újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Kis karácsony...

Látogatók száma: 62

A nővérke az mondja, hogy átaludtam a karácsonyt.

Mondtam az unokámnak, hogy hozzon már egy naptárt, de elfelejtette, azután én sem jegyeztem meg a kérésemet és úgy telt el az év, hogy sohasem tudtam pontosan, milyen nap is van.

Nem, mintha kellene tudnom, mert itt a nyugdíjasházban minden nap egyforma, legfeljebb az ebéd más, meg a vacsora, ha éppen nem hideget adnak, de télen este is meleget kapunk.

Elfoglalt a fiam, csak az unokám látogat, állítólag három havonta, de ezt csak a nővérke mondja, nekem összefolyik az idő. Időnként ebéd után, a szieszta idején, kapok soron kívül süteményt, és azt mondják, az unokám hozta, de nem hiszem el, mert nem látom a gyereket, aki még csak tízéves, nem is értem, hogyan engedheti el a fiam felügyelet nélkül, Pestről idáig, mert vonatra kell ülni és egy ekkora gyerek nem utazhat egyedül.

Biztos, hogy karácsony van, mert az asztalomon mini karácsonyfán világítanak az apró körték, kékes fényüket még az udvarról is láthatja Józsi, a portás, aki havat lapátol a járdáról, hogy a fiatalabbak ki tudjanak menni, ha akarnak.

Az én Kálmánom mindig menni akart, azt mondják, elszökdösött, de ez nem igaz, csak sétálni akart, az volt a mindene. Karácsonykor a fiunkkal elmentek a matinére, utána sétáltak egy nagyot és csak délre kerültek elő, amikor már állta karácsonyfa, feldíszítve, igazi gyertyák világítottak rajta és a csillagszóró is szikrázott, ha meggyújtottam, amikor már fordult a zárban a kulcs.

Tyúkhúslevest főztem, meg kacsát sütöttem, mert Kálmán nem szerette a halat, beiglit is süttem, kétfélét is, meg mézest, annak diót tettem a közepére, mert a fiam úgy szerette
ropogtatni.

Ha itt lenne Kálmán, most vele szöknék, mennénk ki az állomásra, felülnénk a pesti vonatra és meglátogatnánk a fiunkat, aki meglepődne, miért tetszettek fáradni, majd mentünk volna mi, ha ráérünk, és nézné azon a tőlünk kapott arany karóráján az időt, meddig tetszenek maradni, mert estére színházjegyünk van. Majd mi vigyázunk az unokára, ajánlkoznék, de zavartan válaszolná, hogy a másik nagymamánál van a gyerek már egy hete. Kivinne bennünket az állomásra és jöhetnénk haza, ide, az otthonba, mert a házunkat már eladta, amikor beköltöztetett ide, hogy itt jobb nekünk, meg vigyáznak is ránk, orvosi felügyelet is van, de tudom én, hogy kellett neki a ház ára az építkezéshez, mi meg csak nyűgök voltunk a nyakán, de nem haragszom ám, mert nem szerettem főzni, elfelejtettem a recepteket, őrölt kávét tettem a kalácsba mák helyett.

Lehunyom a szemem, nincs illata a fenyőfának, tehát ez is csak műfenyő, egyet megvesznek és tíz évig nyűvik, igaz, nem hull le a tűlevele, s akár feldíszítve is el lehet rakni a következő évre, spórolnak ezek mindennel, jól mondta Kálmán.

Délután kivitetem magam a temetőbe, Kálmánom sírjához, megérdemli, jó uram volt, viszek neki gyertyát meg narancsot, azt nagyon szerette, meghámozom a gerezdjeit szép sorban a fejfája köré teszem.

Szegénykém, mindig akart még egy gyereket, de én nem, mert ez az egy is elég, de tudom, hogy volt szeretője, attól lett gyereke is, de nem haragszom érte. Hadd teljen kedve, ha úgy akarja.

Nehéz a szemhéjam, nem tudom kinyitni a szemem, csak hallom, hogy ketten bejönnek a szobámba, óvatosan benyitnak, látják, hogy alszom, és egy két csomagot tesznek a fenyő alá.

- Majd azt mondjuk, hogy a süteményt az unokája hozta, amíg aludt. Szerinted elhiszi?
- Persze, hogy elhiszi, azt is beadtuk neki, hogy a férje sírja itt van a park végében, még fejfát is tettünk oda. Pedig a fia temettette el, valamelyik pesti temetőben.

Alig várom, hogy kimenjenek, felkelek és kibontom a süteményeket. Falom egyiket a másik után, majd'megfulladok, de csak eszem, eszem, ennyi jár nekem, ha már hazudnak.

Buták vagytok, mert tudom az igazságot, az uramról is, a fiamról is és az unokámról is.

Amikor a fiam évekig kinn dolgozott külföldön, Kálmán állandóan látogatta a menyünket, nehogy valamiben is hiányt szenvedjen, mondogatta, és vitt neki mindent itthonról, amit csak mozdítani tudott. Ez idő alatt született az unokám, aki tulajdonképpen nekem senkim, de még a fiamnak sem a fia, hanem a testvére.

Azért csak kivitetem magam délután Kálmán sírjához, a fejfája köré teszem a narancs gerezdeket, hátha látja fentről, hogy még élek, akkor is, ha így kibánt velem, és eléneklem neki, kis karácsony, nagy karácsony....

A cikket írta: Yolla

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: emillio

Kedves Yolla!

Hát fantáziád, - az aztán van!
Tetszett a történeted nagyon!
Sajnos, - ez egyre inkább előfordul
a való életben is!
Mondtam már, hogy szépen írsz?
Köszönöm, hogy olvashattam!

Pussz: emillio

Édes Szívem!

Hát, ha nem is vagyok gazdag, legalább dús fantáziám legyen!

Pussz: Yolla

megtekintés Válasz erre: Tündér

Kedves Yolla!

Nagyon profin bele tudod élni magad más életébe és úgy írni, mintha ő lennél, fantasztikus, amit csinálsz! :)

Pussz,

Tündér

Kedves Tündér!

Ha sok embert ismersz, óhatatlanul kíváncsi leszel a lélek mozgatórugóira is. A többi csak fantázia kérdése.

Pussz: Yolla
Kedves Yolla!

Nagyon profin bele tudod élni magad más életébe és úgy írni, mintha ő lennél, fantasztikus, amit csinálsz! :)

Pussz,

Tündér
Kedves Yolla!

Hát fantáziád, - az aztán van!
Tetszett a történeted nagyon!
Sajnos, - ez egyre inkább előfordul
a való életben is!
Mondtam már, hogy szépen írsz?
Köszönöm, hogy olvashattam!

Pussz: emillio
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: