A gyors segély

Látogatók száma: 76

A nem várt események oly mértékű gondokkal sújthatják a házastársakat, ami a váláshoz vezethet.

A gyors segély

A közmondás szerint, kétszer ad, aki gyorsan ad. Mennyire igaz, gondolta elmélázva Patakiné Etelka a buszmegállóban ácsorogva. Várta a buszt, ment a fiához elújságolni, hogy a Polgármesteri hivataltól, a vártnál előbb kapta meg a huszonötezer forint gyors segélyt. Ez tényleg csak gyors segély, tapogatta meg a vállán lógó táskáját, mint aki érezni szeretné a tenyerével, hogy valóban ott van-e?
Semmi oka nem volt vigadni, most mégis úgy érezte, ha rövid időre is, szebb lett a világ. Nem tékozlásból, de tudott venni egy-egy szelet csokoládét az unokáinak, és nem üres kézzel kellett odaállítania. Sőt, a gyógyszerét is ki tudta váltani, azt a gyógyszert, amit talán élete végéig muszáj szednie. Nem szívesen ment kéregetni, olyan megalázónak tartotta, és olyan érzés uralkodott rajra, mint egy kifosztott gólyafészek. Nem sokáig, elkapta a méreg. Szégyelljék azok magukat, akik olyan helyzetet teremtettek, hogy idáig jutott. Az ö kérése jogos, és akik adják a segélyt, kötelességük adni! Ez a legkevesebb, amit megtehetnek azoknak, akikre rámérték a bajt.
Etelka még be sem töltötte egészen a tizenhat életévét, azóta dolgozott, és soha egy napot sem töltött munka nélkül: Ha munkahelyet változtatott, előbb lerendezte; biztos, hogy felveszik-e, mikor állhat munkába, és csak azután mondott fel. Persze nem tagadta maga előtt, szívesen lazítana néhány napot, de mindig égetően szüksége volt a pénzre. Szerette a divatos új cuccokat, és már fizetés előtt kinézte magának, amire fájt a foga. Sosem keresett sokat, és csak annak arányában vásárolhatott. Egy fiatal lány nem gondol arra, hogy a divat egy feneketlen kút.
Akkor fordult nagyot az agykereke, amikor férjhez ment, mert a fészekrakáshoz kellett minden fillér. Szigorú beosztással, spórolással, ha lassú menetben is, mindent megvettek a férjével, amire szükség volt egy háztartásban. Talán akkor szaporodtak meg a gondjaik, amikor a gyerek, Tibike megszületett. Persze az ezzel járó öröm lecsökkentette a rájuk nehezedő gondok súlyát.
Jóllehet Etelka igényei szélesebb skálán mozogtak, mint a
lehetőségei, nem lázongott, belenyugodott, hogy a takaró nem ér tovább a lábánál. Azonban azt, hogy ötvenhárom éves korában megszűnt a munkahelye, és munkanélküli lett, nehezen tudta feldolgozni. Ráadásul, ebben a korban, reménye sincs, hogy munkát találjon.
Először a nyolcvankilencben bekövetkezett rendszerváltozás borította fel a családi büdzsét és a kiegyensúlyozott anyagi helyzetüket. Az áruhitel kamatját háromszorosára emelték, s egy évre rá férje munkanélküli lett. Ennek a fordulatnak köszönhette, hogy a férje megváltozott. Nem tudott, mit kezdeni magával, az önbizalma cserbenhagyta, és egyre gyakrabban nézett a pohár fenekére. Egy megbomlott házasság szálait nehéz elvarrni. A gyakorlat inkább az, hogy a házastársak civódásai tovább bomlasztják. Következik a teljes elhidegülés, és a kettő együtt, már elviselhetetlenné teszi a házasságot.
Ez történt Etelka esetében is: kimenekült a házasságból. Nem volt könnyű döntés, mert a nyugalmáért, szabadságáért cserében, a férjénél kellett hagynia a közös házukat, és még örülhetett is, hogy ennyivel megúszta.
Tibike nem szólt bele semmibe, a veszekedésekbe sem, mivel tettlegességre soha nem került sor. Tudta, hogy az apja miatt romlott meg szülei házassága, de ővele nem éreztették. Amikor anyja elköltözött, fájó szívvel tudomásul vette, hogy így kellett történnie. Ő az apjánál maradt a házban, s jóllehet szerette az apját, tudta előre, amint lehet, albérletbe megy. Szerencsére önálló fizetéssel rendelkezett, legfeljebb attól félt, hogy kicsúszik kezéből a pénz. Már nem volt mellette az anyja, aki beossza neki.
Végül ez is megoldódott, anyja kibérelt egy másfél szobás lakást, és felajánlotta, ha akar, költözzön oda. Konkrétan nem akarta odahívni, mert kímélte a volt férjét. Főleg azért, nehogy azt higgye, elcsalta tőle a fiát. Minden olyasmit került, ami a békés különélést zavarta.
A több évtizedes (nagyobbrészt boldog) együttélés után a különélés nagyon megviselte Etelkát. Sajnálta a férjét, mert érezte, nélküle elveszett emberré válik. Már nem lesz mellette, aki valamennyire fékezni tudta az ivásban. Még a normális időszakában is hamar felszívta a vizet, ha nem neki adtak igazat, ittasan pedig ez a probléma még jobban fokozódott, megfagyasztotta maga körül a levegőt. Érthetően, a fiatalkori barátai mind elmaradtak mellőle, az újak pedig Etelka barátnőinek férjeiből tevődtek össze, akik Etelka kedvéért próbáltak alkalmazkodni.
A néhány órai alkalmazkodás működött is, mert ha Etelka férje úgy döntött, hogy jól érzi magát, kitűnő, szórakoztató házigazda vagy vendég tudott lenni. Hogy Etelka örökké szorongott, mert soha nem tudhatta, hogy végződik egy esküvői, születésnapi, vagy a baráti összejövetel, azt a férje figyelmen kívül hagyta, és még csak meg sem kísérelte a megváltozást, amikor Etelka szemrehányóan szemére vetette a jól táplált egoját.
A házaséletük felbomlását még sem ez okozta. A munkanélküliség hozta magával, minden rossz lépését. Hamar rátalált a kocsmai barátokra, akikkel a semmi tevésben jól érezte magát. Amikor megszűnt a munkanélküli segély, próbált elhelyezkedni, de nem tudott, aztán már nem is akart, noha korábban egy napot sem hiányzott a munkahelyéről. Teljesen elveszett az erkölcsi tartása. Alkalmi munkákat vállalt, azért az előnyért, ha nem akart dolgozni, nem ment. Ráadásul, hogy a számonkérést elkerülje a kevés pénz miatt, rászokott a hazudozásra. Valahol érezhette, hogy előbb-utóbb megelégeli Etelka, ezt a kilátástalan állapotot, eluralkodott rajta a féltékenység. Ha öt perc késéssel érkezett haza Etelka a munkából, hatalmas cirkuszt csinált. Korábban is hajlamos volt a féltékenységre, de komoly bonyodalmat nem okozott a házasságukban.
Most újra fekete felhő tornyosulnak Etelka feje felett, ötvenhárom éves korára munkanélkülivé vált. Vége a nyugodt, kiegyensúlyozott életnek, eltűnt a jövőképe. Vajon, ki vagy kik a felelősek érte?

A cikket írta: Jutka

támogatóink