Köszönöm neked!
Látogatók száma: 70
Amikor elolvastam a Nők Lapjában (amit minden héten megveszek) a cikkeket arról, hogy életünk során milyen sok hálával tartozunk azoknak, akik segítettek felnőni, emberré válni, akik velünk voltak jóban- rosszban, akiknek rengeteget köszönhetünk, hogy azzá lettünk, amik vagyunk, megdobbant a szívem, mert nekem nem ezek a dolgok jutottak eszembe abban a pillanatban, mikor arra szóra gondoltam, hogy köszönöm.
Az életem során, voltak jó és rossz periódusok, mint általában minden embernek, ma már kénytelen vagyok belátni, hogy bizony megöregedtem!
Sokszor nosztalgiázom így életem alkonyán, számba véve minden jót és rosszat, szerencsémre a jó dolgokból nekem valamivel több jutott. Emlékezni így aztán nekem jó dolog, van miből válogatnom, sok olyan ember közül, akiknek köszönni valóm lenne.
Én most mégis rátok gondolok, kedveseim, legféltettebb kincseim: az unokáim.
Születésetek óta nagyon sok időt töltöttünk együtt, mi négyen, a „nagy csapat” Velem voltatok az első busz, metró és villamos élményeteknél, a játszótereken, ugráló várakban és strandokon. Velem másztatok először fára, (ott váltottuk meg együtt a világot a lombok között) és én tanítottalak meg benneteket arra, hogy mi az a hazaszeretet. Színházba jártunk, Vidám Parkba és csúzdás Aqua Worldokba. Jó kis csapat voltunk, tele élményekkel, emlékekkel.
Nektek köszönhetem, hogy ismét átélhettem az érettségi izgalmát, azt a 9 hónapot, amikor együtt készültünk fel történelemből, azt a sok kérdést, amit feltettetek, és amire válaszolhattam! Hogy segíthettem nektek megérteni a Magna Carthát és az úrbéri rendeletet.
Köszönöm nektek azokat a boldog nyarakat, amiket együtt tölthettem veletek, életem legszebb napjai közé tartoznak.
Köszönöm nektek, hogy az elvetett mag, most virágba szökkent, és engem boldogít.
Mára már felnőttetek, leérettségiztetek, és járjátok tovább az utatokat egyetemen, főiskolán. A sűrű program ugyan elmaradt, de egy-egy közös mozi, kártyázás, beszélgetés még gyakran belefér az életünkbe, és ezek ma már a legboldogabb napjaim, ti pedig gondoskodtok arról, hogy ebből minél több legyen.
És, hogy kinek írom most azt, hogy köszönöm? Nektek, csakis nektek!
Lábaim elfáradtak, csak segítséggel tudok már menni, de kinyújtott kezem mindig rátalál
a karotokra: van mibe kapaszkodnom…. Mikor együtt vagyunk egymást váltva mozdultok felém, hogy segítsetek nekem, mert már leülni és felállni sem olyan egyszerű nekem!
Amikor eltéved az ujjam a klaviatúrán, ti ott vagytok, és helyre billentitek azt…Hogy dicséritek a palacsintáimat, hogy hozzám fordultok ügyes-bajos dolgaitokkal.
Hogy a kegyetlen betegségeimmel dacolva, visszaadtátok a lelkembe a fényt, és ismét lehetnek még céljaim.
Hogy ismét érezhetem a mindennél szebb érzést, a szerelmet, mert amit irántatok érzek, az leginkább arra hasonlít.
Én ezekre gondoltam, amikor elolvastam azt a szót, hogy KÖSZÖNÖM.
A cikket írta: Mamóka
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ma is örömmel és szeretettel olvastalak.
Remélem még sokszor megtehetem.
Az unokák valóban a legszebb adománya az életünknek. Olyan szeretettel osztottad meg érzéseidet, amit szinte átéltem. (Nem volt nehéz ... )
Kívánom sokáig legyetek még együtt.
A Te boldogságodat csak az tudja igazán értékelni, aki önhibáján kívül nem részesül hasonló boldogságban.
Őszintén és meleg szívvel kívánom Neked, hogy sokáig legyen "kapaszkodód" és sok-sok örömet, szeretetet oda-vissza...:-)
Kedves Mamóka!
Legyen még sok örömöd az unokáidban!Sok-sok visszakapott mosoly,jó szó, símogatás!
Nekem még csak egy van,de az az egy is sok öröm forrása.
Puszi
Ez az érzés nagyon jó, ami az unokáinkhoz fűz. Nem jár már felelősséggel, csak végtelen örömmel, ha együtt lehetünk velük. Én simogatást már csak tőlük kapok....
Örülök, hogy ismét olvashatlak Mamóka!... Igen, ezt a hálát érezzük, ha nem is a Nők lapjában olvasottak alapján gondolkodtunk el sokan, de az írásainkból kitűnik, hogyan érzünk szüleink és a szűk környezetünk iránt... hát bizony embere válogatja.
A te cikkedből érezni a szeretetet és hogy sok jó dolog ért, visszakapod a törődést... Pozitív kicsengése van... Aki nem így élte meg, annak is gondolatébresztő, hogy így is lehetett volna... No majd a következő életünkben...
Puszillak
Talán azért is tettem be ezt az írást, hogy sok nagymamának üzenjek: a szeretetet visszakapod-általában...Persze ahhoz nekünk is sokat kell adni!
Legyen még sok örömöd az unokáidban!Sok-sok visszakapott mosoly,jó szó, símogatás!
Nekem még csak egy van,de az az egy is sok öröm forrása.
Puszi
A te cikkedből érezni a szeretetet és hogy sok jó dolog ért, visszakapod a törődést... Pozitív kicsengése van... Aki nem így élte meg, annak is gondolatébresztő, hogy így is lehetett volna... No majd a következő életünkben...
Puszillak