Fogyatékos?
Látogatók száma: 106
Van egy mondás, mely szerint Isten azért teremtette a Down - szindrómásokat, hogy több szeretet legyen a Földön.
Ezzel én mélyen egyetértek.
„A fogyatékosság vagy sérültség annak a maradandó állapotnak vagy sajátosságnak a megnevezése, amikor egy személy érzékszervi, mozgásszervi, értelmi vagy kommunikációs képességei számottevően elmaradnak az emberek átlagától és ez a társadalmi életben való részvételét jelentősen akadályozza vagy lehetetlenné teszi. Lehet veleszületett, vagy okozhatja baleset, betegség, vagy az öregedés.” 1
Egy Down-szindrómás IQ-ja ötven és hetvenöt között mozog. Ellenben az EQ-ja…
Folyamatosan tükröt tartanak nekünk.
Még le sem teszem a táskámat, máris az átadó füzeteket olvasom el. Mindig így teszek. Szeretem tudni, mi történt, amíg én aludtam. Megnyugszom, csend és béke volt.
Az öltözőből kilépve egy barna hajú kislány fut felém. Mint akit puskából lőttek ki, majdnem elsodor a szeretetével. Leguggolok hozzá. Általában így indulnak a reggelek.
- Szia Bogi! – hogy aludtál? – kérdezem.
- Úgy hiányoztál – mondja köszönés helyett, és össze – vissza ölelget. Majd robog is tovább, mert valami érdekeset lát a folyosón. Én is indulok a dolgomra, de közben észreveszem, hogy csupa mancs vagyok. Lekvár. Nem figyeltem a kis kezére. Pedig számtalanszor elmondták. Azt is mondták, hogy ne guggoljak le hozzájuk. Persze, ezt azok mondták, akik csak lehajolnak ezekhez a csöppségekhez.
Másik hófehér egyenruhát kapok magamra. A szívem fölött fityegő névtáblát átcserélem, nem nagy ügy. Néhány óra múlva az udvaron Bogi az ölemben ül, lábábal vidáman kalimpál. Beszélgetünk. Elmondja, hogy ma nem álmodott semmit. Csak akkor álmodik, ha az Álommanó színes esernyőt nyit ki felette, amíg ő alszik.
- Úgy szeretlek, leszel az anyukám? – kérdezi. Hazaviszel, és sütsz nekem süteményt.
Belefacsarodik a szívem ezekbe a mondatokba. Keresem a szavakat. Nincsenek.
Próbálom neki elmagyarázni, sikertelenül. Csúnyán néz, haragszik rám, és szomorú. Sírva elrohan. Nem megyek utána, tudom, ilyenkor hagyni kell.
Bogit nem látogatja senki. Az édesanyja bejött néha hozzá, de miután várandós lett, elmaradoztak a látogatásai. Egyszer láttam, amint babakocsit tologat, és az udvart fürkészi.
Délután találkozom Bogival a folyosón. Nem szól hozzám, fejét elfordítja. És úgy a falhoz húzódik, hogy a karja súrolja a csempét.
Este a földúton futva azt kívánom, hogy ma az Álommanó színes esernyőt vigyen Boginak, és nyugodjon meg.
Másnap reggel egy barna hajú kislány fut felém. Mint akit puskából lőttek ki, majdnem elsodor a szeretetével.
- Szia Bogi! – hogy aludtál? – kérdezem.
- Szeretlek, úgy hiányoztál- mondja. Megfogja a kezemet és elindulunk reggelizni.
Nyoma sincs haragnak, egyetlen éjszaka alatt tovaszállt minden szomorúság.
.....
A pihenő sarkában ücsörgök. Egy magas szőkésbarna hajú férfi lép be az ajtón. Nem vesz észre. Zavartan fészkelődöm, és az üres mosogatóhoz lépve úgy teszek, mintha valami fontos dolgom lenne ott. Hűvös köszönés tőle, hűvös viszonzás tőlem. Elég lenne, ha rámosolyognék, elég lenne, ha rám mosolyogna. Gyorsan az ablakhoz lép, minta valami fontos dolga lenne ott. Ő a távolt kémleli, én meg kimegyek az ajtón.
1: forrás: wikipédia
fotó: internet
A cikket írta: Inga
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Inga!
Isten az egyik kezével elvesz, a másikkal ad. Talán kódexekben, elméletben fogyatékkal élő embereknek nevezzük őket, de mélyen legbelül tudjuk, hozzájuk képest mi vagyunk fogyatékkal élők. Úgy érezni, önzetlenül szeretni, elfogadni más nem tud, csak egy Down-os.
Persze elméletben, mivel magasabb intelligenciával rendelkezünk, tanulhatnánk tőlük. Néha megy :) néha pedig az ész felülír, diktál, parancsol, elnyom....ahelyett, hogy a szívre hallgatnánk.
De az is lehet, ez így van rendjén, minden esetre amikor Down-os babával, gyermekkel találkoztam, megmagyarázhatatlan melegséget, szeretetet éreztem, mely körül öleli őket és átjár mindenkit a környezetükben.
Köszi, Ölellek: Zsizsik
Az én autista fiam, ha itthon van, mert ő intézetben él, egész nap 10 percenként mondja el újra, és újra, és újra, hogy anya! - úgy szeretlek! Ezt az érzést, ezt a keresztet nem adnám semmiért... Imádom őt! - ahogy ő engem... úgy szeretni, ahogy ők szeretnek... semmihez nem hasonlítható csodálatos érzés..
Nemrég valaki, akivel beszélgettem egy másik fórumon, kérdezte, vajon.. ha egyszer felajánlaná valaki, hogy ledobhatjuk egy mély szakadékba a keresztünket... és választhatnánk egy másikat... - akkor melyiket választanánk ki? Talán ugyanazt? - igen... mert ez a kereszt az én keresztem, és nem adom semmiért, és senkiért.. Nem akarom kicserélni semmilyen másra... :))
Ez a kereszt az, ami arra emlékeztet, hogy milyen voltam előtte, és milyen lettem utána, amikor a sorstól kapott feladatot megoldottam, és tanultam belőle nem keveset..
Ez csodálatos!
Nekem meg autistám van, és rengeteg a szeretet bennük.. Örülök az ilyen cikkeknek, nekem a szívemig hatol.. - olyan megható, ahogy ők szeretnek.. Kiváló értékelést adtam.. :))
ez a baj, olyan sok szeretetet akarnak, amennyi nekem nincs.
Kedves Inga!!
Éppen ez a szomorú,hogy legszívesebben ott maradnál velük,értük, de nem teheted meg...de lehet, hogy igen!!!
Én az utolsó 5 sorra gondoltam. Azt "szántam" szomorúnak.
ez a baj, olyan sok szeretetet akarnak, amennyi nekem nincs.
Pinokkió
Kedves Angel!
Az enyémnek nem szomorú a vége... Azaz épphogy a vége szomorú.
Míg ők harag nélkül továbblépnek, addig mi nap mint nap fortyogunk. Na, ez a szomorú.
A Down-szindrómásokkal nagyon egyszerű a dolgunk: szeretni kell őket. A százszorosát kapjuk vissza.
Szép napot!
Inga
Éppen ez a szomorú,hogy legszívesebben ott maradnál velük,értük, de nem teheted meg...de lehet, hogy igen!!!
Szomorú történet..több évvel ezelőtt én is többször ellátogattam Lepencére, az unokaöcsémhez...és tényleg, olyan ragaszkodást, szeretetet ritkán kapunk...csak tudod, tényleg, a tehetetlenség, amikor azt mondják Neked, ugye itt maradsz..és szinte nem tudsz elszakadni tőlük...amikor mesélnek, az ő kis dolgaikról, kérnek, hogy te is mesélj a te világodról....és úgy jössz el.....
Az enyémnek nem szomorú a vége... Azaz épphogy a vége szomorú.
Míg ők harag nélkül továbblépnek, addig mi nap mint nap fortyogunk. Na, ez a szomorú.
A Down-szindrómásokkal nagyon egyszerű a dolgunk: szeretni kell őket. A százszorosát kapjuk vissza.
Szép napot!
Inga
Szia Inga!
Isten az egyik kezével elvesz, a másikkal ad. Talán kódexekben, elméletben fogyatékkal élő embereknek nevezzük őket, de mélyen legbelül tudjuk, hozzájuk képest mi vagyunk fogyatékkal élők. Úgy érezni, önzetlenül szeretni, elfogadni más nem tud, csak egy Down-os.
Persze elméletben, mivel magasabb intelligenciával rendelkezünk, tanulhatnánk tőlük. Néha megy :) néha pedig az ész felülír, diktál, parancsol, elnyom....ahelyett, hogy a szívre hallgatnánk.
De az is lehet, ez így van rendjén, minden esetre amikor Down-os babával, gyermekkel találkoztam, megmagyarázhatatlan melegséget, szeretetet éreztem, mely körül öleli őket és átjár mindenkit a környezetükben.
Köszi, Ölellek: Zsizsik
Szia Inga!
Isten az egyik kezével elvesz, a másikkal ad. Talán kódexekben, elméletben fogyatékkal élő embereknek nevezzük őket, de mélyen legbelül tudjuk, hozzájuk képest mi vagyunk fogyatékkal élők. Úgy érezni, önzetlenül szeretni, elfogadni más nem tud, csak egy Down-os.
Persze elméletben, mivel magasabb intelligenciával rendelkezünk, tanulhatnánk tőlük. Néha megy :) néha pedig az ész felülír, diktál, parancsol, elnyom....ahelyett, hogy a szívre hallgatnánk.
De az is lehet, ez így van rendjén, minden esetre amikor Down-os babával, gyermekkel találkoztam, megmagyarázhatatlan melegséget, szeretetet éreztem, mely körül öleli őket és átjár mindenkit a környezetükben.
Köszi, Ölellek: Zsizsik
Ezt nagyon szépen írtad. Köszönöm :)
Egy a gondolatunk ezzel kapcsolatban.
Tanulhatnánk tőlük.
Legyen csodás napod!
Ölel: Inga
Isten az egyik kezével elvesz, a másikkal ad. Talán kódexekben, elméletben fogyatékkal élő embereknek nevezzük őket, de mélyen legbelül tudjuk, hozzájuk képest mi vagyunk fogyatékkal élők. Úgy érezni, önzetlenül szeretni, elfogadni más nem tud, csak egy Down-os.
Persze elméletben, mivel magasabb intelligenciával rendelkezünk, tanulhatnánk tőlük. Néha megy :) néha pedig az ész felülír, diktál, parancsol, elnyom....ahelyett, hogy a szívre hallgatnánk.
De az is lehet, ez így van rendjén, minden esetre amikor Down-os babával, gyermekkel találkoztam, megmagyarázhatatlan melegséget, szeretetet éreztem, mely körül öleli őket és átjár mindenkit a környezetükben.
Köszi, Ölellek: Zsizsik