Szerelem, szerelem...
Látogatók száma: 36
A szerelem a legemberibb érzés. Tiszta, mint Szűz Mária köldöke, lángol, éget sőt, perzsel, néha ellobban, néha meg izzik, mint parázs a hamu alatt, évekig.
Hogy is írta Krúdy?
„Nincs a szerelemnél meghatóbb érzemény. Mert korunkban, amikor a nemes érzelmek: a vallásosság, a hűség, a tisztelet, a barátság, a hazaszeretet lassan kivesznek a világból, csak a szerelem az, amely képes visszavarázsolni a régen letűnt idők illúzióját.”
Most mondhatnám, hogy íme, Krúdy örök érvényű, hisz ez a gondolatsor ma is aktuális, sőt, időszerűbb, mint valaha. Dehogy mondom, nem erről szeretnék beszélni.
A szerelem a legemberibb érzés. Tiszta, mint Szűz Mária köldöke, lángol, éget sőt, perzsel, néha ellobban, néha meg izzik, mint parázs a hamu alatt, évekig.
Más irányból kell közelítenem, mert ez így eléggé piromán. Tehát: a szerelem képes az egekbe emelni ha boldog és beteljesedő, de képes a pokol kapuján bévülre hajítani ha viszonzatlan, vagy ha kijátsszák, megcsalják. A szerelem jó, a szerelem fáj, foglalta össze egyetlen mondatba Pici bácsi.
Ugyanakkor társasjáték is, csakúgy, mint a kitolás. Két ember kell hozzá. Ha viszont többen játsszák, egészen kellemetlené, hogy ne mondjam, tragikussá tud válni. Gondolj csak Othellora és az ő Desdemonájára. Pedig ott nem is volt harmadik fél, csak a mór úgy gondolta, mert galádul elhitették vele, tehát ez nem jó példa. Akkor legyen Carmen, meg don José, Micaëla és a torreádor. Összefoglalva tehát, a szerelem két ember legbensőbb ügye, a többi csak a bajnak van.
Vegyük a legoptimálisabb esetet, a szerelem kölcsönös, lángoló és hosszan tartó, stabil alapnak tűnik a házassághoz. Felek megállapodnak az esküvő időpontjában, eljő a nagy nap, s egybekelnek. (Az inkriminált aktust megelőző kollektív idegbajt, amely a frizura, ruha és cipő, csokrok és egyéb – amúgy elhagyható – kellékek megléte és minősége vált ki, illetve annak tételes ismertetését, most mellőzöm.)
Az esküvő és az azt követő újabb szertartás – vö.: lakodalom – örök emlék marad, arra a házaspár mindkét tagja emlékezni fog. (Kolarits persze ott sem tagadta meg önmagát, berúgott, mint az albán szamár, jellemző, végül is a te barátod, na te csak hallgass, anyád már ott se bírta befogni azt a nagy száját, még te beszélsz, amikor apád nem bírt a vérével és ott fogdosta a legjobb barátnőmet a parkolóban mindenki szeme láttára, stb.)
Az esküvőt és lakodalmat aztán követi a dolgos és szürke hétköznapok egész sora. Hosszú sor, a végét nem látni. Próbatételek egymásutánja. Lakás, majd nagyobb lakás, mert érkeznek a gyerekek. Munka, sőt, robot, mert a pénz sosem elég, amint az köztudott. Néha, amúgy hangulatjavító intézkedésként hosszú hétvége, esetleg üdülés, nyaralás, kikapcsolódás, már ha és amennyiben a nagyszülők vállalják az ifjú terroristák – számuk esetleges – őrizetét.
A szerelem észrevétlen sorvad, ami lassú folyamat, vagy elillan, ami viszont nagy baj. Főleg, ha a közöny veszi át a helyét. Megesik, hogy tizen-egynéhány év házasság után, ha a férj megfogja az asszony seggét, úgy érzi, mintha a sajátját markolná, és a párja csak azzal tudja felizgatni, ha elveszi a pénztárcáját. Az esélyegyenlőség jegyében nézzük most a másik oldalt: az ember már reggel lompos, morcos, este sem borotválkozik és hiába minden szó és tett, nem hajlandó színére fordítani a koszos zoknit, mielőtt kidobja a szennyesbe. Ettől meg az asszony jön izgalomba, minden egyes mosást megelőzőleg.
Az esküvői kristálypoharak már rég megszürkültek, a gyűrűk mindegyike megjárta néhányszor a zálogházat, a szerelem kialudt, és abban, ami a helyére lépett, annyi a romantika, mint börtönben a vészkijárat.
És mégis! Valami egészen valószerűtlen, puha és meleg, bolyhos és lágy tapintású érzés nem engedi felbomlani az egykori szerelmesek közti véd- és dacszövetséget. Néha mindketten elálmodoznak valami illetve valaki másról, a férj elmereng azon, milyen lehet a szex Barbarával, a feleség meg nagyokat sóhajt rántáskeverés közben: Vajon Gyula megfogná-e a kezét, ha Szilvásváradon – (helyszín személy- és alkalomfüggő) – andalognának a Palota szálló parkjában?
De valahogy minden marad a régiben. Az évek telnek, hölgy és úr korosodnak, a srácok is kiröppentek már, Gábor Londonban dolgozik, Emma meg hozzáment ahhoz a lehetetlen alakhoz, na, az is szép házasság lesz…
Vasárnap délelőtt csendesen sétálnak a ligetben, és a kezük magától értetődő természetességgel kulcsolódik egymásba még most, hatvanon túl is.
És ha kis szerencséjük van, egymás szemében megtalálják Istent. A szívükben pedig azt a már rég elfeledett érzést. Azt, ami jó, és fáj.
A cikket írta: Molnár Péter
Hozzászólások
időrendi sorrend
Jó, hogy rád találtam. Más szemmel nézek rád. Nem is. Ugyanazzal a kettővel, csak másként.
Kikérem a hatvanévesek nevében azt az állítást. Akkor tombol az érzés csak igazán, lehet, már nem ugyanazzal a személlyel, de tombol. Aztán ki tudja azért e, mert nincs következő? :-)
Hogy lehet az, hogy valamikor menekültünk ez érzés elől, most meg egyenesen a közepébe találjuk magunkat. Hmm?
Pussz,
Éva
Mosogatás... ugyan már. Amatőröknek való.
De rántáskeverés közben, te! Próbáld ki, valami mennyei!
Nem tudja mit veszít, aki nem próbálta... :o)))
Eszembe sincs kipróbálni! A rántás az hizlal.
Egyel több...
:legyint
Kikérem magamnak. Én csak mosogatás közben szoktam sóhajtozni. Rántáskeverés közben még eszembe se jutott....míg nem olvastalak. ;-)
Üdv a fedélzeten Molnár! :)
Tetszik a stílusod.
De rántáskeverés közben, te! Próbáld ki, valami mennyei!
Nem tudja mit veszít, aki nem próbálta... :o)))
Üdv a fedélzeten Molnár! :)
Tetszik a stílusod.
Nehéz téma és jó volt egy férfi szemszögéből is olvasni erről a témáról.
Köszönöm,hogy olvashattam.
üdv:anita
Végre kiderült, hogy bizony a férfiak is hasonlóan látják a házasságot. Nagyon jól leírtad azt, amin minden frigyre jellemző egy idő után. Őszinte.
Nem volt nehéz megírni.
Köszönöm, hogy időt szántál az olvasására.