A féltékenység elfojtása
Látogatók száma: 214
Egy modern feleségtől a társadalom elvárja, hogy ne legyen féltékeny. Meg kell-e felelni ennek az elvárásnak? Miféle nyomás ez? Miért érzik egyre többen, hogy a féltékenység szégyellni való? Mit üzen erről a lélek?
Egy vonzó nő nem féltékeny. A flört ártatlan. A nyitott házasságé a jövő. Kell egy kis szabadság. Ma már szinte mindenkinek van szeretője. Hűséget fogadunk, nem vakságot. A sikeres nő saját dolgával törődik, nem azzal, hogy férjét ellenőrizze.
Hosszasan sorolhatnám a közhelyszerűen ismételgetett állításokat, amik sok-sok embernek növesztettek már gombócot a torkába, míg másoknak talán ökölbe szorult a keze ezek hallatán.
Mégis, hol lakik a féltékenység?
- A megérzéseinkben?
- Az önbizalomhiányban?
- A szívünkben?
- Az elménkben?
Egyszerre igen a válasz mindegyik kérdésre. Egymásra épülő élethelyzetek szülik, amelyek legbenső magja az önbizalomhiány. A féltékeny lelkű ember nem bízik önmagában. Önbecsülése sérült, ezáltal önbizalma elveszett. Legtöbben nem is emlékszünk ennek okára, sőt az is elképzelhető, hogy a belőle táplálkozó féltékenységet sem vesszük észre. Aki kórosan féltékeny örüljön ennek, mert legalább tudatában lehet, így elkezdhet dolgozni magán, még akinek a tudatalatti tartományában munkálkodik a féltékenysége, önmaga ellenségeként él.
Semmiképpen nem a féltékenység érzését kell elfojtani, mert az csak további problémákhoz vezethet. A feladat annak megértése, felfedezése, hogy mitől és milyen körülmények között sérült az önbizalom, s hogyan lehet azt helyrehozni.
Érdekes elfoglaltság az a játék, melyben elfojtás helyett szabadjára engedjük féltékenységünket. Persze, csak gondolatban. Játék a képzelettel, amikor bárki kipróbálhatja, miféle módszereket képes bevetni, hányféle módon próbálja megvalósítani, hogy gátat szabjon társa esetleges hűtlenségének.
Érdemes ugyanekkor azt is végiggondolni, hogy mi számít megcsalásnak.
A legfontosabb kérdés persze az, hogy ilyenkor miféle érzéstől óvjuk meg önmagunkat, mitől szabadulunk, és miféle teher ül ránk, amikor sikerül a másikat korlátozni.
A legtöbb esetben ez a képzeletbeli próbálkozás kimerül, mint ahogyan a valóságban sem képes az egyik ember a másikat akadályozni a cselekedeteiben. A szívünk mélyén nem is arra vágyunk, hogy a kedvesünket börtönbe juttassuk, hanem arra hogy boldoggá tegyük.
A féltékenység érzését elviselni óriási teher, ezért érdemes cselekedni ellene. Aki ezzel a problémával él, ajánlatos párja segítségét kérnie. Mondja el őszintén, hogy mennyire boldogtalanná teszi ez, s kezdjenek komolyan fáradozni a sérült önbizalom helyreállításán. Kérhetik szakember segítségét, egy vezető mindig jól jöhet.
A féltékenység elfojtása egyenlő a probléma szőnyeg alá söprésével. A féltékenység félelmeket teremt, a félelmek valóságot, a valóság újabb érzéseket, s egy idő után tébolyt. A féltékenység elfojtása önámítás, az érzés beszűkítése ami az idő elteltével robbanáshoz vezet. A személyiség építése, az önismeret, önbizalom növelése önbecsülést és szeretet hoz minden ember életébe.
A féltékeny embert az érzéseivel magára hagyni, éppen olyan bűn, mint megcsalni őt.
A cikket írta: Heka
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Tündér, ...szeretnék írni Nektek, ezért jelentkeztem munkatársnak :)
És milyen igazad van!!!
Nem.
Hogy én féltékeny vagyok-e?
Nem.
Így a cikkhez se tudok hitelesen hozzászólni! Bár a barátnőim szenvednek a probléma miatt. Sokszor kérdezik is tőlem, hogy mi a titkom?!
Én csak ennyit szoktam nekik mondani: magabiztosság és egy jó férj:-)
Persze ezen még magam is vitáznék, de...
A megoldás meg valószínű -hogyha egyáltalán van-, akkor az amit írsz. Erősíteni kell társként, vagy társsal, esetleg külső segítséggel az önbizalmat -ha lehet-.