Szakítópróba
Látogatók száma: 68
Amikor egy kapcsolat leáldozóban van, nem árt, ha az ember szíve mellett az esze is a helyén van. Olykor tanácsosabb inkább utóbbival meghozni egy-egy döntést, hiszen akinek még valamelyest szerelmesen dobog a szíve nem feltétlenül hallgat a józan észre.
Manapság igen divatos lett életvezetési tanácsadókat és egyéb párkapcsolati szakértőket megkérdezni életünk dolgaival kapcsolatban. Talán ez is több összetevőből álló folyamat, mert egyrészt, ha mi magunk képtelenek vagyunk a döntésre, akkor adott esetben bennünk is lehet a hiba. Másrészt viszont akadnak olyan élethelyzetek, amikor egyedül kevesek vagyunk ahhoz, hogy véget vessünk kapcsolatunknak egyéb befolyásoló tényezők miatt. Ilyenkor hasznos lehet egy kívülálló személy, aki elfogulatlan és tiszta fejjel képes átlátni a képletet.
Tanácsadó ide vagy oda, léteznek bizonyos alapvető szabályok, melyeket nem könyvekből, hanem saját életünkből tanulunk meg. Ha elég ügyesek vagyunk, nem kell a praktikák elsajátításához sokszor megütnünk a bokánkat, ha pedig mégis így járunk, akkor biztosan bevésődik az emlékezetünkbe, hogy mit szabad és mit nem. Nos, egy kapcsolat végével akárhogyan is csűrjük- csavarjuk, hiába próbálunk kibújni a kellemetlen feladat alól, valakinek ki kell mondani: vége. De hogyan csináljuk?
A párok veszekedéseinek és szakításainak jelentős százaléka származik a vita hevében elejtett szavakból. Ilyenkor át sem gondoljuk mit vághatunk egykori kedvesünk arcába, talán még mi magunk sem szeretnénk őt kiírni életünk naplójából, azonban a veszekedések alkalmával felgyülemlett düh miatt túlcsordulhat a pohár. Ha már szakításra adjuk a fejünket, mindenképp gondoljuk át higgadtan, vessünk számot kapcsolatunkkal és keressük meg azokat a pontokat, amik valóban erre a lépésre késztetnek minket. Tehát ne pillanatnyi hangulatunk irányítsa kapcsolatunkat.
Ha már kimondtuk a végszót, akkor ne táncoljunk vissza újra és újra, ne legyen sokadik tiszta lap, mert ezzel saját magunk alatt vágjuk a fát. A párunk az ilyen alkalmak után egyre kevésbé fog komolyan venni minket, egyszóval adott esetben a szakítást is csak hisztiként könyveli el. Viszont azt minden esetben érdemes szem előtt tartani, hogy a lehetőségekhez mérten ne bántsuk meg kedvesünket, mert ő is emberből van hibái ellenére.
Az indoklás viszont sose maradjon ki a nagy beszélgetésből, hiszen fordított helyzetben a nők is tudni kívánják, hogy mit nem csináltak jól, miért lett vége a közös életnek. A hibákra érdemes rávilágítani, mivel a kritikákból is képes tanulni az ember. Ezeket a felismeréseket talán kamatoztathatja a jövőben. A fájdalom nélküli szakítás szerintem nem létezik, mert egy csöppnyi emberség mindenkiben marad egykori kedvesének személye iránt. Nyilvánvaló, kivételek mindenhol akadhatnak. Azonban ha azért vetünk véget a viszonynak, mert egy újabb románc bukkant fel életünkben, ha mód van rá, akkor ezt ne vágjuk a potenciális ex arcába. Önbecsülését és hitét amúgy is kellően megtépázza a faképnél hagyás.
Mindent összevetve ezek a praktikák, ha lehet így nevezni őket, a legkisebb rosszat hivatottak magukkal hozni. Az elválás még így is a legtöbb esetben fájdalommal jár, azonban az érzelmek elmúlásával is érdemes megtartani a másik emberhez fűződő korrektségünket.
A cikket írta: írólány
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: zsoltne.eva
Te olyan higgadtnak és megfontoltnak tűnsz, ezért nálad nem is tudom elképzelni, hogy felmerülhetnek gondok, problémák. A megértés a másikkal szemben tudom nagyon fontos, a tolerancia, de ha egyszer már elszakadt a cérna, azt nem lehet összecsozózni, az már mindig gubancos marad.
Válasz erre: írólány
Kedves Éva!
Köszönöm a dicséretet! :)
Ha vannak gyerekek, akkor ez a dolog már valóban más tészta. Viszont úgy gondolom, hogy ekkor már csak a gyerekek miatt is ajánlott a korrekt viselkedésmód, hogy esténként ne a fejük fölött civakodó szülőket kelljen vizslatniuk. A higgadtság és az átgondolt döntések szerintem a van gyerek vagy nincs gyerek kérdéskörében is hasonló cipőben járhatnak...
Üdvözlettel:
Írólány
Válasz erre: zsoltne.eva
A téma nagyon jó, mint írás szintén, még tanácsnak is elfogadom, de a valóságban ez sajnos nem így működik. Évek múlnak el, mire túlteszi magát az ember, vagy soha, végig kíséri és annak a hiányától szenved, ami szép volt a kapcsolatban. Az űrt, ami utána marad egy másik partner talán be tudná tölteni, de mint minden, ez is két szereplős, sőt, ahol gyerekek vannak már több. Tehát nagyon nehéz.
Köszönöm a dicséretet! :)
Ha vannak gyerekek, akkor ez a dolog már valóban más tészta. Viszont úgy gondolom, hogy ekkor már csak a gyerekek miatt is ajánlott a korrekt viselkedésmód, hogy esténként ne a fejük fölött civakodó szülőket kelljen vizslatniuk. A higgadtság és az átgondolt döntések szerintem a van gyerek vagy nincs gyerek kérdéskörében is hasonló cipőben járhatnak...
Üdvözlettel:
Írólány
Válasz erre: Pinokkió
Hm, ez jó. Így leírva olyan egyszerűnek tűnik...
Szerintem ez nem csak úgy tűnik, hanem az is. Általában érzek magamban annyi erőt, hogy ne alázzak porig valakit, ne bántsam meg rettentő módon. Ugyanez igaz a higgadtságra is. Bár az is lehetséges, hogy csak én vagyok ilyen hidegvérű...