A kapufánál kezdődött minden

Látogatók száma: 62

A városban, ahol éltem új lakóépületet építettek, ahová a település minden szegletéből érkeztek a családok.
Jó pár ismerősöm, osztálytársam, barátom költözött oda a szüleivel. Megbeszéltük, hogy meglátogatom majd őket, hiszen úgy is arra kell mennem a nemrégen férjhez ment nővéremhez is. Már nagyon vártam, hogy mehessek, jó kis kalandnak ígérkezett. Olyan nagylányos viselkedés volt már, hogy a város távolabbi részébe is egyedül elmehettem. Ekkor 14 éves voltam.

Egy napsütéses októberi vasárnap indultam útnak. A fiúk és a lányok a foci pályán, a kapufánál csoportosultak. A szemembe szikrázó napfénytől nem láttam, hogy a barátaimmal, egy idegen fiú is áll ott. Ahogy közeledtem, csak azt éreztem, hogy egy magas szőke fiú figyel a napernyős szempillái alól és a szájáról nem olvad le a mosoly. Zavarba jöttem és nem tudtam mire vélni ezt a figyelmet. Mi lelte ezt a srácot? Tán annyira csúnya vagyok, hogy ki kell nevetni? Nagyon oda voltam, hiszen ez a fiú nagyon tetszett nekem. Hihetetlen jóképű, kék szemű, deli legény állt mellettem, aki az első pillanattól kezdve, hogy meglátott nem vette le rólam a szemét. A diákszerelem egy hónapig tartott a maga kis idilli pillanataival, a suta ölelésekkel, a finom kis csókocskákkal a huncut kis flörtökkel. Lubickoltam ebben a szeretet özönben. A telhetetlenségem vezetett el a következő fiú karjaiba, nem törődve a sebzett szívvel.

Néhány hónap múlva el kellett költözködnöm a városból, mert az édesapám betegsége követelte a levegőváltozást.
Ezzel a lépéssel egy nagyon szomorú és magányos korszak jött el, amelyben csak az álmodozás maradt. Vágytam arra az érzésre, amelyet szemrebbenés nélkül eldobtam., de talán megbocsátható,ha a koromra hivatkozom. Éretlen, vadóc kis csitri voltam, aki csak magával foglalkozott.

A következő időszakban volt hely a gondolatoknak, a megkomolyodásnak, az érzések letisztulásának. Ha nem is minden szempontból, de a 19 éves koromhoz úgy értem el, hogy tudtam, mi az, amit értékelni kell egy emberben, aki a szívét adja nekem. Szerencsés voltam, mert a sebzett szív megbocsájtott és újra felajánlotta magát. Te lány, most aztán jól figyelj, hogy mit csinálsz! Az egész eddigi életemet végigkísérte annak a pillanatnak az emléke, amikor újra találkoztunk már érettebben, ő megállt előttem, elmosolyodott és lágyan megérintette az arcomat. Ebben a mozdulatban minden benne volt, a sebzett szív újraéledése, a szerelem, a vágyak, a sok álmodozás, amivel elviseltük az elmúlt 5 évet. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk, csak már mélyebb dimenziókban jártunk. Beteljesült az érzés, ami fogvatartott bennünket és tudtuk, hogy már soha nem engedjük el. Három nap boldogság, a jövő tervezése megállíthatatlanul vitt bennünket a szerelem vonatán a boldogság kapujához.

A happy end még várat magára, hiszen súlyos mondat hagyta el az anyuka száját.: Ilyen csúnya lányért kellett túlóráznod a múlt héten? Megsemmisültem, megsértődtem és elmenekültem.

Ez a búcsú mindkettőnk számára nagyon szomorú volt. A tekintete, ahogy ott hagytam az állomáson egész életemben marta a lelkemet.
Ezek után, megérdemelten keserű életet választottam, amely testemet, lelkemet mételyezte és nyomorulttá tett. Nem hittem az emberekben, nem hittem az igaz érzésekben, nem hittem magamban. Azt gondoltam, hogy olyan rossz ember vagyok, aki nem érdemli a szerelmet, a törődést, mert milyen az.,aki játszadozik mások érzéseivel és elkényeztetett fruska módjára bánik másokkal. Hosszú marcangolások után végre megértettem, hogy változnom kell, hogy harcolnom kell magamért, a szeretetért, az igaz szerelemért.

27 év telt el, amikor úgy döntöttem, hogy véget kell vetnem az önvádnak, az ábrándozásnak. Megérdemli az a férfi, aki több esélyt is adott nekem, hogy elmondjam mit miért tettem és kérjem a bocsánatát, legalább azt nyerjem el, ha már a szeretetét nem lehet..
Azt hiszem odafönt is látták, hogy megváltoztam, megértettem az élet lényegét, mert immár harmadszor is lehetőséget kaptam, hogy beteljesüljön az a szerelem, ami még ott a kapufánál kezdődött.

Amikor ennyi év után meghallottuk egymás hangját a telefonban, már nem volt kérdés, hogy mi összetartozunk. Egy hét hosszú netes beszélgetések után találkoztunk és ott már két felnőtt, szerelmes ember állt egymással szemben. Fogtuk egymás kezét és tudtuk, hogy már senki és semmi nem választhat el bennünket. Minden átértékelődött egy szempillantás alatt. Ha ma is ránézek az infarktus utáni megviselt arcára, úgy érzem, hogy most kaptuk meg a Jó Istentől az engedélyt az igazi, szeretetben, megértésben eltöltött örök életre, mert mi együtt élünk és együtt halunk most már ezen a Földön.