. Köszi a grat.-ot, mert megérdemlem. :-)
Érdekesvót.Grt.
Mi utoljára a Dohány utca és a Szövetség utca sarkán lévő Niagarában voltunk, mind a négyen vacsoráztunk, ketten borozgattunk is, kettő vezetett, nem ihatott és fizettünk tizennégyezer forintot.
El tudom képzelni egy ilyen este után jólesik a pihenés. Engem a zene hallgatása, régi dallomok, slágerek egy-egy pillanatra megállítanak, amikor elmegyek a Diana étterem előtt, mert a régi, szép időket juttatja az eszembe.
Szomorúan tapasztalom, hogy egyre kevesebb mára a vendég.
Nem hiszem, hogy nincs mit ehhez hozzászólni. Nektek nincsenek emlékeitek? :-)
Vagy arra kell gondolnom, hogy ti csak a vacsoracsatákból merítitek az élményt? Az bizony baj.
Szia Éva!
A legnagyobb akadály a bizalom hiánya!
Maresz
A legnagyobb akadály a bizalom hiánya!
Maresz
Kedves Évi!
Jó, hogy voltak ilyen közös estek, és jó lenne, ha ma is sokkal több ilyesmi lehetne az életünkben, és nem kéne állandóan rohanni. Kár, hogy nem maradt fenn a szokásotok, de talán még nem késő újra!
Pussz,
Tündér
Késő, mert a lehetőségek, később az idő közbeszólt. Új barátságok jó lenne, ha születnének! Ennek viszont számos akadálya van manapság.
Puszi,
Éva
Jó, hogy voltak ilyen közös estek, és jó lenne, ha ma is sokkal több ilyesmi lehetne az életünkben, és nem kéne állandóan rohanni. Kár, hogy nem maradt fenn a szokásotok, de talán még nem késő újra!
Pussz,
Tündér
Vagy arra kell gondolnom, hogy ti csak a vacsoracsatákból merítitek az élményt? Az bizony baj.