Filléres emlékeim (4)
Látogatók száma: 75
Filléres emlékeim, oly drágák nekem, kidobni nincs erőm, mint értéktelen...
Mindent megkaptam tőle, amit a férfitől, akit szerettem megkaphattam. Nem vettem el a családjától. Nem kívántam, hogy elhagyja miattam őket. Nem kellett osztoznom senkivel rajta. Önként jött. Nem gördített akadályt a kapcsolatunk elé sokáig senki. Barátok vettek körül. Az ő barátai, az enyémek is voltak.
Akkoriban nagyon aktív élet folyt a munkahelyen és nem mulasztottunk el egyetlen alkalmat sem, hogy ezt kihasználjuk. Végre éltem! Minden addigi szunnyadt energia feltámadt bennem. Kivirultam. Szerelmes voltam a férfibe, aki mellett megtaláltam a nyugalmat, a biztonságot.
A maga egyszerűségében, nagyszerű ember volt és férfi a javából. Tapasztaltsága, okossága miatt felnéztem rá. Én, a "tudatlan". Nem éreztette velem soha, ellenkezőleg.
Azt mondta: Évi, te nagyon okos nő vagy!
Sose mondta ki, hogy szeret, de minden módon éreztette velem. Nem volt olyan újonnan nyitott "kocsma", "lebuj", kisvendéglő, étterem, bár, ahová ne vitt volna el. Anyagi helyzete megengedte ezt. Az enyém? A béka segge alatt volt. De nem is volt erre szükség, hogy bizonyítsak.
Nem csak nekem segített. A lányomnak is szerzett munkahelyeket, hogy hiába? Arról se ő, se én nem tehettünk, de még a lányom se. Megpróbálta még a lehetetlent is.
Ezt a hozzá fűződő szoros köteléket törte ketté a "hatalom", mert mint minden előbb-utóbb kiderült és amikor beavatkoztak, tudtam hol a helyem - bár azt hittem megszakad a szívem. Félreálltam. A család volt az első. Próbálják meg újra, együtt. Tartottam magam a végsőkig. Megpróbáltam. De, amikor azt láttam, hogy mindez hiábavaló áldozat a részemről, és ott folytatják, úgy, ahol abbahagyták, nagyon csúnyán, akkor tennem kellett valamit.
Elmentem a feleségéhez, aki tudott a kapcsolatunkról. Mint két nő beszélgettünk egymással. Primitív volt az az asszony. Egyre mutogatta nekem a befőzött paradicsomjait és csak mondta, mondta a panaszait. Tudtam, hogy elkeseredett és hagytam, végignéztem hadd tombolja ki magát. A paradicsomok szétfröccsentek a falon. A szavak egy idő után értelmüket vesztették. Magán kívül volt és nem józan, mint akkor én.
Kegyetlenség volt ebben az állapotában otthagyni őt, de nem volt más választásunk.
Első és utolsó emlékem volt ez róla.
Röviddel később a munkahelye irodaablaka kitárva fogadott. A titkárnő óvatosságra intett, mielőtt bemegyek hozzá. Ő ott állt, nekitámaszkodva a keretnek, és holt sápadtan közölte, hogy a felesége meghalt. Nem volt ez akkor olyan egyszerű. Mindannyian le voltunk döbbenve. Többet nem is tudott mondani. Sokáig nem értettük, még ő maga sem hogy történhetett meg mindez? Vizsgálták a körülményeket.
A kapcsolatunkat szüneteltetni kellett. Az idő nem volt alkalmas, hogy tisztázzuk, hogyan tovább egymással? Idővel az események elültek... Benne a fájdalom is csillapodott. A gyerekeken volt a hangsúly és akkor jöttem be ismét a képbe, amikor már túljutott a krízisen. Segítségre volt szüksége. Nem volt kérdés, hogy ezt tőlem fogja megkapni. Nem kellett volna külön kérnie sem, tudtam a kötelességem.
Összeköltöztünk. A lányom mellett lett egy fogadott óvodás korú kisfiam. A tizenhat éves lányával, Piroskával felváltva mentünk Szabiért az óvodába. Az apja vitte, mi hoztuk. Osztoztunk búban, bánatban, örömben. Később elindítottuk az iskolába és Anyák napjára nekem írta az első szavait, amit ma is hűen őrzök...
https://www.youtube.com/watch?v=kE13USoI4Ik
Folyt.köv.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Szép, megható történet. Keresem a folytatást, illetve visszamegyek időben.
Ne keresd, mert ez is csak egy töredék... Hosszú lenne mindent elmesélnem. Ő volt a második férfi az életemben, akit őszintén szerettem... Barátságunk élete végéig megmaradt.