újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Tiéd a szó, enyém a tett... (Játékra)

Látogatók száma: 43

"Tegnap reggel a kávé mellett beszélgettünk a csajokkal, hogy reggel megint láttuk az utcán azt a férfit, aki négy éven keresztül fűzött engem. Az ötödikben megadtam volna magam, de addigra meggondolta magát. El is költözött. Ilyen az élet.
De a Sors keze vagy nem is tudom mi, de ma újra láttuk. Vajon mit hoz a hatodik év?"

*

A páciensem pontosan arra az időre érkezett, amire megbeszéltük, percet sem késlekedve várta, hogy beszólítsam a rendelőmbe. Elhatároztam, hogy nem fedem fel magam előtte - mindaddig, amíg saját magától rá nem jön erre - hogy gyakorlatilag mi ketten sokkal régebb óta ismerjük egymást, mintsem gondolná. Gyerekek voltunk akkor és más felé vitt az utunk. Nem közömbös a számomra ma sem, mint akkor régen volt, és már vagy öt éve várok erre az alkalomra, hogy ezt közöljem is vele. Nem csoda, ha nem ismert meg az utcán és ezt nem is bánom, mert az évek némiképp külsőleg is megváltoztattak mindkettőnket. Nem múlhattak el nyomtalanul, de ennél jobban megismerni valakit, hogy él, mint él, saját maga által felfedve élete legapróbb mozzanatait, titkait is, hogy szinte kérdezni sem kell, tenni ezért valamit meg főleg, számomra a lehető legkényelmesebb megoldást jelentette. A többit meg majd meglátom.

A nőt hellyel kínáltam, aki - miután kényelmesen elhelyezkedett a hatalmas fotelban -álmomban sem hittem volna ennél jobb szituációt a megismerkedésünkre, szinte azonnal feloldódott. És minden kérés nélkül beszélni kezdett…

- Rengeteg, régóta megoldhatatlannak tűnő, de általam, egyedül kivitelezhetetlen feladatok tömkelege járja át az agyamat. Napi szinten próbálom szelektálni, ami már nem tűr részemről több halasztást, a legfontosabbakat előre vettem és erőmből telően apránként igyekszem megvalósítani azokat - kezdi el a mondókáját a paciensem, aztán szusszanásnyi idő nélkül, egyre inkább belelovalva magát folytatja…

- Most tudom csak igazán felmérni, hogy mindez mivel jár és mekkora fába vágtam a fejszémet, amikor elhatároztam, mindezt úgy képzelem el, hogy nekem ugyan nem kell senki segítsége…, amíg az erőmből futja, engem ugyan ne használjon élvezeti cikként egy ereje teljében lévő egyetlen férfi sem, a velem való együttlétet az élvezete, kikapcsolódása szintjére ne degradálja le, mit sem törődve a következményekkel?

- Mire föl leegyszerűsíteni az emberi kapcsolatokat pusztán testiségre - kérdezem én, holmi „etyem-petyemre”?...

- Van még tartalékom, miért is ne használnám ki, ha tehetem és hagyják, csak nyerhetek vele, semmi meló, csak az édes élet, aminek a jutalma a hőn vágyott kielégülés? Annyi a nő, mint a pelyva, csak előadni kell tudni magamat és leveszem szinte valamennyiüket a lábukról, hogy észre sem veszik. Ezért nem is kell többet tennem, mint állandóan képeznem magam és napi szinten karbatartani, hogy legyen elég erőm és kitartásom, hogy valami keveset nyújtani is tudjak az ágyban, ne csak elvegyek tőlük, meghagyjam számukra azt az illúziót, hogy élvezni is tudják a társaságomat? - a legtöbb férfi így gondolkodik és ez nekem egyáltalán nem tetsző. Ezt felismerve felszámoltam minden eddigi kapcsolatomat…

(A nő egyre jobban belelovalja magát és már szinte dühösen, folytatja tovább az általa megélt kudarcainak ismertetését, hogy szinte olyan érzésem van - miközben hallgatom - szóhoz sem tudok jutni, semmi időt nem hagy még a szemkontaktusra sem… Egy idő után aztán már körvonalazódik bennem, hogy erre nincs is szüksége, hiszen saját magának adja meg esetenként a válaszokat. El is döntöm magamban, ez nála az egyedüli terápia, hogy hagyom magából kibeszélni mindazt, ami annyira nyomasztja.)

Észre sem veszi, hogy miközben beszél, lassan felállok és kimegyek tölteni egy pohár italt. Azt már menet közben felmértem magamban, hogy soha vissza nem térő alkalom ez mindkettőnk számára és mire is van igazán szükségem, hiszen mindig is ezt akartam, gyarló emberi mivoltomat képtelen vagyok levetkőzni, ha egyszer itt ül velem szemben ez a csodálatos emberi teremtmény, a nő, akiről mindig is álmodoztam, akire vágytam, csak nem volt elég bátorságom ezt kifejezni, mert féltem az elutasítástól.

A tudatmódosító megtette hatását és a nő bódultan omlott a karjaimba, mit sem törődve a következményekkel.

- Mire föl túlbonyolítani az emberi kapcsolatokat? Hiszen kérnie sem kell és holnaptól én vágom le az összes füvét. Ráér megtudni, hogy gyakorlatilag több képességgel rendelkezem, mintsem álmodta volna…

A cikket írta: Zséva

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: