újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Segélykiáltás :s

Látogatók száma: 138

Első írásom, de már nem tudom mit tegyek, így segítséget kérnék. 5 hónapig voltunk együtt a barátommal, akiről kiderült, hogy az elején megcsalt. Én lezárnám a történetet, túllépnék, ő annál jobban pedálozik. Ma írt egy levelet, amit begépelek nektek.

Szia Sam!

Megpróbálok összeszedett, érthető lenni. Lehet, néhol nem leszek diplomatikus sem, csak engedem, hadd jöjjön kifelé belőlem. Nem csak neked írom, hanem magam számára is, hogy rend legyen bennem. Soha nem volt még ilyen nehéz 23 napom, mint ami most van mögöttem és ki tudja hány nap még előttem. Az előtte lévő kb. két bizonytalan hétről már szót sem érdemes ejtenem. Volt időm kétségbeesni, összetörni, sírni, haragudni magamra és másokra. Az elmúlt pár napban meg kellett próbálnom harcolni érted. Nem magam miatt, hanem értünk, kettőnkért. Igen, teljes mértékben lelkiismeret-furdalás nélkül tudom használni a többes szám első személyt.

E közben sokat gondolkodtam mindenen. Az egész helyzeten. Megpróbáltam nem önmagamból kiindulni, hanem külső szemlélőként nézni a dolgot. Lehetetlen. Betoppantál az életembe, nem hívtalak. Megmondom őszintén, ma sem tudom a dátumot. Megszokott volt az egyedüllét. Nem, nem szerettelek az első pillanattól kezdve, dehogy. Hónapok teltek el, de amilyen lassan, olyan mélyen szerettelek meg. Igen, gyakorlatilag Te harcoltad ki a szerelmemet, minden hülye mondatomat elviselve. Itt voltál velem, segítettél túllépni - még ha nem is tudtál róla - azon a dacon, a világ elleni haragvásomon, ami tényleg arra irányult, hogy: Miért nem jut nekem egy olyan nő, akire vágyom, akit szeretnék? Miért mindig csak olyannal hoz össze a sors akiben hibát látok? Vagy öreg, vagy fiatal, vagy vékony, vagy kövér, vagy gyereke van. Veled is így voltam. Értelmetlen lenne mást állítanom. Te biztos, hogy érezted ezt, mégis maradtál. Az ostoba mondatok ellenére, amivel tudatosan, vagy tudattalanul menekülni próbáltam "előled", megpróbáltalak elmarni magam mellől, de Te nem adtad fel. Megszerettelek, Ó Istenem, de még hogy megszerettelek.

Linkelni akartam most neked egy számot: Edda - Hűtlen. Nem tettem, mert hiába szép szám, nem, vagy csak részben adja át amit érzek. Azt sem tagadom, hogy ez még mindig a próbálkozásaim közé tartozik, hiszt tudom, hogy szereteted, mert az a CD volt az én első próbálkozásom, hogy kilépjek abból az életből, amit éltem, hogy adjak valamit másnak, hogy örömet okozzak. Elhangzott egy ilyen mondat a számból az adott napon: "Nem csaltalak meg, mióta elköteleztem magam melletted." Ma sem tudok mást mondani. Tettem egy ígéretet, egy idegen embernek a szenvedély hevében. Megszegtem ezt az ígéretet, amikor már ez az ember nem volt ugyan idegen, de Én nem voltam tisztában Önmagammal, sem Kettőnkkel. Mai napig nem tudom, miért csináltam, amit csináltam, nem tudok rá választ adni, legfeljebb talán azt, amit az előző bekezdésben írtam, hogy azért mert egyszerűen ezt szoktam meg a korábbi évek alatt. Nem is igazán emlékszem az egész történésre arról az estéről, de ez nem számít.

Megszegtem az ígéretet, amit akkor tettem, amikor én nem az voltam, ami most vagy akár egy, vagy akár két-három hónappal ezelőtt. Megszegtem akkor, amikor Te sem azt jelentetted a számomra, amit már azóta jelentesz. Hazug, igen, ezzel nem tudok szembeszállni. Hazudtam akkor, amikor elhallgattam, mi történt. Azt, hogy miért hallgattam, már korábban elmondtam. Ellenben érzem- e magam hűtlennek? Hmm ha a puskát a fejemhez tennék a válaszért, azt mondanám nem igazán. Hűtlennek akkor érezném magam, ha ez a dolog nem akkor történik, hanem most, ha jelent számomra valami mást a másik, de ezek közül egyik sem így van. Paradox, és a sors fintora, hogy pont akkor, abban a pillanatban kezdtem ráébredni, hogy Te több vagy számomra, mint bármi más korábban. Nem egyszerre történt, mint egy megvilágosodás, hanem lassan, a kiindulópontja az iszonyatos lelkiismeret furdalás volt, amit akkor éreztem.

Amit most fogok írni az ellenem is fordítható, félreérthető is lehet, de igazából nem számít. Én tudom mit érzek alatta. Korábban egy nagyon kedves barátommal osztottam meg ezt a gondolatot, bár azt hiszem nem pontosan ebben a formában. Ez az én érzésem, ahogy én most érzem magam: Van egy kisgyerek, aki nagyon vágyik egy játékra. Eljön a szülinap, az ajándékozást napja. Izgatottan bontja ki az ajándékot, amit a szüleitől kapott, de nem az van benne, amit várt, akárcsak korábban már többször is. A kissrác dühös, mert mást akart. Agresszíven játszik a játékkal, ami véletlenül eltörik. Nem mer szólni a szüleinek, de a haragja elpárolog, és lassan felfedezi, hogy mennyi örömet is lel ebben a játékban. Lassan belefeledkezik, ez a játék lesz a szobájának fénypontja. Alig várja, hogy haza érjen, csak hogy a kezében fogja, minden egyes pillanatban a játék ezerszer többet ér számára, mint amire korábban vágyott. Egyszer azonban betoppan egy idegen vendégségbe, nem rosszakarattal, de észreveszi, hogy a játék törött, szól a szülőknek. A kisgyerektől elveszik a játékot, ami már szinte elválaszthatatlan tőle, a vendég távoztával jól el is verik a fenekét. A kisgyerek sír, de a szülők nem adják vissza neki a játékot. Ők nem, egyedül a kisgyerek tudja, hogy mennyit is ér számára az a játék, ami helyett egykor mást akart...

.... itt egy részt kihagynék :)

Az egészben az a legelfogadhatatlanabb, hogy mikor "összeállt a kép", ott volt mellettem a Nő, akit nagyon szeretek, a terveim... Jött a nagykalapács és minden összetört. Terveztem együtt a nyarat, a kirándulásokat, a közös programokat. Már júniusban alig vártam a születésnapodat, hogy mivel lepjelek meg. Azon törtem a fejem, hogy hogyan tudnánk összeköltözni, szorosabbra fonni az életünket, hogy hogyan legyünk egy család. Család. Egy kislány... Most egy kis önsajnálat fogott el. Lehet, a sors nekem ezt már soha nem fogja megadni?

Fáj, hogy feladtad a harcot, fáj, hogy elzársz magadtól. Vérig sértettelek? Ok, igaz, így van. Megaláztalak? Ki előtt? Azoknak az embereknek, akik erről pletykáltak abban az ominózus dohányzóban, még az én nevem sem jut már eszükbe még heti rendszerességgel sem, nem hogy a tiéd. Jövő ilyenkor senkinek nem fog emlékezni erre a dologra, mert éli tovább a saját életét a saját problémáival. Ezek az emberek nem jelentenek semmit. A Te barátaid, a közös barátaink előtt pedig nekem kell lesütni a szemem és szégyenkezni. Megaláztalak volna, ha folyamatosan hónapok óta lelkiismeret-furdalás nélkül megismétlődve lépek félre. Ilyet nem tettem, sőt nem is akartam tenni! Azt gondolom, nem érdemlem azt, hogy még a telefont sem vetted fel, nem érdemlem azt, hogy msn-en szakíts velem, nem érdemlem azt, hogy egy papír várjon az ajtódon. Azt gondolom, hogy az utóbbi hónapok minden egyes együtt töltött percét - amiből sajnos nagyon kevés volt az én vizsgáim és a te vizsgáid miatt - a tőlem telhető legnagyobb igyekezettel próbáltam szép tenni és ezt fokozni akartam, amikor már több időnk lett volna egymásra. Ezzel inkább Te menekülsz a saját érzéseid elől, mert azt gondolod, ha nem látsz, minden kapcsolatot megszakítasz velem, könnyebben és gyorsabban túllépsz rajtam, mert ezt eldöntötted fejben és most már dacosan ragaszkodsz hozzá az érzéseid ellenében. /sóhaj, könnycsepp/

Amikor kipattant ez a dolog, időt kértél tőlem. Én tudtam, már akkor, hogy ezt közösen kellene megoldanunk sok közös beszélgetéssel, sok együtt töltött idővel. Tudtam, mert már átéltem a Te oldaladat. Igaz erre már mondtad, hogy ez számodra nem jelent semmit. Mikor lehajtott fejjel "megadtam" ezt az időt, amikor elszorult torokkal, remegő kézzel odaadtam azt az egy szál rózsát, nagyon féltem, mégis arra gondoltam, hogy a szereteted erősebb, mint a széttört büszkeséged és visszahoz hozzám, lesz esélyünk. Esélyünk arra, amire vágytunk, amit mindketten kezdtünk megtalálni egymásban.

A zárógondolatom a következő: Annak az embernek, aki több mint négy hónappal ezelőtt a hülyeséget csinálta, én sem adnám meg a második esélyt, de az, aki most leírta ezeket a sorokat az megérdemelte volna.

T.

Köszönöm hogy elolvastátok, és az esetleges tanácsaitokat is.

A cikket írta: MammaLemone

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

sziasztok!
köszönöm, ha esetlegesen lélekben velem voltatok. meghoztam a döntést, nem engedtem vissza az életünkbe.

megtekintés Válasz erre: MammaLemone

köszönöm az eddigi hozzászólásokat, sokat segítettek rendbe tenni a fejemben a dolgokat. azt hiszem megpróbálok még egy esélyt adni a dolognak.
zsizsik, a kihagyott rész a gyerekemről szól, akit nem tudott elfogadni eleinte. amúgy pont nem nézném a lelkivilágát, mikor ő tiport bele az enyémbe. mondhatnánk, az ott kezdődött, hogy ő visszaadta :) eddig én harcoltam magammal-magamban, lelkileg tönkrementem, ő a nagyvilág tudtára adta a fájdalmamat. az ismerőseim tudtára. én idegen emberek álláspontjára voltam kíváncsi, akik külső szemlélőként tudják látni a történetet. mert én csak a fájdalmam és megalázottságomat láttam.

Köszönöm válaszod.
Így érthetőbb. Véleményem szerint ha a gyermekedet nem tudta eleinte elfogadni, függetlenül attól, hogy most elfogadná-e vagy sem, akkor talán nem is szeretett igazán. Egy gyermek soha nem lehet akadály.
A levele alapján én nem foglalkoznék a Férfival, és megpróbálnám tisztázni, lezárni a kapcsolatot.
Légy erős. Remélem sikerül mihamarabb rendeznetek a kialakult helyzetet.
Üdv, Zsizsik
köszönöm az eddigi hozzászólásokat, sokat segítettek rendbe tenni a fejemben a dolgokat. azt hiszem megpróbálok még egy esélyt adni a dolognak.
zsizsik, a kihagyott rész a gyerekemről szól, akit nem tudott elfogadni eleinte. amúgy pont nem nézném a lelkivilágát, mikor ő tiport bele az enyémbe. mondhatnánk, az ott kezdődött, hogy ő visszaadta :) eddig én harcoltam magammal-magamban, lelkileg tönkrementem, ő a nagyvilág tudtára adta a fájdalmamat. az ismerőseim tudtára. én idegen emberek álláspontjára voltam kíváncsi, akik külső szemlélőként tudják látni a történetet. mert én csak a fájdalmam és megalázottságomat láttam.
Szia MammaL.!

A helyzeted valóban nem egyszerű, de kinek az?! Mind emberek vagyunk, hibázhatunk. Cselekedj érzéseid szerint.

A fölött azonban nem tudok elsiklani, hogy egy másik ember személyes, privát levelét/érzéseit/gondolatait...."osztottad" meg velem/velünk. Tegyük fel, ha ez az én levelem lenne, nagyon-nagyon nem szerettem volna, hogy bármilyen oldalra feltedd, akár névvel, akár anélkül. Számomra az is "kegyesebb" verzió lett volna, ha az Ő gondolatait, de saját szavaiddal, és érzéseidet osztod meg. Azt meg végképp nem értem, ha már úgy döntöttél megosztod velünk, miért hagytál ki egy részt belőle. Feltételezem az nagyon személyes, vagy esetleg fájó lehetett.....nem tudni. De sajnos ez így nekem inkább bántó, mint segélykérő.
Ne haragudj, és ez persze csupán az én véleményem.

Sok sikert!
Üdv, Zsizsik

megtekintés Válasz erre:

szia!
Ez annyira őszinte, megbánó, szerelmet valló, vallomás volt, adnék még egy esélyt
joboszi

Utólag olvasva a hsz-ed. Egyre gondoltunk! Nocsak?! :-)
Egy ember őszinte vallomása ez. Csűrheted, csavarhatod, akkor is az. Az érzéseit osztja meg veled, akit ha jól értem időközben megszeretett. Persze, nem tudom te hányadán állsz vele. A büszkeséged nem engedi, hogy józanul gondolkodj. Kevés ember tesz ilyet. Nem ártana ezt is figyelembe venni. Hiszen mit is tett, akkor volt egy másik kapcsolatban, amikor még érzések nem kötötték hozzád. Ezt mérlegeld és vedd figyelembe. Bár, amilyenek vagyunk, képesek, egy rég-múlt eseményre is féltékenyek lenni, ami hülyeség.
Magaddal kell elsősorban tisztába jönnöd. Ez a férfi valóban kiadta magát és elég őszintének tűnik. Ennél többet kívánni, akarni, háááát?
Nem az számít mi volt, hanem hogy mi van most! :-) Ne gyötörd tovább, mert ez nem szokott túl gyakran előfordulni, főleg megismétlődni. És akkor már bánni fogod, hogy nem hallgattál a józan eszedre. Adj magatoknak még egy esélyt. :-)
 
szia!
Ez annyira őszinte, megbánó, szerelmet valló, vallomás volt, adnék még egy esélyt
joboszi
Kedves MammaLemone!

Nekem az gyanús, ha egy férfi ilyen hosszú levelet ír... az valahogy nem jellemző az átlag pasira. Ezek szerint ő eltér az átlagtól.

Egyébként pofon egyszerű a képlet: ha szereted elfogadod és megbocsátod a kis botlását, fátylat borítasz a múltra. Ha már nem szereted és úgy érzed felesleges folytatni a viszonyt, közlöd vele, hogy vége. Remélhetőleg tanult a hibájából!

Üdv,
Lizelotte
 
Hát ezért nem kell kiabálni.
Kifogtál egy papucsot. Örülj neki.
Mit kell azon vacakolni, hogy anno, mikor még alig voltatok megcsalt. Bár nem értem a dolgot. A leveléből süt a gátlásosság. Egy ilyen pali csak álmában kefél félre. Ez csak szerintem egy rosszul sikerült dicsekvése volt. Ha meg mégsem akkor az egészségére.
Te meg keress egy olyan férfit aki senkinek nem kell. Soha nem fog megcsalni.

Tamás
Szia !

Nem értek egyet a Gyulával, mert azért ezeket a sorokat leírni, és beismerni az embernek a saját hibáját, vétségét, talán a legnehezebb dolog. Tündérnek igaza van. Ebben okos egyedül Te lehetsz, mert nem ismerünk Téged, és Őt sem. Tanácsolnám, hogy szedd össze magad, s gondold végig Neked mit jelent ez a férfi, Te most (nyugodt állapotban ) mit érzel iránta, és őszintén beszéljétek át a dolgot, szemtől szemben. Egyet ne feledj, minden csoda három napig tart, addigra kicsontozzák és mindenki él tovább. Amikor az együtt folytatás mellett döntesz állíts fel szabályokat amelyek egyértelművé teszik a másik fél számára, a további esélyeket. Amennyiben a szakítást választod, akkor azt ne üzenetben, hanem gerincesen szemtől szembe tedd, mert az utolsó szó joga még az elítéltet is megilleti. Azt nőként mondom sokszor a férfiak másképp működnek mint mi nők, főleg ha alkohol, rámenős nő is van a dologban. Egyet ne feledj, mindig, mindenhez két ember kell, a folytatáshoz is, a szakításhoz is. Dönts és közöld velünk is, hogy tudjuk hogyan alakult a sorsod. Sok sikert, jó gondolkodást üdvözlettel Éva.
Ez nem férfi, ez egy puhapöcs. Már elnézést, hogy ilyen finoman fogalmaztam...
Kedves MammaL.!

Nehéz helyzetben vagy. Mást mond a szíved, és mást az eszed. Úgy válassz, hogy neked ne fájjon! Tanácsot sem könnyű adni, nem ismerünk sem téged, sem őt.
Ha jól értelmeztem, ez egy bocsánatkérő levél lenne, némi önsajnálattal megspékelve...nem egyszerű a történet.
Kitartást neked, és írd meg majd a folytatást!

Pussz,

Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: