Visszanézek életemre...
Látogatók száma: 86
A címével talán még ki is tudnék egyezni,... de a tartalmán néha még elmerengek csendben...
Nem ismernek. Nem tudják, honnan is tudnák, ki vagyok? Hozzáteszem még magam sem mindig. Mégis voltak, akik vették a fáradtságot - nem kis bátorság kellett a vélemény-alkotáshoz - a „jelenség”-ről, mert valaki... - az érzelmi, hangulati pillanataimban – írásaimban jól kivehető módon – leírtam, mit gondolok arról, ami úgy rendesen összejött... Álmokat, múltat, jelent, a jövő elképzeléseit igyekeztem megosztani a magamtól elvárható lehető legjobban.Témában nem szenvedtem hiányt.
Erről szól ez az oldal! Erre kaptunk felhatalmazást. Ez volt eredetileg a célja a lapnak! És én ezzel a lehetőséggel éltem. Hogy menet közben mennyiben változott meg, a szándék mindenesetre ez volt. Jól érzékelhető egy bizonyos időszakban.
2010 augusztus 26-án egy pályázat kiírása alkalmával, véletlenül találtam erre a lapra. Nem kerestem hasonlót se korábban, nem volt rá szükségem, mert időm sem lett volna erre, amíg dolgoztam. Mióta elmentem nyugdíjba hiányzott a munka, különösen az írás, de nagyon. Akkor találtam rátok, a Felesegek.hura.
Bátortalanul álltam neki az első cikk megírásának, melyet nagy durranással indítottam, a "Randi volt?!" című cikkel. Ezek szerint ez volt életemben egy igen emlékezetes esemény, sztori!?
Aztán jöttek szépen sorban a többiek… Nem kevés írás, ezt belátom. (Még statisztikát is felállított egy kedves "segítőm", hogy értsem, velem törődve van.)
Abból indultam ki, hogy "nem kell félni kitárulkozni a másik előtt, jelmez, maszk és szerepjáték nélkül. Nem kell mindig az "eladható " formánkat hozni! Sokkal szerethetőbbek vagyunk esendőn, emberi törékenységünkben."... Ehhez tartottam magam, mert ezt vallottam én is.
Néha-néha mégis megálltam egy pillanatra, elgondolkodva, szabad-e ezt tennem? Tudatosan, őszintén, nem sunnyogva „vallani” az egész életemről, hogy az a sok minden, ami velem történt, bennem van, ne múljon el csak úgy egyszerűen, nyomtalanul.
Idő kellett hozzá, hogy feltegyek magamról egy anno fotót, mert mindaz, ami velem történt életem során egy "aranyozott" ifjú, fiatal felnőtt koromban esett meg velem, amikor még naiv, álmodozó, hiszékeny, tapasztalatlan emberke voltam. Lássátok! Én vagyok (voltam) egyszer régen, nem anonim, láthatatlan, arctalan, csak egy maszk, egy névtelen, nick. Ami az után jött szóra sem érdemes!
Abban, azt hiszem, egyetérthetünk, hogy egy személyiség kialakulására egy egész élet folyamata szükségeltetik. Befejezetlen marad, mert, amit még nem ismerünk, az utolsó pillanatig arról nem beszélünk, az sem marad mindig titok, de már csak utólag.
Lassan körvonalazódott bennem, ezen a lapon, kit érdekelhetnek az írásaim, a velem történtek, kivel tudok azonosulni, kire lehet számítani, ki a befogadó, ki az elutasító, kinek a véleménye a reális, ki a fontos számomra, ki az érdektelen. A hozzászólásokból mindez menet közben lassan összeállt bennem.
Már tudtam ki a felületesen olvasó, ki a kedves, bájos, mosolygós, nyájas,...ki a kritikát komolyan, olykor nyersen fogalmazó, néha kíméletlen, vagy éppen elutasító... Amit hiányoltam mindig, az értő kritikát.
Az is megfogalmazódott bennem, hogy a hsz-eken keresztül van csak egyedül lehetőségem megismerni a mások véleményét, nem magát az embert, a személyiségét. (Az anonim nem segített, ellenkezőleg, sokszor a bárány bőrbe bújtatott farkas, vagy fordítva megtévesztő volt számomra, vagy a mosolygó, nagy szermű, hosszú orrú, mesében oly szeretetreméltó, de a valóságban csak sejtettem, jó természetű írótárs.) Többen voltunk viszont, akik az arcunkat, a nevünket is adtuk.
Az érzelmi zsarolásokat nehezen viseltem. A személyiségem boncolgatását. Egy magát "értőnek" gondolt amatőr írótársam részéről. Mert az is volt bőven. Benne voltam olykor nyakig a sűrűjében, aztán győztem belőle kikászálódni. Magamnak kerestem legtöbbször, igaz. De sokszor ok nélkül voltam kitéve mások kényének-kedvének, hangulatának, aminek a következménye, feldolgozása is nem kis próbára tette a tűrőképességemet, de másokét is... Aztán, egyszer csak valami újat szerettem volna, amit ezen időszak alatt, itt ismertem meg. Ez adta a lökést az egyik írásomhoz is:... - a "Gyertyafényeshez". Senkit nem hibáztathatok, ha mégsem jött össze az a "vacsora".
A következmények rosszabbak voltak, mint maga az élmény, amiért ezt egyszer ki akartam próbálni.
Befejezetlen maradt nem is egy ilyen írásom, mert karakterfüggősége mellett ráadásul még csak nem is tudott beteljesülni. Azóta már tudom, a sorozataim nem mindig nyerték el egyesek tetszését. Néha a cicáim és jó magam is kivertem náluk a biztosítékot.
Egymás írásait, élethelyzeteit, azokhoz való viszonyulását olvasva már volt némi összehasonlítási alap bizonyos területeken, közelítés. Már nem éreztem magam egyedül a gondjaimmal, problémáimmal. Rájöttem arra, nem is olyan könnyű tanulni mások hibájából, még a saját hibáinkból sem egyszerű.
Az utat mindenkinek magának kell végigjárni...
A címet nem véletlenül választottam. Nagyon szeretem ezt a dalt, amit most veletek is megosztok. Már aki szereti Gaál Gabriella előadásában hallgatni. Én nagyon.
http://www.youtube.com/watch?v=xkpcLGVn33k
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Évi !
Sok nagyon sok mindenben igazad van. Igen itt ezen az oldalon valahogyan kiadjuk az életünk darabkáit, lelkünk fájó, vagy épp jó érzéseit, villanásokat a napok fényes, olykor árnyékos oldaláról. Nem panaszkodunk, nem dicsekszünk mesélünk. Másoknak, magunknak. Tanulságul, például, vagy segítségül, vagy csak sima élményként.Nekem nem sikerült képet feltölteni, mert mindig azt írja ki, hogy túl nagy a kép mérete. Bár egyéb példából tanulva a kinézet semmit sem számít, hanem a megnyilvánulás a lényeg. Lehet angyalarccal valaki gyilkos, és lehet valaki boszorka arccal a legtündéribb ember. A lelkünk a nézetünk, az értékrendünk a fontos.
Én megmondom imádtam a telkes írásaidat, és sokszor szívesen írtam volna szólj, és megyek veled segítek szívesen, de ennek földrajzi akadályai vannak.
Én mindig szeretettel olvastalak, és olvaslak. Igaz volt, és van időszak, mikor nem tudok, mert elromlik a gép, épp pihenek a "szikrázóan" fehér falu kórház egyik kórtermében, vagy rovom a körutakat a szakrendelők folyosóin, kezelések miatt, és utána hulla fáradtan ágyba zuhanok. De vannak innen sokan barátaim akik priviben írnak, és levelezünk. Tudunk egymásról, és szívesen csevegünk. Bevallom sok írást elolvasok, de van amelyikhez jobbat a saját tartalmánál mondani nem tudok, így csak elolvasom pontozom és megyek tovább. Azt hiszem nálad azért elég sokszor hozzáírtam a véleményem, vagy jeleztem ott jártam. Azért véleményem szerint közöttünk is barátság alakult ki az írásaink által. Valahol "rokon" lelkek vagyunk sok mindenben. Egyikünk életútja sem egy rózsakertekkel teleültetett sétány, hanem dimbes dombos embert, ideget és lelket megmozgató olykor útvesztős, úttévesztős kaptató. Eddig még minden bajból kimásztunk és túljutottunk az akadályokon, és nem hagyjuk elvitatni értékeinket, lelkünk valódi ragyogó fényét !
Én szívből kívánom, hogy még sokszor és sokat olvassuk egymás írásait, hogy még közelebb kerüljünk egymáshoz.
Barátsággal és szeretettel puszi Éva.
Nagyon köszönöm neked. Írásoddal megint boldoggá tettél. Az úgy igaz, ahogy mondod. Te valóban ismered töviről hegyire minden megnyilvánulásomat, ami olyanra sikeredett éppen, amilyen helyzetben hagytak... :-)
Hol vidámabb, hol kevésbé, hol lázadó, reményt vesztett, majd újra bizakodó, mint maga az életünk ingó-bingó...
Te nagyon közel állsz a szívemhez és még sokan mások. A távolság bár lehet akadály, de nem leküzdhetetlen.
Eddig is és ezután is barátomnak tekintelek. Így is érzem. A szavaid szívet melengetők. Ebben az ínséges időben, amikor a szeretet csíráját is sokszor nélkülöznünk kell, igazi kincs.
Puszillak és erőt, kitartást kívánok! A fájdalom elviselése is a gyengék erőssége!
Éva
Sok nagyon sok mindenben igazad van. Igen itt ezen az oldalon valahogyan kiadjuk az életünk darabkáit, lelkünk fájó, vagy épp jó érzéseit, villanásokat a napok fényes, olykor árnyékos oldaláról. Nem panaszkodunk, nem dicsekszünk mesélünk. Másoknak, magunknak. Tanulságul, például, vagy segítségül, vagy csak sima élményként.Nekem nem sikerült képet feltölteni, mert mindig azt írja ki, hogy túl nagy a kép mérete. Bár egyéb példából tanulva a kinézet semmit sem számít, hanem a megnyilvánulás a lényeg. Lehet angyalarccal valaki gyilkos, és lehet valaki boszorka arccal a legtündéribb ember. A lelkünk a nézetünk, az értékrendünk a fontos.
Én megmondom imádtam a telkes írásaidat, és sokszor szívesen írtam volna szólj, és megyek veled segítek szívesen, de ennek földrajzi akadályai vannak.
Én mindig szeretettel olvastalak, és olvaslak. Igaz volt, és van időszak, mikor nem tudok, mert elromlik a gép, épp pihenek a "szikrázóan" fehér falu kórház egyik kórtermében, vagy rovom a körutakat a szakrendelők folyosóin, kezelések miatt, és utána hulla fáradtan ágyba zuhanok. De vannak innen sokan barátaim akik priviben írnak, és levelezünk. Tudunk egymásról, és szívesen csevegünk. Bevallom sok írást elolvasok, de van amelyikhez jobbat a saját tartalmánál mondani nem tudok, így csak elolvasom pontozom és megyek tovább. Azt hiszem nálad azért elég sokszor hozzáírtam a véleményem, vagy jeleztem ott jártam. Azért véleményem szerint közöttünk is barátság alakult ki az írásaink által. Valahol "rokon" lelkek vagyunk sok mindenben. Egyikünk életútja sem egy rózsakertekkel teleültetett sétány, hanem dimbes dombos embert, ideget és lelket megmozgató olykor útvesztős, úttévesztős kaptató. Eddig még minden bajból kimásztunk és túljutottunk az akadályokon, és nem hagyjuk elvitatni értékeinket, lelkünk valódi ragyogó fényét !
Én szívből kívánom, hogy még sokszor és sokat olvassuk egymás írásait, hogy még közelebb kerüljünk egymáshoz.
Barátsággal és szeretettel puszi Éva.