Anyasággal kapcsolatos félelmeim - 1. rész
Látogatók száma: 60
Mindig szerettem volna gyermeket. De ezzel egy időben mindig féltem is tőle. Hogy mitől? Egyesek szerint egy csomó butaságtól, de lehet, hogy igazuk van.
Az egyik legnagyobb gondom az volt, hogy mi lesz, ha sírni fog? Én pedig nem tudom, hogy mitől. És ha nem hallgat el? Mi lesz akkor?
Régebben, amikor a kezembe adtak egy csecsemőt, - mikor nem tudtam kihúzni magam a dolog alól, - akkor rövid idő alatt sírni kezdett. Még akkor is, ha előtte nevetős volt. Sokáig aggasztott ez a dolog. De aztán olvastam valahol, hogy azért sírnak, mert aki fogja, vagyis én, bizonytalan vagyok, félek tőle, és ezért nem érzi magát biztonságban, megérzi a félelmemet és sírni kezd. Ez elég reális magyarázatnak tűnt. Ettől függetlenül még évekig így mentek nálam ezek a dolgok. Ha bekövetkezett az elkerülhetetlen, hogy az ölemben kötött ki egy csecsemő, akkor pillanatokon belül sírásra állt a szája. Valahol éreztem, hogy az én gyerekemmel nem ez lenne, és annyira nem aggasztott a dolog, de azért kellemetlen volt.
Nemrég a barátnőm szült egy kislányt, Rebekát. Nem akarta minden áron, hogy felvegyem és ez jó volt, nem kellett stresszelnem. Előbb megbarátkoztam vele és csak később landolt nálam. De valahogyan ezúttal másképpen történt a dolog. Nem kezdett el sírni, sőt elaludt az ölemben. Minő változás! Nem is tudtam mire vélni hirtelen. Azóta pedig az eltelt időben már úgy összebarátkoztunk, hogy lassan úgy cipelem, mint "macska a kölykét", persze ne vegyétek szó szerint. Csak olyan lazán és meghitten, mintha mindig is ezt tettem volna.
További félelmeim is voltak, a szüléstől például, bár nálunk a nők 15 és 45 perc alatt szülnek, esélyes vagyok erre én is, a felépítésemnek köszönhetően. Remélem így is lesz. Na de a gátmetszés és hasonló horrorisztikus dolgok! Beöntés és társai! Rémisztő. Bár azt mondják, hogy mire az ember odáig eljut, már nem fogja érdekelni semmi más, csak az, hogy túl legyen az egészen. Majd meglátjuk.
Érdekes módon, amióta Rebeka megszületett már nem félek annyira ettől a részétől sem. Hogy megváltoztatja az ember életét egy csepp kislány.
Vannak még aggodalmaim, de azokról majd ráérek akkor gondolkodni, ha eljön az ideje.
Addig is, ha van kedvetek, írjátok meg a saját tapasztalataitokat, nagyon örülnék neki. :)
Ui.: Rebeka most már két éves lesz lassan. Legközelebb a kishúgáról írok.
A cikket írta: Virág
Hozzászólások
időrendi sorrend
Luca!
Szerintem először mindenki fél, és ez így természetes. Mert más, amikor csak a szomszéd kisbabát kapod a karodba, és más, amikor a tiédre kell egész nap vigyázni.
Mégis, minden nehézségével együtt, a legszebb dolog a világon az anyaság. És a végén tényleg nem emlékszel semmi kellemetlenségre, mindent elfelejtesz, csak Ő marad, és te. Ez maga a csoda.
:-)
Szerintem először mindenki fél, és ez így természetes. Mert más, amikor csak a szomszéd kisbabát kapod a karodba, és más, amikor a tiédre kell egész nap vigyázni.
Mégis, minden nehézségével együtt, a legszebb dolog a világon az anyaság. És a végén tényleg nem emlékszel semmi kellemetlenségre, mindent elfelejtesz, csak Ő marad, és te. Ez maga a csoda.
:-)
Luca! Nos én is féltem , hogy lesz, mint lesz, de mikor ott vagy már nem bánod mit csinálnak, azután pedig mikor meglátod a saját gyermekedet, minden kellemetlenséget elfelejtesz. Ezt az érzést a világon semmihez nem lehet hasonlítani, mikor föl sír, onnantól kezdődik az életed igazi kiteljesedése.......!
Lányom az életem s nélküle nem is érne már semmit, a legjobb barátnők vagyunk, igazi anya-lánya kapcsolat. Kívánom neked is, hogy mielőbb érezhesd ezt a semmihez nem fogható érzést! Szép napot Orsolya
Lányom az életem s nélküle nem is érne már semmit, a legjobb barátnők vagyunk, igazi anya-lánya kapcsolat. Kívánom neked is, hogy mielőbb érezhesd ezt a semmihez nem fogható érzést! Szép napot Orsolya