Imádom Őt
Látogatók száma: 36
A távol épp oly közel van, mint a férfi érzései.
Szép, szerelmes napon érkezett. Mikor a sötét napvilágot látott, akkor értettem meg magam, az életem, mindazt, amely eggyé formál bennünket. Találkozásunk örömét egy csók és más nem kellett ahhoz, hogy felmérjem, milyen is Ő. Fényes, Napot is túlszárnyalóan vígkedélyű, mosolygós, parányi, ám mégis univerzumnyi tágas szív. Nem tudhattam még akkor, mit hoz a sors. Szerettem, úgy szerettem, akár ma is.
Szívemből nem zakatolt kín, sem fájó emlék, bár tudta Ő is, hogy Én is épp oly nő vagyok, akár bárki más. A szerelem nem ismer határokat. Nem ismer féltékenységet, csak ott, amikor a hétköznapok minden kínját, baját rájuk vetítjük. Nem kell kimondani, amit gondolunk. Ők érzik, ha fázunk, érzik, ha közelségre van szükségünk.
A férfi lélek, olyan gyötrelemtől, valamint, olyan problémáktól védett aura, melyet mi megérteni nem vagyunk képesek. A szerelem nem épül szépségre, nem épül belőle se palota, sem kastély, de olyan lelkivilágba vezet bennünket, ahol mi megküzdünk, meg kell küzdenünk magunkkal. Hisz erősek Ők. Minden nap menetelve kínban, lázban mennek oly harcmezőkre, ahol nem a fizikai létüket teszik kockára, hanem értünk vívnak, nyernek csatát, minden percben, mikor önmagukkal szembe szállnak.
Na, persze mi is itt vagyunk, maguk a nők. Olyan szép, ideákkal telve, hogy nehéz nekünk olykor megérteni Őket. Mint életünket vezetjük, úgy vezetik Ők is utunk, egyengetik azt. Bár elkélt a segítség számukra is részünkről, hajh, de hányszor és hányszor!
Amiért Ők lelküket adják, sokszor cserébe semmit nem várnak. Amit várnak, várhatnak, annyi, mint egy apró szentjánosbogár az éj sötétjében. Nagy izzó fénnyel világít, ezek vagyunk mi. Teljes lényünket adjuk át nekik, még akkor is, amikor nem mennek rendjén a dolgok. Hiszen mire született a nő? Éppen arra, hogy segítsünk nekik, amelyet Ők szelíd harcokkal vívják meg a harcot nap, mint nap. Értünk teszik, nem másért, egy közösségért küzdenek, amely a család alapjait képezi. Ez a család, akár hány tagból áll, éppúgy szereti mindenki egymást, ahogy mi, gyermekeinkkel szeretjük Őt, férjünket, mert ki lehet útitársunk az életben, ha nem egy olyan távolból jött fény, amely szívünkhöz közel ér, mint aki éppúgy szeret, amennyire szigorú is. Szigorú, de nem önkényes, nem ítélkezik felettem, a nő felett, mert olyan egó-val született, amilyet, mi nők sohasem használhatunk ki, akárcsak Ők a mi gyengeségeinket.
Szerelem vagy barátság, külön is létezik de a férfi-nő párkapcsolatban már nem választható szét a két fogalom. Az egyén itt olyan színes eszméket tár fel mindkét fél számára, hogy a zűrzavar csak kisebb félreértésekből származik, a problémákat minden esetben együtt oldjuk meg. Azért fontos a megértés, az egymás iránti tisztelet, a kompromisszumokra való készség, mert már maga a család a mérvadó.Attól a pillanattól fogva, amint az életünket összekötöttük valakivel, már nem csak "én" létezem, hanem mindannyian, akik szeretni képesek vagyunk! S, bár adódnak konfliktusok, nehéz helyzetek, egymásra támaszkodni nem elég, segíteni kell éppúgy a férfit, mint Ő segít nekünk mindig mindenben, még akkor is ha az kellemetlenségekkel jár. Természetes velejárója az életnek egyfelől maga a házasság, másrészt vannak, akik nem így élik mindennapjaikat. Ezek az emberek is éppúgy vágynak a szeretetre, megértésre, akár azok a párok, akik már családot alapítottak. Senki nem zárkózhat el, legyen nő vagy férfi, hogy szeressék és viszontszeressenek. Mindenkiben nem látjuk, nem is láthatjuk a fényt; apró örömöket, a kis fel-felvillanó fénypontocskákat, amelyek minket embereket azért vigasztal és bátran vigasztaljon, mert egyedül nem létezik szerelem, a szerelem mindenkié.
A cikket írta: Tündérke
Hozzászólások
időrendi sorrend
Üdvözlettel: Tündérke
Üdvözlettel: Tündérke