újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Fájdalomforrás

Látogatók száma: 99

Mosolya nekem torz vigyornak tűnt.......... Sarokba szorítanak... Boldog névnapot Piroska!

Éreztem, ahogy lassan kifut az arcomból a vér. Kúszik egyre lejjebb és lejjebb. Aztán egyenesen a derekamig meg sem áll. Nem akarom ezt az érzést! De már nincs lehetőségem megállítani. Az idegek játéka ez, ami egy hatalmas elviselhetetlen fájdalomban összpontosul a gerincemben. Megtör, hogy négyrét görnyedek belé. Ordítanék, de a fájdalom elveszi a hangom, hogy szólni sem bírok.

- Rosszul vagyok! - mondom alig hallhatón… amíg lábaim engedik, valahogy eljutok az előszobáig, aztán tovább vonszolom magam és lerogyok egy székre.

Iszonyatos fájdalom közepette kérdezget a rend őre. – Össze kell szednem magam.

- Asszonyom! – Ennyire fáj?
- Ennyire! – felelem és nem lehet nem észrevenni fájdalomtól eltorzult arcomat….

Kezem a gerincemet szorítja, mintha ezzel visszafoghatnám a fájdalmat, amit érzek. Két éve nem éreztem már ezt, és ettől mindig megijedek. Akkor jön elő, amikor sarokba szorítanak. A feszültség, a félelem, a düh, amit átélek ilyenkor, és ebben nyilvánul meg. Mi ez? – kérdezem magamtól? Az előbb még semmi bajom, aztán hirtelen rám tör, hogy szinte belepusztulok.
Szorítom a kezemmel, hogy beszélni tudjak, mert ez a fiatal járőr olyan kíméletlen és türelmetlen, mint lenni szokott, amikor kihallgatnak. Neki nem fáj. Hogyan is tudná, mit érzek. – Össze kell szednem magam . Gyűlölöm a kihallgatásokat, elégszer volt benne részem. A bíróságok, a tárgyalások, a rendőrségi meghallgatások, a hatóságok, a hivatal felsőbbrendűsége…, mind-mind egy fájdalom forrása volt. Azt hittem ez már csak múlt, nem jön elő többé.

***

Az előbb még itt ült. Lökte a megszokott szövegét. Hazudott és hazudott és én láttam a zavarodottságot a szemében.
- Miért? – kérdeztem, amire nevetve válaszolt. Pimasz mosolya nekem torz vigyornak tűnt. Hiába kértem hagyja abba a hazudozást, meg a mobilozást, ha velem beszél. Kérésem süket fülekre talált. Csak tovább pötyögött, behozva minden addigi lemaradását. Tovább telefonált. Hívogatta a nem létező barátait.
– Nincsenek is barátaid!
– Nem akarnak barátjuknak tudni!
– Én sem akarlak már a barátnőmnek tudni, mert hazudtál, becsaptál, átvágtál, mert nem érdemeltem meg ezt tőled - mondtam dühösen.

Egyre fáradtabb lettem, és egyre türelmetlenebb.

- Azt mondtad lesz munkád, kimész németbe, te vezeted a kocsit. – És mit tettél helyette? Bevettél egy csomó gyógyszert. A klinikáról a diliházba vittek. Beszéltem az ügyeletes orvossal. Te nem vagy komplett!
- Miért tetted? - kérdeztem
– Te vagy erős?
– Ha apád élne, akkor most lezavarna egy fülest.
- Érted végre, amit mondok? – de már nagyon elegem van…. Beleröhög a arcomba... megint hazudik.
- Betörtél a tesód lakásába? - kérdezem
- Te voltál?
- Én. – feleli. Nem törtem be, csak benyomtam az ajtót.
- Honnan volt pénzed feltölteni a kártyát? – kérdezem.
- Apám érméit adtam el. – feleli.
- De az nem a tiéd! – mondom. - Most jó lesz, hogy feljelent a tesód?
- Nekem is jár, az örökség. – feleli, és rájövök, hogy teljesen értelmetlen tovább folytatni vele a beszélgetést.
- Tedd le a telefont! – kértem, mert éreztem, hogy a sím kártya rövidesen a kezébe vándorol.
...
- Kérem a sim kártyát.
- Nem adom oda! – feleltem.
- Mondtam, csak akkor kapod vissza, ha kifizeted a másik árát.
- Nem. – Már megbeszéltük százszor… megkapod, ha lesz helyette másik… Ebbe maradtunk…, emlékszel? - Senki nem vette el tőled,… te adtad oda önként, hogy jönni tudjanak a hívásaid. Jöttek. Megkaptad az üzeneteket?… Te törted össze a mobilodat!
...
- Tedd le a telefont! – kérem ismét, most már határozottabban. Végre letette.
- És menj el kérlek, mert már fáradt vagyok, fáraszt már ez az egész.
- Akkor kihívom a rendőrséget! – mondta.
- Hívd ki a rendőrséget! – feleltem, magabiztosságot színlelve.
- Akkor viszont kapd össze magad, és tűnj el innen! – mondtam most már dühösen. És ő elment.
Becsuktam utána az ajtót.
...

Egy percig sem hittem, hogy megteszi. Megtette!

*

- Miért csinálta ezt? – kérdezi a lányom, szinte naponta.
- Unatkozott?
- Ki tudja? – felelem, és már biztosan tudom, hogy soha többé nem akarom őt viszontlátni.

A cikket írta: zsoltne.eva

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Szabó Katalin

A gerincfájdalom már pszichoszomatikus tünet, az oka
lelki, mint legtöbb bajunknak.

Kedves Kata!

Igen, te rátapintottál a lényegre... nagyon félek ettől a fajta fájdalomtól, mert visszatérő. Ezért kerülöm a feszültséget... az olyan helyzeteket... a vitát..., amely kiváltja, mert már vagy egy éve, amióta megszűnt a "fájdalomforrás", elment, azóta még nem tért vissza, de kerülgetett némelykor. Egyre kevesebb kell hozzá.

Te megértettél és ezt köszönöm.
Éva

Ui. Volt, aki ezt a gerinc fájdalmat összekeverte a "gerinctelenség" fogalmával... és egyebekkel, ami nagyon fájt egykoron, hogy nem értette és belemagyarázott nagyon sok mindent.
A gerincfájdalom már pszichoszomatikus tünet, az oka
lelki, mint legtöbb bajunknak.

megtekintés Válasz erre: Janó

Tetszik nekem ez a szerep, ha fáj csak szólj, szívesen csillapítom! :)

A gerincfájdalmat, vagy a lelki fájdalmat csillapítanád inkább? :-)

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Te vagy nekem a fájdalomcsillapító. Régen jártál nálam :-)
Igyekeztem nem bő lére ereszteni, lerövidíteni amennyire lehetett.
Megfordítottam a történetet. A végével kezdtem, nem úgy mint te, amikor már azt hittem "valamire készülsz". Kellemes meglepetés ért.
...
Sajnos nekem még mindig tartogat "meglepetést" az élet. Állom az ütéseket, de valami nem stimmel a gerincemben, ilyenkor önálló életet él. Nem szeretem a váratlan fordulatokat, ha készületlenül ér, ezt eredményezi. A fájdalom azon túl, hogy lelki is, ez "fizikai fájdalom" volt. Mindkét fajta fájdalom előidézője?... ha nem muszáj, nem mondom ki többet a nevét.
Elmúlt szerencsére. Igyekszem kerülni, mert ez már nem tréfadolog. :-(

Tetszik nekem ez a szerep, ha fáj csak szólj, szívesen csillapítom! :)

megtekintés Válasz erre: Janó

Nem lesz jobb. Azt hiszem, naivitás lenne azt gondolni, hogy a helyzet megváltozik, vagy a szereplők bármi affinitást mutatnának a változásra. Orsi aranyos, biztat, mert azt gondolja, az emberek jók, vagy arra törekszenek, hogy jók legyenek. Mindenki kellőképpen eleget tesz ahhoz, hogy elnyerje "méltó büntetését". Nem volt ostoba ember ez a Szerb Antal, tudhatott valamit az életről, és Pendragonokról.

Viszont, ami igazán figyelemre méltó, az a stílusod változása. Mintha csiszoltad volna, kifinomultabb lett. Bár, hiába csűröd csavarod, a történetnek már tulajdonképpen, régen vége van. Fáj, vagy nem fáj, majdnem mindegy. A lényegen nem változtat.

Te vagy nekem a fájdalomcsillapító. Régen jártál nálam :-)
Igyekeztem nem bő lére ereszteni, lerövidíteni amennyire lehetett.
Megfordítottam a történetet. A végével kezdtem, nem úgy mint te, amikor már azt hittem "valamire készülsz". Kellemes meglepetés ért.
...
Sajnos nekem még mindig tartogat "meglepetést" az élet. Állom az ütéseket, de valami nem stimmel a gerincemben, ilyenkor önálló életet él. Nem szeretem a váratlan fordulatokat, ha készületlenül ér, ezt eredményezi. A fájdalom azon túl, hogy lelki is, ez "fizikai fájdalom" volt. Mindkét fajta fájdalom előidézője?... ha nem muszáj, nem mondom ki többet a nevét.
Elmúlt szerencsére. Igyekszem kerülni, mert ez már nem tréfadolog. :-(
Nem lesz jobb. Azt hiszem, naivitás lenne azt gondolni, hogy a helyzet megváltozik, vagy a szereplők bármi affinitást mutatnának a változásra. Orsi aranyos, biztat, mert azt gondolja, az emberek jók, vagy arra törekszenek, hogy jók legyenek. Mindenki kellőképpen eleget tesz ahhoz, hogy elnyerje "méltó büntetését". Nem volt ostoba ember ez a Szerb Antal, tudhatott valamit az életről, és Pendragonokról.

Viszont, ami igazán figyelemre méltó, az a stílusod változása. Mintha csiszoltad volna, kifinomultabb lett. Bár, hiába csűröd csavarod, a történetnek már tulajdonképpen, régen vége van. Fáj, vagy nem fáj, majdnem mindegy. A lényegen nem változtat.
Szia Évi! Átérzem írásodat, s bár nem vagyok a nagy szavak embere, mégis úgy gondolom lesz ez másképpen és lesz jobb is hidd el! Az élet mindig tartogat valami jót mindannyiunknak Én már rá találtam arra amit kerestem egész életembe, de ez egy másik történet..., te is rá fogsz meglásd kívánom neked és mindenkinek, hogy megtalálja az életben azt amit keres! Szép estét kívánok neked Orsolya
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: