újabb események régebbi események további események
22:11
Tündér módosította a naplóbejegyzését
22:10
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:47
EKbvtIaARmVg regisztrált a weboldalra
18:55
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
00:18
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
00:03
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Baleset

Látogatók száma: 46

Mélységesen bánatos a lelkem.

Mr. A-val beszélgettünk éjjel két és fél órát. Többnyire munkáról és a közös tevékenységeinkről és nagyon lelkes a szentem.

De szóba került az is, hogy én égek érte azért rendesen. Azt mondta, hogy ez így nem lesz jó, nem szabad, mert baj lesz belőle, higgyem el neki, ő tudja, és nekünk alkotnunk kell együtt, sőt közös vállalkozást indítana velem a jövőben az én végzettségemre és az ő tehetségére alapozva. De a vágyak nem jók. Azt nem szabad.

Mondtam neki, hogy ezt úgy két héttel ezelőttig, míg nem kezdett el simogatni, s amíg nem kezdeményezett, már majdnem el is hittem. Pontosabban már majdnem sikerült is magamat meggyőznöm róla és már kezdett jól is működni.

Mire mondta, hogy balesetek előfordulnak, de azt meg lehet gyógyítani... Baleset?

Ekkor kezdett finoman és nőiesen elszállni az agyam, és a romantikus lényem felett átvette az irányítást az önérzetesebb ésszel bíró lényem.

Balesetről akkor beszélhetnénk, ha hirtelen botlott volna meg, váratlanul. De nem úgy, hogy ő reggel közli, hogy délután jön hozzám, de nem dolgozni. Ez kérem tisztelettel nem baleset, hanem előre megfontolt szándékkal elkövetett szándékos gázolás minimum. Most sem azt mondta, hogy nem akarja, hanem, hogy nem lenne jó. Látom rajta, hogy nem tudja, hogy mit akar és vívódik. Akkor majd én segítek neki ezt eldönteni.

Úgyhogy könnyes szemmel és összetört lélekkel, de úgy döntöttem, hogy legyen meg az úr, Mr. A akarata, de én többé nem fogok vele balesetbe esni. Még akkor sem, ha ő félévente beleesne azért.

És, ha legközelebb akarna balesetet szenvedni a combjaim közt, és éppen akkor nem lesz senkim, és még mindig szeretni fogom, vagy egyszerűen csak gusztusom támadna rá, akkor is közölni fogom vele, hogy baleset nincs, kizárólag és csakis minimum tömegszerencsétlenséggel együttjáró viszonyba kezdenék. Alkalmi balesetet inkább nem, köszönöm, de annyira nem vagyok rászorulva.

Azért nem kicsit szomorkodtam. Felhívtam a másik barátomat, akivel időnként találkozgatunk, amikor egyikünknek sincs más, aki szétszed és összerak, mint a veszedelem. A hangjából áradó lelkesedés máris gyógyító hatással bírt a szívemre és az összetört nőiességemre.

Be kell vallani, hogy ez már hiányzott, hogy valaki tudja, hogy mit akar. Hogy tudja, hogy akar engem. Mondtam is neki, hogy már hiányzott, és erre ő vidáman válaszolta, hogy már én is hiányoztam. Valóban, már vagy három hónapja nem is találkoztunk, miközben én kergettem az álmokat a titokzatos Mr. A-ról, s közben ott van a kézzel fogható, valóságos szerető. S ahogy a kolléganőm mondaná, az élet megy tovább, s rövid. Nem érünk rá szomorkodni.

A történet fintora pedig, hogy amióta mondtam Mr. A-nak, hogy oké, túltárgyaltuk, azóta gyakrabban ír mindenféléről, egyszerre tizenegy képet küld minimum és beavat jobban az életébe. De már nem akarok belemagyarázni semmit. Ezt a lapot lezárom, maradunk alkotótársak.

A cikket írta: L. Alexa

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: