Végeérhetetlen

Látogatók száma: 42

Megőrülök, Tető, Kocsiajtó, Hamu, Túlcsorduló szavakra:

Túlcsorduló
szerelemmel szeretlek, lassan fél évszázada.
Semmi nincs,
ami eltántoríthatna ettől az érzéstől,
annak ellenére sem, hogy időtlen idők óta
naponta megőrülök ugyanazoktól a dolgoktól,
amelyek megszámlálhatatlan,
szelíd kéréseim ellenére ma is ugyanúgy működnek,
mint mindig, azaz ugyanúgy nem működnek sehogy.
Mintha meg sem hallanád
és soha meg sem hallottad volna,
hogy a folyton széttaposott hamu a szőnyegen,
a kiégetett függöny és abrosz,
a rendszerint nyitva felejtett kocsiajtó,
az örökösen pár nélkül,
itt-ott a széken felejtett zoknik,
az étkezőasztalon – ki tudja, mire – várakozó kulcsok és papír-fecnik,
kiscsavarhúzók és még kisebb csavarok,
a kivétel nélkül, minden alkalommal felhajtva felejtett WC-ülőke,
az alig-használt ingek, pólók mindenfelé való kiteregetése a lakásban,
azzal, hogy még hátha fölveszed, hiszen csak fél órát volt rajtad,
(de ez az idő mindig bőven elég volt arra, hogy összefoltozd),
a fogmosáskor rendszerint összefröcskölt tükör,
télidőben legalább nyolc kabát, sapka és dzseki a fogason,
hogy a hőmérséklet változása szerint óránként másikat kaphass magadra,
(mert neked mindig sietned kell, különösen, amióta nyugdíjas lettél),
a foltos, szakadt mellény, ami talán már középiskolás korodban is a kedvenced volt,
és amihez legalább úgy ragaszkodsz,
mint a felsorolt, már-már halálos nyomokat hagyó szokásaidhoz,
és ahogy én – mindezek ellenére – ragaszkodom hozzád,
még mindig reménykedve,
hogy hátha egyszer mégis meghallod esengő kéréseimet,
és eljön még az idő, amikor nem azzal hárítasz el naponta mindent,
hogy "de legalább tető van a fejünk felett"...
Semmi nincs,
ami eltántoríthatna ettől a földöntúli - azaz éppen hogy földi - érzéstől,
mert túlcsorduló, végeérhetetlen szerelemmel szeretlek,
halálosan idegesítő szokásaiddal együtt,
holtomiglan! :D :D