újabb események régebbi események további események
06:16
Tündér módosította a naplóbejegyzését
06:15
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Remény tolvaj

2014. augusztus 24. - Látogatók száma: 72

Ha nagyon szeretnénk valamit, de a reményt ellopják, akkor bízhatunk e még abban, hogy a vágyunk beteljesül?

Nagymamám hintaszékében ülve a régi szép időkre gondolok, azokra, amikor még kislány voltam. Mennyire szerettem a történeteit hallgatni, a bálokról, azokról az időkről amikor a papa udvarolt neki. Mennyire tetszett.

Egy pillanatra lehunyom a szemem és visszarepülök az időben vagy hetven évet. Egy nagy teremben találom magamat, ahol csak e gyertyák szórt fénye világít. A három hatalmas boltíves ablakon beszűrődik a holdfény, ami egy pontban fókuszál a parkettre. A sötétből egy gyönyörű drapp ruhás lány - úgy néz ki akárcsak egy menyasszony, habos-babos ruhájában- a párjával együtt érkezik a holdsugarak felé, mintha csak meg lennének világítva. Milyen szépen suhannak, szinte repülnek a táncparketten. Aztán jön a következő pár, akikhez egy nagy orrú, mérges arcú férfi odalép. Köhint egyet, jelezvén, hogy mondani készül valamit. Egyik keze a háta mögött, a másikkal pedig megfogja a fiatal fiú kezét és a lány derekára rakja. Itt a helye mormogja, majd hozzáteszi, hogy figyeli őket, és ne keljen még egyszer szólnia. A fiú elvörösödik, elnézést kér, miközben a lány kuncog egyet. Rá is vet egy mérges pillantást a férfi, így ő is bocsánatot kér, és elkendőzi a mosolyát. Majd tovább repülnek ügyelve a helyes kéztartásra. Az ablak mellett egy fiú, a bejáratot fürkészi, talán vár valakit, mert elég izgatott.
Aztán az ajtóban megjelenik egy szép arcú, kedves mosolyú dauerolt hajú lány, aki úgy fest akárcsak egy hercegnő. Sötét szürke ruháját csipke díszíti és talán az összes lány közül ő a legszebb. Szülei kíséretében jött. Mikor megpillantja a fiú az ablakból egyenest hozzá siet. Mikor tekintetük összetalálkozik, mosollyal üdvözlik egymást.
- Kezeit csókolom- mondja az édesanyjának és meghajol, megcsókolja a kezét,majd az édesapához fordul, meghajol. -Szép jó estét kívánok. - Ő csak biccent. Nem szeret bálba járni főleg mióta a lánya betöltötte a tizenhetet, olyan nehéz a fiúkat távol tartani tőle, mint a nyers hústól a legyeket.
- Szép jó estét Évike! Nagyon csinos tetszik lenni!- büszkén kihúzza magát, hogy ilyen szépet tudott mondani.
- Szép jó estét János! Köszönöm, édesanyám varrta a ruhám, az övé az érdem. - válaszol kedves mosoly kíséretében a lány.
- Felkérhetném az Évikét táncolni? - kérdi az édesapára nézve.
- Ha a lányom elmegy veled gyermekem, akkor menjetek, mi innen figyeljük a táncotokat.
- Igen boldogan megyek édesapám. - alig tudja leplezni az idegességét, fél attól, hogy amit a testvére megtanított neki tánclépéseket, elfelejtette.
János nyújtotta a kezét, és elindultak a többi táncos közé, hogy elvegyüljenek. Ők is repültek, és csak úgy suhant Éva ruhája utánuk. Meg merem kockáztatni, hogy a legszebb pár ők az egész bálban, de ha nem is a legszebbek, a legboldogabbak az biztos.
- Tudom, hogy még korai megkérdeznem, de a bál után hazakísérhetném? Én szeretnék lenni az első aki megkérdezi, az első aki bizakodhat az ön kedves társaságának az elnyerésében. Persze csakis úgy, hogy testvérei kísérnek minket.- ugyanis abban a korban az volt a szokás, hogy a szerelmes párokat sosem hagyták egyedül, ha nem a szülő figyelt rájuk, akkor a testvérek. Amit jobban is szerettek, hisz ők engedékenyebbek voltak, és akkor megfoghatták egymás kezét. Milyen romantikus korban élt a mami.

Felébredek a székben, de még kicsit ringatom magam, visszagondolok a sok elmesélt történetre amit az én szüleim meséltek. Anyuék is milyen romantikusan ismerkedtek meg, igaz ahhoz, csak harmincöt évet kell visszamenni az időben. Azok a boldog hetvenes-nyolcvanas évek. Amikor romantikus volt meglógni az ablakon egy fiúért, egy jó kis buliba, még akkor is ha utána büntetés járt. Akkor még volt szerelem első látásra. Mikor egy iskolai buliban megpillantották egymást, és tudták hogy egymásnak vannak teremtve. Hmmm. És tényleg jóban-rosszban kitartanak a mai napig egymás mellett.

És vajon velem mi lesz? Szép korban éltem én is, azok a hihetetlen kilencvenes évek. Voltak persze nekem is szép pillanataim. Amikor eljöttek a fiúk szerenádozni éjjel az ablakunk alá, és azt kell hogy mondjam, hogy szép kis előadást tartottak. A szüleim nem szóltak, hallottam mikor anya mondta apának, hagyd, ne zavard el őket, fiatalok, had udvaroljanak. Aztán valahogy nekem nem ment olyan simán mint az ősöknek. Pedig örököltem a kedvességüket, a humorukat, jó kicsit ducibb vagyok, mint az elődeim, de nem hiszem, hogy ez az oka annak, hogy még nem mentem férjhez. Mivel minden nő álma az esküvő és a család, így ez alól én sem vagyok kivétel, csak eddig nem jött a herceg. Most viszont úgy érzem megtaláltam Őt. Vagyis eddig azt hittem. Ő az akivel szeretném leélni az életem, akivel szeretném megosztani minden gondolatom, akit ha kinyitom reggel a szemem, először szeretnék megpillantani. Úgy érzem ő is ezt szeretné, de most megölte a reményt, a reményemet arra, hogy férjhez megyek. Ugyan is elmondta, hogy ő nem fog soha nősülni, neki az élettársi kapcsolat tökéletesen megfelel. Eddig reménykedhettem, hogy lesz egy gyönyörű fehér ruhám, egy szép hozzám illő csokorral, és kimondjuk a boldogító igent, és még csak jegygyűrűm sem lesz, és ki kell hagynom a lagzit is az életemből. És a legrosszabb, hogy minden barátnőm most megy férjhez! Nem tudom mért van az hogy a nőknek ennyire fontos ez, de szerettem volna, ha édesapám az oltárhoz kísérhet, hogy a lagzimban jól érezhették volna magukat a szüleim a húgom és a barátaim. Az esküvő számomra a kinyilatkoztatása annak, hogy mi mindhalálig szeretjük egymást, és megünnepeljük azt, hogy a sors összehozott minket. Ehelyett még a reményt is megölte. Meghagyhatott volna abban a tudatban, hogy majd egyszer talán. De ha a remény hal meg utoljára, és az már meghalt, akkor mi marad?

Képforrás: Internet

A cikket írta: dana29

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2014. augusztus 30. 13:23
Nos sakk-matt!Bölcs tanács nincs.A döntés a Te kezedben van.Bárhogy is döntesz,sajnos fájdalmas lesz.Az egyhelyben járástól viszont jobb lesz.
Puszi
2014. augusztus 30. 11:46

megtekintés Válasz erre: Anyu - 2014. augusztus 30. 11:26

Bele lehet fáradni elhiszem,de a hiba nem benned van,ezt tudd!Ebben a férfinemzedékben van valahol a hiba.Sokan elvált szülők gyerekeként nőttek fel és ők ezt nem akarják,félnek,hogy ugyanúgy járnak mint a szüleik.Amikor a kisebbik fiam kollégiumba került egy másik városba,egyszer itthon kiszaladt belőle:" Anya,de jó hogy Ti ilyenek vagytok!"Milyenek?Hűségesek egymáshoz és szeretetben neveltük mindhármukat.Meglátta,milyen életek vannak.Egyiknek elváltak a szülei,másiknak éppen váltak,harmadiknak inkább válnának stb.Olyan élethelyzetekkel találkozott,amilyenekkel azelőtt nem,akkor tanulta meg értékelni az otthonát.
Tudatosítani kellene ezekben a férfiakban,hogy nem minden házasság végződik válással!Lehet szépen is leélni együtt egy életet,csak akarni kell!Mindkét félnek!Nem elég a Te akarásod,ha a másik ódzkodik.
A könnyűvérű nőcskéket meg ne irigyeld,idővel ők is learatják ám amit vetettek,valahogy biztosan!Sokat éltem már és sok mindent láttam már,tudom,hogy így van.

Nem irigylem a feslett nőket, de nem tartom igazságosnak amit látok és tapasztalok! A párom szülei több mint 30 éve házasok, tehát nem hiszem hogy az a baj, hogy rossz példát látott. Csak a szabadság édesebb és nekem nem biztos hogy van időm és türelmem arra várni, hogy MAJD összeköltözünk, MAJD lesz egyszer gyerek, mert 33 évesen nem hiszem, hogy várnom kéne! Ugyanakkor elveszíteni sem akarom, mert egy nagyon jó ember! Szóval ez itt igazából a dilemma. Várjak vagy ne? És a remény örökké él? Hmmmm?? Nem is tudom
Pusy Anyu
2014. augusztus 30. 11:26
Bele lehet fáradni elhiszem,de a hiba nem benned van,ezt tudd!Ebben a férfinemzedékben van valahol a hiba.Sokan elvált szülők gyerekeként nőttek fel és ők ezt nem akarják,félnek,hogy ugyanúgy járnak mint a szüleik.Amikor a kisebbik fiam kollégiumba került egy másik városba,egyszer itthon kiszaladt belőle:" Anya,de jó hogy Ti ilyenek vagytok!"Milyenek?Hűségesek egymáshoz és szeretetben neveltük mindhármukat.Meglátta,milyen életek vannak.Egyiknek elváltak a szülei,másiknak éppen váltak,harmadiknak inkább válnának stb.Olyan élethelyzetekkel találkozott,amilyenekkel azelőtt nem,akkor tanulta meg értékelni az otthonát.
Tudatosítani kellene ezekben a férfiakban,hogy nem minden házasság végződik válással!Lehet szépen is leélni együtt egy életet,csak akarni kell!Mindkét félnek!Nem elég a Te akarásod,ha a másik ódzkodik.
A könnyűvérű nőcskéket meg ne irigyeld,idővel ők is learatják ám amit vetettek,valahogy biztosan!Sokat éltem már és sok mindent láttam már,tudom,hogy így van.
2014. augusztus 30. 10:49

megtekintés Válasz erre: Anyu - 2014. augusztus 30. 09:52

Drága Dana!
Értelek.De amit leírsz az ma már kortünet sajnos!A férfiak nem tudni miért nem akarnak elköteleződni.Talán a környezet hatása?Rosz példákat látnak maguk körül?ki tudja?Nem értik,a nők miért vágynak házasságra.Szerintük anélkül is lehetnek boldogok.Nem a papír számít,mondják.Persze,nem az,de mégis kifejezi az együvétartozást.És az adott szónak súlya van.Pont ezt nem akarják vállalni.Könyebb egy laza kapcsolatban élni,ami bármikor felbontható.Ezért fáj ez Neked annyira,ezt a bizonytalan jövőt látod(sajnos közelről látom ezt a problémát én is).Kívánom,hogy ne így legyen és légy nagyon boldog!
Puszi,Anyu

Kedves Anyu!
Rosszul érint, hogy az élet csak a szórakozni vágyó férfiakat küldi a nyakamra! Nem értem, ha valakit szívvel-lélekkel szeretek, akkor ő mért nem ugyan ezt érzi? Illetve azt sem értem, hogy van az a sok könnyűvérű nőcske, nekik mért ad a sors férjet akit nem becsülnek, gyereket akit nem szeretnek?? Ez mért van??? Tudom, mert már megtapasztaltam, hogy az élet igazságtalan, de meddig és mért kapok ilyen elköteleződni képtelen embereket? Vagy bennem van a hiba? 1.5 év után nem hiszem hogy korai, hogy össze akarok költözni a párommal. Vagy igen? Nem is értem ezt az egészet!! Kezdek elfáradni!!
2014. augusztus 30. 09:52
Drága Dana!
Értelek.De amit leírsz az ma már kortünet sajnos!A férfiak nem tudni miért nem akarnak elköteleződni.Talán a környezet hatása?Rosz példákat látnak maguk körül?ki tudja?Nem értik,a nők miért vágynak házasságra.Szerintük anélkül is lehetnek boldogok.Nem a papír számít,mondják.Persze,nem az,de mégis kifejezi az együvétartozást.És az adott szónak súlya van.Pont ezt nem akarják vállalni.Könyebb egy laza kapcsolatban élni,ami bármikor felbontható.Ezért fáj ez Neked annyira,ezt a bizonytalan jövőt látod(sajnos közelről látom ezt a problémát én is).Kívánom,hogy ne így legyen és légy nagyon boldog!
Puszi,Anyu
2014. augusztus 27. 01:56

megtekintés Válasz erre: dana29 - 2014. augusztus 26. 20:55

Köszönöm :)
És igen, ezzel a fiúval szeretnék élni.

Helyes.
Nem a papír számít, hanem az, hogy szeressétek egymást és boldogan éljetek!
2014. augusztus 26. 21:04

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2014. augusztus 25. 08:24

Kedves Dana!

Érthető, hogy minden lány arra vágyik, egyszer férjhez megy, ahhoz, akit szeret.
Ha jól érzitek egymás mellett magatokat, nem hiszem, hogy ez lenne az akadálya. Nem azon múlik, hogy ezt milyen keretek között ejtitek meg... Valamiért ez a fiú nem sok jó emléket hordozhat magába, szülei vagy ismeretségi körében nem biztos, hogy jó példát mutattak számára, hogy ettől tegye függővé, hogy valakivel jól érzi magát, vagy sem. Valami, vagy valakik elriasztották. Miért ne történhetne ez fordítva? Hiszen nem most ismerkedtetek össze? Már régóta lehet testi kapcsolat is. A fehér ruha egy mítosz, egy szimbólum, az ártatlanság színe... Régen az elvárások, az előítéletek sok minden ebbe az irányba kényszerítette a párokat, aminek legtöbbször meg sem tudtak felelni... A romantika ránk, nőkre jellemző elsősorban. A férfiak nem ettől jók, vagy rosszak, nem lehet tőlük elvárni, hogy ugyanúgy gondolkodjanak, mint mi.
A szeretet nem attól lesz erősebb, vagy gyengébb,... hogyan köttetett meg. Felejtsd el azt, hogy "holtomiglan, holtodiglan...".
Ne hidd el, amit a könyvek írnak... láss a könnyek mögé, amit egy-egy történet mesélése közben ejt a mesélő.
A helyedben azzal inkább többet foglalkoznék, hogy miért sírnak a nők még akkor is, ha a kapcsolatuk alapjaiban nem hever romokban...

A reményt nem ölte meg, csak őszinte volt. Ezt becsüld benne. A többi meg majd jön magától.

Puszillak,
Éva

Kedves Éva!

Én becsülöm benne az őszinteséget, de ettől függetlenül még fáj amit mond.
Persze hazudhatjuk, hogy a házasság már nem menő, de mégis csak ezzel kimutatjuk az összetartozásunkat hivatalosan is. És azt a bizonyos napot nem szeretném kihagyni.

Pusy Dana
2014. augusztus 26. 20:55

megtekintés Válasz erre: Yolla - 2014. augusztus 25. 15:11

A remény nem hal meg soha.
Azért érdemes lenne felenni magadnak a kérdést, hogy örökre ezzel a fiúval akarsz élni?

Köszönöm :)
És igen, ezzel a fiúval szeretnék élni.
2014. augusztus 25. 15:11
A remény nem hal meg soha.
Azért érdemes lenne felenni magadnak a kérdést, hogy örökre ezzel a fiúval akarsz élni?
2014. augusztus 25. 08:24
Kedves Dana!

Érthető, hogy minden lány arra vágyik, egyszer férjhez megy, ahhoz, akit szeret.
Ha jól érzitek egymás mellett magatokat, nem hiszem, hogy ez lenne az akadálya. Nem azon múlik, hogy ezt milyen keretek között ejtitek meg... Valamiért ez a fiú nem sok jó emléket hordozhat magába, szülei vagy ismeretségi körében nem biztos, hogy jó példát mutattak számára, hogy ettől tegye függővé, hogy valakivel jól érzi magát, vagy sem. Valami, vagy valakik elriasztották. Miért ne történhetne ez fordítva? Hiszen nem most ismerkedtetek össze? Már régóta lehet testi kapcsolat is. A fehér ruha egy mítosz, egy szimbólum, az ártatlanság színe... Régen az elvárások, az előítéletek sok minden ebbe az irányba kényszerítette a párokat, aminek legtöbbször meg sem tudtak felelni... A romantika ránk, nőkre jellemző elsősorban. A férfiak nem ettől jók, vagy rosszak, nem lehet tőlük elvárni, hogy ugyanúgy gondolkodjanak, mint mi.
A szeretet nem attól lesz erősebb, vagy gyengébb,... hogyan köttetett meg. Felejtsd el azt, hogy "holtomiglan, holtodiglan...".
Ne hidd el, amit a könyvek írnak... láss a könnyek mögé, amit egy-egy történet mesélése közben ejt a mesélő.
A helyedben azzal inkább többet foglalkoznék, hogy miért sírnak a nők még akkor is, ha a kapcsolatuk alapjaiban nem hever romokban...

A reményt nem ölte meg, csak őszinte volt. Ezt becsüld benne. A többi meg majd jön magától.

Puszillak,
Éva
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: