Barátnők – pályamű
Látogatók száma: 112
Két napja egyfolytában hull a hó, hol puha nagy pelyhekben, hol meg apró koppanós daraként. Délután fél négykor már sötétedni kezd, és mire vége a munkaidőnek, már az ünnepi díszbe öltöztetett utcákon, a fényfüzérek kékes fényében mehetnek haza az emberek, vagy belevethetik magukat a karácsonyi ajándékot vásárlók forgatagába, hogy több órás tülekedés után, degeszre tömött táskákkal próbáljanak hazajutni.
Dorkának, a magas, manöken alkatú, rendkívül elegáns, harmincas évei második felében járó nőnek, láthatóan nincs sürgős dolga. Kezében szorongatva ezüst tollát, mellyel az előbb írta alá a kimenő postát, felpattan íróasztala mellől, odamegy a csupa üveg homlokzathoz, és gondolataiba mélyedve figyeli a Kálvin tér forgalmát. Innen, a hatodik emeletről úgy tűnik, mintha manóváros lakóit látná, amint megpróbálnak feltülekedni a tömött villamosra, hogy heringekként egymásnak feszülve utazzanak úti céljuk felé, mások kocsiban araszolgatnak a végeláthatatlan autófolyamban, miközben a járdán is hömpölyögnek a gyalogosok, akik üzletről üzletre járva cipelik az egyre gyarapodó csomagjaikat.
Hiába, ilyenkor, december közepén, már szinte minden a karácsonyi készülődésről szól. Szerencsére, számára más jellegű az ünnepi készülődés. Már csak csomagolnia kell és öt nap múlva két hétre Egyiptomba utazik a hozzá hasonló egyedülállókból álló társasággal.
Tölthetné az ünnepeket családi körben is, de semmi kedve anyjával és annak harmadik férjével Svájcban ünnepelni, vagy Pécsett, apja új családjával, ahol három apró gyerek és a nála fiatalabb feleség szórakoztatná, hasonlóképpen Miskolcon élő öccse és annak ügyeletes barátnője sem az a társaság, ahová vágyna. Mindannyiuknak elküldte már az üdvözlő lapokat és az ajándékokat. Így lesz a legjobb, ha szingli barátaival tölti az időt.
Szereti a családját, csak menekülni akar a férjhez menésének és a gyerekvállalásának időpontjára vonatkozó kérdések elől. Ezek nem kötelező penzumok, egyébként is azok szigorúan a magánügyek közé tartoznak, és a huszonegyedik században már nincs köztük koherens összefüggés. Magyarázkodni pedig nem szeret. Miért is mondaná el, hogy nem találkozott eddig olyan férfivel, akivel egyenrangú félként együtt élhetnének, akit nem zavarna, hogy Dorka jövedelme többszöröse az övének, aki nem az ő hátán felkapaszkodva akarná megvalósítani az álmait, és aki mellett otthon ugyanolyan gyenge nő lehet, akit óvni, kényeztetni és védelmezni kell, mint bárki más nőszemélyt.
Magának is későn vallotta be, miért tanult és dolgozott éjt nappallá téve, hogy elérje a gondtalan, független, sikeres életet. A szüleinek akart bizonyítani, hogy a nyakukon lévő koloncnak tekintett gyerek felnőttként igenis megállja a helyét a világban. Négy nyelven beszélő, doktorált közgazdászként egy multi cég magyarországi leányvállalatának második embere.
Akkor sem esne kétségbe, ha nincs az egyiptomi út, melyet Gábor szervezett, a jóképű biztosítási vezető menedzser.
Véletlenül ismerkedtek meg, öt évvel ezelőtt, amikor Gábor a Dorka apartmanjával szomszédos, annak tükörképére formált lakásba költözött és összefutottak a folyosón. Pontosabban egymásnak ütköztek a nagy rohanásban. Az ismeretségből barátság lett, mígnem szeretők lettek, mely státusz mindkettőjüknek éppen megfelelő, kényelmes és elégséges.
Lassan indulnia kell, öt órakor találkozik a középiskolás barátnőivel, egy közeli mellékutcában lévő, családias étteremben. Lillával és Julival többnyire telefonon tartják a kapcsolatot, mert mindenkit lefoglal a saját élete, de évente kétszer együtt vacsoráznak, húsvét és karácsony előtti héten, s kibeszélik magukból az addig felgyülemlett mondandóikat.
Ideje készülődni, ha nem akar elkésni. Rendbe teszi az asztalát, előkészíti másnap reggelre az értekezlet anyagát. Gondolatai már a barátnők körül járnak.
Vajon mi történt velük húsvét óta?
Lilla középiskolai tanár, aki az egyetem után hozzáment Gyulához, a szépreményű költőnek indult évfolyamtársához és zsinórban szült három egészséges, vasgyúró kisfiút. Máig is férje nyolcvanöt éves özvegy nagyapjánál laknak, egy három szoba félszobás lakásban. Vállalták a nagypapa ellátását, mert az bizony teher a két fiának, akiket azonban majdan ki kell fizetniük a nagymama utáni örökségből. Bizony annak értéke közelít a tizenöt millióhoz, csakhogy nekik nincs számottevő megtakarításuk. Jóformán Lilla fizetéséből, a családi pótlékból és a nagypapa nyugdíjából élnek. Gyula, a félig zseniköltő, nem hajlandó munkát vállalni, hogy elég ideje legyen költészetének kibontakoztatására. Bizakodik, hogy előbb-utóbb összejön az első verseskötete, ám mindössze kóbor, névtelen havilapok hajlandók hasábjaikon ingyenesen megjelentetni a műveit. Az sem zavarja, hogy felesége munka mellett, éjszakánként, francia és német kortárs irodalmi alkotásokat fordít, és eszébe sem jut, hogy segítsen neki.
Lillával ellentétben Juli zokszó nélkül kilépett a házasságából, és vállalta, hogy egyedül neveli fel iker lányait. Zseniális matematikus lett volna belőle, ha tizennyolc évesen nem esik teherbe és a házasság helyett az egyetemet választja. Győzött Zsolt, a nála tíz évvel idősebb, nagy bohém hírében álló építész, aki tenyerén hordta a fiatal lányt, s büszkén feszített mellette. A gyerekek megszületésével sem vált apává, csak papíron volt az, mert képes volt napokra ott hagyni a családot, hogy a barátaival szabadon csatangoljon a világban. Valahányszor megcsalta feleségét, annyiszor próbálta tettét értékes ajándékokkal kompenzálni. Juli két év alatt négy bundával, számos ékszerrel és egy kis Mercedesszel lett gazdagabb, mégis anyjához költözött a lányokkal. Nehéz évek után mára az ikrek érettségi előtt állnak, és Juli nagyon boldog az élettársa mellett, akinek öt évvel ezelőtt szült egy kisfiút is. Az öttagú család két éve épült, kétszintes családi házban él Pestlőrincen.
Ideje indulni, mert tíz perc séta az út az étteremig, de ebben a tömegben kell annak fél óra is.
A földszinten messziről köszönti a portás:
- Kezit csókolom igazgató asszony! Megint túlórázott?
- Dehogy, Béla bácsi! Nem vagyok én asszony, szólítson csak Dorkának.
- Nagyon köszönöm, Dorka! Meghívhatom egy kávéra? Éppen most főztem. Kóstolja meg a mézeskalácsot, amit az asszony az ünnepre sütött.
- Köszönöm, elfogadom.
A kávé erős és forró, ahogyan szereti, de a mézeskalács, az egyenesen mennyei! Kívülről semmi különös, egy nagy kerek, lapos mézes, közepén egy fél dióval, ám az íze olyan, mint amilyet a nagyanyja sütött gyerekkorában, a domború hasú kemencében, melyet nem engedett lebontani még akkor sem, amikor bevezettették hozzá a gázt.
- Vegyen még, ha ízlik! Egyen csak, bátran! Már megint kötelező üzleti vacsorára megy?
- Á, dehogy! A barátnőimmel találkozom. Itt hagyom a kocsit. Étterembe megyünk vacsorázni, ide a közelbe.
- Érezzék jól magukat! Magára is ráfér a pihenés, már meg ne sértsem, de eléggé fáradtnak tűnik.
Kinn, az utcán, hideg szél kavarog, arcába csapja a hódarát. Legszívesebben visszafordulna, s mégis kocsival menne egészen egy saroknyit, utána kereshetné vagy húsz percig a parkolóhelyet, és a végén még elkésne.
Mi lenne, ha el sem menne?
Nem, azt nem lehet, hiszen ő szervezte a találkozót.
Igaza van Béla bácsinak, valóban rettenetesen fáradtnak érzi magát, pedig még az utazása előtt elviszi a kollégáit összetartásra, az egynapos bécsi bevásárló útra.
Háromnegyed ötkor belép az étterembe, az egyik pincér azonnal elébe is jön:
- Kezit csókolom, miben segíthetek?
- Jó napot kívánok! Asztalfoglalásunk van öt órára, Kovács Dóra névre.
- Pillanat türelmét kérem, azonnal megnézem! – segíti le kabátját a pincér, - Kérem, addig foglaljon helyet a bárpultnál. Parancsoljon!
Konyakot és kristályvizet kér. Ma már nem vezet, majd taxival megy haza.
- Hölgyem, az asztalfoglalással van egy kis probléma. Hat órára szól.
- Rosszul emlékszem?
- Semmi baj, itt nyugodtan megvárhatja. Fricikém- szól a pultosnak – a hölgy a cég vendége egy italra.
- Nagyon köszönöm!
Kérés nélkül eléje teszik a második konyakot és a kristályvizet.
A mézes ízét ott érzi a szájában, azt még a konyak sem tudja lemosni.
De jó is lenne, ha sietnie kellene hazafelé, hogy a gyerekeivel nekikezdjenek a süteménysütésnek. Lehetne két kiskamasz gyermeke, egy kislány és egy kisfiú. Mondjuk, nem lenne vadonatúj fekete BMW-je és ultramodern berendezésű apartman lakása, a ruháit sem Párizsban vagy Londonban vásárolná, és beleférne a háromszobás külterületi családi ház öt négyzetméteres gardróbjába az egész család összes ruhaneműje, de lenne egy szerető férje, aki Gyulához hasonlóan okos, vidám és gyengéd lenne, annak ellenére, hogy magas és nagydarab férfi.
Az biztos, hogy sütnének bejglit, mákosat, diósat, gesztenyéset, meg mézest is, fenyőfa alakút, csillagokat, nyuszikat, cukrozott felvert tojásfehérjével díszítenék, muffint is sütnének, kakaósat, meg vaníliás linzert, amit a gyerekek ragasztanának össze lekvárral, és habcsók is kell, az jól mutatna a karácsonyfán is.
Elfogy a második konyak, szó nélkül kapja a harmadikat is.
Cseng a mobilja, Gyula keresi.
- Szia, öreglány! Hol vagy? Oké, érted megyek fél hétre!
Juli érkezik, fitten, csinosan, kipirultan, fülig érő szájjal. Öt perc múlva beállít Lilla is, slamposan, fáradtan, szeme alatt árkokkal.
A pincér az asztalukhoz kíséri őket, adja az étlapot, és egy perc múlva hozza a három konyakot.
Dorka egy pohár pezsgőre hitelesített, ezért kissé összefolynak szeme előtt az étlap betűi. A bejárati ajtó feletti órát figyeli, mikor lesz már fél hét. Vagy csak képzelte Gyula telefonját?
Barátnői egymás szavába vágva mondják a magukét.
Valaki megáll a háta mögött.
- Kézcsókom, hölgyeim! Elnézésüket kérem, Torma Gyula vagyok, Dorka barátja. Vészhelyzet van, el kell rabolnom a barátnőjüket.
Dorka felpattan, megfordul, átöleli a férfi nyakát.
A két barátnő összenéz, majd kitör belőlük a nevetés.
Mi az a vészhelyzet, mely kétperces csókolózással megszüntethető?
Tapsol az étterem közönsége, ám Dorka csak az erős férfikarok ölelését érzékeli.
Elállt a szél és a hóesés. A sötétkék égbolton ragyognak a csillagok.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tisztelt Bokor úr!
Már több, mint két hete feltettem és a rendszer már nem engedi a javítást.
Ami a giccses lezárást illeti, nem annak szántam. Azt hittem, ezt észre is veszik az olvasók. Ha a mindig józan üzletasszony Dorka, nem iszik meg az étteremben, a várakozási idő alatt két-három konyakot, amely kissé a fejébe száll, akkor jöhet a szőke herceg hófehér paripán, azt is lerázza. Csakhogy ivott, és miután nincs hozzászokva az alkoholhoz, elkapta a cafard, az egyedüllét kínzó érzése, és amikor megjelent a barátja, örömében a nyakába ugrott., amely nem illik egy kocsmában, de aki nem józan, azzal már cifrább dolog is megtörtént. Hogy egy nem mindennapi pillanatnak lehetnek tanúi, érezték az étterem vendégei, ezért tapsoltak.
Amennyiben nem lennének parkolási gondok a belvárosban, akkor kocsival jön az étterembe és minden másként történne.
Ezért én nem tartom giccsesnek. De én csak az író vagyok, nem nekem kell megítélni.
Ha nem jött le az, amit írni akartam, akkor valóban bennem van a hiba.
Tisztelettel: Yolla
Remek lett! Tényleg összeszedettebb, mint eddig bármikor. Azt a lezárást a végén én nem tettem volna oda, de ugye Ön is mondja... "ízlések és pofonok..." ;) Amúgy meg, kérjen engedély Tündértől, ha van benne esetleg egykét szösz, amit szeretne javítani!
Bokor
Tisztelt Yolla!
Elolvastam az írását és a hozzászólásokat is. Én ha egyben értékelhetem a kettőt, akkor nemtetszésemet jelezném Ön felé. El is mondom miért. Szerintem nem csupán azért az egy mondatért írunk - de megjegyezem ez is igaz -, hanem a közönségünkért. A kritikát tiszteljük kérem!
Ön itt egy remek írást tett elénk. A nő érzései Nékem remekül átjöttek, ha még ez nem is volt túl direkten írva. Részben ismerve az Ön előző munkásságát -, egy nagy lépés volt, amit itt olvashattam Öntől. Gratulálok! Szépen végigvezetett írás, sallangmentes... két apró hibával.
Az egyik a "- Dehogy, Béla bácsi! Nem vagyok én asszony, szólítson csak Dorkának." mondatát, kérem javítsa, mert így nem áll össze a kép. Sok éve együtt dolgoznak, nekem ez így lenne helyes: - Dehogy, Béla bácsi! Nem vagyok én asszony, tudja.... szólítson csak Dorkának. Egy szó, de visszautal a nexusukra. Javítanám az Ön helyében.
A másik nagyobb hiba a lezárás. Szerintem egy mű lezárása két módon történhet, "A" esetben egy csattanóval, tanulsággal, "B" esetben pedig úgy, ha nyitva hagyjuk a történetünket, és az olvasót hagyjuk tovább gondolkodni. Az Ön műve a nyitott befejezéshez állt közelebb, de elrontotta azzal a giccses lezárással a végén. Sajnálom, de ez az egész íráshoz nem illett, javítanám.
Bokor
Már több, mint két hete feltettem és a rendszer már nem engedi a javítást.
Ami a giccses lezárást illeti, nem annak szántam. Azt hittem, ezt észre is veszik az olvasók. Ha a mindig józan üzletasszony Dorka, nem iszik meg az étteremben, a várakozási idő alatt két-három konyakot, amely kissé a fejébe száll, akkor jöhet a szőke herceg hófehér paripán, azt is lerázza. Csakhogy ivott, és miután nincs hozzászokva az alkoholhoz, elkapta a cafard, az egyedüllét kínzó érzése, és amikor megjelent a barátja, örömében a nyakába ugrott., amely nem illik egy kocsmában, de aki nem józan, azzal már cifrább dolog is megtörtént. Hogy egy nem mindennapi pillanatnak lehetnek tanúi, érezték az étterem vendégei, ezért tapsoltak.
Amennyiben nem lennének parkolási gondok a belvárosban, akkor kocsival jön az étterembe és minden másként történne.
Ezért én nem tartom giccsesnek. De én csak az író vagyok, nem nekem kell megítélni.
Ha nem jött le az, amit írni akartam, akkor valóban bennem van a hiba.
Tisztelettel: Yolla
Elolvastam az írását és a hozzászólásokat is. Én ha egyben értékelhetem a kettőt, akkor nemtetszésemet jelezném Ön felé. El is mondom miért. Szerintem nem csupán azért az egy mondatért írunk - de megjegyezem ez is igaz -, hanem a közönségünkért. A kritikát tiszteljük kérem!
Ön itt egy remek írást tett elénk. A nő érzései Nékem remekül átjöttek, ha még ez nem is volt túl direkten írva. Részben ismerve az Ön előző munkásságát -, egy nagy lépés volt, amit itt olvashattam Öntől. Gratulálok! Szépen végigvezetett írás, sallangmentes... két apró hibával.
Az egyik a "- Dehogy, Béla bácsi! Nem vagyok én asszony, szólítson csak Dorkának." mondatát, kérem javítsa, mert így nem áll össze a kép. Sok éve együtt dolgoznak, nekem ez így lenne helyes: - Dehogy, Béla bácsi! Nem vagyok én asszony, tudja.... szólítson csak Dorkának. Egy szó, de visszautal a nexusukra. Javítanám az Ön helyében.
A másik nagyobb hiba a lezárás. Szerintem egy mű lezárása két módon történhet, "A" esetben egy csattanóval, tanulsággal, "B" esetben pedig úgy, ha nyitva hagyjuk a történetünket, és az olvasót hagyjuk tovább gondolkodni. Az Ön műve a nyitott befejezéshez állt közelebb, de elrontotta azzal a giccses lezárással a végén. Sajnálom, de ez az egész íráshoz nem illett, javítanám.
Bokor
Kedves Yolla!
Az írásoddal kapcsolatban csak annyit, hogy nekem "nem jött át". Nem az elmaradt mondat miatt, hanem a sok-sok felesleges mondat miatt.
Nekem túl sok. Sok a magyarázása egy-egy helyzetnek, egy-egy személy leírásának. Nem értem azt sem, hogy mi a fenének kellene tapsolnia egy teljes étteremnek, ha valakit csókolózni látnak. Kerestem a csattanót, a "hűűű, most milyen izgalmas lesz" részt, de nem találtam, mint ahogy a lezárását sem az írásodnak.
Nem értem a tördelését sem, hogy miért kell ennyire széttagolni a végét.
Én a helyedben leülnék, átolvasnám, kihúznék, átírnám... stb.
Azt írod, az utolsó előtt mondat a lényeg. Visszaszámoltam.
"Elállt a szél és a hóesés."
Mivel nem értem, miért ez a lényeg, megkérhetnélek, hogy magyarázd meg? Komolyan érdekelne, mert lehet, hogy bennem van a hiba, hogy nem látom a lényegét az írásodnak.
Más.
Egy egyedülálló nő (pl. szingli), igenis kemény és erős, és az is marad. Ezen nem fog változtatni egy, az életükben felbukkanó férfi sem. Nem pasi, az általában szóba sem kerül. "A sikeres férfi mögött mindig áll egy nő." Miért kellene? Egy sikeres nő mögött pedig nem állhat férfi? Miért nem? Ez mindig az adott helyzettől függ, nem zárható ki semmi. :) Nem felnézni kell a másikra, hanem támogatni, egyenlő társnak tartani a másikat, akár nő, akár férfi az illető. Aki fél a sikeres nőktől, az nem férfi. :) Viszont erőteljesen annak tartja magát. :)
Nem kell senkinek megfelelnünk, csak önmagunknak. (Itt megkérdőjelezném, hogy csonka v. nem csonka családban nő fel valaki - ha nem ideális, akkor újabb rossz példa vagy válás, ami egyenlő a csonka családdal -, hiszen nem a személyek számától, hanem a "neveléstől" függ, hogy milyen ember válik belőlünk.)
Ha apánknak akarunk megfelelni, apánk életét éljük, ha anyánknak, az anyánkét, ahelyett, hogy az önmagunkét élnénk.
Ne megfelelni akarjunk (szülőknek, testvéreknek, barátoknak, ismerősöknek, a szomszéd csajnak, a játszótéri anyukáknak... stb.), ne kockásodjunk bele a tömegbe, hanem legyünk azok, akik vagyunk: az egyetlen, a megismételhetetlen csoda.
Üdvözlettel:
Kéra
Nem megy át, hát nem megy! Előfordul ez velem is, hogy nem jönnek át írások, nincs ezzel semmi baj. Ízlések és pofonok mások!
Senkinek sem akarok megfelelni, neked sem, és másnak sem.
Köszönöm a tanácsodat, de én nem javítgatom az írásaimat, majd a legközelebbinél talán jobban figyelek. Úgy látom, néhány momentumot nem vettél benne észre, de nincs ezzel semmi baj, csak emiatt nem érted a lényegét, én meg nem magyarázkodom. Lehet lepontozni!
Te úgy látod, én meg így, a szereplőim meg élik a maguk életét, tőlem, tőled, mindenkitől függetlenül.
Üdvözlettel: Yolla
Az írásoddal kapcsolatban csak annyit, hogy nekem "nem jött át". Nem az elmaradt mondat miatt, hanem a sok-sok felesleges mondat miatt.
Nekem túl sok. Sok a magyarázása egy-egy helyzetnek, egy-egy személy leírásának. Nem értem azt sem, hogy mi a fenének kellene tapsolnia egy teljes étteremnek, ha valakit csókolózni látnak. Kerestem a csattanót, a "hűűű, most milyen izgalmas lesz" részt, de nem találtam, mint ahogy a lezárását sem az írásodnak.
Nem értem a tördelését sem, hogy miért kell ennyire széttagolni a végét.
Én a helyedben leülnék, átolvasnám, kihúznék, átírnám... stb.
Azt írod, az utolsó előtt mondat a lényeg. Visszaszámoltam.
"Elállt a szél és a hóesés."
Mivel nem értem, miért ez a lényeg, megkérhetnélek, hogy magyarázd meg? Komolyan érdekelne, mert lehet, hogy bennem van a hiba, hogy nem látom a lényegét az írásodnak.
Más.
Egy egyedülálló nő (pl. szingli), igenis kemény és erős, és az is marad. Ezen nem fog változtatni egy, az életükben felbukkanó férfi sem. Nem pasi, az általában szóba sem kerül. "A sikeres férfi mögött mindig áll egy nő." Miért kellene? Egy sikeres nő mögött pedig nem állhat férfi? Miért nem? Ez mindig az adott helyzettől függ, nem zárható ki semmi. :) Nem felnézni kell a másikra, hanem támogatni, egyenlő társnak tartani a másikat, akár nő, akár férfi az illető. Aki fél a sikeres nőktől, az nem férfi. :) Viszont erőteljesen annak tartja magát. :)
Nem kell senkinek megfelelnünk, csak önmagunknak. (Itt megkérdőjelezném, hogy csonka v. nem csonka családban nő fel valaki - ha nem ideális, akkor újabb rossz példa vagy válás, ami egyenlő a csonka családdal -, hiszen nem a személyek számától, hanem a "neveléstől" függ, hogy milyen ember válik belőlünk.)
Ha apánknak akarunk megfelelni, apánk életét éljük, ha anyánknak, az anyánkét, ahelyett, hogy az önmagunkét élnénk.
Ne megfelelni akarjunk (szülőknek, testvéreknek, barátoknak, ismerősöknek, a szomszéd csajnak, a játszótéri anyukáknak... stb.), ne kockásodjunk bele a tömegbe, hanem legyünk azok, akik vagyunk: az egyetlen, a megismételhetetlen csoda.
Üdvözlettel:
Kéra
Ebben egyetértünk. Sőt: a sikeres nő mögül általában eltűnik a pasi.
(Szándékosan írtam pasit és nem férfit. A férfi más kategória. Sajnos kihalófélben van.)
Valóban úgy van, hogy a lányok általában az apjuknak, a fiúk meg az anyjuknak akarnak megfelelni.
Abban is egyetértünk, hogy manapság kevés az igazi férfi, ennek egyik okát abban látom, hogy nagyon sok gyerek csonka családban nő fel és nincs előtte férfi példa, vagy ha van, az meg nem ideális.
Üdv: Yolla
(Szándékosan írtam pasit és nem férfit. A férfi más kategória. Sajnos kihalófélben van.)
Előre is elnézést kérek, ha kicsit szigorúnak tűnik:
Minden prózai alkotás egyetlen mondat miatt születik meg. De annak a mondatnak benne kell lennie.
Ebben az írásban, többszöri olvasás után sem találom.
Ismered a mondást, mi szerint minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Csakhogy ez már fordítva nem igaz.
Előre is elnézést kérek, ha kicsit szigorúnak tűnik:
Minden prózai alkotás egyetlen mondat miatt születik meg. De annak a mondatnak benne kell lennie.
Ebben az írásban, többszöri olvasás után sem találom.
Minden prózai alkotás egyetlen mondat miatt születik meg. De annak a mondatnak benne kell lennie.
Ebben az írásban, többszöri olvasás után sem találom.
Kedves Yolla!
Kitűnő írás! Egyetlen percig sem kalandozott el a figyelmem.
Jól oldottad meg a jelen-múlt-és a várható jövő összeölelését.
Szép, és reményt adó lezárás az utolsó két mondat.
Gratulálok!
Örülök, ha tetszett az írásom!
A férfiak képesek azt hinni, hogy milyen kemények a szingli nők! Dehogy azok, csak addig tartják magukat, míg nem találnak egy igazi férfit!
Üdvözöllek: Yolla
Kitűnő írás! Egyetlen percig sem kalandozott el a figyelmem.
Jól oldottad meg a jelen-múlt-és a várható jövő összeölelését.
Szép, és reményt adó lezárás az utolsó két mondat.
Gratulálok!
Bizony, az érzelmek mások előtti kimutatásához kellő
mennyiségű alkohol, vagy nagy fokú exhibicionista
beállítottság szükséges! Bármennyire önálló két ember,
az igaz érzelmek csak elbújva mások elől törnek igazán
a felszínre! Nem azt mondom, hogy a birtoklás hite nem
okozhat megmutatási kényszert, hogy - nézzétek, Ő az enyém,
hozzám tartozik! De ez csak talmi érzelemmegnyilvánulás,
vagy szereplési vágy! Arra ott vannak a világot jelentő deszkák,
melyre külön szakmát tanítanak. E szakmát úgy hívják, hogy
színészet!
Azért vannak kivételek! Például ebben a szépen megírt cikkedben
lévő szituáció is ezek közé a kivételek közé tartozik!
Az írásod egyébként nekem nagyon tetszik! Gratulálok hozzá!
Pussz: emillio