Haragszom rád … 7. rész

Látogatók száma: 58

Telt, múlt az idő és a nő úgy érezte már nem tud egyedül élni… gondolatai kuszasága nem hagyta nyugodni, aztán …

Nem is értette hogy kerül ő ide, ebbe a tömegbe, hiszen alig kap levegőt, és még mindig csak nyitják azt az ajtót, nem látja ez a bunkó sofőr, hogy tele vannak? Persze, hogy is láthatná, hiszen ott ül a bársonyszékében és olyan mocskos a visszapillantó tükre, honnan is láthatná, hogy itt egymás hegyén-hátán vannak az emberek!
Lassan már levegőt sem lehet venni. Egyszerre érezte, nem bírja tovább a szorítást. Engedjenek!!! – kiáltotta. Le akarok szállni. Megfulladok. Hát nem érti!- próbált utat törni, de gyenge volt ez a próbálkozás. A tömeg végre engedett a szorításból és ő, valaki előre szólt, nyissák már ki azt a k.rva ajtót, ez a fiatalasszony meg akar fulladni.
Végre!! – lélegzett mélyet, amikor újra szilárd talajt érzett a lába alatt. Megkönnyebbült. Hatalmasakat szippantott a friss levegőből, amikor hirtelen arra lett figyelmes, éktelen szitkozódik a még mindig ott álldogáló buszon egy nő és egyre próbálja kiráncigálni a gyerekét a tömegből,hogy ők is leszálljanak. Látta, ahogy egy férfi még szalad és segíteni próbálna, látva felesége kínlódását, de a tömeg nem engedi, nem ér el a keze odáig. Az ajtó hirtelen becsukódik. A férfi még ide-oda futkároz és azon törheti éppen a fejét mi tévő legyen. Abban a pillanatban észrevette, hogy nézik, olyan ismerős ez a nő – gondolta és az iménti kétségbeesettsége eltűnt egy pillanat alatt. Körbeszaladt arcán a mosolya, ahogy felismerni vélte a nőt. Te vagy az, Denis – kérdezte, miközben már majdnem a nyakába borult, de ő tett két lépést hátrafelé és ez megtorpanásra késztette. Ott állt, egyre csak őt nézte és szemében boldogság sugárzott. Oly régen kerestelek és most itt vagy – mondta felindultan a férfi és Denis tudta ez a csodálkozás neki szól, az ő jelenlétének, az ő személyének, olyan őszintének tűnt. Hát ilyen boldogság valaki életében az ő jelenléte? Hiszen nem mindenki gondolja így, és kicsit megint elkomorult az arca. Azért jólestek neki a férfi szavai és tett egy lépést felé, már-már megölelve őt, de aztán meggondolta magát. Sajnálom uram. Én nem ismerem önt –felelte Denis és hirtelen megfordult és futni kezdett.
Férfiak! – gondolta, azt hiszik körülöttük forog a világ. Az előbb még majd szétszedte az autóbusz oldalát, most meg már vigyorog. Hát mi a fontos neki a családja, vagy én, a valamikori szeretője? De azért jó volt – gondolta, kár, hogy csak olyan rövid ideig tartott.

… De őt most egészen más felé viszi a lába, meg kell találnia az otthonát, hiszen őt várják
az a sok ház, amerre csak néz mind egyforma. Most melyik az övé? – gondolta és csak úgy vaktában elindult, aztán már nem tudja honnan és kik, de most már hárman mennek és keresik vele együtt az ő otthonát. Közben elmondja nekik, hogy pár hónap óta nem ott lakik, ahol élt korábban, most valahol másutt, de sajnos azt sem tudja milyen utca, hány szám, de a lába tudja, viszi és oda fog találni, csak egy kicsit össze kell még magát szednie.

… Amikor reggel elváltak útjaik, ő azt mondta Willnek, viccnek szánva, menj oda, ahol eddig voltál, majd becsapta az ajtót. Most ott van és várja. Igyekeznie kell.
… Egyszer csak feltűnik neki, az imént kérdezett valamit tőle a hozzá csatlakozott két nő közül az egyik, most hogy jobban szemügyre veszi, olyan ismerős az arca. Nagy szemekkel, mosolygós, kedves arccal bámul vissza rá. Te ki vagy? – kérdezi Denis és már nem is hallja, amit mond. Hát nem tudod? – feleli a nő. A férjed szeretője, velem csal, amikor te elküldöd. Velem töltötte ma is a reggelt, amikor te elmentél, és azt mondtad neki, menjen oda, ahol volt. Hát nem érted? Velem volt és még mindig mosolygott azzal a kedves, bájos arcával. Denis hirtelen megmerevedett. Aztán ütésre emelte a kezét, de a következő pillanatban éktelen nevetésbe torkolt az iménti szándéka. Keze lehanyatlott és csak nevetett, nevetett. Ez nem ő.
Hirtelen sarkon fordult, otthagyva a meglepett két nőt és amennyire csak bírták a lábai futott egyre csak futott, azt sem nézte merre, hová, egyenesen egy építkezés kellős közepébe találta magát, ahol már lépni sem lehetett a sok törmeléktől. Malter kupacok vették körül és férfiak nézték csapzott ruháját, haját, zavarodott, rémült tekintetét. Denis hirtelen feleszmélt, mit keres ő itt? Kik ezek az emberek? Őt várják otthon…Fázósan húzta összébb a kabátját, fázott, hiszen már szinte semmi sem volt rajta és a következő pillanatban kimerülten rogyott össze.
… Valakinek hallja a hangját, szól hozzá, egyre csak szólongatja. Nagyon távolról, de ismeri ezt a hangot. Anyu!... Itt vagyok… Kelj fel… Mi a baj?... Rosszat álmodtál?... Denis kinyitja a szemét és meglátja Kittit, a lányát, aki kétségbeesetten ébresztgeti.
De hiszen csak álom volt az egész – sóhajtott fel megkönnyebbülten és fellélegezve zuhant vissza a párnára.

A cikket írta: zsoltne.eva

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

 

… Egyszer csak feltűnik neki, az imént kérdezett valamit tőle a hozzá csatlakozott két nő közül az egyik, most hogy jobban szemügyre veszi, olyan ismerős az arca. Nagy szemekkel, mosolygós, kedves arccal bámul vissza rá.
- Te ki vagy? – kérdezi Denis és már nem is hallja, amit mond.
- Hát nem tudod? – kérdezi a nő. - A férjed szeretője, velem csal, amikor te elküldöd. Velem töltötte ma is a reggelt, amikor te elmentél, és azt mondtad neki, menjen oda, ahol volt. Hát nem érted? Velem volt és még mindig mosolygott azzal a kedves, bájos arcával.
Denis hirtelen megmerevedett. Aztán ütésre emelte a kezét, de a következő pillanatban éktelen nevetésbe torkolt az iménti szándéka. Keze lehanyatlott és csak nevetett, nevetett. Ez nem ő.

Ezt meg így. :)
De ez tényleg jó rész volt!

Pinokkió

Szia!
Na ez nagyon jó volt. Az előbbi kisiklás után egy klasszissal jobb rész!
Tetszett:-)
Üdv, Pinokkió

heleenke

Én egy kicsit összezavarodtam, de aztán kivilágosodott, hogy csak álom volt ez a rész.

Puszi

heleenke

Divi Éva

Számomra nagyon érdekes és jó, hogy csak álom volt a kuszaság az életében. Üdv Éva.