újabb események régebbi események további események
17:36
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
06:46
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
17:41
Tündér módosította a naplóbejegyzését
17:40
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Látszat és valóság

Látogatók száma: 75

Férje hirtelen halála után egyedül maradt Borika, mint az ujja. Gyerekkel nem áldotta meg őket a sors, se öröm, se bánat nem koptatta lakásuk padozatát, éltek kettesben, csendes boldogságban. Dezsővel még a főiskolán összejöttek, összeházasodtak és példásan éltek. Amikor nyugdíjasok lettek mindketten, tele voltak tervekkel, hogy majd utazgatnak, bepótolják mindazt, amit eddig elmulasztottak és kizárólag az utca napos oldalán járnak, mint akiknek semmi gondjuk. Erre fogja magát Dezső és kiharcol magának egy hátsófali infarktust.
Borikát hívják a barátnői, költözzön valamelyikükhöz, ne maradjon egyedül a lakásban, legalább néhány hónapig, de nem megy sehová, mert akkor nem tudna soha többé hazajönni, a csendtől üvöltő lakásba, s képtelen lenne megszokni az egyedüllétet, melytől szenved ugyan, mégsem keresi a társaságot.
Birokra kel a csenddel, már nincs kivel beszélgetni, nincs kivel jókat nevetni, magával mégsem vitatkozhat fennhangon, ezért állandóan szól valami, a televízió, a rádió, vagy feltesz egy operalemezt, és azt hallgatja. Kerüli a barátokat, nem akarja a saját bánatával mérgezni az életüket, inkább magányosan sétál a városban.
Szépen kiöltözik, kontyba tűzi a haját, felveszi kalapját és nekiindul a városnak. Most érzi csak, hogyan érezheti magát valaki egyedül a kétmilliós metropoliszban. Mások teszik a dolgukat, párosával járnak, vagy éppen várja őket valahol valaki, csak ő bóklászik egyedül a nagyvilágban.
Ha tudna vezetni, beülhetne a kocsiba, s elindulhatna valamelyik autópályán az ismeretlen cél felé, s ott hajtana le, ahol éppen megéhezik, megállna az első városban, körülnézne, bemenne egy étterembe, megebédelne, utána sétálna, majd hazajönne. Érvényes a jogosítványa, csakhogy mindig Dezső járt a kocsival, hétvégeken is együtt utaztak mindenhová, és fel sem merült annak a lehetősége, hogy átvegye a kormányt a férjétől. Annyira sem tud vezetni, mint a kezdő úrvezető. Vennie kell néhány órát, majd felhívja az Autóklubot, hátha tudnak gépkocsi oktatót ajánlani, aki elég türelmes ahhoz, hogy megtanítsa vezetni.
A föld már érzi a tavaszi nap melegét, a kertben egymás után törik át földtakarójukat a virágok, és amikor látja, a Főkert dolgozói mint palántázzák a parkokba a virágokat, melyek szinte dideregnek, részvétet érez a melegházból frissen kikerült apró növények iránt, hiszen többségük megfagy a hűvös éjszakákon. Gyorsan felszáll a villamosra, kimegy az egyik bevásárlóközpontba, ahol eltöltheti az egész délelőttjét, megebédel, utána iszik egy kávét, vesz egy újságot, leül valamelyik padra és elolvassa, végül megvásárolja a vacsorára és reggelire való péksüteményeket és a felvágottat, majd szépen hazamegy.
Egy emberre nem lehet gazdaságosan főzni, ételt pedig kiönteni nem lehet, így tanították a szülei, ezért nem drágább a főzőcskézésnél, ha kifőzdékben ebédel. Ez azért is jó, mert kimozdul otthonról, mert nincs annyi dolga, amennyivel elüthetné az időt, amely egyre lassabban csordogál.
Íme, Borika már a bevásárlóközpont széles folyosójának egyik padján üldögél, ölében a ridiküljével. Palaszürke kosztümben, fekete kalapban is elegáns. A pénztárakat vizslató vagyonőrök többször végignéznek rajta, majd megállapítják, hogy csak egy unatkozó asszony.
Elolvassa a hetilapot, majd elmegy másikat venni és visszaül a helyére. Észre sem veszi, hogy a vagyonőrökön kívül más is régóta figyeli minden mozdulatát. A tört fehér szövetnadrágot farmerdzsekivel és Royal kék pólóval viselő férfi ösztönös mozdulattal hátra simítja dús fehér haját és odalép az asszonyhoz:
- Megengedi, asszonyom, hogy ide üljek?
Felnéz Borika és bólint, majd ismét belemélyül az olvasásba.
A fiatal biztonsági őrnek nem tetszik a dolog, mert ott a többi üres pad, miért éppen a fekete kalapos öregasszony mellé ül le az a férfi, aki feltűnően sokszor erre lófrál és a magányos nők társaságát keresi, beszédbe elegyedik velük, majd rendszerint együtt távoznak, de egy óra múlva a férfi már rendszerint egyedül tér vissza. Csipogóján megnyom egy gombot, s pár perc múlva megjelenik egy civil ruhát viselő kollégája, akinek gyorsan elhadarja a feltételezését.
- Ugyan, Tomikám, túl élénk a fantáziád! Nyugodj meg, csak barátkoznak, nem tilos az idős korban sem.
Elmegy az öregek mellett, s egy pillanatra meg is áll, hogy hallhassa, miről beszélgetnek, feltéve, ha azt beszélgetésnek lehet nevezni, hogy a férfi mondja a magáért, a nő meg rendületlenül olvas. Ha tud. Zsebébe nyúl, még nem adta le a tízezer forintos hamis vásárlási utalványt. Gondol egyet és beül egy kávéra a büfébe, és onnan figyeli a párt. Mire ihatóra hűl a feketéje, felgyorsulnak az események. A férfi egyik kezét a nő vállára teszi, mondja a magáét a másikkal meg a ridikül zipzárját matatja és kiveszi a vékony pénztárcát, s óvatosan a zsebébe csúsztatja. Abban a pillanatban szól a kollégáinak és egyszerre érnek oda a párhoz.
- Jó napot kívánok! Elnézést kérünk a zavarásért! Asszonyom, nyert egy tízezer forintos vásárlási utalványt, ennek feltétele, hogy megnézhessük, mennyi pénz van magánál. Ez egy felmérés részre, minden korosztályt érint. Megnézhetnénk a pénztárcáját? – kérdi az asszonyt, miközben előhúzza zsebéből a hamis utalványokat.
Szó szót követ, a ridikül nyitva, pénztárca meg sehol. Azaz megtalálják a férfi zakójának zsebében, aki hangosan tiltakozik, hogy valaki biztosan beletette, mert bizony neki eszébe sem jutna lopni, legfeljebb egy csókot a szépasszonytól. A ribillióra kisebb tömeg verődik össze, nincs esélye a férfinek arra, hogy elszaladjon.
Borika rettentő ideges, sírva is fakad a szégyentől, hogyan fordulhat vele elő ilyen malőr:
- Tudja, fiatalember, azt hittem, tisztességes szándékai vannak!
- Asszonyom, a látszat néha csal! Nyugodjon meg, kérem. Inkább számolja meg a pénzét, hiányzik-e belőle.
Hatvan körüli jól öltözött asszony próbál átfurakodni a tömegen:
- Engedjenek, kérem, ott a férjem!
Hangjára felkapja a fejét az ősz hajú férfi, és pipacspirosra vált az arcszíne.
- Józsi, az isten áldjon meg, hát már egy percre sem hagyhatlak magadra! Mit csináltál már megint, te szerencsétlen? Tudja asszonyom – fordul Borihoz, - amióta a férjem férfiereje fogytán van, csak dumál a nőkkel és jobb híján meglopja őket! Ne haragudjon rá! Ez csak egy fogatlan oroszlán próbálkozása!
Hullámzik a nevetés a körbeállók körében.
- Nyugodjon meg, kedves – válaszol Borika az asszonynak -, mi nők maradunk életünk végéig, és ez bosszantja a férfiakat!

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Jót nevettem a végén, pedig ha belegondolunk, inkább sajnálatra méltó, ha nem tudunk szépen megöregedni. Ez az élet rendje, tudni kell méltósággal lépni az ezüst korba.

Pussz,

Tündér
Lehetnek ilyen magányos időszakok és az ember nem tud időben, előre felkészülni egy ilyen tragikus eseményre. Hogyan is, hiszen eszébe sem jut, amíg nincs baj. Ez így természetes.
Nem kellene magára maradjon, mert az is egy jó ötlet kis időre elhagyni az otthonát, főleg ha ilyen kedves ismerősei, barátai fel is ajánlották. Talán nem voltak eléggé határozottak? Időt kell hagynia magának, hogy a dolgok maguktól is a helyükre kerüljenek, ha már segítséget nem szeretne igénybe venni...

Az pedig sajnos szomorú, hogy mások meg az ilyen egyedül - látszólag céltalanul - kószáló embert nem jó szándékkal szólítják meg, ami ebben a kis történetben szerencsésen végződött. :-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: